át kéne kapcsolnom magam egy picit...túlfeszítem a húrt bennem ezzel a kutya világgal...előszedtem a 6000 km-es regényprojektem egyik vonalát, amit nem találtam aztán jónak, de gondoltam ez mégis más, mint a mindennapi zsörtölődésem.. Na nesztek...
A
határon.
Arad
utáni határátkelő előtt mindjárt van egy nagy vendéglőszerű
kocsma. Eléggé lerobbant. Az ablakokon keresztül ellátszik a
sorompóig ahol a vámosok minden autót megbogarásznak. Medve felső
ajkait harapva viszonylag nyugodt tekintettel nézi a vámosok
mozgását, egy asztalnál ülve, egy nő társaságában. Közvetlen
a hátuk mögött hatalmas akváriumokban lustán úszkálnak valami
bestelen nagy halak. A nő undorítóan nézi a mocskos vizű
akváriumokat. Kávét isznak és szótlanul bámulnak a semmibe.
Látszólag a semmibe. Medve tud úgy nézni, mintha csak bágyadtan
merengne, viszont az agya ketyeg állandóan. A nő ráhangolódik a
kocsmai unalomra, fáradtan egy sarokra mered a tekintete, látszik
rajta, el van csigázva, legszívesebben aludna egyet.
Medve
lenyeli az utolsó korty kávét, feláll és int a nőnek, hogy
ideje menniük. A nő is feláll, fizetnek és kimennek a parkolóban
hagyott autóhoz. Az alig használt fekete terepjáróba ülnek.
Kimennek a parkolóból és Medve visszakanyarítja a kormányt Arad
fele.
-Nem
ellenkező irányba kéne mennünk? -kérdezi a nő.
-De
igen.-mondja Medve. -De amint látja a vámosok minden autót
megnéznek, semmi esélyünk ma átjutni a határon.
-Pedig
reggelre Budapesten kéne legyünk. -mondja a nő. Viszonylag még
nyugodt hangnemben.
-Tudom.
- mondja Medve nyugisan. -de ha lekapnak, soha nem leszünk
Budapesten. Tudtommal ez nem kéne megtörténjen.
-Nem.
- mondja a nő. - Mi a terve?
-Vissza
megyünk.- mondja Medve kezével előre legyintve, jelezve az irányt.
-Hova
vissza? - kezd aggódni a nő.
-Hozzám.
Hozzám haza. - néz Medve a nőre. A nő vág egy értetlen
grimaszt. Magyarázatot vár.
-Hajnalban
vissza jövünk- nyugtatja Medve a nőt. - Más autóval.
-Miért,
ezzel mi a baj? -kérdi a nő. -Ezzel bejártam a világot,
biztonságos, kényelmes.
-Pontosan
ezért. - mondja Medve. -Nekem az a feladatom, hogy elvigyem
Budapestre, és az ön barátai eléggé világosan megmondták, hogy
lelépésről van szó, nem holmi kirándulásról. Megbíznak
bennem. És egyébként hatalmas lehet a tét...- itt elhallgat
Medve, úgy érzi többet mond a kelletnél. A nő fülét viszont
megüti Medve utolsó mondata. Visszakérdez: - Miféle tétről
beszél?
-Tudja,
-mondja medve mosolygós iróniával, - nekem néha eljár a szám ha
kell ha nem, néha olyanokat is mondok, amik nem tartóznak a
dolgokhoz, ...tudja, nekem lételemem a paranoia.
-Megesküdnék
rá. -mondja durcásan a nő. - Már rég átmehettünk volna a
határon, onnan pár óra autópályán Budapest, a reggeli kávé
után akár vissza is indulhatna, és el is felejthet engem is meg
ezt az utat is.
Medve
nem szól semmit. Betartva a megengedett sebességet haladnak a
sötét, kacskaringós, gödrös országúton. Bekapcsolja a rádiót,
kézi keresővel megkeres egy adás nélküli sávot, és felhúzza a
hangerőt. Sistergés hallszik a hangszórókból.
