Önvizsgálati refresh

Egy ember, akinek közeledtét a szokásos gyanúval illettem, hogy persze, ennek is úgy kell mint a többieknek, olcsón sokat s hamar, azt mondta nekem, hogy le kéne bontsam az üvegfalakat magam körül és engedjem be az embereket magamhoz.

Fura. Már sokszor elgondolkodtam, hogy esetem megérett egy pszichológus segyincára (megbeszélő gyűlés), de mostanában egyre jobban érzem ezt.

fatiplibe fogott faékekre van csavarozva
a tokozat. Ez nem hazudik.

Hát hogyne? Most fogadkozom szentül, hogy vége az épület asztalossággal, befejeztem. Vehemens ökölrázásokkal mutattam eltökélt szándékomat. Erre a közeledő ember megkér nagyon szépen, hogy csak vágjak le az ajtók aljából, amit Lajos bácsi fog felszerelni, mert ahogy öntötték a sápát (egyengető cementréteg), megnőtt a szint és nem férnek be az ajtók, és nem más, de nekem van az a kis cirkulám, egykettő levágom, ne kinlódjon a Lajos bácsi. Hát hogyne, ilyen szépen ritkán kér meg bármilyen ember.

Elmentem, hallám miről van szó. Lajos bácsi jéggé fagyva, orra bedugulva, depressziós nézését rögtön felismertem, naná, piás a piást csak felismeri, egyből felmértem, hogy Lajos bácsi le van maradva a gipszelő, glettelő, festő munkájával, az ajtók beszerelése púp a hátán neki. Rájöttem, hogy az ajtókat nekem kell beszerelni.

Monszenyőr Cezar

Hétfőn és kedden beszereltem a nyolc ajtót Cézárral, ki most különlegesen nagy segítségemre volt. Ő hajolt minden szerszámért. És élvezte, hogy milyen fontossá vált mellettem.

Ennyi az én szavam.

Hát csoda, ha az asszon átnéz rajtam mint egy röntgen sugár és nem veszi komolyan egyetlen szavamat se?

Ma Lajos bácsi nagyon hálásan megköszönte. Jól esett.

Például itt van a stúdiós dolgom. Magamban elgondoltam, hogy a jövő év a surround létrehozás éve. Nyúúgodtan, lazán majd tavasszal elkezdem és az év végére ha beszerelem a 8.1-es rendszeremet, vagyok valaki. Így én.

Erre egy este szétszedtem a keverőt, aminek csak a mikielőfokait használtam dobvételre, mert azzal akartam előerősíteni a hangkártya kimeneteleket, hogy majd összeeszkabálok kilenc végfokot hozzá, de akadnak a gombok, sercegnek a potik, gondoltam kitakarítom, befújom a potikat, kapcsokat, hozzam helyre egy kicsit. Meg is vettem próbából két tda-s végfokot, de még nem volt időm tápra tenni, még tápom sincs hozzá.

Aztán elkezdtem itt variálni a hangszórókat, mert sok kell.

Közben megzavarodtam a két tévés hangszóró hangjától. Mint amikor valami elhallgatott igazságot sejtenék.

Mix puccing

Reggel adtam megint vért zsír és egyéb mérés végett, hazajöttem, hamar egy kávét bevágni, mit látok, öt perce megjelent egy Sony 5.1 es erősítő bagópénzért egy facebookos csoportban, éppen Hunyadon. Megnéztem mit tud. Meglepett, hogy a szokásos 5.1-esekhez képest ennek mind az öt végfoka 50w-os. És mindnek van külön bemenetele. Gondoltam egy próbát megér, ha kamu, legfeljebb leváltom a szoba erősítőmet. Ez volt kilenc tizenhatkor. Tíz előtt tíz perccel a kezemben volt a Sony. Utolsó készpénzemmel (és kábé ezzel a nem készpénz is kimerült) fizettem ki. Azaz dehogy, a fiam zsebpénzével kerekítettem fel az összeget. Kölcsön vettem.

Most este bekapcsoltam és valóban úgy van. Sorra jártam a végfokokat és egyforma erősséggel szólnak, a front szól egy icipicit hangosabban, de az első sztereó és hátsó sztereó egyformán szólnak. Van hangszín szabályzó is, csak az első sztereóra hat, viszont nullára állítva minden egyforma. Kúúl.

Új ládák elé néznek a volt műhely hangszórók.

Hát ez nagyban leegyszerűsíti a dolgomat. Még egy ilyen gép és bőven kijön a rendszerem, nem kell se gányoljak, se semmi. A keverőre sincs szükség akkor.

És ha már tíz végfokom van, akkor eldöntöttem, hogy 8.2-es rendszerem lesz. Kétszer kvadro, a mélyek a fenekem alatt és teszek a fejem fölé is egy mindenest. Állítólag ettől teljes a surround.

A fiam már arról álmodozik, hogy hang után tájékozódó játékot is lehetne csinálni.

Szóval, semmiféle ígéretemet, fenyegetésemet nem tartom be. Ma mondom, holnap megszegem.

Már magamnak is fárasztó vagyok.

Közben azon is gondolkodtam, hogy tényleg üvegfalakkal vettem körbe magam? Nehezen nyílok? Nehezen engedem magamhoz az embereket?

Volna pár ellenérvem, de gondoltam egy önvizsgálati refresh rámfér.

Vihar a biliben

Elgondolkodtam azon, amit Kassai mondott, hogy ma már nem tudunk önállóan egy széket elkészíteni. Hogy kéne én is egy „Életiskola” szakosztályt nyissak, hogy tanuljunk meg „a” Muzsinál önállóan egy széket megcsinálni.

Tudnám e csinálni? Lenne e hozzá érdeklődő? Bezony rám férnének az esti beszélgetések, még akkor is, ha a sör-bór-pálinka csak dizájnelemként lenne jelen számomra az asztalon a lelkes soesmcsináltammégegyedülszéket emberke társaságában, aki azt hinné, hogy valami csudálatos dolog megtanulni egy széket önállóan elkészíteni.

Néha feleszmélek, hogy valószínű velem sok baj van, főleg ezzel a makacs negatív látásommal, mely szerintem a tapasztalatból merít. De vajon tényleg tapasztalat? És nem egy nyilvánvaló elkeseredés? De hát az elkeseredés nem ugyancsak a rossz tapasztalatokból ered? Mert nem az a bajom, hogy túl nagy elvárásaim lennének egy esetleges asztalos tanonctól, hanem az a bajom, hogy senki nem akar asztalosságot tanulni.

Azt nem értem viszont, hogy mi ez a hisztérikus külföldre menés, a mosogató iparba, mitől magasztosabb, mint mondjuk tíz év alatt megtanulni az asztalosság főbb fogásait, és onnan a saját magad ura legyél? Mit ígér a mosogató karrier tíz év után?

Így filóztam, s közben az autó alatt fetrengve szemléltem a kipufogó rendszert, hogy immár két helyen van eltörve a cső. Annyit fetrengtem alatta, hogy annyiért simán lecserélhettem volna első perctől, ha lenne egy kipufogót lecserélő szaki. De ma nem pickolódik senki, és ha mégis, egy vagyonba kerül egy új rendszer, és szokás szerint nem talál, s akkor ugyancsak vágni kell, hegeszteni és a feltételezett szakit meg nem érdekli, hogy nincs hova kifogni a csövet, így néha úgy berezeg, hogy az az érzésem minnyá szétreped az autóm. Marad a gányolás. Az új töréshez is tettem kötőcsövet, szerencsémre van egy vas csövem, ami fix beletalál a kipufogót összekötő csövébe. Hogy ez a cső ne sétáljon össze-vissza, átfúrtam őket és egy facsavarral megfogtam. Az illesztést ilyen tűzálló szilikonnal kentem be jó vastagon, és a cső merevítést úgy remélem megoldottnak látni, hogy a vezető csövet körbevontam ilyen sárga, alufóliás szigetelővel, erre elvágtam egy régi kéménycsövet hosszába, hogy tudjam ráhúzni a pakolásra, ezt sikerült egy támaszfélébe helyezni, és hogy ez a továbbiakban ne mozduljon el, vettem ilyen tűzálló pur habot és jól befújtam neki. Elég jól megfogta, másnap kipróbáltam, bevált a dolog, hogy aztán mennyit tart, majd kiderül.

Elkezdtem a hangfalgyűjtésbe. Olyan keresztmegoldásokhoz folyamodtam, hogy ez már kész röhej, de minden hülyeség ellenére, szerintem jó lesz. Már önmagában az átrendezés, újrahasznosítás folyamata, gondolata, kispekulálása egy élvezet. Mert összeszedtem volt két régi tévé hangszórót. Olyan oválisakat, amilyeneket a régi fa dobozú tévékbe szoktak tenni. Elején arra gondoltam, hogy a műhelyben fogom használni a nagy ládák helyett, mert azok ugye mennek a 8.1-es rendszerembe. De aztán elgondoltam, hogy mi lenne, ha az autóba szerelném a két tévé hangszórót, mert ott viszont valami nincs rendben a hanggal. Az ajtókba szereltem volt két Akai hangszórót, aminek csipogói is vannak, de a műszerfalban is volt valahol két csipogó és minden olyan rémesen csipogós volt, hiába vágtam le a magasokat. Kibányásztam a két csipogót, és leszedtem az ajtó hangszórókat is. A pulpitus két sarkára, ahol a csipogók voltak olyan jó balkáni módszerrel odacsavartam a két hangszórót, flexoltam rájuk ilyen lyukacsos lemezt is, nagyon eredetinek néznek ki. Tiszta Afrika. Viszont pozitívan meglepett a hangja a két ovális hangszórónak. Meleg, közepes hangot árasztanak, ezerszer élvezhetőbb így, mint azzal a csipogással. Míg ott babráltam velük, hagytam, hogy szóljanak, és persze megint elkapott a filó, hallván, hogy a mai dinamikának nem felel meg a hangzás, viszont nagyon szépen szól minden rajtuk. A basszusgitárnak hallom azt a szép húr hangját, amit a kiszélesített rendszerben nem hallani. Az énekhang is sokkal érthetőbb, nem is igazán értem mitől nem jó ez ma és miért jobb a kidinamikázott verzió, ahol gyakorlatilag olyan mint egy agyon festett nő, azaz nem ugyanaz, aki valójában. Számomra visszataszító volt mindig egy kisminkelt nő. Egy arc, ha ápolt, szép. A festék mire jó, nem értem. És egy férfinek mitől jó, ha a nő akivel van festi magát? Ezt sosem értettem meg és nem is kínlódok, hogy őszinte legyek.

