Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Más hibáiból tanulva


Valamiért az ember mindig messzenéz, és messziről gondolja vagy reméli a nemtommit, legyen az megvilágosodás, ötlet, segítség, ésatöbbi. Jézus milyen egyszerűre fogta a kérdést, hogy ha bármelyikkel megtettétek, velem tettétek meg. Na de jól van, de hogyan ismerjük meg azt, akivel bármit is meg kell tenni? Hát a zörgető jön majd.
Mennyire igaz.
A zörgetők jöttek és mentek nálam, sok volt köztük a tróger is, de ha már Jézus így mondta, ám legyen. Nem mind nézzek messze. Nincs ott csak a lenyugvó nap, vagy a felkelő. Azt viszont szívesen kémlelem. De az is energia spórolás, ha az ember nem mind néz messze, s közben zúdul rá, botlik meg a saját tennivalóiban. Itt és most, nem valahol messze homályosan.
Lett egy új zörgetőm, ki nyávogás hangján zörgetett és mire felocsúdtam, már hipp hopp a műhelybe is szaladt és nem akar onnan kimenni. Szóval sokat nem zörgetett. Az este már második napja volt, hogy jól bezörgetett hozzám, felzabálta az összes beragadt egér dögöt, fűtéskor levittem neki szalonnát meg tejet, gondoltam szomjas lehet, habár ott az emeleten a megannyi veder meg tál, ami az esővizet felfogja, miszerint a két évvel ezelőtti vihar szétdobált néhány palát a tetőről, fedetlen maradt és beázik. A beton födémen pedig átszivárog a víz. Van honnan igyon, ha szomjas. De gondoltam érezze a törődést, ha már bezörgetett a sajátos stílusán, nem bánom, ha otthonra lel. De ki tudja, itt az egereken kívül senki és semmi nem akar hosszútávon letelepedni.
Cézár is csak azért van itt, hogy legyen honnan keresztény hadjáratait elindítsa, a világban való trógerolás formájában, ez itt neki csupán konspirációs ház, egy fedő akció. Mint zörgető fogadtam be. Igaz, hogy neki erről más a véleménye. Meghagyom a véleményében. Mert azért nem rossz ember.
Nagy csattanás a műhelyben, vajon mi lehet az, agyaltam. Eszembe jutott, persze, valószínű az az élire állított deszka esett le, amit mind a két felén begitteltem, biztos a nyávogó zörgető valamit kutatott az asztalomon. Ezentúl erre is kell gondoljak.
Lehúzom a budit, a feltöltődő tartály zajához csatlakozik egy messzi repülő zaja, és már fülelek, hogy mi ez a plusz sistergés, netán elszakadt valami vizes illesztés? De megnyugodtam, csak egy külső zaj. Mert ugye, ha valami lő, csattog, csörömpöl, sistereg, ott valami épületgépészeti baj is lehet, ami nálam vitális kérdéssé is válhat.
A műhelybéli csattanás sem a kazán szétrobbanása. Csak egy deszka oldalra esett.
Újra felszereltem a dobot és már próbálkozom megint valami egyszerű szvinges dologgal. A mixet már megcsináltam hozzá. Kaptam egy elektros boltban olcsóbb magas sugárzókat. Lecseréltem a kvadróhoz szükséges másik két hangfalból, és a botfülemnek tökéletes. Egyszerűen annyira botfülű vagyok, hogy nem érzékelem a többszörösen drágább sugárzó és e közt a különbséget. Nem is filózok ezen többet, megvan a megoldás a többi négy hangfalhoz is. Csupán négy három utas filtert kell szerezzek. Csinálhatnék is, de nincs rá energiám, se időm.
