Nem tudom, hogy van ezzel
a globális felmelegedéssel, de ilyenre nem emlékszem, hogy
novemberben még alig fűtsek. Általában már szeptemberben is
szoktam fűteni, mert az éjszakák eléggé le szoktak hűlni.
Októberben talán kétszer, háromszor gyújtottam be a kazánba.
Így van azért, hogy most is, kora hajnalban, minden globális
felmelegedéssel, pokrócba bugyolálva, gőzölgő kávé mellett
írok.
Azt is megfigyeltem, hogy
mint soha, elkezdtünk adaptálódni a 15-16 fokos hőmérséklethez
a házban. Általában 18 fokot mérünk a lakásban télen. Volt
idő, amikor a közhiedelem áldozataként mi is hittünk a 20-22
fokos lakás hőmérsékletben, amíg aztán a gyermekünk éjszaka
nem kezdett fuldokolni a túlzott melegtől. Aztán rájöttünk,
hogy a legjobban úgy alszunk éjjel, ha a szoba hőmérséklet 16-18
fok körül van. Fontos, hogy a belélegezendő levegő picit hűvös
legyen. Amióta így élünk, én aligha hűltem meg télen, pedig
híres voltam a borzalmas meghűlésektől.
A hűvös lakás koncepció
óta egyértelműen jobban érzem magam. Aztán nem tudom, hogy ez
egyenesen arányos a kazánrakás műveletével e? Semmint feszt
rakjam a kazánt, inkább pokrócba bugyolálom magam?
Munka közben meghallgatok
ezt azt. Gondoltam, ha már a klíma van terítéken, meghallgattam
pár pro és kontra elméletet, hogy közelebb kerüljek én is a
dolgokhoz. A dolog amint megfigyeltem, a hisztéria és a
szkepticizmus között ingázik. És mind a két pólus végén a
politika van jelen egyértelműen. Az egyik eladná a kőolajat, a
másik a megújuló energiát.
Ha valaki kíváncsi a
véleményemre, szerintem a fogyasztásból ha visszavennénk,
senkinek nem lesz rosszabb attól. Ez a ki és miből csinál több
és olcsóbb energiát harc sem vezet semmire. Viszont az emberi elme
és eszme olyan lassan fejlődik, hogy egy ember öltő nem elég
megélni a változást.
Lám, ugyanazok az
emberek, akik a kommunizmust létrehozták, ugyanazok az emberek a
demokráciát is létrehozták, és lőn, hogy elmúlt egy emberöltő
és nem változott semmi. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb
lett. A az emberi boldogság fokot vesszük figyelembe, szerintem az
ember egyértelműen boldogtalanabb lett. Sokkal magányosabb lett,
sokkal kevesebb esélye van a szeretet gyakorlására.
A fiam társasjátékozni
szeretne a haverokkal, de azoknak nincs türelmük hozzá. Nekem is
több kedvem lenne dobolni, ha volna egy basszusgitáros haverom,
akivel néha összeülnénk, de nincs ilyen. Az emberek kényelmesek.
Hiába van autó, amivel el lehetne menni egymáshoz, nem megyünk.
És így, mindenki a maga nemében gubbaszt jó nagy egyedül és nem
csinál semmit. Nézi a tévét és fészbukkozik.
Amikor belemásztam a
csarnokba, 2004 körül, a tervekben benne volt az is, hogy a
munkatársaimnak is lesz ott lakásnak hely, munkahely. Azt láttam
magam előtt, hogy milyen jól megleszünk mi ott öregségünkben.
Majd egymásnak fogunk segíteni.
Mindből nem lett semmi.
Most kaptam a hírt, hogy
Gigit eltemette a felesége. Több mint tíz évvel volt fiatalabb
nálam. Tizenöt évig dolgoztunk együtt, amíg az alkohol miatt már
nem tudtunk egy síkon kommunikálni. Az utóbbi tíz évben szét
itta a máját és belehalt.
Sokat szomorkodtam emiatt
az utóbbi tíz évben. Számomra Gigi meghalt akkor, amikor el
kellett küldjem az alkohol miatt. Ő akkor választott, inkább
elmegy, de inni akar. Szabadon akart inni. Teher volt mellettem az
élete. Fel akart szabadulni. Erkölcsileg teher voltam neki.
Az is baj, ha az ember
mindig korrekt. Mert azt a korrektséget más nem tudja magára
venni. Így létrejön egy morális nyomás. Gigi morális nyomás
alatt élt mellettem, más szóval terrorizálva volt. Elnéztem
neki, hogy folyton cigizett, ezzel mérgezve magamat is, de az
alkoholt nem tudtam lenyelni.
A hír, hogy Gigi meghalt,
csupán egy előre vetített balsejtelmem bizonyosodott be. Az ember
már akkor halott, amikor rossz útra tér. Arról ne is beszéljünk,
hogy mennyi bajt és keserűséget csinált ezzel a családjának.
Hogy nőtt fel a kislánya? Milyen szülői mintát adott neki?
Hogy a holtakról csak jót
mondjunk. Jó ember volt, ügyes, szorgalmas ember volt. De
megszólalt benne az ősi hang, a generációkra vissza vezethető
alkoholizmus. Sajnos nem elegendő az ilyen vérláncnak, ha más
közegben nő fel, előbb utóbb utoléri az ősi radikalizáció.
Könnyebb volt neki a piához nyúlni, semmint szembe nézni az
ördögeivel.
Szóval, nem tudom, mi
igaz és mi nem ezekből az élet elméletekből, a klíma cuccokkal
sem tudok mit kezdeni. Mindent a politika sző át, és mi meg mint a
süket legyek feszt a hálókba repülünk, azt sem vesszük észre,
amint a nagyhasú pók szépen bugyolál minket a pokrócába és jó
kis zaba leszünk neki a pókspájzban.
A létrejött dob fóbiámat
próbálom leküzdeni azzal, hogy néha bemegyek a stúdióba és két
percet valamit püfölök két bambusz náddal. Egyszerű dolgokat
verek, a lehető legfinomabban és halkabban. Két hónapja semmit
sem kevertem. Egyszerűen nem látom értelmét, pedig már csak az
eddig tanultak miatt jó lenne memóriában tartani a keverőpult
működését.
A délelőtti négy órámat
délután kipótolom két három óra munkával. Így teljes a napom.
Az ízületi fájdalmaimat ignorálom. Azt mondtam, hogy meg kell
tanulnom a fájdalmakkal élni. Nekem dolgozni kell a halálom
napjáig. Ha szenvedhetek, mintha az élet is elviselhetőbbé válik.
Nem hiába a szenvedés az elemem.