Fürj? De csak gondolkodom!!

 Felmerült bennem, hogy elkezdhetek újra fürjezni, megvan hozzá mindenem, és hátha újra és átgondolva, többet tudnék belőlük kihozni, mint évekkel ezelőtt, mikor leálltam velük.

Cikkeket keresve téma frissítés céljából, Alimento című blogba akadtam, és "A csodálatos fürjtojás" bejegyzés alatt a következő hozzászólást hagytam, amit a blogomban is megosztok:

Két évig tartottam fürjeket, csupán kíváncsi voltam, hogy mivel jár. Hatalmas csarnokom van, gondoltam ha megtetszik és látok benne fantáziát, miért is ne csinálhatnám nagyban?

Az első körben egy teljes évig kínlódtam, hogy rájöjjek, a mindenféle fürjtartási módszer egy nagy bullsitt, az állatok szenvedtek, nem szerették az életet. A rácsos módszer kifejezetten állatkínzás, szabályos holokauszt. A lámpás módszer és a kétszer tojató csodatáp olyan volt, mint a gályázó evezők egy középkori hajóban, a madarak gyakorlatilag leszenvedték azt a rövid életüket.

Váltottam, családos, almos ketreceket csináltam, egy kakas kapott három csajt, akkora helyen, ahol a tömegtartásban 80 madár élt. Lámpát nem használtam, télen sem kínoztam őket tojatni, normális tápra tértem, amely nem csak egy fehér lisztféle "speciel fürj táp" volt, hanem egy olyan őrlemény, amiben látszottak a mindenféle mag részecskék, kukorica, búza, napraforgó s ilyenek.

A madaraimnak szépen kinőttek a tollaik, amik a tömegtartásban kihulltak a tápért való küzdelem során, a szemeikbe visszatért az élet, szépen kikerekedtek és a trilláik is erőteljesebbek és boldogabbak voltak.

Eljutottam oda, hogy a madaraim jól érezték magukat, viszont a tojás hozam egyértelműen csökkent, a napi, családi tojás szükségletünket kb 70 tojást, 140-150 madár hozta ki, télen ennél jóval kevesebbet tojtak, igaz, hogy 12-13 fokos helyiségben tartottam őket, de volt, hogy 16 fokos helyiségben sem tojtak télen. Ez van, el kell fogadni, a madarak télen semmit, vagy keveset tojnak. Persze, a kizárólag haszonra húzók télire nem tartanak tojásra madarat, csak húsra. Aztán a levágott, megtépázott fürj húson nem látszik, hogy az a madár egy rácson kínlódott pár hónapot, eladják mint speciel csodacucc. Holott messze, messze élt a bionak csúfolt környezettől.

Én szerettem a madarakat, így magadnak megéri. Tartottam tyúkot is, de az sokkal többet eszik piszkosabb, büdösebb és pofátlanabb, hangosabb a fürjnél, a fürj egy entellektuel madár a tyúkhoz képest.

Piacra nem érdemes fürjtenyésztéssel foglalkozni, ha nincs saját vevőköröd, hogy kikerülve a láncok közvetítését megkapd érte a normális árat. Viszont amikor próbálkoztam, sosem toltam a sódert, hogy csodacucc, úgy ajánlottam, hogy öt fürj tojás megfelel egy rendes tojásnak, akkoriban volt egy lej egy tyúk tojás, én öt fürj tojást ajánlottam egy lejért, azaz húsz bani jutott egy tojásra, olyan körülményekben, hogy egy tojásra 13 bani volt a táp kiadás.

Viszont esetemben az egzotikum nem vált be, a nagy kajások, akikre számítottam, nem hagyták a megszokott élelem alapjaikat, meg sem kóstolták az ingyen adott kezdőcsomagomat. Gyakorlatilag idegenkedett mindenki a pettyes tojásoktól.

Megjegyzem, néhány fürj tartó meglátogatta fürj farmocskámat és ette őket a penész, hogy milyen szépek a madaraim és milyen jól vannak.

Természetesen a költésbe is beletanultam, jó pár fürj generáció a farmocskámban kelt ki, nőtt fel. Persze mindig hoztam friss kakasokat, hogy ne keveredjenek a családok.

Hogy most a fürj tojásnak mennyire jók vagy nem jók az értékeik és miféle betegségekre jók vagy sem, sosem tudtam kideríteni.

Azt tudom, hogy mikor lefőztünk egyszerre száz tojást, esténként leültünk az asztalhoz, és amíg mindenikünk pucolgattuk a tojásokat és eszegettük, együtt volt a család és közben beszélgettünk. Szerintem ez volt az egészség hozama ránk nézve.

Minden esetre, ha jól ki van gondolva a fürj farm, nem nagyzolok, nem túlzok, de 200 madárra nem kell többet foglalkozni, mint napi 10 perc! Ilyen szempontból megéri tartani őket, de piacra nem érdemes.

Azért álltam le a fürj tartással, mert nem ölök állatot, viszont több száz madárnál egy idő után elengedhetetlen a vágás, és nem találtam senkit aki vállalkozott volna rá, akár úgy is, hogy fele fele a zsákmány.

Én hiszem, hogy a cikkírónak igaza van, igaz, sosem volt gusztusom nyersen meginni a tojást, nem tudok beszámolni cukorérték esésekről, de azt tudom, hogy gyógyszer nélkül nincs az az étel, amitől normalizálódjon valamennyire a cukrom.

De attól függetlenül, aki szárnyast akar tartani kis helyen kevés babrálással, ajánlom a fürjezést. Kiváló foglalkozás, ami nyugtat is egyben. És valóban, sokkal finomabb a tojása, mint a tyúknak. Ezt határozottan állítom. Mióta nincs fürjünk, alig eszünk tojást. Ezért akarom ezt újra átgondolni.

Muzsibácsi kanálisa prazsekt

 

Hát-őőőő pár napja keringetem a témát, hogy fel kéne konferálni az új jutub csatornámat, de nem is igazán tudom, hogy kéne. Az emberek általában szeretnek mindent elkomplikálni, túlmisztifikálni a dolgokat, nagyobb jelentőséget adni mint ami valójában, számítva arra, hogy a túlvezérelt dolgokban felismerik önmaguk vágyait, álmaik megvalósításait. Holott tudjuk, hogy az elkezdett bármilyen munkától lehet bármit is várni.