A
nő értetlenül néz Medvére. Mintha azt kérdezné, hogy mi van,
megkettyent az agya? Közben időnként ritmikus kattanások
hallszanak. Mintha mobil telefon keresné a jelt. A nő nem érti.
Kérdő szemekkel néz Medvére, választ várva.
-Tudtommal
zárva vannak a telefonjaink, ugye? -néz Medve a nőre.
-Persze,
-mondja a nő,- hát nem ezzel kezdtük, hogy kivettük még az
elemeket is belőlük?
-De.
- nyugtatja Medve. -akkor ön szerint mi ez?
-Nem
tudom. Mire céloz? - kérdi a nő.
-Követő
gps van beszerelve az autóba. - mondja nyugodtan Medve. - Önt a
határon várták. Önt a barátai feladták. És engem meg megkaptak
maguknak. A mindenkori balfasz balekot.
-Maga
tényleg paranoiás. - nevet a nő idegesen. -kire hagytak engem,
urrristen?! - rémül meg a nő, a szélvédőn keresztül az
éjszakába nézve. - és mégis, mi a terve?
-Hogy
mi a tervem? - kérdez vissza Medve, - nem tudom még. Keresem a
választ arra, hogy miért érné meg a barátainak ötvenhatezer
euróért, hogy önt Budapestre szállítsam a hatóságok tudta
nélkül? Miért kell nekem önt elrabolnom? Mert ugye ez tiszta
rablás, nem?
-Miféle
ötvenhatezer euróról beszél itt nekem?- kérdez vissza zavartan a
nő.- Miről beszél itt össze vissza? Egyszerűen itt arról van
szó, hogy engem diszkréten kell elvinnie Budapestre, érti? Nekem
holnap este ott koncertem van és nem akartuk, hogy felhajtással
várjanak minket, mert éppen elég volt ez a szar erdélyi turné a
felhajtásból, érti? És mi van, ha éppen követő gps van
beszerelve a kocsiba? Tudtommal fel van szerelve mindenféle riasztó
ketyerével is, persze, hogy ilyen francos gps is van benne.
-Nekem
nem ezt mondták a barátai. - szólal meg Medve. -Nekem azt mondták,
hogy valami zűrös botrányba keveredtek és önt sürgősen ki kell
menekítsem az országból. És a jutalmam az a pénz lesz, amivel
tartózom valakinek. Kifizetik az adósságaimat. De szerintem a
határon már várnak minket. Átverés van a dolgokban. Esetleg van
valami amiről nem tudok? -pillant Medve kérdőn a nőre.
Hihetetlenül
mereng Medvére a nő. Nem hisz a füleinek. Nem érti miféle
lelépésről van szó?
Még
egy darabig ilyen értelmetlenül és összefüggéstelenül
vitatkoznak. Közben beérnek Aradra.
A
városban egy megállóban Medve egy busz háta mögé húz az
autóval, a motort és a lámpáit működve hagyja, kiszáll és int
a nőnek, hogy kövesse rögtön. Olyan hirtelen és határozottan
szólt a parancs, hogy a nő engedelmeskedik, követi az egyre
gyorsuló Medvét, közben azon kuncog magában, hogy milyen
nevetségesen, mackó léptekkel siet előtte ez az ember. Talán
innen kapta a Medve becenevet. A buszhoz érnek, Medve felugrik a
hátsó ajtón, magával rántja a nőt is kezét szorosan
megragadva. A nő megrémülve néz Medvére, hogy mi a frász kapta
el ezt az embert? Közben a busz lustán kikecmereg a megállóból,
Medve meg hátrafelé mutat a nőnek. A nő kinéz a busz hátsó
ablakain, azt látja, hogy egy másik fekete terepjáróból két
ember pattan ki és a megállóban hagyott autóhoz rohannak. Az
idegenek nem látták, amint Medve és a nő felpattantak a buszra. A
nőt hirtelen kiveri a hideg verejték. Felismeri a két embert. A
barátai voltak.
