Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Saját súlyától.

Nem mondom, sok minden jó dolog van ebben a modern asztalosságban is. Van egy dolog, amire már rég felfigyeltem. Ez a rég felfigyeléses dolog nem valami hű de élelmesség részemről, mert én mindig mindenre utoljára jövök rá, úgy hogy naponta belebotlok vagy beverem a fejem abba, amit nekem régről meg kellett volna figyelnem. Nálam is érvényes az a mondás, hogy az idő a javamra dolgozik.
Amire felfigyeltem az az, hogy miért egy régi zsánerű ablak többet kibír, mint egy akármilyen modern rétegelt fa ablak vagy akár alumínium nyílászáró? Hogy hű de szakemberek voltak akkor az emberek? Nem. Egyszerűen arról van szó, hogy a régi ablakokba nem vertek annyi anyagot. Meg lehet mérni méteressel, az ablakkeretek profilja nem több, mint 45x35 mm, a mai 95x65 mm-hez képest. Négyszer több anyagot vernek bele. És nem készítettek régen kilencven centi széles nyílókat, hanem legtöbb ötven centiset. Az üveg sem volt két négy milliméteres ilyen állítólagosan légmentesen zárt úgynevezett termopan, hanem csak három milliméter.
Igaz, hogy két rendbéli ablak volt akkoriban, a „légmentes” réteget az a húsz centis távolság a két záró felület között biztosította, és ha rendesen karban tartották a régi ablakokat, akár ötven-száz évet is kibírtak.
A mai modern ablakok a megfigyelésem szerint a saját súlyuktól fognak összeroskadni. És mivel a modern vasalat is finnyás, noha tökéletesnek látszik, akár egy két milliméteres elmozdulásra is érzékeny, és egy az egyben nem ugrik a helyére az a pöcök, annyira nem, hogy még rángatva, csapkodva sem megy a helyére. Igen, egyrészt tökéletes a mai technika, de nem akarja elfogadni, hogy tévedni emberi dolog. Valahogy nem a technika van értünk, hanem annak a rabjai vagyunk. Isten őrizz, hogy a kompjuterizált autó kívánság szerint női vagy férfi hang bejelentse, hogy a hiba az ön készülékében van. Mert ezen drót nem segít, egy rezerva platina sem segít vagy gyertya, csakis és kizárólag egy szervizbe kell elvitetni az autót, de lehet olcsóbb, ha direkt a vasasba viszi az ember és újat vesz. Mert a modern autó elromlása rosszabb, mint bármilyen cigányné átka. Ilyen a modern ablakkal is a dolog. Ott már nincs mit gyalulgatni, reszelgetni, másat kell rendelni. Egy még modernebbet.
Életünk a magunkra aggatott súlyoktól roskad össze. Mint kövér ember ezt tökéletesen megértem és tapasztalom.
Más is a saját súlyától roskad össze. A szociális életünk is a saját súlyától roskad össze.
Pár hónappal ezelőtt bejelölt a facebookon egy lány, aki a tanítványom volt a rövid életű és csődszagú asztalos szakiskolában. Duma, himi humi a csetten, jól van egyelőre dolgozik itt és itt. Örvendtem. Aztán megírtam neki, hogy bocsánatot szeretnék kérni tőle is a szakiskolás időkért, hogy nem tudtam velük többet és jobban foglalkozni, meg hogy úgy en block egyszer lekurváztam őket a lányokat, mert tíz percre hagytam őket a Billa előtt és mire visszajöttem mindegyik már smárolt valakivel.
A lány, aki bejelölt a facebookon, nem értette mire célzok. Miért idegelek? Még én estem pofára, hogy én évek óta ezen rágódom, mardos a lelkiismeretem, hogy akkoriban a rengeteg rám aggatott teher miatt roskadtam és mindennel el voltam foglalva, de nem azzal, amivel egy mesternek foglalkoznia kellett volna a diákjaival: a tanítással. És a diáknak meg gőze sincs arról, hogy akkoriban tulajdonképpen geciül viselkedtem vele, ezek szerint számára ez volt a tök normális.
S akkor én kezdtem el kiakadni. Álljon meg a halottas menet! Ezek szerint ők nem is tudják, hogy én geci voltam? Azt tudom, hogy feljelentettek engem a kurvázás miatt, volt is ilyen ejnye bejnyézés, de azokat is elküldtem az anyjuk picsájába, mert azt mondtam, hogy valami baj van, ha a lányok tíz perc alatt találtak maguknak smárolni valót a Billa előtt és az mondjuk hagyján, ha hátramennek az állomás oldalára, hogy ne lássa őket senki, de hogy a szekerekkel bevonuló emberek a smároló csajokat kellett kikerüljék, ez nálam kiverte a biztosítékot.
Szóval az baj volt, hogy lekurváztam őket, de az nem, hogy nem tanítottam semmire őket.
Igaz az a mondás, hogy egy bajt egy még nagyobb baj tud meggyógyítani. Mert rájöttem, hogy annál a kis bajnál ami miatt évek óta lelkizek magamban, van egy nagyobb baj, ami miatt lelkizhetek mind Highlander nyolcszáz évet, mert akkor sem oldódik meg.
Meghívott aztán a lány, mikor arra járok, kávézzunk egyet. Vajon miről is beszélgethetnénk? Mi másról, mint hogy a parizer drága és kevés a fizu? Mert arról, hogy ez a világ a saját súlyától a vesztébe rohan, kétlem, hogy el tudunk beszélgetni. Meg aztán minek is elkeseríteni olyan dolgokkal, ami nem tartózik rá? Elnézem a fényképeit, lefényképeztette magát ilyen zsír új autó mellett. Nincs pénze átmenni az úton, nemhogy üzemanyagot tudna venni egy ilyen autóba, még ha ingyen is kapná. Neki ezek az álmai. Rossz? Jó? Nem is tudom eldönteni, hogy rossz e ha ránk dől ez a világ? Mert legalább addig boldog, amíg valamit elér anyagilag. Egy új mobil, egy új táska. Egy új nadrág. Az, hogy az emberiség egymással nem tud szót érteni, az neki természetes.
És lehet, hogy ezt a súlyt is le kéne tennem. Mint ahogy azt a sok évet magamban hordott lelkiismeret furdalást is már rég le kellett volna tennem. Mert csak én vittem nagy mártír képpel. Talán ezért szép a fiatalság. Mert nem tudják miben vannak.

Sanyi, Ottó végül elvitte a bútort. Tetszett neki, adott borravalót is és megrendelt még négy hokedlit és egy kétfiókos asztalt. Mikorra meglesz, meglesz. Így biztatott. Úgyhogy ki tudja, még ebben az életben rád is sor kerülhet, ha lesz elég türelmed hozzá.