Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Atomizálódás

Amikor ilyen kifejezéseket hallok, mint például a társadalom atomizálódása, az az érzésem, hogy szakszavak mögé bujtatnak a specialisták komoly, emberre nézve tragikus valóságokat. Mert ez nem azt jelenti, hogy az emberiség lila esőköpenyről halvány rózsaszínűre tért. Ez az atomizálódás nem más, mint a család szétzüllesztése, az egyén és a közösség eltiltása a boldogságtól.
Hogy valakik csinálják ezt. Hogy balllib, jobblib s zsidó világuralom, ilyen hülyeségekről is olvasok. Ez is fix olyan dolog, mint az atomizálódás szakszó. Egy félrevezető fogalom.
Persze, hogy vannak mindig akik csinálnak dolgokat. Rossz és gonosz dolgokat. De nem kell mindjárt kútba ugrani, ha ezek azt mondják, ugorjunk a kútba.
De ha már van ilyen szakszótár a társadalmi, közösségi életünkről figyelem lesikkasztó eszköz, mely egyben bagatellizál minden egyszerűnek, banálisnak tűnő közösségi elgondolást, meg merem nevezni a periférikus foglalkozásokat. Mert nincsenek már központi foglalkozások, csak periférikus foglalkozások vannak. A társadalom úgy atomizálódott, hogy szakosodott a periférikus foglalkozásokban. Magyarán mindent megtesz, hogy értelmetlen legyen a munkája. Mondván ez is munka, oszt ha éppen káros emberre, társadalomra, természetre, azt mondhatja, hogy csak egy az állások közül. Neki is élni kell. Pont jókor jön az atomizálodás mindennek az alátámasztására. Micsináljunk, áttértünk a lila esőkabátról a halvány rózsaszínűre.
Én tudom, nagyon kevés ember teszi fel így a problémát. Nekem ez a központi létproblémám. Hogy értelmetlen dolgokat vagyok kénytelen csinálni ebben a szétzüllött világban. Nem életfunkciókat betöltő asztalos munkákat, hanem flancolásra hivatott termékeket. Egy egyébként életfunkciókat betölthető hivatásos munka az értelmetlenség zónájába atomizálódott.
Számomra a foglalkozások, a munka alapja a föld művelésnél kezdődik. Nagyon fontos, hogy miként dolgozzuk meg a termő földet. Azután jönnek a földművelés körüli tevékenységek, mint állat tartás, eszköz gyártások. Nem mindegy, hogy ezt hogy szervezzük meg, hozunk idegen gépeket, melyeknek újra idegen alkatrészek kellenek, idegenből hozott üzemanyagra, idegenből hozott használati tudást, és nem utolsó sorban függőséget az idegentől, vagy megoldjuk magunk saját erőből, saját tehetségünket és leleményességünket felhasználva?
A háztartás dolga. Az otthoni kiskert. A konyha, a főzés, a takarítás. A lakberendezés. Mind családot, közösséget összetartásra hivatott elvégre létszükségletet biztosító foglalkozások. Ezzel szemben az ingázás egy szemering elosztó irodába, vagy kábelgyárba drótnak, kocsmárosnak egy pizzázóba, s ilyenek, mind értelmetlen, családot megviselő foglalkozások. Nincs időnk egymásra, elmegyünk egymás mellett, beépülünk egy társadalmi életbe, ami nem vezet sehova, nem hozza a boldogságot, csak az illúziót, hogy a miénk lehet minden színes esőkabát.
Erről szól az életre idomító iskola. A gyerekeket eltávolodásra tanítja az iskola, az egymással szembeni örök versengés által, a számozott értékeléssel, mely nem hozzáállás, tehetség, alkat, képesség szerint értékel, hanem ki a legjobb és ki a legrosszabb elvén. A legjobb az aki képes leghamarabb elsajátítani az atomizálódást, a kiemelkedést, az eltávolodást. A legrosszabb az, aki nem tud beilleszkedni, megtörni. Az ilyenre azt mondja a társadalom tudomány, hogy kiközösítéstől kezdve a börtönig a jutalma. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kötelező iskoláztatás?
Egyetlen problémája a modern tanügyi rendszernek, hogy nem verhetik a gyerekeket nevelés szempontjából. Mert egyébként a tanügyi rendszert fenntartó atom zsoldosok mindent a legnagyobb rendben találnak. Hogy értelmetlen, periférikus foglalkozásokra ösztönzik, hajtják a gyermekek figyelmét, egyáltalán nem okoz nekik alvás zavarokat éjszaka.
Groteszk és aljas képmutató módon viszont behozza az európai pénzt és hagyomány ápoló rock koncertet szervez két tehetségtelen mezei ornyikálás és hegedű vinnyogtatás között, hogy egyértelmű legyen a házi zene banalitása.
Azt mondja ez a társadalom tudomány, hogy sajnos atomizálódott a társadalom és sajnos mindenki egyénileg kell megvívja a saját harcát, a boldogulást mindenki maga dönti el, használja ki, saját tehetségére, adaptálódó készségére támaszkodva, ezért van szüksége ezeknek az elsajátítására.
És innen ágazik ki aztán a magány, a magára maradt független ember, a mű élelem, a mű élet, a mű zene. Mű a virág, a gyümölcs, mű a foglalkozás is.
Mert ugye, amikor a család maga gondoskodott az élelem előállításáról, az együttlét mellett megvoltak a finom sütemények, szörpök, megannyi virág a ház körül, az alkonyatkori megpihenések közti beszélgetések, melyek már csak képzeletben élnek. Ennek a valós verziója a klikktávolságra lévő kék képernyő, mely mögött talán van egy másik személy, de lehet, hogy nem az, akinek képzeljük, és az is egy klikkel eltűnhet egyik pillanatról a másikra. Hisz végtelen a választék, sosem jó az, ami van, mindig más kell.
Ez az atomizálódás a saját akaratunkból, a saját költségünkre zajlik, önként mondunk le a közösség, család fogalmáról, s nem utolsó sorban magunkról.