Lehet, hogy hülyeséget mondok, de észrevételeim summája az, hogy vannak megírt és vannak meg nem írt regények, nincsenek jó vagy rossz regények. Vannak elvégzett munkák és olyanok is, amelyeknek még nem fogtak neki és talán soha nem is fognak nekifogni. Mert nincs elég hit, nincs elég önbizalom, és legtöbbször igaz: nincs semmiféle bátorítás. Főleg azoktól nincs bátorítás, akikért van a Történés.

Rémesen igaz az, hogy senki nem próféta a saját hazájában. Mindenki vándorol, hogy prófétára leljen, illetve próféciáit elmondhassa. Otthon kilóg a lóláb: csak ő ne beszéljen, nézd: szakadt gatyában jár!

A „Muzsibácsi kanálisa” youtube oldalamon elkezdek munkával és a mindennapos gondolataimból videós felvételeket magamról feltölteni. Úgy döntöttem, hogy elkezdek egy olyan projektbe, ami le akarja dönteni ezeket az általános minimum elvárásokat, a menőséget. Szánalmasságom teljes valójában leszek jelen a videóimban és be akarom mutatni az asztalos gagyiságomat, giccsbe forduló rusztikus létemet, szakadt ruhákban, protézis nélkül, és lehetőleg vágatlanul, benne hagyom a dráma kedvéért a szavak keresgélését, a szipogást, köhögést, őőőőzést, meg a bamba nézéseket. Magyarán lehúzom a lepel gyanánt használt foltos lepedőt a szakma és a művelőjének a misztikumáról.

Az szeretnék lenni másnak, mint nekem a nálam kövérebb és elesettebb emberek, akiknek van pofájuk élni és remélni, így inspirálva engem is. Szeretnék seggberúgás lenni azoknak, akik úgy érzik, hogy nincs kedvük semmire, nincs tehetségük semmire és képtelenek bármit megcsinálni. Arra gondolok, hogy látván engem szenvedni, rájönnek, hogy ők mégis milyen előnyben vannak azért, és nosza fogjanak neki annak amit meg akarnak valósítani az életben.

Be szeretném mutatni, hogy az idő rövid és nincs időnk itt sokat szarozni, mert a magunk tarsolyából szórjuk a semmibe azt a keveset is, amink van.

Az első, tulajdonképpen a próba videóm nem tűnik egy egységes valaminek, mert ez olyan, mint amikor az ember megnézi, hogy egy fűrész mit tud? Vagy egy vésővel mit lehet kezdeni? És belevág, belevés egy fába.

Telefonnal próbálkoztam, hogy hallám mit lehet kezdeni vele, rájöttem, hogy autóban még nem tudok vételezni, zúg és remeg a kamera. Nem várhatok, amég egy nemtommilyen profi kamerára teszek szert, meg mittudomén, mert akkor soha nem lesz semmi megcsinálva.

A nemrég hatalmas leárazás gyanánt vásárolt Magix Pro video szerkesztő programmal is most kezdek ismerkedni, aminek következtében rögtön az első tanulság, hogy a telefonnal vízszintesen kell filmezni. Ezért van tele a pofámmal az első videó, mert összébb kellett zsugorítsam, hogy a teljes vászont betakarja.

Bevallom, ezen a videón dolgoztam egy egész hétvégét, utána kellett keressek a funkciók eléréséhez, és utána többször próbáltam renderizálni, amíg megtaláltam az egyensúlyt a minőség és a méret között. Aztán sok időt felvett a jutub csatornámra feltölteni, megalkotni ezt az első videót. Ráment a hétfői napom is, közben többször sutba vágtam a projektet, mondván: ilyen lúzert még senki nem csinált, ergo: feladom.

De aztán nem tudom mi győzött le engem, mégis publikáltam, elvégre meg kell íródjon ez a regény, ha nem akar sosem megírott lenni.

Aztán persze egy új reggel új feladatokat hozott, megvilágosodtam a telefon állvány végett, egy már nem használható gagyi mikrofon állványra szereltem egy autós telefon tartó karocskát, amit forgatni lehet, így munka közben is fel tudom venni magam. Igaz, hogy kicsit elszonytyolódtam, hogy de most akkor hol az a kameraérdemes munka, a lencsevégbarát tartalom, de nem sokáig szonytolódtam, mert rájöttem, hogy minden kis mozzanata egy munkának ha nekem rutin is, de másnak elképesztően nehéz feladat, kihívás. És valójában minden dolog munka, és ha csak egy lyuk fúrása is a tét, nincs azon mit szégyellni. És emellé, ha az ember hozzáteszi a motivációját is, gondolatait is, talán értelmet nyer minden.

Másképpen is rég tervezem gyakorlatias oldaláról bemutatni a műhelyemet, szerszámaimat és természetesen az organikus, gagyiba áztatott giccses asztalosságomat, melyet nem a szakmai szektaság itat át, hanem inkább a Pifbeli (70-80-as évek képregényei) Rahan, a kőkorszakbeli ügyeskedő, magányos túlélő folyton önmagát keresősége.

Remélem, hogy hetente sikerül legalább egy pár perces videót összevágni, abban reménykedem, hogy majd ha belejövök, megtalálom a módját annak, hogy gyorsabban kotyvoljam össze a dolgokat.

A második videó anyaga márt dagad, a hétvégén beteszem a lerbe sülni.

Általában elég makacs vagyok és önfejű, de ha néha támad észrevételetek, nem bánnám ha szólnátok.

Nem azt tervezem, hogy a videós naplóm majd átveszi a blogolásom energiáját, de azt észrevettem, hogy videóban más gondolataim vannak mint írva, sőt, mivel elkezdtünk itt egy ismerősömmel egy román nyelvű újságot, melyet kifejezetten csak a fizikai térben jelentetjük meg, rájöttem, hogy románul teljesen más oldalról és másképpen fogalmazva közelítek meg dolgokat, mintha egy kicsit elkezdtem volna románul is gondolkodni.

Többféle kifejezés mód más és más oldalát hozza az embernek. Őszintén én magamra is kíváncsi vagyok.

Na, úgyhogy nézzétek és ha akarjátok kövessetek, itt a blogomban is fogom frissíteni majd a feltöltött tartalmakat, hogy aki a Mugo-Holdinghoz szokott, az itt mindent egy csomagban megtaláljon. (itt illene egy nagyot röhögni)...

