Equinoxe

Ki gondolná, hogy egy ilyen nagy marha állat, mint én, aki legtöbbször a széllel szembe pisil, mert úgy látszik egy más fajta fatalizmus rabja vagyok, mindig mikor valami bajom van, mint a kisgyermek a kuckójába, én Jean Michel Jarre „Equinoxe” című albumához menekülök? Szerintem nem gondolt olyanra ez a Jarre, hogy majd az ő zenéje sokak mentsége lesz.
Gyuszival úgy barátkoztunk össze, hogy megvolt neki Jarrenak ez az albuma. Nem tudtam felállni a kazettofon mellől. Nekem nem volt kazettofonom. Ma ez hihetetlennek tűnik. Ha zenét akartam hallgatni, el kellett menjek Gyuszihoz. Annyira belém idegződött ez a cuccnélküliség, hogy azt hiszem számomra meg nem érdemelt dolog lenne egy zsír új cuccot venni. Mindig is szekond cuccot vettem. Ezt a világ (állítólag) legszarabb laptopját vettem meg zsír újan, igaz három éves bérlettel. Egy darabig bűnérzetem volt. Kénytelen voltam megvenni. Mert tudtam, hogy eljön az a nap, amikor nem lesz áramom, és ez a kisfogyasztásu gépezet lesz egyedüli szenvedélyem. Ha a világ meg tud érte bocsátani, igen hálás lennék érte.
Természetesen rajta van majdnem minden régi Jarre album. Kis fülbedugós hallgatókban hallgatom most is Jarre kínai koncertjét. Mert most ilyen bújós napjaim vannak. Hogyne lennének ilyen bújós napjaim?
Én mindig azt hittem, hogy tehetek valamit az én magyar népemért. No nem valami dergedelmest, de valamit, akármit. Ebbe az igyekezetbe beleszakadtam magyarán. Olyan fílingem támadt ezekben a napokban, hogy olyan nevetségesen tűnhetek ebben az igyekezetben, mint az a fülig szerelmes, aki sehogy sem érti meg, hogy a pattanásos, komplexusos díva nem viszonozza ezt a szerelmet, hiába rózsaeső, vers, ének, hiába mindenféle sárkányharc. Az istennőnek más kell. És ki tud ebbe beleszólni? Ki érti a szerelem dolgait?
Mindig amikor felgyülemlik a rossz, olyankor leáll a hidrofor is. Üzemanyag nélkül maradsz a központban. Az utolsó pénzeddel fizeted ki az iskolaebédet. És egy szál megrendelésed sincs. Már árajánlatot sem adtál hetek óta. És üzennek neked, hogy áramod sem lesz. Ilyenkor szoktam mondani, hogy közbelép valami. Nem Piszkos Fred. A balansz lép közre. A bolobok. Vagyis a vízmérték. Mert mi emberek képtelenek vagyunk az egyensúly törvényei szerint élni. Ezért rendezi ezt a sors. Néha úgy érzem nem csak a sors. Hanem valaki fennvaló.
Eszembe jutott, hogy a gyermeksegélynek a kárdon kellene lennie. Elmentem egy közelebbi automatához és biza rajta volt. Kivettem a negyven lejt. Elmentem vettem harmincra motorinát. Hazamentem és megnéztem mi van a hidroforral. Levegőt kapott. Fél óra alatt kiszellőztettük Csabival. Közben kölcsönkért hat lejt. És hívott Zsülien. Hogy a Pepito mégis velem akarja a gyárat. Alkalmaznak. Van ott egy kis Seat autó, javíttassam meg és használhatom. Faházakat és egyebeket is fogunk gyártani. Mondom neki, átviszem a gépjeimet is a gyárba, mert áram nélkül leszek. Jó, mondja, az még jobb. Persze, hogy jobb. Ajánlottak nekem egy fizetést. Szédültem. Ha fele igaz, az is ötször több, mint amit úgymond vállalkozóként kerestem. És beszélt a román csajjal, megengedi, hogy letegyem a kábelt a földjén a trafóig. Mondom neki, oké, csak legalább három ezer juró a szerelés ezeknek az áramosoknak. Meglátjuk, mondta Zsülien. Oké, vihetek aksit a gyárba és ott feltölthetem, hogy a ledes világítást meg tudjam oldani. És igen, megoldódik a tűzifa is.
Milyen érdekes ez az élet. Mikor minden vesztve egyik oldalon, máshonnan jön a szabadítás. Ahonnan az ember ép ésszel nem is reméli. Lehet ez a sors is. Gondviselés. De benne van a mi döntésünk is. Sajnos mi magyarok egy balfasz nép vagyunk. Más kell felfedezzen minket, más kell kihasználjon minket.
Van ebben a Jean Michel Jarre zenéjében valami, ami nem magyar, ami nem román, amit nem lehet megmagyarázni, mégis minden nép szívesen hallgatja, legyen az bármilyen színű, bármilyen vallású, lehet, hetero, lehet homo, lehet tök hülye, csillogó elme, utcaseprő, országelnök. Nem számít. Szerintem ezek a Szentlélektől ihletett alkotások. Örök erő, örök szeretet, örökzöld.
Köszönet érte Jarre bátya!