-Margit!
-Igen,
Uram!
-Hányszor
voltál az unokádnál?
-Ó,
sokszor Uram.
-Utoljára
azt kérdezted tőle, hogy mikor lesz matekból is csillagos
fartyébinyéje, ugye?
-Igen,
Uram.
-Nem
vetted észre, hogy a gyermek mondani szeretett volna valamit?
-De,
észrevettem.
-Miért
nem hagytad, hogy elmondja amit akart?
-Hát
nem láttad, Uram, hogy aztán elfoglalta magát, nem találta
érdemesnek elmondani? Meg kell tanulja, hogy egyedül oldja meg a
problémáit.
-Te
Margit!
-Igen,
Uram!
-Ahogy
az a gyermek átsiklott a problémáján, így siklanak el a családi
kötelékek. Egy pillanat alatt. Mint a halál. Egy pillanat műve.
Magyar
Polgárné Margit-Katalin hosszas pereskedések után visszakapta az
államtól azon ingatlanokat, melyeket a nagyszüleitől a hajdani
kommunista párt elkobzott. Kétszáz ezer pulovicsért el is adta
aztán, sőt már az ítélet előtt megvolt a vevő, csak a
papírokra vártak. Ennek a Margit-Katalinnak van két lánya. Azt
mondta egy családi konzílium alkalmával, hogy a kétszáz ezer
pulovicsot a következőképpen osztják el: A kisebbik lány, mivel
még nincs férjnél, viszont már közel a harminchoz, kap ötvenezer
pulovicsot, abból vegyen magának lakást és kezdjen önálló
életet, mert ő Magyar Polgárné Margit-Katalin ezennel nem főz rá
többet. A nagyobbik lány, mivel úgy ment férjhez, hogy nem volt
szívük ügye a választottja, és Margit-Katalin szerint bármikor
megtörténhet, hogy elválhatnak, vagy még az is megeshet, hogy a
lányuk balesetben meghal, és akkor az ötvenezer pulovics annak a
kopasz, kövér istentelen kezébe kerül, ezért az ötven ezer
pulovicsot beteszik a bangba, hogy majd mikor a Robertke megnő és
tizennyolc éves lesz, akkor kiveheti azt a pénzt. A többi
százezret pedig beteszik a bangba a saját nevükre, hogy a
kamataiból kipótolják a nyugdíjukat, aztán haláluk után
osztóznak a pénzen is, a házon is.
A
kisebbik lány nem kommentált, elfogadta a feltételeket. A
nagyobbik lány kezdte mesélni, hogy de anya nézd, mi most
albérletben lakunk, mi itt Romenkoviában nem tudjuk fizetni az
albérletet, annyira kevés a fizetés. Férjem elment Angheléziába,
ott mosogat egy éjjeli bárba, hogy nekünk itt legyen egy fedél a
fejünk felett és legyen mit együnk. Miért nem adod ide ezt a
pénzt most nekünk, hogy vegyünk rá egy lakást, hisz ez
Robertkének is jó lenne, talán a férjem is haza jöhetne....nem
szólsz semmit....hallgatsz....tudd meg, mi úgy döntöttünk, hogy
mi is kimegyünk a férjemhez Angheléziába. Nem tudjuk mikor fogunk
onnan haza jönni.
-Margit!
-Igen,
Uram!
-Emlékszel
még erre a családi konzíliumra?
-Igen,
Uram.
-Mi
is lett aztán a vége?
-A
kisebbik lányom vett egy garzont, azt aztán kiadta bérbe és
visszaköltözött hozzánk, vett egy autót, tönkreverte egy hét
alatt, kidobták a munkahelyéről, abból a rongyos száz
pulovicsból, a bér pénzből tengette életét, az volt a költő
pénze, aztán halálunkig én főztem neki. A nagyobbik lányom
kiment Angheléziába, beállt egy fodrászathoz takarítónőnek,
Robertke aztán elment Amerekába és beállt a tengerészeti
hadseregbe, sosem láttam azóta, hogy rákérdeztem a
fartyébinyéjéről. Sosem jelentkezett a bangnál azért az
ötvenezer pulovicsért. De nem sokat vesztett, mert ahol van az az
ötven ezer, ott van a mi százezresünk is, pénzváltás volt,
hatalmas infláció, elértéktelenedett a pénz évről évre, az a
kamat amit adtak nem érte fel az értékét. A ház ott maradt
üresen, a kisebbik lányomnak, de az annyira tökéletlen, hogy
nincs mit kezdjen vele.
-Te
Margit!
-Igen,
Uram?
-Nem
jól csináltad. Százezer pulovicsot oda kellett volna adjál a
nagyobbik lányodnak, annak a férje már tárgyalásban volt egy Jim
nevű asztalossal, aki csarnokából el akart nekik adni ötvenezer
pulovicsért egy hatalmas részt. Tízezer pulovicsért csináltak
volna maguknak lakást az emeleten, és tízezer pulovicsért a vejed
autó festő szerszámokat vett volna, hogy létrehozza álmodott
autó festő garázsát. Harmincezer pulovicsot meg egyéb dolgokba
fektették volna, mert volt ennek a Jimnek sok jó ötlete, amiből
ha nem is sokat, de hasznot lehetett hajtani. A család itthon lett
volna, a pénz nem vész el, értéke nem évődik el...a kisebbik
lányodat meg hagynod kellett volna a színire menni, mert örökké
színésznő akart lenni, de te mindig lebeszélted. A neki jutó
ötvenezer pulovics bőven elég lett volna, hogy kitartson amíg a
pályán eljut valameddig. És még mindig maradt volna ötvenezer
pulovicsotok, ha azt beosztottátok volna, huszonöt évi élhettetek
volna belőle fejedelmien, de hát nem éltetek tíz évet sem, s az
egész pénz a semmibe veszett. Se pénz, se gyerekek. Egy pillanat
alatt elszállt egy több generációs fáradozás, az a pillanat az,
amikor Robertke lenyelte a mondanivalóját. Elszállt, mint egy
sóhaj. A legdrágább sóhaj.