Űrfickók

 

Mondjuk nem értem, hogy ezek a Spilberges filmek, értem ezekre a földönkívüli szuperinteligens szörnyes filmekre, hogy ezek miért hozzák mindig a földönkívüli szuperintelligens lényeket gonoszokként? Ezek undokok, nyálkásak, és folyton az agyunkból táplálkoznak, ezzel ők egyre csak nőnek és nőnek és még szuperintelligensednek.

Minek az a sok hatalmas befektetés a vizuális megjelenítésbe, ha maga a téma egy nagy fos? Már önmagában a kamera Hitchcockizálása annyira gagyi, mely elment Hitchcock filmjeiben egyszer elsütni ezt az infantilis gagyiságot, de a Spielbergektől ez már szánalmas fogás. Mindenki odavan a Spielberg filmektől, de nekem az jön le belőlük, mint amikor a lagzis csávó egy Tyros 28-as szintetizátoron tolja processzált midiből a Májkeldzseksszon Beat it számát és dagad a melle attól, hogy tökösen szól a szintije és olyan pofát vág, hogy cucc, nemde? Drága szinti volt. Speciálisan vettem, csak ismerősön keresztül. Limited edition. Signature.

(Jó tudni, a Tyros nem tudom hányas kiadásnál van, de mostanában olvasom, hogy az 5, 6-os verzióért jár nedves álom éjszaka a lagzisok körében...)

Nézek egy francia filmsorozatot, egészen jól kezdődik, gondoltam a franciáknak csak több eszük van, hát csalódtam. Akkora gagyiságot szedtek ki az Eternelle sorozatból, hogy az ötödik részben leálltam és azt mondtam, na álljon meg a halottas menet, ezt inggyé sem akarom tovább nézni. Mikor megjelent az ukrán ördögfajzatféle sumér gyűrűkkel és piros felhőt lehelt ki magából, megállt az eszem, és azt mondtam, ezen a Földön mindenkinek elment az esze.

Jönnek ezek a degenerált filmproducerek a degenerált befektetőikkel és azzal akarnak minket szórakoztatni, hogy minden más, ami nem mi vagyunk, az ránk akar tőrni, meg akar minket enni, de előbb kínozni akar és szenvedni látni. És mi persze jóindulatú balfaszsággal ezt elnézzük és folyton megbocsátunk az alieneknek, mert ilyen faj vagyunk, aki csak a szépet látja. Tehát hülyéknek néznek minket, és valószínű azok is vagyunk. Minden esetre, ha ezekért a filmekért fizetnem kellett volna, rendesen tökön szúrnám magam, mint ahogy a woodooban a plüssmackót kötőtűvel szokták agyon szurkálni.

Mi a francnak nem csinál valaki olyan filmet, ahol ezek a szuperintelligens földönkívüliek nem megenni akarnak, hanem magunktól megmenteni például? Egy Jézus példára, például? De nem, Jézusból is mindig hülyét csinálnak, és belőlünk újból hülyét, hogy Jézust egy hippynek érzékeljük, aki noha ács volt, de ez mellékes, mert mi úgy ismerjük, mint aki törökülésben ül mint a spirituálisok és a homokba rajzol, meg miközben a csaj a hajával keni olajokkal a lábát, nagy okosságokat mond, jó fontosakat pillogtatva.

Aztán nem elég ezeket a rémeket elhessegtetni, jaj nekem, csak átfutok a híreken, de esküszöm csak átfutok a híreken, és rögtön felmegy a cukrom. Kiabál is velem a feleségem, hogy ki a franc kényszerít téged a híreket nézni, kell az nekem, hogy felmenjen a cukrod? Hát nem, igaza van, le is kapcsolom rögtön, azzal a gyorsasággal, mint amikor az ember kerítés mentén pisilne és éppen rajtakapják és hamar a gatyába rázza a még priccoló slagot. (na jó, slagocskát..)

A szörnyeteggé torzult liberális fenevad ott is elszabadult a tévében, és a hirtelen felfedezett koronavírus tizenhúsz mentén iszonyatos riogatást okád, mint amikor a játék mikroszkóp alá tettünk egy csepp vizet és abban mindenféle ürlény és szörnyeteg uszkált és megesküdtünk, hogy több vizet nem iszunk, mert tele van rémekkel, amik minket felzabálnak.

Mert láttam, hogy nem minden kovidost kezelnek egyformán, van akit direkte kinyuvasztanak, van akit hagynak kinyuvadni, esetleg égni mint egy kluklux fáklya, egyeseket meg akár Hollandiába is szállítják, ha valamiféle híresség. Szóval, az ember fia elérzékenyül, ha egy egy hírességről hallja, hogy fertőzött, még elkezd benne dolgozni az együttérzés, hogy lám a gonosz vírus nem válogat, és milyen hős a hős, hogy bemegy a kórházba szembe nézni a gyilkos rendszerrel, mint bármelyik a népek fiaiból, és közben kiderül, hogy a híresség nem azért híresség, hogy egy elhagyatott huszonkilencedikként tömje a kovidpecsétes hullazsákot pucéran, hanem azért híresség, hogy kordonnal körülvéve külföldre szállítsák. Elvégre a társadalom sokat fektetett belé, ne már úgy purcanjon ki mint egy a sok balfasz közül.

De te, barom nép halj csak meg otthon a szülőföldeden, ahol mint nagyon is jól tudjuk, sőt ezennel országvilág előtt kijelentvén, hogy az otthon lucsog a korrupciótól, és az isten sem olyan isten, mint máshol.

Igen, otthon a kisvárosi lebúj kórházba halni mennek az emberek, nem gyógyulni, mert tolni kell a statisztikákat felfele, senki nem fog tudni semmit sem bebizonyítani, mert ugye boncolás nincs, hogy azok a szerencsétlen krónikus betegek, akiket a kovid ágyakban mindennel kezelik, csak a betegségeiket nem, és amitől pár nap alatt biztos elpucolnak. A lelkiismereti rendszer meg úgy működik, hogy a bérgyilkosságot is valakinek el kell végezni, pláne ha a szerkezet emberségesen ördögi (elborult elmék találmánya), senki sem hibás, mert az egzekutív (cselekvő döntés) szét van osztva, a felelősség fel van aprózva, senkire nem lehet semmit sem bizonyítani. Az egyik átadja a tűt, az a gravitációtól belefúródik a testbe, a harmadik nyom egy lájkot egy komédiára és a negyedik az aktus pillanatában nem néz oda, az ötödik már csak a zsákot köti el. A hozzátartozók meg visítanak és bőgnek, de előbb utóbb a hullát el kell takarítani, nem bűzlődhet ott, és pár nap alatt bár kavicsokat őrölve kínjában az ember, de az élet megy tovább címen tovább lép. És senki nem hisz neki, hogy a rendszer önmagában egy hatalmas Alien, amely az emberiségből zabál.