Azt csináltam aztán, hogy megmaradt volt a két Kashtan ládám, amikor kibeleztem belőlük a mély hangszórókat és kombináltam a Sony hangszóróival, amikből lett aztán a szoba rendszerem, és ebbe a ládákba szereltem a két Akai autó hangszórót. Ezek lesznek a műhelyben egy darabig. Hát nem szólnak olyan szépen, mint amik eddig voltak. Eddig valami úgynevezett szar ládáim voltak a műhelyben, nemrég a magas csipogókat lecseréltem, mert azokat már úgy vettem, hogy le voltak égve. Semmipénzért adták nekem, valamit dolgoztam értük. Viszont most szétszedtem azokat, mert a ládák borzalmas állapotban vannak, úgy nem viszem be a stúdióba őket. Szétszedve konstatálom, hogy meglepően jók a hangszórók. Igazi vasból vannak, hatalmas mágnesekkel. A három utas rendszer: mély, közép és magas, a magyarázat arra, hogy miért szól jobban mint bármely más két utas láda.

Tehát ahhoz, hogy megnyerjek két hangládát a stúdióba a nyolchoz, a műhelybe kellett megoldjak két új ládát, es egyúttal az autóban is jobb lett a hang. Csupán két régi tévés hangszóró beavatásával történt minden és pár óra munkával. Igaz, hogy a volt műhely hangszóróknak új ládákat kell építsek, de ez mindenképpen upgrade-t jelent a hang arzenálomnak, ami mindent túlzás nélkül kezdi túllépni a bármiféle normalitás határát.

Ki az ördög foglalkozik még ilyen hülyeséggel?

És egyáltalán, ha én ilyen hülyeségekkel foglalkozom, minek is írom ezt még le?

Hát éppen ez a dolog pikantériája. Egy olyan világban, ahol mindenki az értelmet keresi, mindenben a kifejezhető, mérhető értéket, én itt hangszórókat variálok. Ki tudja, talán még létrehozom a vihart a biliben?

Lehet, hogy a stúdióm új neve nem az lesz, hogy „Mugophone 8.1 surround studio”, hanem „Mugophone vihar a biliben stúdió”. MUGO VB system.

Cézár jött a garázsba, aprófáért a tüzelőhöz, én az autó alatt fetrengtem. Jó estét, mondta Cézár. Hallom, hogy apró fáért kapirgál, elmenőben azt mondta: további szép estét kívánok. Elkapott a nevethetnék, basszam, irtó klassz itt fetrengeni, mit mondjak?

Jézusból bohócot.

Értesít a Youtube, hogy letiltották egyik filmemet, mert kiskorú gyermek nuditást propagál és nem felel meg a Youtube vezérelveinek. Sőt, a kontomat is strike-olták, ami nemtom mit jelent.

Ez a gyermek nudista filmem, ez az a film, amit „In memoriam Piroska” címen töltöttem fel, arról a táborról, amit közösen csináltunk Körösbányán 2005-ben.

Ez a tábor a 2004-es Forgácstábor folytatásának indult, de hogy nem az lett, ez annak köszönhető, hogy minden oldalról meg volt fúrva, szabotálva a dolog, vissza is akartam lépni, mert éppen gerilla harcot nem akartam űzni elgondolásaimért, viszont mivel Piroskában akkoriban partnerre találtam a Forgácstábor tovább szervezésre és ő már beszervezte a gyerekeit, belementem a fúrt, szabotált és később lejáratott tábor lebonyolítására.

Nem szoktam én könnyen kihátrálni, de nem is megyek be senki házába, hogy ott osszam az ötleteimet, ha neki jó abban a fantáziatlan miliőben élni.

Az este jutottunk arra a megállapításra a fiammal, hogy mit lehet a fanatikusokkal kezdeni, tehát semmit, mert az a legnagyobb hülyeség, hogy az ember más templomába menjen és ott kezdje azokat felvilágosítani tévhitükről. Itt talán joggal köszön vissza Popper semmit sem kell csinálni filozófiája.

Nehezen fókuszáltam a probléma lényegére, hogy az „In memoriam Piroska” filmjében hol lelhető tetten a gyermek meztelenség terjesztése? Nem volt tíznél több nézettsége, mint általában ilyen jellegű filmjeimnek, tehát messze nem volt a „viral” kategória, vagy az amely lángba borítja a facebookot például.

Aztán eszembe jutott, hogy valóban van pár jelenet pucéran futkározó purdéval a Körös partján, ahol pár kocka a filmből lepereg. Van ott vagy húsz gyermek önfeledten ugrálnak a vízben, és itt ott pucéran szaladgál, ha jól emlékszem vagy három apróság.

A felismeréstől elszörnyedtem. Mekkora perverzióra van szükség, ezen a pár pucér gyermeken kiakadni? Most tényleg, nem értem, kit félt a Youtube? A pucér gyermeket félti? Hogy ha netán látja a filmet felnőttként, traumásan fogja pucérságát megélni? Hogy megkérdezése nélkül pucéran lefilmezték tizenhárom éve? Vagy netán a degenerált pedofilt félti, hogy látván a gyermek nudityt felizgul? És nincs mibe kiverje az ondóját?

Próbálom megérteni a jelenséget. Mi az amit nem tudok meglátni a dologban?

Azt megértettem, hogy akkor a tyúkszemére tapostam azoknak, akik végül is megfenyegettek, hogy az nem lehet, hogy ők projektes pénzekből sem képesek táboroztatni gyermekeket és én a magam költségére szerre szervezem a táborokat. De nem gondoltam volna akkor, hogy gyermek meztelenség terjesztésével is fog valaki vádolni.

Milyen sejtelmes és milyen összecsengő.

Hirtelen milyen körültekintő és aggódó lett a youtube. Hogy a legmélyebben rejtett kispolgári filmben is tetten éri a pedofília elleni merényleteket.

Nincs egy éve, hogy a facebook letiltott, mert azt írta, hogy szexuális tartalom feltöltése miatt ellenem feljelentés történt. Természetesen nem volt igaz. Akkoriban váltottam is pár levelet a facebook arctalan, névtelen teammel, hogy legyenek szívesek bizonyítékokat felhozni bűnömmel szemben, hogy tudjam miben tévedtem. Nem voltak hajlandóak megtenni, annyit beláttak, hogy feljelentés alapján indítottak ellenem eljárást.

Lehet, hogy pusztán egy elektronikusan automatikus szűrő eredménye az én lejáratásom, de mi van, ha nem? Olyan elképzelhetetlen? Beírja az ember a nevem a googleba és azt is kihozza, ami már nincs, amit már rég töröltem. Egy félóra sem kell, le lehet karaktergyilkolni bárkit a neten. Bárki megteheti, bárkivel.

A youtube lehetne olyan karakán, hogy legalább belássa, hogy ellenem feljelentés készült.

Hogy miért gondolom én, hogy nem pusztán automatikus szűrés történt, az azért van, mert ha bárki bepötyögteti a youtube keresőbe a „porno” szót, tömérdek pornó tartalom özönlik. És meg lehet nézni, milliós nézettséggel. De kiszúrnak engem, a tíz nézettséggel. Mert önfeledten rohangál egy szar folyóparton pár pucér gyerek. Három darab gyermek, ha jól emlékszem.

Azt elfogadom, hogy van az életben irigyem, ellenségem, hogyne lenne? Az irigység és gyűlölet epicentrumában élek, itt kavarog Belzebub nagy fakanala, a nagy moslék örvényében úszok mint balga légy, ki belecsöppent a nagy zakuszkába, és se ki, se be.

De hogy egy olyan világ elé nézünk, ahol a futkározó meztelen gyermek egy szociális hisztéria tárgya legyen... a legsötétebb konspirációjával szemben találnánk magunkat. És ezt valamiért nem tudom elhinni. Tudom, Puzsér végig ezt vizionálja, de nem szeretném, hogy igaz legyen. Inkább karaktergyilkoljanak engem.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor törik szét a meztelen angyalka szobrokat a terekről, templomokból. Hogy ne izguljanak fel a pedofil papok. Arra vagyok kíváncsi (azaz nem vagyok kíváncsi), hogy miként fogják összeszedni a strandokon, a tenger partokon a meztelenül szaladgáló kis gyermekek szüleit, hogy azokat jól megleckéztessék.

Kátyúba került a liberális szellem? Vagy mint Jézusból, egy bohócot csinál az ördöng?

A szivarozásról

Sokszor elkezdek magamban kételkedni, hogy jól látok e dolgokat? Jön ez a magát felnőttnek tartó (majdnem érettet írtam) társadalom és látom, hogy a dolgokat milyen lazán kezeli. Például a cigerettázás dolgát.