Tovább lépek az életiskola dolgon. Tibornak volt egy elképzelése, vártam egy kézzel foghatóbb keretet, nem szóltam bele, azt már megtanultam, hogy az akarnok típusú emberek nem engednek beleszólást a dolgaikba. Pedig ötletem lett volna több is. Volt három aki rám írt az asztalos szakma elsajátítása végett az életiskola csoportból, de mint kiderült a beszélgetéseinkből, sokan azt hiszik ez olyan mint a joga: két három kecses mozdulat elsajátítása révén megvilágosodottá válik. Hát sajnos nem ilyen egyszerű, azért nem lesz az asztalosság sem, mint más se, ami hosszabb idejű manufaktúrát igényel, népszerű. A húsgyárban egyszerű, a szalagon egy inat kell elvágni, egy típusú késsel, a kolbásztöltőt is csak figyelni kell, nem a húst is előkészíteni.
Ciki volt nekem lerázni őket, noha elég világosan írtam, hogy spirituális utazókból nem kérek. Olyanból kérek, aki mellém áll évekig, elsajátítja a dolgok járását, majd átveszi, viszi tovább, ő is jól jár, én is. Ezekből akik azt hiszik, hogy nyolc szakma gyorstalpalós elsajátításával megérintik a Zent, nem kérek.
Az életiskola oldalon már elindult a kéregetés. De nem alapítványra. Ez már az a kategória, amit nem értek. Azaz értek, de nem a műfajom.
Nem tudott beérni az ötlet. Elfajul.
Nemrég egy anyagi nehézségbe került ilyen világtólelzárkózó családért kezeskedett az életiskola, hogy gyűjtsenek nekik. Lett volna pár szíves ötletem, hogy miként lehet hirtelen kimászni nehézségekből, én ezt rengetegszer eljátszódtam az életben, ebben kurva sikeres voltam és vagyok. De abban a templomi csendben és áhítatban, ami ott zajlik az életiskolában, ilyen vadkapitalista móccerekkel nem lehet lelkeket háborgatni.
Ugyanis én ahányszor anyagi nehézségbe kerültem, kölcsön kértem. Utána dolgoztam mint a állat és kifizettem kamatostól. Az első a nehéz, utána rutinosabbá válik a dolog, de túl lehet élni. Sőt ad az egésznek egy irtó dinamikus löketet, hogy az ember hipp-hopp kiugrik a világmegváltó kényelmi zónájából és csodákra képes. Egy órával hamarabb kel és később fekszik, a munkaidejét is jobban optimizálja.
Nincs más útja a szegénységből való kimászásnak, hacsak nem cél maga a szegénység. Az is igaz, hogy a szegénység is úgy szép, ha semmi sincs, mondja a közmondás.
Én nem tudtam vállalni a semmisincs esszenciáját. Annyira nem tudtam sosem megvilágosodni. Ilyenfajta ezotéria sem szorult belém. Hiába mondta nekem a horoszkóp, hogy sikeres és gazdag leszek, tudtam, hogy nem leszek az, de ha hülyére dolgozom, talán nem leszek földhözragadt.
Követek egy gitárkészítő mesterekből álló csoportot, és úgy elvannak maguktól, élvezem azt az ezospiri hozzáállást, mintha valami szentlelket lehelnének abba a szerencsétlen plakázsba amikor mint a hülye japánok reszelik körömreszelővel a teakfát. Annyira szánalmas néha egy egy hozzáállásuk, viszont hatalmasabb nála a szakmai egojuk. Én nem tudom, hogy ezek az emberek honnan veszik ezt a nagyzási mániájukat?
Lassan azon veszem észre magam, hogy idegesít legtöbb ilyen szakmai oldal. Főleg magyar oldalakon vannak elszállva. Oda kezdő hiába dugja orrát, legfeljebb jól lehülyézik. Akkor mi a célja egy ilyen csoportnak?
Örvendeni kéne minden marhának, aki érdeklődik valami iránt, példát mutatni virtusból s ilyensmikből, nem lefejelni a csorgyeszeket.
Megjegyzem, angol nyelvű oldalakon, noha sokkal több a tagsági létszám, százszor kulturáltabban és segítőkészebben állnak hozzá. És ezek az úgynevezett geci nyugatiak.