Hozzá vagyunk szoktatva, hogy Bébi, ez az élet, ez van, keresd benne azt ami jó, nem azt ami rossz.

Be jó, hogy a hírességünk nem itthon nyuvad, hanem specejális kezelésben részesül Bécsben. Vagy Amszterdámban. Vagy Budapesten. Anywhere but not otthon a putriban, ahol csak a putrisok döglenek.

Én ha csinálnék egy ilyen űrfilmet, szuperintelligens földönkívüliekkel, nem tenném oda őket, hogy felzabálják az ember agyát vagy szívét, vagy lelkét. Egy ácsot rajzolnék, aki elképesztő dolgokat mond egy álomvilágról, és ez annyira irritálná a kasztingot, hogy agyba-főbe vernék ezt az ácsot és a végén keresztre feszítenék.

Ami jó ebben a Muzsiforma negatív bejegyzésben, hogy ez a nemtomhányadik ilyen negatív energiájú bejegyzés, amit végül publikálok, mert megfogadtam, hogy gonosz piros felhőket nem okádok többé a PC áhítatban felhősködők lelke megháborgatása céljából. Tehát pár gonoszt nem eresztettem a világra, ettől jó ez.

Törvény és Rend

Bitfiók prazsekt tizenhúsz

 A furulyás bojtár

Olvasva Gárdonyi Géza titkos naplóját, saját magának, sajátos titkos írással írja le mindenféle megvilágosodásait. Valószínű, hogy amikor valami eszébe jutott, leírta magának, el ne felejtse. Például, hogyan írjon, hogyan kezdjen neki egy regénynek, időben megszületett ötleteit, megfogalmazásait sorakoztatja fel a titkos írásos naplójában, mintegy bátorítva önmagát.

Az az érdekes, és közös Gárdonyi és köztem, hogy megvilágosodásai az írásról majdhogynem egy rugóra jár, ami eltér köztünk az az, hogy nekem nincs időm és energiám írni, míg neki az volt az élete. Itt nem azt akarom mondani (könnyen félreérthető), hogy írásom egy szinten van vele, hanem csupán azt, hogy a nézési irányunk és meglátásunk nagyon közel van egymáshoz. Nem hiába imádom Gárdonyi novelláit.

Gárdonyi azt írta magának, hogy sose kezdj úgy egy regénynek, hogy belebocsátkozol a részletekbe, hanem inkább vázolj. Aztán ha kész a váz, utána kidolgozhatod a részeket.

Hát vázzal már tele az agyam, sőt sokszor játszom is a fejemben a jeleneteket, de sosem jutok oda, hogy leírjam. Vagy éppen dolgoznom kell, vagy a kazánt kell kitakarítsam és megpakoljam, vagy éppen főznöm kell egy lucskos káposztát, amit aztán senki nem esz meg, mire leülök, hogy írjak, reszket a vállam, a karjaim úgyis fájnak, hogy az asztalra könyökölve sem jók semmire. A fejemről ne is beszéljek, ólom súlyok húzzák le.

No de, annyi terv mellett pár napja, mint egy dal, ami lefixírozza az ember agyát, csak úgy érthetetlen módon és nem tud szabadulni tőle, eszemben forog a furulyás bojtár története.

Így voltam ezzel, mint Rihanna számjával, amit egyébként szívből utálok, de mint amikor az ember rémet lát és nem tud szabadulni tőle, folyton kíséri, úgy szembe néztem a Faitfull vagy milyen számjával és addig sütöttem-főztem a stúdióban, amíg elfogadhatóvá varázsoltam, mestermunkává faragtam, amit persze, mint minden dolgomra, a világ képtelen rezonálni. Mert nem vagyok evilágból. Gondolom ez eddig világos.

A furulyás bojtár elkezdett üldözni, és gondoltam, ha leteszem a vázlatot, békében hagy egy darabig, bekerülvén a regény projektekbe a bitfiók jó aljára, hogy tovább dolgozhassak a Muskóczi részleteken, mert irtón szeretek elmerülni a részletekben is.

A Zsárfalvi furulyás bojtár egy szegény kisfiú, akit szülei, amint elérte a hatodik évét, eladták cselédnek egy gazdának, aki egy korsó pálinkát, egy malacot és egy havibérnyi fizetést adott érte, egy évre ezzel kibérelvén a gyereket, egy rend ruhát ígérve neki és ellátást: a juhnyájjal egy ég alatt, napi két szelet kenyérrel.

A dicsőséges régiszép világról álmodozók sűrűn látogatták a bojtárt a városi megvilágosuló túristák és ámulva irigyelték igénytelen boldogságát, egész nap csak sétált a természetben és kedvére furulyázott, egy olyan furulyán, amit maga alkotott fűzfa ágból, és nem volt annak csak egy hangja, valószínű valami H hangja, de arra nem vennék mérget, hogy a 432Hz-es vagy a 440Hz-es, szóval valahol ezen értékek körül lehetett. Nem kellett neki se fedél, se fizetés, se napi háromszori étel, elvolt ő boldogan, akár az égi madarak, kik a szabadságukkal alíg bírtak betelni.

Aztán ebbe a furulyás bojtár fiúba, ki egyhangon is csodálatosan tudott furulyázni, beleszeretett a libapásztor lányka Gizella.

Lassan növögettek, szemezgettek egymással, kísérték egymást, és ezt a szép szerelmes jelenetet is lefilmezték a nyomortúristák és vágyakozva felsóhajtottak, hogy micsoda elemi érzés, ami életükből a teljesség művészi értelmezésében hiányzott.

És mivel nekem a családomat lassan költenem kell, mert ugye én vagyok az improvizatív állandó a történetben, nagyon rövidre kell fogjam a vázlatot, mert ha nem, ez is csak egy befejezetlen gondolattá válik.