Rajta a szivaros dobozon, hogy mi minden betegséget okozhat a kitartó szivarozás és már úgyse néznek rá, mint a karikatúráimra. Díszletté vált, mint tájon a margaretták és a békésen legelő báránykák.

Ejnye bejnyéznek a felnőttek (mert az emberi testek nőttek, ami nem jelenti azt, hogy ezzel arányosan az eszek is nőttek), hogy bezzeg a mai fiatalság korán elkezdi a cigizést, de különösebben nem erőltetik meg magukat az átnevelésben, hisz legtöbbjük cigizik, legtöbbjük dilettáns abban amit csinál, legtöbbjük elfogadja a korrupciót, hazugságot, csalást mint létforma, azaz a felnőtt társadalom asszisztál a fiatalok tévelygéséhez.

Annyira szeret a társadalom a szennyben feredni, hogy néha igen megkérdőjelezem a magam igazságát. Lehet, hogy egy elkeseredett, elsavanyodott, frusztrált vén faszi lennék, aki nem is tudja mitől jó az élet? Hogy mit gázolok ezeken a semmiségeken, amik ugyan függőségeket okoznak, de hát egy életünk van, élvezzük azt? Valamit nem értek én ebből a gyönyörű World Klab Lájfból? Valami kibaszott jó mellett elmentem és emiatt parázok? Sokszor ez is megfordul a fejemben.

Hátha mindenki jól csinálja, hátha mindenki béheppi azzal amit csinál, a jó öreg keleti filozófiától ittas Popper bácsi szerint: ne aggódjunk, és főleg ne csináljunk semmit, mert ami szerdán is ott van, az jövő szerdán is ott lesz és minden szerdán ott lesz a világ végezetéig.

Nosza gyújtsunk rá. Természetesen bármikor le tud róla mondani -így a kérkedő- de ha jó, minek? Apámat idézve: „Ha már szivarozni sem lehet, akkor minek éljen az ember? Hisz csak ennyi boldogsága maradt”. Tudom, hogy ez inkább költői kérdés volt részéről, mert az Életet ennél sokkal komplexebbnek látta, én a nyomdokába sem léphetek ilyen formában. Viszont az a felismerés néha ma is lesokkol, hogy simán elnézte volna, hogy akár tizennégy évesen elkezdem a napi pakk cigit behúzni, semmint húsz évesen a saját pénzemből dobot vegyek. Nem kellett nekem tizennégy évesen beszívni a napi egy pakkot, mert csecsemő koromtól szívom a megannyi pakkot a szüleimmel egyetemben. Úgyhogy lucsoghat a tüdőm a szuroktól, anélkül, hogy egy szál cigit elszívtam volna életemben. Úgyhogy bé heppi.

Amióta fülemmel értem is, mi történik akusztikusan, már hajnalban elkezdték azt a mélyből, lélekből fakadó köhögés koncertet, hogy szarni, pisilni nem tudtak, míg ki nem köpték belüket, és amíg ki nem mentek az ajtón, sőt az utcáról is visszhangzott köhögésük, amíg el nem tűntek, nekem a lelkem szakadt meg nap mint nap, ahogy szenvedni hallottam őket. Úgyhogy a gyerek szobám hiánya semmi volt emellett. És igen, ez bennem egy traumát okozott. Metoo cigár... Ez a Metoo One. Gyakorlatilag amíg el nem mentem otthonról, huszonnégy éves koromig, mondhatom, hogy passzív szivarozó voltam.

Metoo Two. A vállalkozás éveimben, amikor csontjaimat nem kímélve, ropogtatva a vadkapitalizmus bő húsz évében, többféle munkással dolgoztam. Legtöbbjük legfőbb élet motivációja a napi két csomag szivar és este a megannyi sör, amíg a napi pénzkészletük tartott. Úgyhogy további húsz évben is passzív szivaros voltam, és soha senkinek nem volt meg az a jó érzése, hogy legalább ne a pofámba fújja a füstöt, általánosan elfogadott illem volt, hogy mindenki, bárhol szivarozhat. Az aki nem cigizett, az ritka madár volt. Furcsa veréb. Társadalmilag deformált.

Az sem számított, hogy sűrűn kinyilvánítottam nemtetszésemet a dolog iránt. Úgy fújták a füstöt szájukon, orrukon, mint René Descartes a bölcsességeit. Valószínű ő is szívott, hisz minden gondolkodó, költő előszeretettel fényképezteti magát hosszan elgondolkodva és pipával, szivarral a kezében. Az intellektus elhagyhatatlan kelléke.

Ma azon munkásaim öregebbek mint én, noha fiaim lehetnének, abszolúte semmire de semmire nem vitték, az egyik abban a házban lakik, amit nem fizetett ki nekem, és sosem fog, mert a szivar és pia nemcsak a testét ejtette rabbá, hanem a lelkét is. Ma itt lehetne velem, társtulajdonosként, szép öregség elé nézve, de neki az élet életebb volt a füstös oldalon, a nyomorban, felesége, gyermekei elhagyták... nem csoda.

Metoo Three. Jött Istvánka, a tizenkét éves erős, székely legény. Csomó tervvel, hogy kezdve DJ keverőpult, hangfalak, bicikli, majd motorbicikli, majd autó, s csak szőtte és szőtte álmait. Szívesen dolgozott bármit, szívesen adtam neki munkát és pénzt bőven, hogy csak úgy kente lelkem az egészséges gyermek látványa. Nevelője azzal dicsekedett, hogy már ezer lejt összegyűjtött ez az Istvánka, hogy lassan több a megtakarított pénze mint neki egy élet munkája után (így a szivaros nevelő).

Ma már a tizenhat-tizenhét éves Istvánka azért jár mindenhova dolgozni, hogy legyen szivarja. Kérdem tőle a múltkor, mikor nálam dolgozott és sűrűn állt le cigizni, hogy te István, a tervekkel, álmokkal mi lett? DJ pult, s motor, s autó...?

Legyintett. Azok csak álmok voltak.

Nézhet boldogan a társadalom a megtört Istvánkákra, és az eljövendő Prüntyőkékre és a Marcsákra. Nézhet.

A pánik, a vészjelző, a hadi állapot bennem akkor aktiválódott, amikor rájöttem hogy a tizennégy éves fiam elkezdett cigizni. Na mondtam, egy faszt! Nincs több Metoo! Itt háború van! A liberalizmus alfa és omegája itt és most le van fejezve Csingacsguk hatalmas kiásott bárdjával. Mert mondhatom én nagy liberálisan, hogy a te dolgod fiam, mit kezdesz az életeddel, de mit tud dönteni maga felől egy tizennégy éves gyermek a szivarozás terén? Ezek a csak kipróbáljuk dolgok két hónap után is, arra utalnak, hogy az életébe zárkózott végleg a szivarozás. A szivarozás az nem olyan, hogy betelik az ember egy ízzel és jól lakik belőle egy darabig. A szivarozás az az egyik legmocsokabb társadalmi szokás, és ne már, hogy a Jani, a Béla, a kutyfalvi Géza egymaga kárhozzon el, magával vonsz egyéb palimadarat is a pokolba. A kispolgár együgyű bölcsessége abban valósul meg, ha más is magáévá teszi és hiszi azt, sőt vallja és napi rutinná teszi. A tizenévesek körében, mikor már az otthoni tojáshéjakból elege van, keres magának idegenek által levedlett romlottabb tojáshéjakat, és az a legnagyobb és legmegbecsültebb guru, aki már úgymond felnőttként viselkedik, azaz: cigizik, iszik. Az újonc beépülne az úgynevezett társadalomba. Abba a társadalomba, amely ilyen trükkök mögé bújik múzsa hiányában, alkotó kedv hiányában, életcél hiányában.

Mert ugye még az akadémikus professzorok is cigiznek, csak nem lehet az olyan rossz.

Beszéltem a fiamnak erről, sok mindent elmondtam neki, szokatlan hallgatása azt éreztette velem, hogy nem ért egyet. Annyit mondott, hogy bármikor le tud állni, ez neki nem szenvedélye. Én hiszek neki, sőt igyekeztem felhozni neki pozitív oldalait, hogy mennyire tehetségesnek látom, hogy sokkal logikusabban, higgadtabban, objektívebben gondolkodik mint én, türelmesen utána keres mindennek, sok programban egyedül tanult meg alkotni, a tervező-rajzoló programban egyedül, pár nap alatt megtanult tárgyakat megalkotni, amihez nekem anno sok könyv és hónap kellett. Én hiszek neki, viszont nem hiszek a társadalomban. A társadalom egy fatalista közeg, aki bagatellizál minden olyan veszélyt, ami az ember életére tőr, csakhogy igazuk legyen a pitiáner guruknak.

Mondtam a fiamnak, hogy soha nem szóltam bele abba amit csinált. Türelmesen ott voltam mellette, amikor a méregdrága német Legokat kiválasztotta, mert a kínai nem olyan, igazat adtam neki. Megértettem, hogy az I7-es proci jó neki arra, amitől jó egy gép, hogy egy 34 inches, hajlított képernyő adja azt az élményt, sosem vitatkoztam ezért, hogy azokra a játékokra miért nem elég az I3 és a sima képernyő, nekem ilyen sem volt, mert akkor még nem volt semmi. Mert láttam, hogy nemcsak játék fogyasztó, hanem érdekli az is, mitől olyan a játék, ki csinálta, hogy csinálta és mi a története a piff-puffon kívül. Megalkotta a Democracy 3-ban azt a kormányzást, amitől stabil lett a gazdaság, az egészségügy, a tanügy, az emberek jóléte stabil, lassan növekvő, nincsenek sztrájkok, tüntetések, egyensúlyban vannak a pártok, konkrétak a törvények és így tovább. Én a Democracy 3-ban pár óra alatt tönkrevertem egy országot, és feladtam a világ kormányzásával. Kiderült, hogy a liberális világképemtől seperc alatt összeomlik a Világ.