-Most
már gondolom hisz nekem, hogy valami nincs rendben.- szólal meg
Medve és közben figyeli, hogy a buszon vannak e jegyellenőrök?
A
csirkefarmon.
Mire
a taxis az ajtó elé ér, Tranda elalszik. Medve fizet, és tétován
nézi a nőt, hogy mit tegyen vele? Finoman megérinti, hátha
megébred. Tranda elfordítja fejét, de nem ébred meg. Medve
megsimogatja a nő karját, erre kinyitja szemeit és csodálkozva
ébredezik. Szájáról letörli a kifolyt nyálát, annyira fáradt
és álmos, hogy nem is érdekli most semmi. Látja Medve kiszáll a
taxiból, automatikusan ő is kikászálódik, fázósan néz Medve
irányában, egy hang nem jön ki torkán, tisztán látszik rajta,
hogy most csakis aludni akar. Mindegy hol, csak aludni. Nem is
nézelődik, hogy hol vannak, bemegy egy ajtón, ahol Medve is
bemegy. Látja Medve ledobja a cipőit, ő is automatikusan lerúgja
sport cipőit, hiába mondta Medve neki, hogy nem muszáj. Felmennek
egy falépcsőn, a félhomályban annyit megfigyel Tranda, hogy a
lambériák nem szokásosan vannak feltéve. Furcsán vannak feltéve.
Valamiért úgy érzi, hogy megérkeztek Medve lakására. Az
emeleten belépnek egy hatalmas nappaliba, a boltíves mennyezet
láttára Tranda még úgy álmosan is megnézi magának, és a
kandalló mellett egy pasztell piros sarok kanapén rögtön elnyúlik
és el is alszik.
Medve
betakarja egy finom pokróccal, nem szúróssal, mert tudja, hogy a
nők nem szeretik a durva takarókat. A kandallóba meggyújtja az
előkészített máglyát és az elharapózó tűz a kandalló
ablakán keresztül elkezdi kimelegíteni a szobát. Lassan Tranda
alvó arcán is megjelennek a kimelegedés piros foltjai.
Medve
lefekvés előtt még nézelődik az interneten, nem ismeri Trandát,
nem tudja miféle sztárról van szó, de az arcvonásai mégis
ismerősnek hatnak számára. Nem sokat keresgél, már a Yahoo-t
kinyitva az újságcikkek a Tranda képével illusztrálva érdekes
híreket ontanak. Tranda nem koncertezhet Budapesten, mert se nem
zenész, se nem semmilyen ilyen művész, hanem egy ismerős tévés
rovatszerkesztő egy ellenzéki média trösztnél.
Medve
csak ennyit mond magában: „tánánáuuu...”. És lefekszik ő is
egy zöld kanapéra a konyhára néző felében a nappalinak. Elalvás
előtt még megnézi a az egyik gerenda oszlopon függő órát,
hajnali három órát mutat. Behunyja szemeit és magában kétszer
elismétli, hogy ötkor felébred. Csukott szemmel is villogó
fényeket lát.
Csak
hét óra felé ébred meg Medve. Tekintetével Trandát keresi,
ágyán a pokróc félre van dobva. A fürdő szobában motoszkálás
hallatszik, talán az ébresztette fel. Elvánszorog a konyhapultig
és lassú mozdulatokkal odateszi a vizet főni a kávéhoz. Míg a
víz felfő, csuprokba egy egy kiskanál cukrot, egy kiskanál ness
kávét és egy egy fél zacskó csokoládés kapucsinot adagol.
Forró vízzel háromnegyedig feltölti a kávés, illetve a kétszáz
milliliteres teás csészéket, és tejjel színültig tölti. Az
istenek isznak még ilyen kávét. Tranda éppen kijön a fürdőből,
haját törölve mondja:
-Miféle
illatok szállingóznak errefelé?