Szóval, ez a János bojtár, egyszer télen meglátogatja szüleit és azon testvéreit, akik éppen otthon voltak, vagy gazdáik elengedték, és a vasárnap esti bálba menve, megpillantott a zenekarban egy villany orgonát és az teljesen elbűvölte, akkor jött rá, hogy az ő furulyázása mit sem ér amellett a villany orgona mellett. (Direkt írtam le kétszer az amellett, illetve mellett szót, csupán polgárpukkasztásból).

A történet második felében a bojtár fiú hagyva csapot, papot, Gizellát és csalódott nyomor túristákat, elmegy városra szerencsét próbálni. Kikötött Franciaországban, ahol híres orgonistává vált, nem a pianissime tudományától, hanem a mindenféle hangzások kitalálásától. Mikor már híressé vált, művész nevet kellett felvennie, és így lett a Zsárfalvi János-Mihályból Jean-Michel Jarre.

A furulyás bojtár elfeledte rég Gizellát, aki sokáig várta, hogy visszatér hozzá, de hogy lássátok van szívem nekem is ott valahol legbelül, nem kergetem Gizellát egy nárcisztikus vadbarom karjaiba, aki aztán cselédnek adja a nyolc és fél porontyát, hogy azok eltartsák majd őt, hanem viszek oda egy fiút, aki megjárta már a város poklát és beleszeretve Gizellába, vesz ott egy telket és épít egy kis takaros faházat és Gizella végül megvígasztalódik a fiú karjaiban és élnek jó sokáig boldogan, míg meg nem halnak.

János, a valamikori furulyás bojtár sosem beszélt múltjáról, csak komponálta az éjszaka neszét, a szél fuvását, a természet hangját, sokakat elbűvölt a zenéje, és noha megzenésítette azt, de ő maga sosem kívánkozott többé a természetbe.

Ez a váz. Hogy ebből mit lehet csinálni, kidolgozni, az hétpecsétes titok, mert ha sosem jutok oda, hogy részleteiben kidolgozzam, sosem fogom kideríteni.

Vers Kornéliának

 

Angyalrangú Kornélia

Szála Kornélia angyalságából alá,

látván egy asztalost lélekben vergődni,

manifesztjét a vállalkozás anyjáról elolvasá,

és mondá szárnysuhogások közepette: Aha!

Szála Kornélia egy kamerával a Földre,

zoomolva keresvén a Jézusost

mindenben és mindenkiben, de helyébe

csak kriptobányákra lelt, lelkes antikrisztusokra.

Meghallgatta Kornélia a tehénpásztor kislányt,

megnézte a garázsvilágot s hegyen az elhagyatott tanyát,

a falra szegzett szentek képeit is lefilmezte,

és a városban a díszes ruhás püspök medáljait.

A politikusok programjában sem lelt Jézusra.

Kést kapott a lábába Kornélia, angyalkurzuson,

azóta azt ki nem szedheti, mert elvérzik,

attól még nem akar leállni, szenvedélyesen

vívja cyberharcát a bitlelkekkel, az ördöggel.

Mondanám Kornéliának, jer ültessünk kertet,

biocuccokat termeszteni, hajlongva nagyokat nyögni,

szúrós gyomokat tépegetni, vadhajtásokat csipegetni,

összegyűjtött esővízzel öntözgetni,

néha Jézusról nagyokat beszélgetni,

de Kornélia világot akar menteni,

azt hajtogatja egyfolytában, hogy ráér majd

a Mennyben teremteni.

Olyan nekem Kornélia, mint egy mukullátor,

mikor lemerülök szikrát küld, honnan,

honnan nem látja, valami égi voltméteren

mikor lemerülök, azzal kedveskedik,

hogy ne csüggedjek,

a katedrális már épül.

Lelkes téglákból testes katedrális épül,

én adom a téglát, Kornélia a vakolatot,

Jézus meg keveri a habarcsot,

pirosban áll az Égi Templom.

Tudom, nevetni fogunk, meg örvendezni

Isten kertjében majd teremteni,

ott lesz majd mindenki, akit szerettünk,

vagy szeretni szerettünk volna,

ez nekünk még egy percig sem kétség.

Csak attól félek Kornéliával,

hogy megvívunk itt mindenféle harcokat,

gonosz lelkekkel, nyamvadt trollokkal,

és sosem jutunk oda,

hogy egy Caffe bárban legalább egyszer

egy jó nagyot beszélgessünk.

Lehetne itt folytatni jó hosszan ezt a verset,

sosincs mindig minden elmondva,

ezért is, ha mégsem volna örökélet,

mi megteremtjük a végtelen lehetőséget.

Per pill. A versnek vége.

Folyt.köv.

Vers Kornéliától, a cyberháború rettenhetetlen harcosától

 Muzsi Attila barátomnak

van nekem egy jó barátom:

famunkás az illető.

úgy alakult: sosem láttam,

bár tisztelettel illet ő.

van neki egy nagy műhelye,

benne fűrész, kalapács.

ott mindennek rend a lelke.

könyv a polcon: a Madách

kiadó minden füzete

és könyve

és drámája

és könnye.

jó barátom, ki van nekem,

igen sokat dolgozik.

olykor felhív, néha pénteken.

az élet dolgán gondolkozik

- mondja,

aztán hallgat jó nagyokat

s én folytatom:

barátom, tudtad?

idegen jár HONlapon...

barátom, a famunkás, tudja,

hogy idegen jár,

s hogy lap a hon.

hogy valami új fejezet

kopogtat most

a műkeretes ablakon.

van fából vaskarikám - mondja -

mégsincs erőm, sem válaszom,

hogy ki minek a micsodáját tolja,

s mi az az árnykép a teraszon

mi tegnap is

felvillant,

de ma is  láttam.

a szürke pillanattal

elillant.

csak egy kereszt maradt

a fában,

amin dolgoztam éppen

olyanképpen,

hogy fúrtam, faragtam szépre

szépen.

csak hogy a megrendelőnek

legyen

szép gyökér-ének

s még mi minden csodával dolgozol?

kérdezem, csakhogy szegezzek én is kérdést.

hallom, a vonal túlsó táján, valahol,

valakik éppen boncolják az érzést.

az érzést, amivel fölteszem a kérdést.

