A szép és a szörnyeteg

Vagy: a holt lelkek birodalma.
Vagy: a szárnyaszegés művészete.
Vagy akár: mit akar ez decemberben?
Bármelyik lehetne e bejegyzés címe.

holt lelkek birodalma
Hogy hetente egy két napot dobolok, meg csinálom a vele járó mixing dolgokat, elnézem durva és bütykös kezemet, s úgy érzem magam mint abban a mesében, a széppel s a szörnyeteggel. A zene a szép, én a szörnyeteg. Persze tiszta lélekkel közeledem, mint a mesebeli szörnyeteg, de valójában bunkó vagyok.
Eljárt felettem az idő, az az idő, amikor a genetikába bele tudtam volna gyümöszölni valami tudományt, technikát, finomságot, szépséget. Felnőttem, megöregedtem ezekkel a durva kezekkel, durva meglátásokkal s azzal a tehetséggel, hogy ha bármi pozitív felüti fejét, rögtön kikomédiázom. Hiteltelenítem.
bujó hijáchintuszok
Igen, tudom, ebben a korban nem a dobost kéne megjátszanom itt, hanem inkább ha már ellenállhatatlan vágyat érzek a zenei kütyük iránt, akkor legalább más fiataloknak teremtsek lehetőséget a zenélésre. Ez is megfordult a fejemben.
Persze attól én még disznólkodhatok egy egy májusi este, mikor senki nem látja, mondván csak a dobokat állítom.
Csak egy a baj. Hogy amint az évezred elején eljöttem Dévára szakmára buzdítani fiatalokat s végül annyi közül nem került elő egy fél inasravaló sem, mert pártjukat állva azért rászagoltak ők valamire, hogy nem lehet egy hej de pénzes szakma, ha annyi ideje én sem gazdagodtam meg, szóval megértem őket félig. Ma már azt is bánom, hogy félig azért buzdítottam őket a szakmára, akkor is, ha sötéten látták azt. Mert nem hittem volna, hogy belőlük a prófécia szólt, és ilyen alávalóvá süllyed ez a szakma.
Így azért nézegettem a fiatalokat, de zenére nemigen hangolódnak. Most én azt nem tartom zenére hangolódásnak, hogy a templomozásos ifikörben egy egy gitáron ott idétlenkednek. Az semmi. Azzal nem érdemes foglalkozni. Ott nincs vízió, az ma van, holnap nincs. Kinövik mint a pattanásokat. Nem látom azt a fanatizmust egyikben sem, hogy csináljon valamit kőkeményen.
big fat ass drummer throne
Emlékszem a Güzü barátomra, (isten nyugosztalja), mikor rátette a kezét egy basszusgitárra, a konyha közepén bömböltette egész nap, hogy mikor mentem hozzá, az udvarról hallottam, hogy bömbölteti fent a konyhában a basszusgitárját, tudtam: semmi értelme felmenni hozzá. Alig telt el kis idő, s Kolozsvár egyik legelismertebb bandájában játszott, a Trans Expressben. S onnan kezdve le nem tette a gitárját.
Erről beszélek.
A hívőkkel megint az a baj, hogy nekik a zene eszköz, nem cél. Dicsőíteni az urat. Azt mondják. Egy nagy marketing alvállalkozása. Nem igényel minőséget, ha jön jön, ha nem nem. Aszondja: préjz dö lórd. Nincsenek olyan gondjai, hogy a pergődob melyik hangsávon szól jobban. Hová tegye a sztereóban? Melyik másik hangszerrel párosban fusson valamilyen kompresszoros beállításban?
Tehát nem könnyű. Rá vagyok kényszeredve erre a szörnyeteg szerepre.
Pedig búsulok itt eleget. Se műhely, se zene igazán, inkább hobby mindkettő.
Mondtam ma ennek a román asztalosnak, ez így nem jó nekem, fejezze be azt a faházat, nem mondom, de utána kérem menjen el, nem tudom támogatni többet. Lefoglalja az egész csarnokomat s nem bír bért fizetni. Amennyit fizetnie kéne, többet kapnék egy beton keverőre, ha kiadnám napra. Egyrészt az ő hibája, másrészt ennyit tud reálisan ez a szakma. Az asztalosságnak úgy vége, hogy sem céget, sem műhelybért nem bír el. Esetleg, ha valakinek az ölébe pottyan ingyen, nem kell érte fizetnie, s okosan csinálja, meg tudna élni belőle.
mit akar ez decemberben?
De ennek a srácnak mondhatni ingyen az ölébe esett, bére nem volt több mint a fenntartása a műhelynek, mégsem tudja vinni. Nem voltak részletei, sem kamatjai három helyre, mégsem boldogult. Nem is hallgatott rám. Sőt kinevetett. Leintett, hogy persze, mert negatívista vagyok. Hogy pozitívan kell előre nézni. Mondtam neki, hogy ne vállaljon nagy munkákat. Több ezer eurós munkákkal dicsekedett. Hegyes cipőben járt kelt a műhelyben, négy embert dolgoztatott. Egész nap a telefonját birizgálta. Mondtam neki, már már idegesítővé váltam számára, egy idő után nem is köszönt, se mikor jött se mikor ment, szóval mondtam neki, hogy az emberei viszik el a pénzét. Aztán egy idő után nem szóltam, ha nem kérdezett. Nem is kérdezett, csak szakmai kérdésekben szólt hozzám, de azokat sem fogadta el.
Igazán nem is értem, mire voltam én jó neki, ha eladósodott, nem is vette igénybe tapasztalatomat?
tehéntörte
Na így az a tapasztalatban való megöregedésről. A kutyát nem érdekli a tudás.
Jó, azt értem, hogy felgyorsult a világ, de gyorsulásában mit tud felmutatni?
Hogy az ortodox egyház fenyegeti a kormányt? Egy reggeli telefontól hanyatt homlok más irányba megy a kormány? Hogy a szmog miatt Beijingben bezárták az iskolákat? Hogy a rádióban semmiféle hazai zenét nem sugároznak? Hogy gyakorlatilag nincsenek munkahelyek? Hogy ha csinálunk is valamit nincs akinek eladjuk?
Mondjuk ez lenne egy állapot. Ez van. Ide jutottunk. De nem látom azt a vágyat senkiben, hogy akkor törjünk ki ebből. Csináljunk valamit, ami más.

S akkor itt mind papolhatok a mintiai egereknek. Mert a macskák is másak lettek manapság. Amíg egyik sarokban lesi az egeret, a másikban három ragad be a ragasztóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése