Szenvedésben az elem


Nem tudom, hogy van ezzel a globális felmelegedéssel, de ilyenre nem emlékszem, hogy novemberben még alig fűtsek. Általában már szeptemberben is szoktam fűteni, mert az éjszakák eléggé le szoktak hűlni. Októberben talán kétszer, háromszor gyújtottam be a kazánba. Így van azért, hogy most is, kora hajnalban, minden globális felmelegedéssel, pokrócba bugyolálva, gőzölgő kávé mellett írok.
Azt is megfigyeltem, hogy mint soha, elkezdtünk adaptálódni a 15-16 fokos hőmérséklethez a házban. Általában 18 fokot mérünk a lakásban télen. Volt idő, amikor a közhiedelem áldozataként mi is hittünk a 20-22 fokos lakás hőmérsékletben, amíg aztán a gyermekünk éjszaka nem kezdett fuldokolni a túlzott melegtől. Aztán rájöttünk, hogy a legjobban úgy alszunk éjjel, ha a szoba hőmérséklet 16-18 fok körül van. Fontos, hogy a belélegezendő levegő picit hűvös legyen. Amióta így élünk, én aligha hűltem meg télen, pedig híres voltam a borzalmas meghűlésektől.
A hűvös lakás koncepció óta egyértelműen jobban érzem magam. Aztán nem tudom, hogy ez egyenesen arányos a kazánrakás műveletével e? Semmint feszt rakjam a kazánt, inkább pokrócba bugyolálom magam?

Munka közben meghallgatok ezt azt. Gondoltam, ha már a klíma van terítéken, meghallgattam pár pro és kontra elméletet, hogy közelebb kerüljek én is a dolgokhoz. A dolog amint megfigyeltem, a hisztéria és a szkepticizmus között ingázik. És mind a két pólus végén a politika van jelen egyértelműen. Az egyik eladná a kőolajat, a másik a megújuló energiát.
Ha valaki kíváncsi a véleményemre, szerintem a fogyasztásból ha visszavennénk, senkinek nem lesz rosszabb attól. Ez a ki és miből csinál több és olcsóbb energiát harc sem vezet semmire. Viszont az emberi elme és eszme olyan lassan fejlődik, hogy egy ember öltő nem elég megélni a változást.
Lám, ugyanazok az emberek, akik a kommunizmust létrehozták, ugyanazok az emberek a demokráciát is létrehozták, és lőn, hogy elmúlt egy emberöltő és nem változott semmi. Sőt, bizonyos szempontból még rosszabb lett. A az emberi boldogság fokot vesszük figyelembe, szerintem az ember egyértelműen boldogtalanabb lett. Sokkal magányosabb lett, sokkal kevesebb esélye van a szeretet gyakorlására.
A fiam társasjátékozni szeretne a haverokkal, de azoknak nincs türelmük hozzá. Nekem is több kedvem lenne dobolni, ha volna egy basszusgitáros haverom, akivel néha összeülnénk, de nincs ilyen. Az emberek kényelmesek. Hiába van autó, amivel el lehetne menni egymáshoz, nem megyünk. És így, mindenki a maga nemében gubbaszt jó nagy egyedül és nem csinál semmit. Nézi a tévét és fészbukkozik.

Amikor belemásztam a csarnokba, 2004 körül, a tervekben benne volt az is, hogy a munkatársaimnak is lesz ott lakásnak hely, munkahely. Azt láttam magam előtt, hogy milyen jól megleszünk mi ott öregségünkben. Majd egymásnak fogunk segíteni.
Mindből nem lett semmi.
Most kaptam a hírt, hogy Gigit eltemette a felesége. Több mint tíz évvel volt fiatalabb nálam. Tizenöt évig dolgoztunk együtt, amíg az alkohol miatt már nem tudtunk egy síkon kommunikálni. Az utóbbi tíz évben szét itta a máját és belehalt.
Sokat szomorkodtam emiatt az utóbbi tíz évben. Számomra Gigi meghalt akkor, amikor el kellett küldjem az alkohol miatt. Ő akkor választott, inkább elmegy, de inni akar. Szabadon akart inni. Teher volt mellettem az élete. Fel akart szabadulni. Erkölcsileg teher voltam neki.
Az is baj, ha az ember mindig korrekt. Mert azt a korrektséget más nem tudja magára venni. Így létrejön egy morális nyomás. Gigi morális nyomás alatt élt mellettem, más szóval terrorizálva volt. Elnéztem neki, hogy folyton cigizett, ezzel mérgezve magamat is, de az alkoholt nem tudtam lenyelni.
A hír, hogy Gigi meghalt, csupán egy előre vetített balsejtelmem bizonyosodott be. Az ember már akkor halott, amikor rossz útra tér. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyi bajt és keserűséget csinált ezzel a családjának. Hogy nőtt fel a kislánya? Milyen szülői mintát adott neki?
Hogy a holtakról csak jót mondjunk. Jó ember volt, ügyes, szorgalmas ember volt. De megszólalt benne az ősi hang, a generációkra vissza vezethető alkoholizmus. Sajnos nem elegendő az ilyen vérláncnak, ha más közegben nő fel, előbb utóbb utoléri az ősi radikalizáció. Könnyebb volt neki a piához nyúlni, semmint szembe nézni az ördögeivel.

Szóval, nem tudom, mi igaz és mi nem ezekből az élet elméletekből, a klíma cuccokkal sem tudok mit kezdeni. Mindent a politika sző át, és mi meg mint a süket legyek feszt a hálókba repülünk, azt sem vesszük észre, amint a nagyhasú pók szépen bugyolál minket a pokrócába és jó kis zaba leszünk neki a pókspájzban.

A létrejött dob fóbiámat próbálom leküzdeni azzal, hogy néha bemegyek a stúdióba és két percet valamit püfölök két bambusz náddal. Egyszerű dolgokat verek, a lehető legfinomabban és halkabban. Két hónapja semmit sem kevertem. Egyszerűen nem látom értelmét, pedig már csak az eddig tanultak miatt jó lenne memóriában tartani a keverőpult működését.

A délelőtti négy órámat délután kipótolom két három óra munkával. Így teljes a napom. Az ízületi fájdalmaimat ignorálom. Azt mondtam, hogy meg kell tanulnom a fájdalmakkal élni. Nekem dolgozni kell a halálom napjáig. Ha szenvedhetek, mintha az élet is elviselhetőbbé válik. Nem hiába a szenvedés az elemem.