csináltam fából ezer játékot:

Keljfeljancsi-t! patkoló kovácsot,

de fajátékra ma nincs igény,

mert egyébről szól idén az idény

e közhelyes beszélgetés után

ha kinyomtuk a számszung galaxit

én és a barátom folytatjuk bután.

már  negyedszerre hívom a taxit

A fény városába vezető digicsipp

 Éppen nézek egy sorozatot, “A visszatérők” címmel. Atomháború sújtotta Föld lakhatatlanná vált, ezért egy csapat ember az űrben egy szateliten él, több generáción át várják, hogy a Föld újra lakható legyen. Aztán száz év után lemennek a Földre. Mindenféle érdekes civilizációk alakultak ki a túlélőkből. A lényeg, hogy az ember nem változik semmiféle körülmény hatására. Ugyanaz a geciláda marad. Minél fejlettebb technikailag, annál gonoszabb. Azaz a technika az ember gonoszságának ad teret, ami megvan mindenkiben, csupán nincs fegyvere, amivel kifejezze. De mihelyt fegyverhez jut, kiugrik a kultúra belőle.

Van egy olyan rész benne, hogy a “földiek” akik ilyen barbárok, ezeknek a népeknek vezetőinek különleges hatalmuk van. Kiderül a film folyamán, hogy ez a különleges hatalom egy titkos chipnek tulajdonítható, amit ők valami lángnak hisznek és amit csak a fekete vérű leszármazottak vehetnek át. Ez a chip egy programot tartalmaz, amit az atomháború előtt alkotott meg egy programozó, egy olyan virtuális világot teremtett meg, ahol a tudat az ember halála után is élni fog. Ez a virtuális világ viszont hat a földi életükre. Elmében és tudatban a “Fény városában” laknak, de fizikálisan a Földön. És van egy nő, akit csak azok látnak, akik beveszik a chipet, ez mindig mindenkivel ott van és megmondja mit csináljon. A fényesek meg örömmel engedelmeskednek, mert ez a chip megbabrálja az agyukat amitől nem éreznek fájdalmat, boldogak és nem emlékeznek a múltra, az érzelmeikre.

Nem csodálkozom ezeken a virtuális területeken, közösség, média, kapcsolatok, bitcoin és minden ami ebbe belefér. Ez az a határ, ahol a test csak chip-gazda lesz, elménk és tudatunk a virtuálisban élő rendszergazdának lesz a rabja.

A Lelkes ember ezektől távol tartja magát. Ha az ember sokat fog incselkedni a virtuális valósággal (nevezhetjük már annak), a lelke hátában kés lesz nemsokára. Mert aki karddal harcol, az kard által hal meg, aki a virtuálissal harcol, az a virtuális által lesz megzabálva. Mert irdatlan mérnöksereg verzusz Körtefejű zöldfülű egyenlőtlen és esélytelen a harc.

Én úgy látom, hogy teljesen az alapoktól kell újraépíteni a valós világot: Jézustól kezdve.

Lehet, hogy bennem él valamiféle Jézus, de úgy érzem, hogy ezt még nem mondtam el érthetően. Úgy érzem, hogy ezen kell dolgozzak.

Papolni arról, hogy milyen ördögi a virtuális világ egy olyan népnek, aki szívvel lélekkel rajong érte, szektás aléltságban mint egy tudat módosított állapotban, szerintem semmi értelme. Menteni kell a menthetőt. Azt aki meg akar menekülni.

De ezen mindenki röhög. Senki sem veszi komolyan. A papok sem veszik komolyan, ők azok, akik Jézusból egy Beatles jelenséget alkottak és művelik. Logikus, mert ha többre tartanák, mint egy kulturális termék a spirizmus piacán, rájönnének, hogy teljesen ujjá kéne szülessenek és új struktúrákra építeni a vallásokat, templomokat, társadalmakat.

A vallások úgy értelmezik Jézust, mint az adóhivatal a gazdaságot: nyúzni lehet. A gazdaság célja nem az emberek jóléte, hanem a rendszergazdák bejövetele.

Hiába akarjuk megszüntetni a virtuáliás technológiát és annak a hamis spirituális töltetét, nem fog sikerülni, mert szerintem Jézusnak sem ez a célja. Ha célja lenne, egy pattintása elég lenne hozzá. A szegénységet is megszüntethette volna, meg a betegségeket is, meg a rómaiakat is elkergethette volna, de nem tette. Mert valószínű másra hívna el minket embereket. És ezt a mást nem látjuk.

Nekem nem sikerült felfedezni a cselekvést a virtuáliában és ezért lépek vissza szépen, apró lépésekkel. Lehet, hogy az emberiség megérett a végre. De lehet, hogy még nem élte meg a poklok poklát, és nem ússza meg kátrány nélkül. Úgy érzem, hogy nekem nincs más tennivalóm, mint meghagyni fizikálisan a gondolatvilágomat és tapasztalataimat Jézusról, a Big Főnökről.

Lábjegyzet

 

Tizenkét láb

Pár borús nap után vasárnap délire kitisztult az ég, szépen süt a Nap.

Nézem a galambokat, amint az elszáradt kukoricás fölött csapatban keringenek. Érzem, hogy élvezik e repülést. Nem úgy néz ki, mintha táplálék után keresnének, csak úgy csapatban keringenek, élvezetből. Néha mintegy vezényszóra szétválnak, mintha mindenik madár mintát rajzolna az égre, aztán vissza alakul a csapat, megint repülnek pár kört együtt csak úgy az élvezetért. Mint egy fekete pontos felhő elrepülnek a mező széléig, ahol a Maros természetes határt szab, ott hirtelen visszafordulnak, mintha tudnák, onnan más madarak létterülete kezdődik, amit nem repülhetnek át. Nem tudom, csak odagondolom, hogy filózhatnak magukban a galambok, mint ahogy én is szoktam filózni magamban, mikor a galambokat repülni látom, hol csapatban, hol magányosan, hogy talán jó lenne vándor madárnak lenni. A többi madarak elmentek melegebb helyekre, milyen jó móka lehetne világot repülni. Talán ezt gondolták, amikor nagy sebesen a határig repültek, aztán hogy visszafordultak olyan, mint amikor az ember rájön, hogy talán nincs kitartása egy ekkora projekthez. Hiába pattog virgoncan a fecske, hogy ő bezzeg sokkal kisebb és mégis merészebb, mert ő fecske és nem galamb. Vagy balfácán. Gondolatot bezárva szépen megtelepedett a galamb sereg a csarnok tetőmön, és melyik melyik az ő lyukján behatolt a tető alá, a sötétbe, ahol ősei csontvázával él. Talán ez a múlt köti őt ide.

