Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Új élet

Árrivédércsi ámore!
Csak nem mindegy, ki mondja ezt. Mert nem én mondtam.
A tegnap volt a nagy tárgyalás. A lényeg, mert ugye mindig a lényeg számít, nem az, hogy kiben mi van, hanem az, hogy mire jó? Kiderült, hogy fasza gyerek vagyok, de ebből a faszaságomból nem kell nekik csak a Csabi és Gigi. Én mondtam az este Giginek, fiúk ti majd eldöntitek, hogy ki, mi, hol, mennyiért és meddig? Mert az én vállalkozói asztalos státusom e mai napig szólt. Mert munkám nincs semmi. Hacsak a kopjafát le nem festem harminc lejért a temetőben, és ha az iskola belemegy a hatszáz lejes hirdető panóba, mert nekik feltétlenül parafa kell az elejére, és annak drága négyzetmétere, akkor lehet, hogy még egy százötvenes kijön belőle nekem is.
Nem éreztem Gigi hangján semmiféle búsulást. Hogy jó, akkor majd beszél velük, mert ő sztivut is tud kezelni, nem probléma és a gatterlapokat is megfeni, az sem probléma. Jó, akkor ti majd rendezitek. Mondtam neki.
Ja. Azt nem kérdezte, hogy akkor veled mi lesz Tata?
A Tata le van baszva. Ez van. Tudom én mi a baj ezzel a Tatával. Az a baj, hogy mindig azt is látja, amit nem kellene látnia. Pedig eléggé befogja a száját ez a Tata, mikor lovéról van szó, mert azt már megtanulta, hogy a pofa a lovéval sosem volt barát. De az is baj, ha az ember úgy néz a dolgokra. Hogy józanul néz a dolgokra. Manapság a józanságot nem nézik, nem fizetik. Nem jutalmazza az Isten országa sem a józanságot a tisztánlátást. A ködöt azt igen. Azt fizetik. A zavarost is. Mert abban lehet halászni. A ködben félrebeszélni lehet. A ködben tisztelik a Dácsiát is a nagy dzsippek, ha az elől megy és vágja a ködöt. Hadd dögöljön meg a marha Dácsiás először. De ha kitisztul az út, megdudálják, álljon félre az a roncs onnét!
Ez az élet szépsége. Az új hajtások a régiek rothadásából fakadnak. Sokszor elnézem az utcán azokat a szép, fiatal csajokat és csodálom, hogy milyen szép az élet. És vajon hogy lehetne megmondani nekik ezt? Hogy ne siessenek felnőni, komolyodni? Nincs abban semmi magasztos.
Az este egy kicsit búsultam. De aztán abbahagytam. Titokban nem ezt akartam? Dehogynem. Belefáradtam ebbe a fajta asztaloskodásba. Hogy magyarán kiszopjam minden kliens micsodáját. Hogy mindenféle agyament ötleteit valóra váltsam szar pénzért, hogy még én érezzem hibásnak magam, hogy azokat a „szép” ötleteket megvalósíthattam. Nem. Ennek vége. De nagyon vége.
Mondta Zsülien, hogy hoz majd nekem lépcsőket, ajtókat ablakokat. Hoz ő rendeléseket nekem, ne búsuljak. Nem búsulok, mondtam Zsüliennek, de megkértem szépen, ne szerezzen nekem semmiféle munkát, mert nem vállalom. Ne számítson rám. Nem akarom többet látni a kliensek pofáit és nyafogásait. Hogy akkor minek fogok neki? Aggódott. Persze miután kipicsázott. Én mondom, kegyetlen ez a kapitalizmus. És azt is mondom, hogy ez a kapitalizmus a volt kommunisták kezében van. Nekem mind jöhetnek azokkal a jövőbenéző pozitív szmájlikkal a reménykedő fiatalok, hogy majd ők aztán…ez van. A fronton, ahol lőnek, hulla is lesz. Mese nincs.
Hogy minek fogok neki? Új életet kezdek.
Itt a műhelyem. Kiseprem. Összehúzom, amennyire nekem elég. Az emeleti szolgálati lakásokból kiseprem a fiúkat. Majd a Zsülien fog adni nekik ágyat. Ajtót vágok a lakásomból azokra a szobákra, jó déli fekvésű szobák azok, jó lesz az nekem alkotó műhelynek. Innen rá tudok nézni a gyerkőcre, ha akar ő is be tud jönni hozzám, csinálok egy jó kis otthoni babra műhelyt. Vannak nekem félre tett fahulladékok, amik mind ezt az időt várták s közben száradtak. Várták a nagy feltámadást.
Hogy mi lesz az adósságaimmal?
Mondtam a feleségemnek, tudod, mit? Leszarom. Mondtam nekik, adok csarnokrészt az adósságok fejében. Nem kellett nekik. Na tudod mit? Kiadom annyiért amennyiért kiveszik az egész hodályt. Ha kétszáz euró az egész, akkor kétszáz legyen. Adok havonta ötvenet az államnak, ötvenet Csabának, ötvenet Andrásnak és ötvenet Bercinek. És basszák meg. Menjenek a törvényre, menjenek ahova akarnak. Habár szerintem imádkozniuk kellene értem, hogy ezeket a szaros ötveneseket is megkapják, mert ki tudja mit hoz a jövő? Mivel nem tudtam semmire jutni ebben a kérdésben, eldöntöttem, nem is idegeskedek többet értük. Azoknak, akiknek tartózom, nem létkérdés az én adósságom. Ahogy nem létkérdés Gigi és Csabi tartózása felém.
Mindennek van azért jó része is. Főállású apuka lehetek ami nem elhanyagolható, ha arra gondolok, hogy talán bébisziszterzeket kellett volna alkalmazzak, akiknek mindig van valami nyavalyájuk és követelőzéseik.
És őszintén, amióta én rendezem a srácot, valahogy nincs már kedvem más kezére adni. Olyan jó a kapcsolatunk, hogy nem adnám semmiért.
Furcsa nekem ez a háziférfiség, de elvégre, miért ne? Tele van az élet kihívásokkal. Hamarosan én is bejegyzem magam a Meskán. Szerencsémre sok főzőblog van, lesz időm böngészni őket. Áhoj.