Vagy: a holt lelkek
birodalma.
Vagy: a szárnyaszegés
művészete.
Vagy akár: mit akar ez
decemberben?
Bármelyik lehetne e
bejegyzés címe.
holt lelkek birodalma |
Hogy hetente egy két
napot dobolok, meg csinálom a vele járó mixing dolgokat, elnézem
durva és bütykös kezemet, s úgy érzem magam mint abban a
mesében, a széppel s a szörnyeteggel. A zene a szép, én a
szörnyeteg. Persze tiszta lélekkel közeledem, mint a mesebeli
szörnyeteg, de valójában bunkó vagyok.
Eljárt felettem az idő,
az az idő, amikor a genetikába bele tudtam volna gyümöszölni
valami tudományt, technikát, finomságot, szépséget. Felnőttem,
megöregedtem ezekkel a durva kezekkel, durva meglátásokkal s azzal
a tehetséggel, hogy ha bármi pozitív felüti fejét, rögtön
kikomédiázom. Hiteltelenítem.
bujó hijáchintuszok |
Igen, tudom, ebben a
korban nem a dobost kéne megjátszanom itt, hanem inkább ha már
ellenállhatatlan vágyat érzek a zenei kütyük iránt, akkor
legalább más fiataloknak teremtsek lehetőséget a zenélésre. Ez
is megfordult a fejemben.
Persze attól én még
disznólkodhatok egy egy májusi este, mikor senki nem látja, mondván
csak a dobokat állítom.
Csak egy a baj. Hogy amint
az évezred elején eljöttem Dévára szakmára buzdítani
fiatalokat s végül annyi közül nem került elő egy fél
inasravaló sem, mert pártjukat állva azért rászagoltak ők
valamire, hogy nem lehet egy hej de pénzes szakma, ha annyi ideje én
sem gazdagodtam meg, szóval megértem őket félig. Ma már azt is
bánom, hogy félig azért buzdítottam őket a szakmára, akkor is,
ha sötéten látták azt. Mert nem hittem volna, hogy belőlük a
prófécia szólt, és ilyen alávalóvá süllyed ez a szakma.
Így azért nézegettem a
fiatalokat, de zenére nemigen hangolódnak. Most én azt nem tartom
zenére hangolódásnak, hogy a templomozásos ifikörben egy egy
gitáron ott idétlenkednek. Az semmi. Azzal nem érdemes
foglalkozni. Ott nincs vízió, az ma van, holnap nincs. Kinövik
mint a pattanásokat. Nem látom azt a fanatizmust egyikben sem, hogy
csináljon valamit kőkeményen.
big fat ass drummer throne |
Emlékszem a Güzü
barátomra, (isten nyugosztalja), mikor rátette a kezét egy
basszusgitárra, a konyha közepén bömböltette egész nap, hogy
mikor mentem hozzá, az udvarról hallottam, hogy bömbölteti fent a
konyhában a basszusgitárját, tudtam: semmi értelme felmenni
hozzá. Alig telt el kis idő, s Kolozsvár egyik legelismertebb
bandájában játszott, a Trans Expressben. S onnan kezdve le nem
tette a gitárját.
Erről beszélek.
A hívőkkel megint az a
baj, hogy nekik a zene eszköz, nem cél. Dicsőíteni az urat. Azt
mondják. Egy nagy marketing alvállalkozása. Nem igényel
minőséget, ha jön jön, ha nem nem. Aszondja: préjz dö lórd.
Nincsenek olyan gondjai, hogy a pergődob melyik hangsávon szól
jobban. Hová tegye a sztereóban? Melyik másik hangszerrel párosban
fusson valamilyen kompresszoros beállításban?
Tehát nem könnyű. Rá
vagyok kényszeredve erre a szörnyeteg szerepre.
Pedig búsulok itt eleget.
Se műhely, se zene igazán, inkább hobby mindkettő.
Mondtam ma ennek a román
asztalosnak, ez így nem jó nekem, fejezze be azt a faházat, nem
mondom, de utána kérem menjen el, nem tudom támogatni többet.
Lefoglalja az egész csarnokomat s nem bír bért fizetni. Amennyit
fizetnie kéne, többet kapnék egy beton keverőre, ha kiadnám
napra. Egyrészt az ő hibája, másrészt ennyit tud reálisan ez a
szakma. Az asztalosságnak úgy vége, hogy sem céget, sem
műhelybért nem bír el. Esetleg, ha valakinek az ölébe pottyan
ingyen, nem kell érte fizetnie, s okosan csinálja, meg tudna élni
belőle.
mit akar ez decemberben? |
De ennek a srácnak
mondhatni ingyen az ölébe esett, bére nem volt több mint a
fenntartása a műhelynek, mégsem tudja vinni. Nem voltak részletei,
sem kamatjai három helyre, mégsem boldogult. Nem is hallgatott rám.
Sőt kinevetett. Leintett, hogy persze, mert negatívista vagyok.
Hogy pozitívan kell előre nézni. Mondtam neki, hogy ne vállaljon
nagy munkákat. Több ezer eurós munkákkal dicsekedett. Hegyes
cipőben járt kelt a műhelyben, négy embert dolgoztatott. Egész
nap a telefonját birizgálta. Mondtam neki, már már idegesítővé
váltam számára, egy idő után nem is köszönt, se mikor jött se
mikor ment, szóval mondtam neki, hogy az emberei viszik el a pénzét.
Aztán egy idő után nem szóltam, ha nem kérdezett. Nem is
kérdezett, csak szakmai kérdésekben szólt hozzám, de azokat sem
fogadta el.
Igazán nem is értem,
mire voltam én jó neki, ha eladósodott, nem is vette igénybe
tapasztalatomat?
tehéntörte |
Na így az a
tapasztalatban való megöregedésről. A kutyát nem érdekli a
tudás.
Jó, azt értem, hogy
felgyorsult a világ, de gyorsulásában mit tud felmutatni?
Hogy az ortodox egyház
fenyegeti a kormányt? Egy reggeli telefontól hanyatt homlok más
irányba megy a kormány? Hogy a szmog miatt Beijingben bezárták az
iskolákat? Hogy a rádióban semmiféle hazai zenét nem sugároznak?
Hogy gyakorlatilag nincsenek munkahelyek? Hogy ha csinálunk is
valamit nincs akinek eladjuk?
Mondjuk ez lenne egy
állapot. Ez van. Ide jutottunk. De nem látom azt a vágyat
senkiben, hogy akkor törjünk ki ebből. Csináljunk valamit, ami
más.
S akkor itt mind
papolhatok a mintiai egereknek. Mert a macskák is másak lettek
manapság. Amíg egyik sarokban lesi az egeret, a másikban három
ragad be a ragasztóba.