Rendes kabát blues (old red shúz dallamára)

Mondtam már ugye, hogy irigylem azokat, akinek mindenre van válaszuk. Sőt, a mindenre a választ levezetik neked szépen, hogy te is ráláss arra az egyetlen mindenes válaszra. Ha egy icipicit eltérsz a keret témájuktól, szépen visszakanyarítanak a vezérfonalukhoz. Mosolygósan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...
Jó, jó, mondom, de ezt másképp látom...mindjárt jön: Rómabeliekhez írt levél három per mittomén s már megint a területén vagy.
Már már csodálatra méltó, noha bennem eme csodálatra méltóság másképpen cseng, na de művészi szempontból, ilyen pörformanszsági szögből el kell ismernem, hogy néha csodálatra méltó ahogyan az emberben akkora az önteltség, hogy csinál magának egy mindenható istent, akinek fix más dolga nincs, mint meghalni az ember bűneiért, ha kell ezerszer is megbocsát az embernek némi könnyáztatta imaóra invesztálás hatására, és úgy nagy általában van ennek az istennek egy üdvösségterve az elesett ember számára, csupán egyetlen egy icikepicike részletkérdésben kell egyet értenie, sőt belehabaródnia, teljes valósában elfogadni, fanatikusan hinni, amit az illető gyülekezet éppen marketing tervnek, mint üdvösség tervnek tart, ahova emberünk -mint mondják- nem a véletlen folytán csöppent bele.
Mondtam pedig, hogy nekem nem kellett sosem megtérnem...van megettem egy valami, egy valaki, egy árny, egy mittomki, aki végig kísér az életemben. Sosem mentem egyedül bárhova mentem. Legyen ez egy angyal, az isten ama angyala, vagy éppen a füstös lelkiösmeretem szelleme, a kusza tudatalattim árnyéka, mindegy, ezt a jelenséget sosem tudtam becsapni, sem átverni, kijátszani. Öregedésem generálta lustaságom meg már nem is igyekszik ezt a lényt átverni.
Elfogadtam, rábíztam a múlt, jelen s jövő döntéseit.
Ha megbocsát, tegye, ha nem, ne tegye.
Azzal is megbékültem, hogy az ibolyát alulról fogom szagolni míg el nem rothadok, s onnan visszalelkesítem a Földet. Vagy Zselec eléget s por gyanánt szétszóratok hetedhét határon, négy égtájon. What's the difference?
Azt is mondtam, hogy jobb az emberiségnek, ha Jézus nem több Lennonnál. Van még reménye az emberiségnek.
Hogy a vízzel való kresztölés abban a minutumban, hogy Jézus engedett a János féle keresztelésnek, mondván most hagyjuk...ne firtassuk, mert úgyis a szentlélek fog ezentúl keresztelni, bármiféle alámerítkezős, vagy akár szimbolikus vízhintés csak a banalitás s gúny műve, hogy olcsó bűvészkedéssel átverjük önmagunkat s általunk teremtett bálványistenünket.
Huhuhhúúú...mint megannyi ördöngös bizonyságtételemre kikerekedvén pedig szeme a hittérítőnek, s olvasá pedig fejemre a megtérés fogyatékosságát, s idézve bizonygatá elesett állapotomat. Róma s a többiek elevenítésével.

S pedig lőn, hogy barátságféleképp közeledtem, mondván, nem birizgálnak, én sem birizgálok, elmegyek valamit szocializálni, legyenek barátaim, mondván kedves feleseggem is, hogy túl magányos vagyok itt ezen a csürkefarmi portán, nem árt az embernek. Igenám, de hiába kumszekáde az ember, ha megtéretlen sétál fel s alá, még rossz példát mutat. A szorosra fogott közösség lelki és szellemi nyugalmát ne zavarja pogány, gyaur, aki megtagadja az élettől a megtérést, a sírásba temetett, hangos, istenhez kiáltást, egy örökélet reményében.
S így maradtam péntek este megint baráttalan Déva utcáin sétálva.
Megettem egy bűnös csízburgert, megéhezvén a theológieéáotól, s miközben csurgott vala a mű majonéz a nájlonba s onnan az ugyan tiszta, de össze nem gombolható kabátomra, mert hisz régidők rendesemberségem kabátja, melyet jócskán ki”nőttem”, de való igaz egyetlen szocializációra képes ruházatomra, s arra gondoltam, hogy maradok a tolvajokkal s részegesekkel.

Mert mint mondottam, a mögöttem jövő fickóval mit kezdjek? Mit mondjak neki?
Ő az, aki bennem, belőlem él, ismer engem a világ kezdete előtt, s ismerni fog miután a négy égtáj felé, de az se baj, ha csak egy helyre szóratok.