Függetlenség

Nna. Szedjem össze egy kicsit magam. Kóvályognak a gondolatok fáradt agyamban. Több irányban is elindulhatok kibogozni a gondolataimat. Az egyik a plakát, hogy nem leszünk gyarmat. A második, Jakab Andor vállalkozási kedvéről írt bejegyzése, ami azért megemlítendő, mert éppen ilyesmiken gondolkodtam a hétvégén Kolozsváron. Mert ugye ott voltam a családdal. Volna még egy pár szál, de nem hiszem, hogy ma este azokat össze tudom kötni. Maradok ennél a kettőnél.
Először is a függetlenség. Amennyire én látom ezeket a dolgokat, hogy nagy dumával előállunk, hogy nem leszünk gyarmat, s ezekhez hasonló szlogenek, nincs semmi realitás értékük. Nem kertelek, belevágok a közepébe. Hogy van nekünk ez a fasza Kárpát medence, a földművelésből el tudnánk tartani hatvan millió embert. S ehhez kell nekünk a függetlenség s miegymás. Szabadság s ilyenek. S az ember assziszi, hogy ha kimondja ezt hangosan, attól meg is lesz. Tegyük fel elmennek a zsidók, elmennek az áruló zsidó szimpatizánsok, elmegy mindenki, aki nem lelkesedik a jelen hangulatért. Tegyük fel azt mondja a világbank: csesszétek meg, nem tartóztok semmivel, azt mondja az európai únió: basszátok meg, csináljatok amit akartok. Tegyük fel újra egyesül a Nagy Magyarország, kimennek az idegenyek, azt mondják, bocsássatok meg, nesztek! Vegyétek vissza!
Valami ilyen kép van szerintem legtöbb ilyen felfőtt agyúnak a fejében az egész dologról. Ez eddig minden szép. Egy álomkép ez, de tegyük fel beteljesül. Mi következik az ezt követő napon? Kérdem én, mi következik az ezt követő napon? Mi a terv? Kérem, sehol nem tudom elolvasni, hogy lenne egy valamilyen terv. Nem is akarom én látni azt a tervet negyvenöt oldalas terjedelemben. Csak tíz pontját szeretném látni annak a tervnek. Hogy holnaptól hogy fogjuk megdolgozni azt a hatvan millió embert eltartó földet? Egy egyszerű tervet: pák-pák-pák, így, így és úgy. Én mondom, ilyen terv nincs is, nem is létezik, még a szándéka sem létezik sehol senkiben, sőt senki nem is gondolja komolyan, hogy mi lehetünk szabadok, függetlenek, vagy ha jobban hangzik: nem gyarmatok. Mert ha valaki komolyan gondolná, lenne egy akármilyen négy öt pontos terv is, de nincs.
Megmondom én, miért nincs és nem is lesz ilyen terv. És ez nem zsidókérdés, sem uniós, sem semmilyen kőműves kérdés. Ez elvi kérdés kérem szépen.
Itt jön az a rész, amikor Andor bejegyzéséhez hozzátennék még valamit. Nagyon szépen leírta, hogy mi szegte kedvét a vállalkozói szellemnek. Én, noha nagyon erős lelki beállítottságúnak tartom magam, az évek folyamán egy nagyon száraz következtetésre jutottam. Arra, hogy a vállalkozók zöme, akik a reál piacra dolgoznak, tehát nem az állami apparátusnak vagy vallásos egyházaknak, ahol már unzsenír köztudott, hogy agyon pumpálják az árakat, vagy nem a hatalmas multinacionális cégekkel kollaborálnak, akiknek hatalmas jogi apparátusuk arra dolgoznak, hogy kikerüljék az adórendszereket, hanem közvetlenül a személyi megrendelővel, a fogyasztóval van élő kapcsolata, szóval ezek a vállalkozók legtöbbje otthonról hoznak pénzt, hogy a vállalkozásuk másnap is szuszogjon, mindaddig amíg vagy elválnak a feleségek, vagy időben abba hagyják, vagy a bank és az állam elvisz mindent. Ennek az oka nagyon egyszerű. Az adózási rendszer arra van beállítva, hogy a becsületes vállalkozót állandó matt helyzetben tartsa, nem valami „új világrend” -es hatalmak által, hanem azért, mert a vezetők bunkók. Lehet, hogy karizmatikus szónokok, azaz magánkívüliek, akiknek fogalmuk sincs miről beszélnek oly meggyőzően, de számtanilag tök bunkók.
Egyetlen egy módja lenne megdolgozni azt a hatvan millió embert eltartó földet. Ennek a tervét most ingyen leírom: Aki földet túr, az nem fizet semmilyen adót az első öt évben. Persze nem kap semmilyen állami biztosítást, mert az állam kasszája a a Nagy Magyarország nulla napján nulla. Azután, öt év után elkezd termékben adót fizetni, három százalékát a mindenféle termésnek, állatnak, miegymás. Minden évben nő egy egy százalékot az adó, amíg eléri a tíz százalékot. Ennél megáll. Egyszeri adó marad, mindenféle tekervényes könyvelés nélkül. Hogyha húsz millió lakos létrehoz hatvan millió embernek élelmet, az állami kasszába bemegy ennek a tíz százaléka, hatmillió embernyi élelem. A hatvanból leszámítjuk a huszonhat milliót, mert ugye az a húsz milla is eszik, a hat millásból meg valahogy csak fenntartja magát a huszár sereg, himihumi megmarad harminc milliónyi kaja, ami a nép haszna kéne legyen.
Hogy ez túl egyszerű? Persze, hogy túl egyszerű, mert ilyen egyszerű. Pontosan ezért találták ki, hogy menjél egyik irodából a másikba, hogy zavarodjál össze és ne értsed a dolgok logikáját. A jelen adórendszer úgy fest, mintha egy nagyon intelligens valami volna, egy nemzetet fenntartó szerkezet volna, ami tulajdonképpen nem más, mint a nép diktátora, zsarolója, ha tetszik a nép az állami apparátus elnyomás alatt élő gyarmata.
Úgyhogy mielőtt a nagy szlogenekkel dobálózunk uraim a tereken, kéne lássunk valami tervet, valami biztosítékot arra nézve, hogy mi is lesz ha megnyerjük a képzeletbeli háborút, és be is tartják majd az adott szavukat a királyfiak? Meg abban is jó lenne tisztán látni, hogy ugyanúgy látjuk e mindnyájan a jövőt, vagy csak mindenki elképzel egy valamiféle jövőt, mert a szónok, a fasza gyerek megígérte, hogy minden fasza lesz. Mert ő tudja. És mi erre utazunk, hogy jól beszél és ő tudja. Csak azért mondom, mert néhány ilyen fasza gyerek megmérettetett már és mind hamisak voltak. Meg aztán elmúltam tizenhat, a mesékben sem hiszek már. Szeretem a meséket, de már nem hiszem el őket.