Az
igazság az, legalábbis részemről, hogy nekem mindig konkrétumok
kellettek. Hogy itt a blogomon mindenféléről agyalok, az azért
van, mert keresem a szoftot, programot, vagy ha úgy érthetőbb, a
lelki muníciót a mindennapi konkrétumokhoz.
Nekem
sosem voltak elegek azok a magyarázatok, hogy Isten benne van
mindenben, energia és szeretet formájában. Bassza meg! Vagy van
Isten konkrétan, vagy nincs! (?).
Ezek
a neospirituális infantilis ezomagyarázatok, miszerint az ember
boldogsága semmiképp sem kereshető egy másik ember
boldogságában... ezek szerintem akkora baromságok, mint a
hétszentség. Itt a nagyságára értem, nem a lényegére.
Hogy
a francba ne keressük mi a másikban a boldogságot? Mi a francba
keressük? Én valamikor teljesen meg voltam győződve arról
(manapság kezdek meggyőződéseimben kételkedni), hogy két ember
egymásra talál és így történik meg az isteni találkozás. Mert
ahol ketten az én nevemben... én ezt halál komolyra vettem, hogy
nemcsak az imaóra ideje alatt értendő, hanem az élet minden
percében.
A
mindennapok konkrét cselekvéseihez nekem igenis konkrét lelki
vonalak kellenek, nem filozófikus kivetítések az általános
emberi erkölcsi normákról, melyeket kvázi Jézusnak
kereszteltünk, egy kreált szellemiségpakk az evolúció folyamán.
Bónuszba a pikkely levedlése után rögtön.
Én
még életben találkoztam olyan épelméjű, egyenes karakterű
emberekkel, aki hittek egy fizikális Istenben, vallták, hogy voltak
lelki megvilágosodásaik, hitték Jézus krisztus konkrét létezését
és feltámadását. Ma, teljes megrémültömben, mint aki valamikor
kómába estem és újra felébredtem egy olyan világba, ahol ezek
az emberek már nem léteznek, sőt nem is léteztek. Ma már a
vallás is játszi könnyedséggel jelenti ki, hogy ugyanmár, aztata
Jézust nem úgy kell értelmezni. A Hit az egy lelki vágynak a
projekciója, a Biblia semmiképp nem érthető szóról szóra,
Isten nem létezik egy szakállas öreg bácsi formájában, Jézus
sem az, mint aminek hisszük, hanem egy egyetemes emberi konszenzus,
erkölcsi norma alapú megállapodás, a túlélés érdekében.
És
fura mód, valahogy ez a keresd magadban a boldogságot filozófia
kéz a kézben jár az Isten tagadásával. Noha pacifista arca van
ennek az eszmedivatnak, úgy látszik, hogy a magány úgy jó és
elfogadható, ha az teljes. Ez az ember aki ezt vallja, általában
(elfogult megfigyelésem szerint) az, aki kényelmi okokból nem akar
olyan társat, akiért mondjuk ki: élni érdemes. Ez azt mondja,
hogy önmagadért érdemes élni. Naná, hogy ebbe a képbe Jézus
sehogy sem fér, mert Ő pont az ellenkezőjét mondja: Másért
érdemes élni. Mint Ő teszi.
Magamért
nem értem, mi értelme élni? Magamat kiszolgálni, magamat
szeretni, ez lenne az emberi boldogság?
Szóval,
én kezdem elveszteni ezt a kollektív lelkiséget. Nem érzem az
élet vibrálását. Hangyák jönnek mennek, hoznak visznek, valami
Anyatermészet törvénye szerint és kurvára boldogok önmagukban.
Boldogok, amikor megvehetnek egy új kütyüt, egy új ruhát, egy
hetes döglést valami mesés tájon. Boldogok, hogy nem kell gondját
viseljék senkinek, magukon kívül. Élettársat szereznek maguknak,
a maguk örömére, nem a másik örömére. Úgy néznek egymásra a
felek, hogy na te mit tudsz nekem adni? Fel sem merül a kérdés,
hogy én mivel tehetlek téged boldoggá?
Az
egésznek van egy ilyen álboldogság aurája és úgy hazudik
mindenki, hogy ez a hazugság igazsággá konvertálódik. Mint mikor
bemeszesedik a korom a kályha levegő réseibe, és nem tud emiatt
levegőhöz jutnia a lángnak... csak a nagy füst, semmi láng.
Azért
fejtegetem ezt, mert nekem nem elég, hogy Isten itt is ott is egy
piczit, egy kulturális ideaként van jelen. Döntsük el. Van Isten
vagy nincs Isten? Van Jézus vagy nincs Jézus? Ne mind álszenteljük
itt ezeket a globális erkölcsösségeket.
Kíváncsi
lennék, Dumas hogy fejezte volna be a Monte Cristo grófja regényét,
ha nem találja meg a csávó a mesés kincset, és úgy szakadtan
állt volna a csudaszép Mercedes elé? És ez állítólag még az
az idő volt, amikor még hittek az egymásbani boldogságban... De
lehet ez is csak egy legenda. Egy nosztalgikus visszagondolás egy
sosem létezett világról, egy sosem létezett Isten világában.
És
ha az emberiség életében Isten csupán egy fajfenntartó kulturális
termék, az első és utolsó olyan lény, melynek hazugság a
lételeme. És egyben a legszánalmasabb.
És
ha én ezt komolyan veszem, akkor a szánalmasságnak a legalja
vagyok...