Nézem ezt a jelenséget, miközben úgy érzem, izmaim keményednek és dagadnak, mint Herkulesnek, csak éppen erőm nincs, mint a levágott hajú Sámsonnak. Kiszívta erőmet a tegnap a forgácspakolás Zsülien gyárában, dehogy Delilah. Tegnap emiatt nem tudtam befejezni az esztergált oszlopok csiszolását. Ma meg már nincs erőm, csak abban reménykedem, hogy leírhatom a tizenkét láb esztergálása körüli gondolataimat.

Kezdetben volt a feladás, hogy könnyebb venni tizenkét lépcső oszlopot a lépcsőkorlátnak, semmint kínlódjak leesztergálni azokat. De lőn, hogy pénz nincs a tizenkét lábra. Így elővettem a tizenkét réges régen összeragasztott oszlopot direkt erre a célra. Tudván, hogy sok munka van vele, meg valahogy mostanában nagyon spórolnék az erőkifejtéssel, jobban szerettem volna készen elhozni. Aztán gondoltam egyet s azt mondtam sebaj, legalább felhasználom az anyagot, nem lesznek olyan nyápic üzleti oszlopok, sokkal inkább rám fog emlékeztetni a stílus, meg aztán rendesen oda tudom csavarozni az oszlopokat a lépcső pofához, nemcsak grimaszkodni ott ilyen asztalos lelkiismeret tapasztó tiplivel, ami ahhoz az erőigényhez lényegesen kevés. Az üzleti piszkafák csak 4,3 centi vastagok, amíg az én oszlopaim 6 centisek.

A gondolatok oszloponként eltérnek egymástól.

Az első oszlop esztergálása:

A népbetegségnek számított cukorbaj nem a szabadosság eredménye, hanem az ipari élelmezés hatása. Sok katolikus, nőtlen pap is jó kövér és cukorbajos. Nem összemosandó a liberális érték a szabadossággal. Két külön tőből fakad. Egy hisztis alkatot ám verhetsz már gyermek korában, hogy betörjön az engedelmességre, de az első alkalommal, mikor kiszabadul, az isten óvja meg tőle a társadalmat...

A második oszlop esztergálása:

kulcsszó: diszkonnekted... Amint ott a Sátán, nem szabadulunk tőle, de mégsem szövetkezünk vele, így azt sem hagyjuk, hogy a biodigit bezombítson...

Régebben a tanulást nem szimulációval érték el, hanem effektíve ott voltak a terepen, segédként, asszisztensként, és az évek tapasztalatai alapján nőtték ki magukat doktorokká. Persze, egy szimuláns generációval bármit leszimuláltatsz...

A harmadik oszlop esztergálása:

Ezzel a hangerő mániával úgy vagyunk mint a cukorral, hogy minden étel tele van cukorral. A cincogó lehallgatókhoz adaptálták ezt a hangerő őrültséget, amin egy normális zenét nem lehet hallgatni. Hozzászoktattak ezek a sugárzó médiák a totális zajhoz, egy normális zenéhez már nincs türelme senkinek. Sokszor ledöbbenek, hogy komoly zenekarok stúdió munkái olyan maszter hullámrajzokat adnak, hogy tiszta kék az egész sáv, a csúcsok is le vannak szakítva. Gyakorlatilag hiába mixeled a finom részleteket, mert a kompresszorokkal olyat csinálsz, mikor a szépen kiválogatott csavarokat összeöntöd egy nagy bilibe... Az ember erre azt mondja: Áááá de dinamikus... aztán mikor élőben meghallgat egy hegedűt, vagy zongorát, elkeskenyedik az arca... hogy valójában milyen szarul szól...

A negyedik oszlop esztergálása:

Mi jöhet még?
Ezek az új kurzusok amik íródnak, arra jók, hogy teljesen megsemmisítsenek bármiféle más kurzust, amit eddig nagy nagy kínszenvedéssel írt meg az emberiség. Azt hinnénk, hogy valamiféle hatalmas szellemi igazságtétel készül születni, holott egyértelmű, hogy az éjszaka sötétebb lett mint volt valaha...
Hányszor hallottuk mi ezt a történelemben: "In the name of Jesus"... és mindig balhé lett belőle, nem béke...

Az ötödik oszlop esztergálása:

Majd lesz egy Lé-lek csatorna, ahol ezerszernél ezerebbszer lesz gyorsabb mint minden Fi, és ahol már nem lesz szükséges az Égi tüzet lehozni, és a farkasnak sem kell báránybőrbe öltözni, instant kapjuk a tékozlóság erejét, és eleve nem ismerünk majd a Teremtőre.

A hatodik oszlop esztergálása:

A fiatalos önkívületben van azért valami hasznos is rájuk nézve, mert túlértékelődésük hatalmas önbizalmat ad nekik, belevágnak olyan dolgokba, amihez fingjuk nincs, és néha a kezdők szerencséje alapján be szokott válni a siker. Én harminc év kőkemény rendeléses asztalosság után is (szó szerint ebbe lettem cukorbeteg) fosok, mikor elviszek egy megrendelést, mert tapasztalatból tudom, hogy ezer nem várható helyzet alakulhat ki, izgulok, hogy tetszeni fog e vagy se? Pedig mindig betalál minden és mindig jó minden... Amíg jön Tejfel Jani, vágja azt a magabiztos pofát, mert gőze nincs mibe mászott, szemrebbenés nélkül tesz még egy nullát az árajánlatra, őzszemekkel tartja a markát és láss csudát, a szar munka is tetszik a kliensnek és perkálja a sok lóvét... Ez vér kérdése, nekem ez nem megy. Hiába keményítek be, nekem ez tudatmódosító tréningekkel sem működik. Ezért vagyok én (és valószínű sokan még a korosztályomból -54 éves-) egy lúzer, míg ezek a senkik egész nap rózsaszínű bő zokniban csoszognak és kurva jól élnek és sikeresek. És nem is fogják fel, hogy mitől azok. Attól, hogy hatalmas az önbecsülésük.

