Szilveszter taknya

Szilveszterben, illetve „széköly”-ben, annyi a takony, mint a tárnicai tó vize. Minduntalan visszaszívja. Szentül meg voltam győződve, hogy nem tudnám rábírni, hogy attól a rengeteg már már rögösnek hangzó taknyától megszabaduljon. Már azért sem, mert ő nem tudja, hogy az a rengeteg genny az egy ki nem kezelt hűlés, ami előbb utóbb az agyára mehet, elpatkolhat. Nem tudja, mert egyáltalán kit érdekel, hogy mióta lappang benne az a takony? Lehet, hogy születése óta hordozza és ahányszor ki szeretne huppanni az a massza, mindig visszaszívja és úgy hörög a visszaszívott magma, mint amikor hörög az én megtelt pöcegödröm. Amikor hörgősen megy le a szennyvíz, akkor tudom, hogy megtelt. Usgyi üríteni. Na ennek a széköly gyereknek ez a pöcetartály már ki tudja mióta hörgi, hogy réges régtől tele van? A huszonadik ilyen visszaszívott hörgésnél már már ellenállhatatlan erőltetést éreztem arra, hogy egy budipapír tekercset adjak a kezébe, fújja már ki istenösen azt a takonyt magábúl. De nem kezdeményeztem, mert tudom, hogy ennek pszichológiai kimenetelei is vannak meg lehetnek, ha én a gyermek egészségi életébe beleszólok. Egyrészt. Másrészt meg nevelési koncepciók jogtalan beleszólásával is vádolhatnak jelen gyámjai, mert hogy a gyermek abban a genetikai módszerben nevelkedik, amely az eljövendő magyarság fénykora lesz: a nagy szaporulat. A tizenháromból nyolc megmaradt népszaporulati módszerben. Valójában csak öt marad meg, mert amelyik nem patkol el valami istenveréses sújtás által, az emigrálni fog, illetve a haza adattárából ki lészen húzva, mint áruló. A megmaradt öt meg valahogy húzza-nyúzza mint ez a széköly Szilveszter gyerek. Nem is csoda, hogy korához képest alacsonyabb, hisz annak a benne lappangó ősi takonynak meg kell valamiből élni.
Nézem ezt a Szilveszter gyermeket és valójában úgy nézek rá, mint a mi nagy magyarságunkra itt a nagy Kárpát medencében. És ahogy nézem azt az ártatlan, mit sem sejtő képét, ahogy fúrja faragja azt a hasított fakeresztet, arra gondoltam, hogy odaadnám én bárkinek ezt a nagy Kárpát medencei magyarságunkat, ha magával viszi Szilveszter székölynek a taknyát is. Isten igazából odaadnám. Hogyne adnám? Mit tud az egészről az a szegény gyermek? Talán nem is tudja felfogni, hogy szebb az élet, ha nem kell sétáltassa azt a takony rögöt a légző csövében. De nem tudja. Még azt a kekszet is alig tudja lepréselni a torkán a massza mellett. Azt hittem szégyelli magát, azért nem eszi a kekszet. Aztán jöttem rá, hogy nehéz legyömöszölnie a torkán.
Na tessék. Egy bevezetőt sem tudok megírni anélkül, hogy félvilágba belekössek. Mert ez lett volna a bevezető. És a bejegyzésem lényegének meg az kellett volna legyen, hogy milyen szépen, lelkesen faragták ez a széköly gyerek és Isti a szerintem ugyancsak széköly gyerek a hasított fakereszt csapjait. De hát ez már lejárt lemez nálam. A világ nagy dolgait én már csak az ilyen semmiségekben tudom lecsapolni, mint ennek a gyermeknek az elhanyagolt egészségi állapota. Ma, amikor már csak nemzetek vannak, az egyén az már nem számít, az már csak egy reprodukcióra szánt állat, mely valamilyen csoda által egyben fel kéne vegye a szent hazafiasság jelét, azzal az értelemmel, mely az állatiban testesül meg. A szent fatalizmus.
Ha nekem valakivel vagy valamivel bajom van az életben, az ez a szent fatalizmus. Melynek a gyökereit már százszor leírtam.
Na de nehogy valaki azt remélje, hogy majd a haladó világ foglalkozni fog a Szilveszter gyerek taknyával. A mocskos kapitalista és liberális világ sem fog foglalkozni a székölynek az egészségével. Mert ezek a mocskos liberálisok meg kapitalisták ezek is ilyen eget csapdosó értelmiségiek, akik nem alulról nézik le az embert, hanem felülről. Ők is hívei a szent fatalizmusnak, csak másképp.
Mégis, hogyan fog megszabadulni a széköly gyerek attól a gyilkos magmától? Szerintem két útja van ennek. Az egyik, hogy megváltozik a világ és már a gyermekkorától igyekszik arra nevelni, hogy a taknyot nem őrizzük az eljövendőnek, a másik meg az, hogy kibírja. Megtanul vele élni. Hát hány felnőttnél hallom ezt a jellegzetes pöcegödör hörgést?
Elvégre. Nekem is azt mondták tizenhat évesen, hogy meg kell műteni a térdemet. És csak Öszterreichben tudják az ilyent műteni. Aztán egy másik orvos azt mondta, hogy ezt nem kell műteni, hanem megtanulni vele élni. Hát megtanultam. Sántítok és fáj. És feszít, ha melegszik az idő. De arra senki nem jött rá, hogy miért lettek szarok a térdeim? Csak amikor már nem tudtam lábra állni a sarkomon kiálló sarkantyúim miatt és újra Bécsbe küldtek operálni, akkor derítettem ki saját magam, hogy az a kúrva lúdtalpért van az egész és az egészet el lehetett volna kerülni egy szar Scholl betéttel. De ahhoz kellett volna egy felelős, egy jóérzésű általános orvos, aki még a gyermekkorban észrevegye. Aztán, hogy az elkövetkező években sem vette ezt észre senki, pedig egyik orvos a másiknak adott át.
Amíg aztán az Isten engem bevitt az első Scholl üzletbe és megvettem az első méregdrága szandált. Az volt nekem a megváltás.
Szilveszternek az a takony kifújása lenne a megváltás. De hát a Szilveszter gyermek is annyit jelent, mint amint egy Amway „szponzor” mondta volt nekem: „több a beiratkozó tizenhat éves, mint az elhalálozó tag..”