Mondtam a fiamnak, hogy ha kérhetem, hagyja abba a cigizést. Nem baj, ha megharagszik rám, csak hagyja abba.

Mondta még valaki, hogy ne aggódjak, ez csak egy kamaszkori hülyéskedés. Kinövi.

Az én tapasztalatom élő embereken az, hogy a szivarozás nem a roller kinövése féle cucc. Aki elkezd cigizni, az nem igen hagyja abba. Ez az én tapasztalatom. A cigis ember azt hiszi, hogy a szivar egy fajta kellék, mint autón a visszapillantó tükör, de gyakorlatilag az élete értelme benne van.

A napi egy csomag szivar az a napi bérének egy negyede, de lehet több is, mert szombat vasárnap is szív, amikor nem hozza ki a napi bérét. Nem függ tőle, nem függ tőle, de reggel amiután kiköhögi belét az első dolga hogy füstöljön egyet. Semmihez nem kezd, míg egy-két szivarat el nem szív. Megnyugszik, mert ilyenkor a gyomorfekélye is lecsillapodik, hisz a reggeliről rég leszokott már, mondván de jó, ha cigizik legalább nem eszik annyit.

Apám, anyám szivarozott, minden munkatársam rendesen szivarozott és engem is zavartak füstölésükkel, megannyi fiatal korú, akik nálam a műhelyben megfordultak, mind cigiznek és egyik se hagyta abba, mint a rollerezést, hanem átváltottak motorra, azaz nem elég a napi fél pakk, rátértek a napi két pakkra. Csabi rendszerint éjjel is rágyújtott, elkezdte a harmadik pakkot.

Kiszámoltam, nagyon egyszerű kiszámolni, hogy ha a feleségem és én, a 27 éves házasságunk ideje alatt fejenként csak egy csomag cigit szívtunk volna el, az számokban mit jelent: 27 év x 365 nap az egyenlő 9855 nappal, ehhez minden nap kettő csomag cigi, az egyenlő 19710 csomag cigivel, számoljunk csomagonként átlag 13 lejjel, az egyenlő 256230 lejjel, európai pénznemben ez megfelel: 56940 euróval. Lecsengetve százas bankókban, az 569 darab papír pénz. Ablakon kidobott pénz, az egészségről ne is beszéljünk. Én biztos már nem élnék, az szent.

Hogy mit lehet vásárolni 56940 euróval, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, csak akkor senki ne irigykedjen lakásunkra, műhelyünkre, kertünkre, stúdiómra és így tovább.

Ezzel a bejegyzéssel is megtettem ami tőlem telhető.

Nem elég, hogy rengeteg semmirevaló szokásban élünk, amiket jó lenne levedleni, nem elég, hogy egy csomó ártalmas minta szerint élünk, mert úgy szoktuk meg, úgy vettük át (és ezen szokások legtöbbje a fatalizmusban gyökerzik), nem elég, hogy a globális mentalitás ember ellenes minden szegmensében és arra gyúr, hogy úgy szellemileg, testileg mint lelkileg tönkre tegyen, de hogy szánt szándékkal kárt teszünk magunkban, az a butaság csúcsa. Az értelem sötét éjszakája.

Így a szivarozásról.

Nem fénylik az arany

Nem akarok én ilyen pseudo intellektuálnak tűnni, hogy Descartestől idézek, mert még parasztnak sem vagyok jó pszeudóilag. Ritkán olvasok filozofikus könyveket, úgy egyben sosem tudtam kiolvasni egyetlen filozofikus könyvet sem, hisz egy mondatban is annyi infó van, hogy napokig kéne rekonstruálni, hogy miről is akar beszélni a filozófus.

Ma nem az a könyvem volt a királyi székhelyemen, ahol akad némi kulturálódási idő és energia résem, melyet olvasni szoktam, mert egy éjjel bárányszámolás helyett azt próbáltam olvasni, bevált a régi módszerem (saját, nem a descartesi) és már az első oldal után belealudtam. Érdekes, hogy ha nem olvasok, az agyam hajnalig tud kalapálva ébren tartani. Ha olvasok, seperc alatt elalszom. Igen, mert eltérítem az agyam a holt vágányról.

Ma reggel Galilei-Descartes vitázásából olvastam (kábé két éve a királyi könyvtáram olvasmányai közt van és mint a gyógyszert, ritkán és cseppenként veszem be) és megragadt egy dékárti megfogalmazás, idézem: „Továbbá meggondolván, hogy azon egy dologra nézve hányféle nézet lehetséges a filozófiában, hogy minden nézetnek akad tudós védője, holott e sok nézet közül mégis csak egyetlenegy lehet igaz: majdnem igaznak tartottam mindent, ami csak valószínű.”

Főleg az utolsó rész jellemző rám, hogy hajlamos vagyok mindent aranynak látni, mi fénylik. Ez a tanulság.

első találkozásom a villanyceruzával

Vissza mentem a fészbukkra. Mert a két ninivei közül az egyik jelentkezett végül, és megígértem magamnak, hogy ha egy is jelentkezik, vissza megyek azért. Vissza mentem, de feltételeket szabtam ki magamnak, leépítettem az ismerőseimet. Kilenc maradt a százból. Azok, akikkel a blog felületén érintkezem, azokat is töröltem, mert azoknak és azokkal itt vagyunk napi szinten, nincs értelme a facebukkon is ránézni.

Naponta egyszeri nyitással be kell érjem, és leiratkozom a felesleges csoportokból, oldalakról is. Politika teljesen kizárt. Már a hangszeresekből, a mixesekből is többől leiratkoztam. Két nap alatt már egészen lecsinosítottam a híroldalt.

Nem hibás a szerszám, ha a használója balfasz és megvágja magát.

az első dió termésem

A fiam úgy vált le rólam, mint a kicsi hagyma a nagy hagymáról. A kicsi hagyma elkezdte önálló életét. Noha a genetikai tőkéje a nagy hagymához áll közel, új földekben új kódokat fog beépíteni magába. A nagy hagymának nincs már több dolga, sem hatalma, mint továbbra is ugyanazt a virágot hajtani mint eddig, a kis hagyma hajtásaihoz már nem tud hozzá szólni.

Megvolt bőségesen az otthoni hét éve. Feladtam vállalkozást, karriert, mindent, hogy mellette legyek éjjel-nappal. A második hétéves időszakába már az iskola is beleszólt, noha ott is fogtam kezét. A harmadik hetes már a teljes leválasztódás korszaka. Már a kezdetén megvolt az első beavatás, a hányós lerészegedés, és a barátok társadalmi influenciája a szivarozásra való rászedés.

Korában voltam én is csöves társaságban, ahol kurváztak, ittak, szivaroztak, nem tudtak rávenni semmire. Sosem ittam, sosem cigiztem, sosem kurváztam. Feleségem volt az első nőm biblikusan, húszon négy évesen. Sosem idegeltem, hogy szűz vagyok még húszon túl. Sosem kérkedtem ezzel.

Leszarom a társadalmi normákat fentről is meg alantról is.

Bevallom, egész éjjel a Ray Donovan sorozatát néztem végig a HBO-n. Nagy ritkán egész sorozatot zsinórban leadnak. Azt is bevallom, egy sorozatot sem vagyok képes követni, egyszerűen szemétnek tartok minden idióta sorozatot. Viszont Ray személyében egy nagyon érdekes karaktert mutat be a film. Egy bérgyilkos, akiben több tartás és több korrektség, lojalitás, lelkiismeret van, mint az egész társadalomban. Családja feszt rinyál, de örökké hülyeségeket csinál, testvérei örökké szarban vannak, ő éjjel nappal lohol, hogy megmentse őket, erre folyton szemére hányják, hogy miféle gazember, a pszichológusa is arra akarja rávenni, hogy ideje megbocsátani magának, mert erőszakos viselkedése ebből fakad. Pedig nem, az apja egy gazember tolvaj, és annak a hatására mindenki szarba kerül, mert testvérei is mind ilyen rózsaszín lepke kergetők, de gyakorlatilag nem tudnak önállóan megélni. Nem részletezem a filmet, minden mozzanatában rajta kapja a modern életforma primitívségét, az emberi becsvágyat, talán cinizmusból, talán realitásból, de nem kegyelmez egyik figurának sem, legyen az politikus, Fbi ügynök, üzleti kasszás, portás, otthon ülő anya, vallás alapú magán óvónéni, pap s ilyenek. Mindenki velejéig korrupt, pénzéhes, eladják apjukat, anyjukat egy jobb élet reményében, tökéletesen visszajön nekem anyósom tanítása, miszerint: „szeresd a dollárt fiam, szeresd a dollárt”... jó konzervatív, baptista létére.

A sorozat rávilágít arra, hogy nem kell elnyomó rendszer, nem kell összeesküvés terv, az ember így ahogy van egy reménytelen élőlény. Egy önpusztító, reménytelen élőlény.

És ezzel nincs mit kezdeni.

Hiába hozna rendeletet bármilyen kormány, hogy holnaptól csak biokertezünk, a génmódosított termékek minden idők legnagyobb fekete üzletét virágoztatnák fel.

Szükségszerűségből. Mert ilyen az ember alap természete.