-Remélem
kárpótolja a meleg víz hiányát, fel kellett volna költsön, tíz
perc alatt befűtöttem volna. - mondja Medve.- tudja, nem vagyok
bekötve a közművekhez, itt mindent magam kell előállítsak.
Tranda
belekortyol a kávéjába és kinéz a nappali hatalmas üvegfalain.
Csak a mezők látszanak egész a dombokig. A távolban egy falu
utcai lámpái kezdenek egyenként kialudni. A távolban hegyek
látszanak. Nyoma sincs semmiféle civilizációnak.
-Megmondaná,
hol vagyunk? - kérdez Tranda tettet nyugalommal. Térde mozgatásából
Medve rájön, hogy a nő fél, de igyekszik megőrizni nyugalmát.
-Itthon
vagyunk nálam. - mondja Medve nyugodtan és ő is kortyol egyet a
kávéjából és a távolba néz amerre a nő is néz. - Látja ott
messze azt a csillogó valamit? Az ott a nagyági katolikus templom
tornya. Mindig fénylik. De már nem használják, nincsenek hívek.
A templom el van hagyatva.
-Maga
szereti ezeket az elhagyatott helyzeteket? - próbál szúrós lenni
a nő. - gondolom mi itt valami kerekerdő közepén vagyunk, messze
mindenféle emberi településtől, legalább kétnapi járóföldre?
Vagy három?
-Nem
éppen. - felel Medve. Innen nem látszik, de az országút a hátunk
mögött van. És az első város öt percre van innen. Hogy a
kietlen felé néz ez az ablak egy véletlen szerencse. Ezért a
kilátásért tetszett meg nekem ez a hely.
-Mi
ez a hely?
-Egy
csirkefarm.
-Csirkefarm?
Maga viccel.
-Nem
szoktam viccelődni.
-Valóban.
Még nem láttam mosolyogni.
Gondolataikba
merülve isszák a kávéjukat és a messzeségbe néznek.
-Van
valami fogalma arról, hogyan jutok én Budapestre estig? -
próbálkozik Tranda.
Medve
latolgatja magában, hogy elárulja e felfedezését? Egy kicsit
rosszul esik neki, hogy hülyének nézik. Azért azt első perctől
megérezte, hogy valami nem stimmel a dologban, hogy mitől éri meg
azoknak az embereknek az ő adósságát átvenni? És miért éri
meg annak akinek tartózik, hogy belement ebbe a cserébe? Arra
gondol, ha most ellövi a poént, sosem érti meg ezeket az
összefüggéseket. Neki konkrét célja van, elvinni a nőt
Budapestre. A nő is akarja. Miért ellenkezzen akkor?
-Mindaz
után, ami az éjjel történt, mégis Budapestre akar menni? -
próbálkozik Medve. - nem értem, miért akarták éppen azok
elkapni, akik át akarják segíteni a határon?
-Bonyolult.
- felel a nő. - Nekem mégis Budapestre kell érnem estig. A lehető
legdiszkrétebb módon.
-Természetesen
a barátaival sem kellene találkozzunk. Jól gondolom?
-Jól
gondolja. - néz majdnem hálásan Tranda Medvére. - Higgye el, nem
érdemes a részleteken rágódnia, minél kevesebbet tud, annál
jobb önre nézve. Valahogy juttasson el Budapestre legkésőbb
holnap hajnalig. És én fogom önnek kifizetni azt az ötvenhatezer
eurót.
-Eljuttatom
holnap hajnalig Budapestre, nem kell nekem semmit kifizessen. Ha
valamire vállalkozom, nem azért teszem, mert fizetnek érte. Rég
lemondtam a rendeléses munkákról. Tizenöt évet csináltam.
Megelégeltem.
-Ön
bérgyilkos? - kérdi a nő enyhe meglepődéssel.
-Nem
vagyok bérgyilkos, miből gondolja? Dehogyis, asztalos vagyok.
-Ja,
szóval maga el is temeti a hullákat, úgy értsem? Hogy hobbyból a
koporsókat is ön készíti?