El kéne nekünk tanulni a nyugattól ami jó és tanulságot vonni abból, ami rossz. Nem úgy ahogy van rossz minden mi nyugati.
Szerintem.
Tibor esetéből megszívlelendő, hogy a Természettel nem lehet gatyázni se így, de se úgy. Az ember úgy érzi, hogy kontroll alatt tartja a Természetet, holott egyértelműen csupán eltűr minket a Természet. Nem a Természetet kellene félteni, hanem magát az Embert. Ahhoz, hogy az Emberiség élete hosszú legyen e Földön, számolnia kell először is a halállal, másodszor, hogy a Természet lehet a barátja, de lehet az ellensége is.
Ide pont jól jön az Alázat kérdésköre.
Én szeretném, ha a zenét vissza tudnánk bontani az akusztikus hangzásokra. De nincs kivel ezt megtegyem. Ugyan élvezem a szintetizált hangokat, olyan ez mint a madárfajok, elhalnak régiek, születnek újak, új csipogókkal. Az ember is odabiggyeszt egy egy megálmodott hangot. Lehet, hogy szoftverben egyszerűbb és természetkímélőbb a hang adminisztrálása, mint sokszorosítani a műanyag szintetizátorokat. Lehet, nem látom át.
Tény, hogy ez a vissza a Földanyához, kapirgálni a gyökerek után, ez nem működik a modern civilizációs koncepciónkban. Az út az emberiség visszaszorításához vezet, így is, úgy is.
A megavárosok csak duzzadnak, semmi jelét nem adja, hogy falura költözne. Nő mint egy futónövény, amíg van mibe kapaszkodni, úgy néz ki fut. Mikor nincs mibe kapaszkodni, még egy darabig esik a föld felé, aztán elszárad. A fák is az égig nőnének, ha bírná a törzsük. De nem bírja. És így tovább.
Már több ilyen életpéldát követtem mióta az interneten lézengek, úgy tizenöt éve, és azt látom, hogy ha egy fiatal család valamennyire megkeseredik a várostól, elvonul, nekik tetszik egy darabig, de már a gyermekeinknek az nem jó, sőt egyenesen hátrányos, mert egyértelműen nem látják oly sötétnek a várost, hanem hívogatónak, színesnek, hisz oly sok benne az operaház.
Amiket én eddig követtem, ott váltak, szétszéledtek, gyerekek menekültek.
Valami nincs jól akkor. Nem tudom mi nincs jól.
Egy angol filmben (Endeavour), ahol ez a Morse detektív viszi a fő szerepet, a főnökével volt egy szenzációs jelenet. Az öreg detektív nagykorú lánya, hogy ő külön akar élni, összeköltözött valami barátnőivel. Az öreg egy este megvárta a lányát az albérleti lakása előtt, békésen szivarozva, az örökösen csepergő angliai szűk utcácska sötétjében. Jön a lánya, vág egy grimaszt, hogy megin' az öreg. Az öreg kérdezte alázatosan két füst közt, hogy: "jól vagy"? "Igen, apa, mondja a lánya, ne mind aggódj annyit értem, tudom mit teszek". "Jól van kicsim", mondja az öreg főfelügyelő, "csak azért kérdem, mert rengeteg a tróger ebben a világban és nem tudni róluk, hogy azok, amíg a baj nem történik meg".
Erre a lánya azzal a rózsaszín tekintettel: "Igen, ezt már mondtad százszor, de én magam akarom megtapasztalni az életet, a magam hibáiból akarok tanulni".
Erre az öreg: "Jól van kicsim, jól van". És látszott arcán, hogy az aggodalom felhője cseppet sem oszladozott fölötte.
Így van ez ezzel a civilizációval.
Az lenne a legnagyobb emberi teljesítmény, ha mások hibájából tudnánk tanulni. Az is jó, amit mi magunk tanulunk meg, de az néha sokba kerül. Túl sokba.