Kaptam Ildikótól egy ilyen pen tablettet vagy mi az ördög ez, hogy próbáljam ki.

Kipróbáltam, és az első benyomásom az volt, hogy most akkor a papírra rajzolásról is mondjak le? Ez a lélekbe nyúlóan megrázott.

Lemondtam zenélésről, mert senki nem akar zenélni a környezetemben. A stúdiózásra fanyalodtam, mert szeretem a zenét, a hangot. De hát nem tudom, ez a villanypen...

Nézte Laci a kertemet, ühümezett rá, érdekes, hogy virágokkal ültettem tele. Igen, mondtam, nekem ez a lázadás a reménytelenséggel szemben.

Kezd kialakulni bennem egy extrém dolog. Mivel keveset tudok termelni, nem is akarok ipari szintre emelkedni, elkezdtem olyan exkluzív dolgokon gondolkodni, mint vintázs dobozba épített, bluethootos, minicsöves sztereó telefon hangosító. Vagy: gitárkabinet dizájnú csöves számítógép hangosító. Egyelőre nézegetem a kitteket, az ebay-on találtam elég jópofákat. Nem lesz olcsó a végtermék, de hogy exkluzív, az igen. Lehet, hogy nekem erre a piacra kell termeljek. A külalakok házi alakítása majd lehetetlen lesz iparilag replikálni, ez lenne a fő ütőkártyám. Csendben, asztalnál ülve dolgozhatom, minimális energiaköltséggel, és valószínű a nehéz munkát elkerülve az életreményem is megnőne. Imádom a vintázs dolgokat, a régi elektronikát. Újra forrasztgatni és végre türelmesen meghallgatni Imre összes videó beajánlásait, nekem tökéletes lenne. A piac meg menne onlájn, ha valami nem tetszik a kuncsaftnak visszaküldi oszt csá, de nem kell többet emberekkel élőben idegeljek.

Nem olyan egyszerű, hogy az ember elvonul. Meg is kell élnie valahogy.

Nagy tésztaszelet

(A mi értelmezésünkben a tészta az a sütit jelenti, a 89 es nyitás után rájöttünk, hogy Mo-n a tészta mást jelent, de én a továbbiakban is tésztának nevezem a sütit, mert nekem szebben szól, azaz a tészta szó az kötődött a többihez: otthon, kellemes otthon, a tésztából sosem elég, illatok, színek, ízek, édesség, krémek, mind mind a tésztához kötődik. Azt szoktuk mondani: nagymamám sütötte a finom tésztát -valójában nem szokak sütni a nagymamáink se tésztát se sütit, de előszeretettel jártunk húsvétkor ilyen tésztasütötte ismerős nagymamákhoz-, tehát a címben foglalt tészta az valójában azt jelenti, hogy túl nagy süti ez nekem).

Beépített szekrény optimalizálás

Szerdán éreztem azt, hogy nem bírom tovább. Sosem fejezem be a szekrényeket. Erre Cézár nagyokat sóhajtott a széken. A hátam mögött. Nem volt mit tennem, félóra múlva nélküle nem tudom a helyére tenni a szekrény polcrendszerét. Cézár fő szerepe a sóhajtás egész nap, az ülésben való fáradás. Az abban való fáradás, hogy néz engem ahogy nem bírom már és taknyom nyálam szerte szét folyik. Nagyokat nyögök. Cézár nagy sóhajtásokkal, rémesen unatkozó ásításokkal kontrázik.

Egyszer csak mégis összeáll a polc és bekerül a helyére.

Csütörtökön a műhelyben a tükrös ajtókból kellett levágjak, mert időközben megváltoztak a méretek. A lakásban felszedték a régi parkettát, egyengető betonréteget öntöttek, újra fedték ilyen szalag parkettával. Plusz, 10 centis zárólécet választottak, ezért a szekrények talapzatát is meg kellett növeljem. Mindez miután a szekrényeknek az anyag, a tükör ajtók le voltak gyártva. Ilyenkor persze magára valamit adó moester úr felszámolja a plusz munkát. Nekem sosem jutna ilyen eszembe. Ezért nyögök én és sóhajt Cézár, nem fordítva. Mindegy, ezen már nem lehet javítani. Majd a halál. És majd a következő rend asztalos jobban fogja csinálni.

Tükrös tolóajtók feltéve

Csütörtökön direkt mindent kimérten, nyugodtan csináltam, mondván nem sietem el, tükörrel dolgozni nem könnyű munka. Cézárt kikergettem a fűzfa telkét kitakarítani a kétéves gyomoktól, komposztba hordani a leveleket, gyomokat. Közben nézem az ablakon, milyen meggyőződött Buddhista nyugalommal kapálja a gyomot, sűrűn megállva. De hadd ne kommentáljam, mert ilyet se kap manapság az ember. Tudom én, hogy ennyit tud, pihentebb óráimban nem is irritál a gyerek, de mikor élet-halál harcot vívok a munkáimban, lehetetlen, hogy ne idegesítsen. Csak egy picit.

Hát hogyne, fix háromkor leáll, hogy három óra. Kérdem tőle, és ott hagyod azt a pár taliga gyomot az út közepén? Nem tehet róla, -így Cézár- mert három óra. Igazad van Cézár, -így én-. De elfelejted hogy fél tízkor kezdtünk, nem nyolckor? Hát ő nincs mit csináljon, de három óra van.

Na tessék, lecke. Morfondírozok magamban. Én meg rábaszok két napot potyamunkát, mert én vagyok a világ legcukibb, legjézusosabb, legjobb asztalosa.

Persze, hogy három tükörből lett meg a két tükör. Hiába csináltam mindent nyugodtan, kimérten, régi az üvegvágó. És a gonosz üveges aszonta hogy régi tükröt nem vág. Hogy mindenkinek milyen elvei vannak. Mondom neki, ő vágta azokat a tükröket egy évvel ezelőtt, nem olyan régiek. Mindegy, mondta, nem vállalja a felelősséget a kliens anyagára.

Eszembe jutott, hogy ezelőtt talán húsz évvel is vágtam azzal az üvegvágóval nagy tükröket és nem volt vele gond, csak azóta sok sok üveget vágtam még vele, és a legsimább, akkor egyetlen kapható orosz üvegvágót vettem. Egyszer kérdeztem az üvegest, látván milyen jó üvegvágója van, hogy hol vette? Csak mosolygott az orra alatt, de nem mondta meg.

ókori üvegvágó

Amikor feltettem a tükrös ajtókat, gondoltam nagyját letörlöm a pórnak, hát mit látok, több helyen is meg van karcolva a tükör. Azt hittem álmodok. És rémeket álmodok. Hogy elkeseredtem. Hol hibáztam? Valószínű, amikor levágtam és vissza fordítottam, hogy a fémkeretet visszaverjem, bekerült valami üvegszemcse az asztalra. És pár centit utána mozdítottam erre arra, de nagyon finoman. Hiába. Pedig alaposan, tiszta ronggyal, ablakmosó lével mostam le az asztalt is, tükröt is.

Elmentem az üvegeshez, egyben megrendelni a következő ajtókra a tükröket, tőlem szokatlan módon, hízelegve kérdeztem, hogy mit javasol a karcolások eltüntetéséhez? Semmit, mondta kategórikusan. Új tükröt. De egyébként sem vág akkora tükröt, menjek a műhelybe. Mert ez ugye a műhely városi üzlete volt. Elmentem az üveges műhelybe, ahol szoktam rendelni az ablakokhoz a termo üvegeket, több mint tíz éve vagyok kliensük. Reméltem nem lesznek ilyen gorombák, mint ez a városi pancser. Tévedtem. A tulaj csaj is magas fölényről leszólva mondta, hogy új tükör a megoldás, a karcot nem lehet kiszedni. Alázatosan rákérdeztem, hogy amikor a tükröknek marnak olyan puccos szélet, mivel marják, mert tudtommal van valami csiszoló paszta, amivel simára fényesítik, hogy ott csiszolás nyoma nem látszik? Mosolygott a banya az orra alatt, hogy az más. Miért lenne más? Gorombán vissza utasítottak. Erre látom, hogy a tükör árát 80 lejben számolta fel négyzetméteren. Néztem a neten, Kolozsváron 50 lej ugyanez a tükör.

Tessék lecke.

home made (bénázás) üvegvágás 

Egyedüliek a városban, olyan árat írnak, amennyit nem szégyellnek.

Nem adtam fel, mert emlékszem Ildikó járt náluk amikor a boros üvegek alját akarta levágatni náluk egy dizájn lámpához és nem tudták mivel ették. Én a jutubról néztem ki, és seperc alatt a konyhámban úgy szeleteltem a boros üvegek alját mint amikor az almát hámozom. Azzal a régi, húsz éves vágómmal.

Úgyhogy keresek megoldást a karcolásra is. Van pár ötletem, ha beválik, referálok. Ha nem, új tükrök. Nincs mese. Mondtam a kliensnek is, ne idegeljen, ha nem oldom meg, lecserélem. Szerencsémre rendes a csaj, azt mondta időközben ő is érdeklődik, van egy ismerőse, aki autó szélvédő karcolásokat javít, hátha tud az segíteni.

Cézár megtagadta az Úrhoz való imát...

Megvettem a lapokat a következő szekrényhez, mondom Cézárnak, ki minden alkalommal, amikor elindulunk valahova a kocsival, elmond egy imát, hogy az Úr legyen velünk, ne csináljunk karambolt s ilyeneket, hogy na Cézár most mondj egy imát, hogy ne állítsanak le a rendőrök, hogy a pakolás az autó méretein túlhalad. Megfigyeltem a gonosz szolgát, hogy nem mondott imát. Végig be volt szarva. Nem beszéltünk egymáshoz, amikor szerencsésen megérkeztünk, nagyot lélegzett, hogy nem volt rendőr, és nem kellett illegális dologban kérnie az Urát.