A hetedik oszlop esztergálása:

Egyébként élvezem ezt a lélek tagadást. Minden funkciót és történést csupán az agyra kennek. Gondolat, érzés, vízió, meglátás, minden az agy működése. Semmi lélek, semmi másvilági. A lélek az csak az egyházak kulturális terméke, kitalációja, nemzetösszetartó ideája - mondja a folklór. Amikor lélekről beszél ma bárki, akkor egy eszméről beszél. A lelkiség, azt mondja. De nem arra a Lélekre gondol, mely az Élet legfelsőbb foka, hanem arra a lélekre, mely nyelveken szólás forma megjelenik a felturbózott neoprotestánsoknál.

A nyolcadik oszlop esztergálása:

Azt hiszem, hogy a főzésben lassan elérem a Zent.
Tudvalevő, hogy a valamikori háziasszonyok (a feminista mozgalmak szerint a nők sokáig társadalmi nyomásra háziasszony szerepben éltek, aztán a posztmodernbeli felszabadulás elhozta nekik is a karrier építés megváltásait, levetvén a háziasszonyság béklyóit...) rémálma volt a galuska főzés, de mindenképpen egy meghatározó mérföldkő volt egy háziasszony responsible working knowledgjában.
Nos, én tiszta fílingből kikeverem a grízgaluska masszáját és egy pont jó galuskát főzök belőle, se nem keményet, se nem puhát, se nem túl sósat, de elég sósat.
Jó vagyok basszam....

A kilencedik oszlop esztergálása:

Nem hiszem, hogy új megváltóra lenne szükségünk, csupán ki kell szabadítani Jézust a vallások rabságából. A vallások azok a plagizálók, akik mint saját találmányt, szerzeményt védték le maguknak Jézust, és a világi ökumenizmus meg legalizálta. Amikor Jézus eljött, kikergette a pénzváltókat a templomból. Azóta megfordult a világ, a pénzváltók túszul ejtették Jézust. Jézus ma is ugyanazt a szellemi és lelki forradalmat hordozza, mint mindig is hordozta. Jézus most hallgat mint Pilátus előtt hallgatott. Mert ami elmondható volt minden elmondatott... Nincs szükség több magyarázatra...

A tizedik oszlop esztergálása:

Létünket nem csak a genetika bizonyítja, hanem esélye van valami egyedinek, és ez az egyedi meg nem lehet csak egy random véletlen. Az ember születésével egy létező lelket hív le... És ha ez igaz, az ember nem reménytelen... Mert ha minden csak a csúszómászó evolúciója, az ember reménytelen...

A tizenegyedik, illetve az utolsó előtti oszlop esztergálása:

Ha nem okoz nekem örömet egy nőt látni, amint napi nyolc órát a hegesztő szikráit és füstjét szívja, akkor kiderül, hogy egy köcsög antifeminista vagyok, mert sosem láttam nőt hegeszteni és fogalmam sincs, milyen ügyesen helyt tudna állni.. Félreértés ne essék, felőlem beállhat betonhordó talicskásnak is egy nő, ha élete minden vágya, de senki ne próbálja velem elhitetni az egyenlőség jegyében, hogy ez jól is áll egy nőnek.

A tizenkettedik, azaz az utolsó oszlop esztergálása:

Mi csak azt látjuk, hogy a gyerek egy képernyőbe bambul. És magunkból kiindulva ebből csak a rosszat gondoljuk. Ideje lenne ezen nekünk is elgondolkodni és talán valami értelmeset kitalálni, mert talán ebből mi is nyerhetünk. Én azt tapasztalom, hogy ezek a divájszok csak eszközök. És minél többet bizgetik, annál inkább vágynak élő kapcsolatra. Persze, könnyen a rabjává válhat az ember, de ezért vagyunk értelmes lények, hogy mindent figyelembe véve találjunk ki valamit... Ez ellen akkor militálnék, ha látnám, hogy az ellenzők nemcsak G5-ös tornyokat égetnek, vagy azoknak lángolását csodálnák, hanem bemutatnák a száz négyzetméteres biokertjüket és egészséges kecske tejüket, sajtjukat és saját kútból emelt, saját készítésű agyagedényben merített tiszta, nehézfémmentes vizüket.

És forgács seprés utáni bónusz gondolat:

A vallások Istenét támadni lehet, mert valóban intézményesek, hiteltelenekké váltak, nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy a politikához, gazdasághoz kötve vannak. De mi van azzal az Istennel, aki Van mindenek felett? Egy "képzeletbeli" barát nem szokott konkrét élethelyzetekbe vinni. Aki megtapasztalta ezt a Jézus közelséget, annak nem szükséges foglalkozni a fekete lyukkal, az esővel meg ilyenekkel. Az viszont meglep, ahogy minden megbizonyosodás nélkül, manapság szinte divattá lett marhaságnak tartani Jézust. Ahogy szemedbe néz newage tágra nyílt pupillákkal és magabiztosan mondja: nincs Isten. Nem az Istentől való félelem alapján, hanem csak úgy corasonból..

Jézus (legyen képzeleti) és az élő ember szeretete nem zárják ki egymást. A tudományt követni elég nehéz, bevallom... folyton változó törvényekkel. Szellemileg való igaz, nem tudtam a tudomány magaslatára emelkedni, viszont a lelkem annál inkább Jézusra hangolódni. Viszont kevés olyan, főleg ezekből a new spirituálisok köréből embert láttam, aki Isten tagadását a tudomány ismeretének jóvoltából tenné. Azt mondják, Jézus egy belénk sulykolt, hamis program, amit egyértelműen ki kell törölni. És látom, hogy helyébe nem Newtonnal, Einsteinnel foglalkoznak, hanem egyéb elképesztő marhasággal. Aki a tudomány segítségével megérti a világot, azelőtt leveszem kalapomat...

Csak az a baj, a majom is addig túrt a pálcikájával hangya után, míg kőolajat nem talált és abban a minutumban megvilágosodott.

Egyértelmű. A “kvantum tudat mező átalakítás”, a “mátrix”, hozza azt, hogy gyakorlatilag, ha van, ha nincs Isten, úgysincs szükségünk Rá! Ott a Mátrix. Beikszeljük a szkilleket, teszünk érte és megvan a boldogság.