Sehogy sem tudom partneri szintre emelni ezt a Cézárt.

Ma megrendeltem két icipici TDA 2030-as végfok kittet. Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy ha jól szól, legalább valamennyire, inkább építenék kilenc végfokot és a régi 12 sávos keverőből választok le kilenc előfokot hozzá, hogy létre tudjam hozni a 8.1-es rendszeremet. Ez anyagilag közelebb ál hozzám, igaz nagyobb a felhajtás. De néztem az 5.1-es rendszereket, mondjuk találtam pár elég minőségit és olcsóbban használtan, de miután rákerestem, gyanúm beigazolódott, hogy a végfokok nem egyformák. Például a jobb és bal csatorna 2x80w, a center és subbas 40-40w, a hátsó meghajtók pedig 2x20w, ami nekem már startból nem jó, mert nem mozifilmet akarok keverni, hanem zenét. És ha egy pergőt pont középre akarok tenni, akkor a hátsó hangszórók is ugyanazt kell tudják.

Külön erősítők sem a legjobb megoldás, mert mindegyik más lenne. Ezért döntöttem, hogy keresek végfok kitteket és hátha.

Az is rásegített ebben a döntésemben, hogy olvastam egy 2013-as fórumot, ahol román fickók tárgyalták a stúdió monitorokat, azoknak elektronikáját, és többen le voltak döbbenve, hogy komoly márka nevek ugyancsak a tda2030-assal végfokolnak. Hogy biza nem kell alábecsülni a bejárt dolgokat. Hát majd meglátom. Szerencsémre van már tapasztalatom ezeknek építésére, csak azt hittem, hogy az elmúlt harminc év elektronikája már annyira fejlett, hogy nekem magas. De meglehet nagyon sok a mítosz is ezekben a dolgokban. Legtöbben akik vakon hisznek dolgokban, rájöttem, hogy nem is tudják mitől jobb az aminek állítólag jobbnak kell lennie. Nem mondom, biztos jobb egy márkás cucc, már más tisztelettel is közeledik hozzá az ember, ha tudja, hogy márkás, de nekem ez most hatalmas luxus, ahhoz, hogy a végén rájöjjek, a surround hangkeverés nekem túl nagy tésztaszelet, ahogy a dobolás is túl nagy tésztaszelet. Amint kiderült.

Vládiszláv se jön minden éjjel

Ez egy ilyen nap.

Milyen az ilyen nap?

Az ilyen nap már éjszaka kezdődik, egy rémálommal. Nem részletezem tartalmilag, jobb ezeket minél hamarabb elfelejteni. Annyit, hogy legtöbbjükben az autómmal mindig baj van. Most is totál káros lett, de a részleteit kihagyom, mert ez az ami az ilyen napot olyanná teszi. Mert az álmok kivetítik az ember legrejtettebb bugyrainak a dolgait. Az álom a nevén meri nevezni azt amire a lélek nappal aszongya: „everything is fine”. Álomban előjön „Vládiszláv” és hatalmába kerít.

Szoktuk ezt mondani egy barátommal, amikor valaki érthetetlen dolgokat cselekedett, hogy valószínű Vládiszláv a hatalmába kerítette. Hogy ez mit is jelentett, nem volt fontos, a lényeg, hogy röhögtünk a mókán.

Álomban annyi zagyvaság történik, annyiféle dimenzióban, annyira összetetten, hogy napokig boncolná az ember, és sajnos rájön, hogy nem éppen minden hülyeség az, olyan mint egy analóg-digitál átalakított jel, amit aztán digitálisan átalakítunk és azt újra analógizáljuk. Az álomképek tulajdonképpen átalakítják a lélek dolgait. És ezek a képek aztán éberen újra visszaépülnek a lélekbe.

De bár egyszer jönne ebbe az álomképbe egy hat számból álló lottó kombináció, azt mondanám, hogy fair lenne az álom és a valóság relációja.

Miért mindig csak a rossz jön felszínre az álomban? Miért tartanak keveset az erotikus álmok? Se lotto, se szex... nem korrekt. Ez Vládiszláv műve.

Tudtam már reggeltől, hogy ez egy ilyen nap lesz. Mondtam is a feleségemnek, ez egy ilyen nap lesz. Csak nézett, de nem mondott semmit. Most nem tudtam eldönteni, hogy nem vett komolyan egy percig se, vagy már annyira ismer, hogy csak átnéz rajtam mint egy röntgen sugár, és valójában csak a kinti időre nézett az ablakon, ami mögöttem volt?

Mindegy, mert attól ez a nap már ilyenné vált az ébredéstől kezdve.

átültetett tuják

Cézárnak azt találtam ki, csak hagyjon dolgozni, hogy ássa ki gyökerestől a fűzfa alól a két kínlódó tuja fát és azokat a tarka levelű cserjéket, meg egy rózsa tövet, ami a második rózsa tövem volt, amit ezelőtt vagy tíz éve ültettem. A fűzfa hatalmasra nőtt, semmi nem szereti alatta.

Aztán egyre jött Cézár, hogy ezt nem tudja, azt nem tudja. Két óra munka után feladtam, azt mondtam, ha ez a nap már ilyen, akkor legyen ilyen. Mentem én is hallám mi az ördög olyan komplikált a kiásásban. Semmi nem volt komplikált, csak Cézárnak baj van a fejében a döntésekkel. Olyan mintha ez a Vládiszláv ott ülne a feje búbján és csak vihog azon, hogy Cézár nem ért semmit.

Mutatom Cézárnak, hogy így csináld, meg úgy csináld. Jó, megértette. De közben én már pucoltam az egyik kiásott tuja gyökereit. Csoda, hogy ezek a növények élnek még. Nem elég, hogy árnyékban éltek, de annyira agyagos a föld, mintha egy kiégett cserépben éltek volna. A kis bokrocskáim tele s tele voltak tetűvel. A rózsám is csak szenvedett.

tarka levelű cserjeféle... talán zöld ezüst?

Aztán átmentünk a kertbe, az elhanyagolt kút körüli területet szántam új lakóhelyüknek a megmentett növényeimnek. Sokkal naposabb hely. A növényeknek felér egy hat számú lotto nyereménnyel. Jó mélyre ástunk, a tehenész adott két taliga régi trágyát, abból tettünk az aljára bőven, tavaszig az erjedés majd melegen tartja az elfáradt gyökereket, segít a kapaszkodásban. Jó sok vizet öntöttünk a tövekre. Ha eddig nem adták fel, helyre kell jöjjenek.

Milyen érdekes, Cézár a munka felől közelítette meg a dolgot, én az élet felől. Csinálja mert én mondom, de hinni az életben én hiszek. Cézár hite másban van.

a cserje előtt már kihajtottak a krókusz félék,
fürtös gyöngyike hagymák, érdekes, csak tavasszal
virágoznak, így telelnek. Lehet, hogy meleg házban
már most is virágoznának.

Eljutottam oda, hogy leszarom ki miben hisz. Bizton a tehenész félig mosolyogva nézte amint szerencsétlenkedek a tujákkal s bokrokkal, szerinte ezek úri hiábavalóságok, mint a Kati borospolca. De hozta szó nélkül a szart, sőt ő ajánlkozott, valószínű mert testvéreit én viszem reggel iskolába Dévára. Így hiszünk vagy sem egymás dolgaiban, és így alakul egy olyanamilyen közösség.

Egy darabig a kerítésnek támaszkodva nézte a fiatalabb tehenész fiú amint ültetek, aztán egyszer csak észbe kap, és elköszön: „na szörümüná”. Hogy „na csókolom”. Kicsit megragadt ez a szörümünázás, hirtelen az jött le, hogy basszam, ez aggnak néz engem, talán igaza is van, de aztán eszembe jutott, hogy a románoknál akkor szoktak szörümünázni, amikor valakit nagyon tisztelnek. És a hangleejtés inkább a tiszteleté volt. Ez jól esett egy ilyen napon.

Hát eltelt jócskán a délelőtt. Az ember nem hinné.

A szőlőm. Letisztítva, permetezve.

Kiásni, elültetni, elegyengetni a földeket, becsületesen elvégezve a munkát, időbe kerül. Aztán eszembe jutott, hogy volt még egy flakon ilyen tetűirtó szerem, ezt még a nyáron vettem a rózsáknak, mert feszt tetvesek, ha nem fújom őket, és mivel olcsó volt, kettőt vettem, mint Mózes, ha már ingyen van, adjon az Úr kettő kőtáblát.

Ilyenkor jön rá az ember, hogy nem is túlzás, amikor az ember valamiből többet vesz mint hirtelen kéne, mert most fix elmaradt volna ez a permetezés. Mert holnap már másmilyen nap lesz, elfelejtem a permetszert megvenni és így tovább. Így hamar összelütyültem és félóra alatt befújtam minden rózsát s bokrot. Sőt a szőlő tövet is lefújtam, mert olvasva a címkét a szőlőt is megvédi a pók és egyéb istennyila lárvák teleltetésétől. Mert idén a szőlőm katasztrofális volt, tiszta foltosak voltak a levelek, a szeres néni azt mondta, hogy a pókok miatt van.

A szőlővel azt találtam ki, hogy teljesen lecsupaszítottam a hajtásokat, csak a fő ereket hagytam meg, a lenyesett végeket eltüzeltem, azt mondták, azt ne tegyem a komposztba, mert a fertőzés tovább terjed.

Mivégre a kert? Nem a haszon miatt. Hanem az a vágy miatt, hogy hozzátegyek én is az Élethez valamit. És miután elültetek valamit és az kihajt, örömöm van benne. Úgy érzem, hozzátettem valamit az élethez.

Az asztalosság is jó, de egyensúlyba kell hozzam. Azért az ilyen napon inkább félre teszem az asztalosságot. Tudom, hogy Gabi néni mára várt a szereléssel, de megyek holnap. És a jövőben úgy intézem majd, hogy ne várjanak.

Közben persze alakul a fejemben a Mugo3D stúdió. Lelkesedem. Mert feje tetejére állíthatom a stúdiómat újból. Át kell fordítsam az asztalt, így nyerek még húsz centit, megnagyíthatom a teret. Hirtelen létfontossá vált a nagyobbítás. Az ajtót is arrébb költöztetem. Létrehozom a kilenc pontos hangszóró rendszeremet. Kétszer quadro rendszer és egy az élmény hangszóró, ahogy én nevezem, az a székbe lesz építve és arra lesz hivatott, hogy bizonyos rezgéseket ott is megszólaltatok, a hang fizikális érzékelésére.

Ez kilenc mono végfokot jelent, kilenc hangládával. A röhej, hogy ezek a hangszórók nekem megvannak. Kell még pár végfok és amit létre kell hozzak, az egy elektronikusan vezérelt hangerő szabályzó, ami azt jelenti, hogy egy potméterrel kilenc független hangerőt egyszerre tudok szabályozni. Mert egyébként nem tudom a rendszer hangerejét egyszerre szabályozni. Hacsak nem találok valami plugint erre.

Nagy meglepődésemre a Motu hangkártyámnak tíz kimenetele is van, nemcsak bemenetele. Nyolc mono és egy sztereó. Ezeket csatlakoztatni tudom a jelenlegi Cubase verziómhoz.

Egyetlen gondom van, hogy minden kevert sávnak, attól függően, hogy a térben hol helyezem el egyenként őket, szükség lesz több új sávra. Legtöbb kilenc minden alap sávra. Például ha csak a dobnak van hat alap sávja, a 3D rendszeremhez 54 sávot kell létrehozzak. Igaz, hogy ha kikeverem a térbe, majd renderizálhatom hangszóróként őket, így maradok a dobokra csak kilenc sávval. Kínai munka, azaz babra és sok babra munka. Csak itt rízset fog kelleni szemezni. Hónapokat fogok dolgozni egy egy 3D mixen. És csak nálam lehet lehallgatni majd. De ez lesz az érdekes benne. Fogok ülni a trónomon tök egyedül és mint egy király fogom élvezni a teremtett világomat.

Aztán az is eszembe jutott, hogy talán nincsenek véletlenek. A fiam sokszor emlegeti a játék fejlesztést mint jövőkép. Hát a 3D hangrendszer a játékban létfontosságú lesz, az biztos. Ha erre megy a szkriptúra (szentírás), akkor nem értelmetlen a stúdió fejlesztés.

Persze, ha jönne a feleségem, hogy szedjük elő a Yamaha zongorát, a fiam a basszust és kalákázzunk össze együtt néha egy dzsingelbellzt, oda s vissza lennék. De nincs dszingelbellz gyúródás. Csak én vagyok a szánalmas világképem közepén. Like I sa'd: a trónon egyedül. És ezt szeretetből el kell engedni.

Ilyen egy ilyen nap.

A jó, hogy nem minden éjjel jönnek a Vládiszlávok.

Szekrénybeli hullák feltámadása

Egy barátomnak a múltból pediglen így írtam a blogolásomról, olvasóim is megszívlelhetik:

"Rengeteg ellentmondásban éltem és élek, állandóan keresek, ezért nem találok, világnézetem folyton változik az információ frissítésekkel párhuzamosan. Amit a blogomon olvasol, az éppen akkor volt aktuális amikor írtam. Holnap már mást írok. Úgyhogy nem vagyok az a következetes életmoester, akit követni érdemes, de ahogy te írod, talán szórakoztat egy öregedő ember lúzerkedése a világban.

Sokat tépelődtem, hogy az ami a Világban zajlik, az emberi gyűlölet, ahogy egymásnak esnek, hogy már nincs tolerancia egymás nézeteivel szemben, hogy mi a megoldás? Nincs más, mint a hagyni tombolni. Egyszer kitombolja magát. Ha nem más, háborúval. Nem tehetek mást, mint szeretetben ezt elnézni. Azért döntöttem úgy, hogy kilépek a facebookból, hogy ne legyen ami ingereljen, hisz még sok projekt vár rám a műhelyemben, a stúdiómban."

Rám írt egy régi barátom, azt hittem már ő is a holtak városába költöztetett engem, jelentéktelent. Ezek a múltbéli hullák, akik ott vannak a "szekrényemben" és csak nagyokat hallgatnak.

Lebunkósodtam

Na meglett Kati is. Egy éve a tarkómon ül. A többi 7-8 munkával együtt. Érdekes, hogy egy kliens minél türelmesebb hozzám, annál inkább eszem magam. Ha valaki bekeményedik és pattog, az nem gerjeszt bennem lelki öntépést. De az ilyeneket már rég nem szolgálom ki. És azért van az, hogy a jó embereknek dolgozom, és pont ezért nagyobb bennem a frász. De most már sorozatosan a fényes napvilágra került, legalábbis számomra, hogy jó emberek ide vagy oda, nem tudok ilyen munkákat erőben, örömben és érdemben elvégezni.

Kati boros szekrénye.

Kati tartott nekem egy kis motivációs dumát, hogy mért nem megyek Ausztriába egy egy hétvégét, kifogni jó olcsó szállásokat, túrázni egyet egyet, van ott ingyen szauna, medence, miegymás. Az ember hétfőn új energiákkal veszi a munkát tovább. Például ahogy én is vagyok, hogy annyi embernek örömet okozok, hogy engem ez kéne motiváljon.

Néztem a Katit, ahogy gesztikulálva magyaráz, s közben fogtam vissza a nyálamat, no nem valami kívánság kapcsán, hanem bal kezemben fogván egy fát, jobb kezemben a szúró fűrésszel, hogy ha majd a motivációs óra elmúlik, el tudjam vágni a cereza mellett. A fát.

Felirat hozzáadása

Nem tudtam mit mondani hirtelen, hisz én nem a beszéd mestere vagyok, nekem mindig később jutnak eszembe a replikák, a lépcsőházakban, miután elköszöntem valakitől. Ilyenkor nem is érdemes nekem diskucióba szállni, mert nem beszélek koerensen és főleg nem a témába vágóan. Hajlamos vagyok megértetni a másikkal, hogy gyerekszobám volt, de később, mikor már nem lett volna szükség feltétlenül gyerekszobára. Az igazság az, hogy sosem igényeltem a saját gyerekszobát, nem is tudtam, hogy egy gyermeknek ez létfontos a jelleme kialakulásához. Innen kiindulva elég sokat kéne magyarázkodjak, hogy miért nem szabható személyemre egy ilyen osztrák ruci ingyen szaunával és medencével (hirtelen azon töprengtem, hogy hát a kettő nem ugyanaz? De nem, tényleg, eszembe jutott, hogy egy szaunát valamikor kilambériáztam, még a karrierem elején, és mivel alvállalkozóként dolgoztam, munka végeztével a tulaj kidobatott a bodigárdjával, hogy „fututengura tamplar szkarbosz” ami azt jelenti, hogy „szájba baszlak rohadt asztalos”. Aztán megértettem, hogy a fő vállalkozó rég felvette a lóvét, és valamit még nem csinált meg, így bennem a szauna emléke így él. Úgyhogy, ha valamikor erőt kapok, megalapítom a szaunás traumások „meetoo”-ját, mert azóta ki nem állhatom a szaunákat. Mert két hetes munkabérem elúszott, így lakbért nem tudtam fizetni és az élethez is eladósodtam, és akkoriban nem voltak kurvakapitalista bankok, hanem csak uzsorás barátok), szóval nem látom magam kuporogni egy szűk panzióféleségben, nem látom magam a hosszú sétákon, és egyáltalán, nekem kéne valószínű egy hét, mire járgányommal eljutok oda, ha egyáltalán eljutok oda, repedt kipufogó csövemmel.

lépcső burkolat és korlátféle

Az, aki még erőben van, fel nem tudja fogni mit jelent az autóból felcocokázni a bútor elemekkel, fákkal szerszámokkal, ötven métert, meredek úton, ilyen kerti kikövezett ösvényen, mely ilyen kanyarokban tekereg és hol le kell lépni két lépcsőt, hol fel hármat. Minden nap, bármennyire osztottam be a szerszámokat neccbe, hogy könnyebben hurcoljam, mert ládában ha felemelem, nem látom az út kockáit, egy kín volt. Erre fengsújosan készültem lelkileg.

Kilóg a sérvem elől, húsz kilót felcipelni ötször, hatszor, nekem már kunszt. Aztán két bárszéken pászítani a fákat, mert csöveken kellett randalírozzak, mint az egereim a műhelyben. Hol alulról fúrtam, csavaroztam, hol felülről, tehát nagyjából ugyanannyiszor térdeltem, mint amennyiszer nem térdeltem. Ha csak az ötvenes csavarok számat veszem figyelembe, elment egy katulya ezres kiszerelésben, az azt jelenti, hogy ötszáz alantas munkát végeztem. Ötszázszor letérdelni, aláhajolni, bekancsizni a vonalat, előfúrni, behajtani a csavart, ezer szorítás után, úgy éreztem, hogy a karjaim leszakadnak, a hátam közepe kilyukadt és hogy sosem lesz vége, itt (Katinál) pusztulok el.

Jó, enyhítő körülmény, hogy ezt egy héten át csináltam, tehát ha úgy vesszük, napjára kábé száz ilyen alámerülés volt csavarilag. Volt ennél több is, mert minden szerszámért le kellett hajolni, csak a ceruzám legalább hússzor ejtettem el. Persze a hegye ki is törött mindannyiszor. Hegyezd meg. Cutterrel. Akkor törik a hegy. Kopott a cutter éle. Mióta szemüveget hordok, a ceruzának nincs helye a fülem tövében. S akkor ide teszem, oda teszem, s akkor keresem, hova a fenébe tettem a ceruzát.

Szóval ezek az infrastrukturális kihívások nagyon ártanak már nekem, és emiatt én már azért is hálás lennék a Teremtőhöz, ha valahogy épen hazajutok, és lepihenhetek úgy, hogy lehetőleg a kimerüléstől ne vacakoljon a szívem.

S akkor rámnéz Kati, meg a Gabi, meg a Lali, hogy hiányzik belőlem a kikapcsolódás. Nem a művészetre világító mozzanat, mint Hamvas szerint, hanem a kikapcsolódás. Menjek Ausztriába kikapcsolni. Van megoldás a kiégésre.

Mily megkönnyebbülés.

Mert egyébként (erre az egyébkéntre adjon már valaki egy megfelelő szót, mert a magyar médiában is mindenki egyébkéntezik, hogy már karcolja a fülemet) nincs meg munkámban a művészetre világító mozzanat.

Ildikó is azt mondta, milyen kár, hogy nem okoz nekem örömet a munkám.

Hát kedveseim, egyiketek sem jött, hogy hadd mert felviszem én a léceket, szerszámokat. Járgányomat nem tudtam behúzni a behemót BMW-től, így fentebbről kellet lecipeljem, majd elspurizni a Bmw mellett, hogy meg ne karcoljam a tükörsima felületét és felcipelni azokat. Úgyhogy nem, nem okoznak nekem ezek a munkák örömet.

A Megváltás nekem, ha ezeket a munkákat leadom. És nem vállalok újakat.

Rájöttem, hogy ezentúl sokkal merevebb kell legyek és egyszerűen nem vállalok több munkát. Nem szabad nekem senki rimánkodására engedni. Talán ezt lesz a legnehezebb megtanulnom. Mert soha senkit nem akartam visszautasítani.

Tudom, hogy vérig sértődések lesznek, viszont van egy nagyon sanda gyanúm, hogy ha nem leszek hasznára senki örömét tunningolni, úgy vetnek ki ismeretségi körükből, mint egy rühes macskát. Státus, ami most is aktív, mert ugye ezen örömközösségemből senki nem foglalkozik Velem, mint érző személy, hanem kizárólag asztalosilag tart rám igényt. Valójában nem is értem, hogy miért lelkiznek, amikor kell nekik valami?

Valóban akkor vagyok cuki asztalos, amikor kell nekik valami.

Miért írom le ezt rinya alapon? Azért, mert ez a realitás, egy ötvenhárom éves asztalosnál, aki marhára dolgozta az életét, hogy másoknak örömük legyen, aki magát elhanyagolva felemésztette egészségét, tehetségét. Minden idejét a munkákra és a kiszolgálásra fektette, semmit önmagába. És nem szeretném azon statisztikai adatot dúsítani, mely a megerőltetésbe hajszolt asztalosok halálát lajstromozzák.

Most már elkezdtem a facebook oldalam törlését. Eddig csak jegeltem, de most már törlöm. Kettő darab ismerősöm jelezte, hogy kár. Valóban, velük azért szoktam messzendzserezni. Mindkettőnek megírtam, hogy a továbbiakban ott az emil, naponta megnézem, tudunk továbbra is kommunikálni. Vagy ott a számítógépes Viber, de mióta a telefonomat oda adtam a fiamnak, nem tudok új kapcsolatokat létesíteni. A régiekkel igen. Ott is kettő darab emberrel.

Gondoltam, hogy talán azért a két emberért, hagyjam meg a facebook kontomat, valahogy húzzam rövidre, elvégre az alkoholista is bármikor a piához nyúlhat, ha akar, de ha nem akar, akkor ott lehet felőle a polcon. De fejembe költözött a gonosz gondolat. Miért, ha emilen kell beszéljünk, az nem jó? S akkor egy kicsit elgondolkodtam. Megvárom, hallám jelentkeznek e emilen? Ha sűrűn igen, és nem tudnak nélkülem létezni, még meggondolom. Na?

Aztán eszembe jutott az én időm, hogy bezzeg valamikor kéthetente váltottuk a leveleket Barkóczyval. Évekig írogattunk egymásnak. Szépen elmentünk a postára, feltettük a levelet, vártuk a választ. Két-három oldalas leveleket írtunk egymásnak. Napokig, többször elolvastam a kapott leveleket és örvendtem nekik. Jó napom volt az a nap, amikor levelet kaptam. Jó volt leülni, és órákig, pixxel írni, papírra a szöveget. Hosszasan elgondoltam mit akarok elmondani, leírni.

A katonaságban is egyik kedvenc időtöltésem az írás volt. Aki válaszolt, mindenkinek írtam. Megvannak még a válasz levelek. Őrzöm őket. Kár, hogy nincsenek meg az én leveleim másolata.

Mindegy, azt akarom mondani, hogy a távolság nem volt gát. Ma már nehéz lenne egy elektromos postafiókot megnyitni? Nincs türelme estig várni a válasszal? Na kiderül.

Hogy most mi volt az első, nem tudom. Megszűnnek az emberi kapcsolatok, mert elfoglalják magukat a virtuális világ csalogató csicsáival? Vagy megszűnnek az emberi kapcsolatok és menedéket keresnek a csilivili virtuálisban? Lehet ez is, az is.

Viszont, ha elmegy két ember kajálni, kávézni, és ott sem beszélgetnek egymással, hanem a telefonjukat simogatják, ott szerintem baj van az emeleten. És sokszor azt látom, hogy értelmes pofájú emberek teszik ezt. Nem a tehenész, nem a dilló Cézár, hanem normál pofájú emberek. Ez szerintem sok mindent elárul.

Az van, hogy az ember felad mindent a látatlanba.

Fiamnak adtam az okos telefonomat, mert az övé régi és gagyi. Innen a bunkósodás. Maradtam az ősrégi Nokiámmal, melynek a képernyő védője már rég törött. Mondtam neki, hogy nehéz szívvel adom, mert le fogja kötni és még kevesebbet lesz emberekkel, mint eddig. De mit lehet tenni? Nemcsak hét évet kapott itthonról, ahogy a mondás mondja, hanem tizennégyet. Ma megkapta az első személyi igazolványát is. Mondtam neki, hogy törvény szerint, négy év múlva mehet akár a picsába is, nem lehet beleszólásom. De gyakorlatilag, a fiam már rég levált rólunk, néha akkor találkozunk, ha nincs főtt kaja és eszünk valahol, vagy inget, cipőt veszek neki. Reggel az iskola fele, de ott néha belealszik az úton. Szoktunk eszmét cserélni, de már mint egyenlő felek. Véleménye van mindenről. Rá kell bízzam, hogy mit csinál a napi költő pénzzével. Ha rákap a cigire a haverok miatt, tehetetlen vagyok. Tizennégy év alatt megismerte töviről hegyire érveimet a Világ majd minden dolgáról. Innen tovább a világ az övé, avagy a fiam a Világé? Jó kérdés, jogos aggodalom. De Ő akar tapasztalni, és vegűl neki kell megtapasztalni. Viszont megvan a lehetősége a „radikalizációra” ahogy szoktam mondani. Egyszer hazajön, itt a műhely, az Övé, bármikor megtapasztalhatja milyen saját kezébe venni a sorsát, neki a nagy előnye az lenne, hogy nem bérlőként, mint hajszolt rühes kutya kezdené, akit bármikor szájba lehet „futealni”, hanem mint király a birodalmán. De ehhez radikalizálódni kell. Mit is jelent ez? Felbaszódni a világra és elvonulni. De ehhez meg kell tapasztalni, hogy odakint nincsenek igazi barátok, csak érdekek vannak és ha ez a virtuális világ még jobban elhatalmasodik, még inkább eldurvul a való világ.

Rá való tekintettel, el kéne mégis kezdjem a munkáim videózását, nem a kész termékek villogtatását, hanem a megoldásaimat, a munka folyamatokat. Mert eljöhet még a fiam radikalizációs ideje, de akkor már nem lesz aki tanítsa Őt. Nem tudhatni mennyi ideje van egy embernek hátra. Gyuri hatvan évesen meghalt. Cézár anyja, talán ötvenhat éves, valami szívműtéten ment át, aztán leállt a szíve, újraélesztették, nem tudom ott is mi van. Cézár sem tud semmit. Azért mondom. Most megyünk a görög partokra szabadságolni, holnap visz a mentő.

Rájöttem, hogy nincs szükségem a Cubase pro verziójára a kvadrofóniához. De ahhoz, hogy elképzelésem beigazolódjon, el kéne jussak a stúdiómig. Egyelőre minden agyban van összekapcsolva.

Jön három hét Gabizás és utána valamennyire felszabadulok. Marad Tordai (muevesznév) háza, de az elnyúlhat tavaszig. És el is fog.