-Dehogy.
- mosolyodik el Medve. - Koporsót nem csináltam csak egyszer. Egy
újszülöttnek.
Tranda
tátott szájjal néz Medvére és a kihűlt kávéját szorongatja
kezében.
-Jött
egy srác, hogy meghalt az újszülött gyermeke és nincs honnan
olyan kis koporsót vásárolnia. Megkért, hogy egy óra alatt, amit
össze tudok tákolni, az jó lesz neki. Mondtam neki, hogy koporsót
elvből nem csinálok. De nagyon megkért, értsem meg, senki nem
csinál neki koporsót vasárnap reggel. Jó, mondtam neki és
megcsináltam a kis koporsót. Nem vettem el pénzt.
-Igen,
emlékszem. -kezdi a nő cinikusan – ha valamit bevállal elveivel
ellentétben, akkor nem vesz el pénzt. Maga kijön ide a pusztába
élni mint egy remete, és ha valaki megzavarja ebben a
remeteségében, hálából ingyen elvégez bármilyen munkát neki.
Jó a marketingje, nem mondom.
-Kéne
menjünk. - vált témát Medve.
-Nem
mondta el a tervét. - érdeklődik Tranda.
-Jobb,
ha nem tud mindent, higgye el. - adja vissza a lapot a nőnek. -vegye
fel ezeket a ruhákat és ne kérdezősködjön.
Medve
előhoz egy szobából egy pár tiszta, de festékes, pácos,
ragasztós ruhát, ilyen kinyúlt nadrágok, blúzok, pulcsik. Egyik
egyik szakadt, foltozott. Adott egy nagy, kopott táskát is, hogy
abba pakoljon be Tranda több ilyen melós cuccot. A nő csak néz,
pislog nagyokat, de nem ellenkezik. Egy kettő bebújik egy pár ilyen
cuccba, lötyögnek rajta, hisz Medve egy jókora nagy darab ember,
nagy hasa mind kinyújtotta a pulcsikat.
-Milyen
jó inas lenne magából. - Viccelődik Medve.
-Ilyen
koporsó inas?....Hallja, maga tényleg asztalos?
-Nehéz
elhinnie?
-Őszintén?
Nem nézem ki magából. A szemei másról árulkodnak. Nem asztalos
nézéssel néz maga.
-Nem
mondtam? - kérdez tettet komolysággal Medve. - álruhás királyfi
vagyok. Csak megjátszom az asztalost, tudja, mint Mátyás Király.
Tranda
nem tudja mikor beszél komolyan ez az ember.
Még
egy darabig készülődnek, pakolnak.
Lemennek
a fa lépcsőkön, ki az ajtón, amin hajnalban bejöttek és
bemennek egy másik ajtón, közvetlenül mellette. Egy jókora nagy
asztalos műhely gépekkel, szerszámokkal felszerelve tölti be a nő
számára hihetetlen látóteret.
-Ez
aztán tökéletes fedőakció kérem! - bólogat elismerően a nő.
- És honnan szedi elő a fegyvereket? És ebben a nagy kazánban
égeti el a hullákat?
-Tudtommal
itt én vagyok a paranoiás, nem maga, vagy tévedek? - néz
sokatmondóan Medve Tranda szemébe.
-Mondja,
van valami jól álcázott szekere is amivel mi Budapestre menjünk?
Mert tudtommal a kocsimat otthagytuk egy aradi megállóban. - Felel
szemrehányóan a nő.
-Igen,
van egy jól álcázott szekerem, ami a megtévesztésig hiteles. Még
a könyve is annyira hiteles, hogy annál hitelesebb nem is lehet. -
veszi a lapot Medve és egy régi Volkswagen Passat-ra mutat a műhely
végében.
-Ez
igen, nem is tudtam, hogy régiség gyűjtő. - mondja a nő
elismerőn.
Medve
felnyitotta a hátsó csomagtartó ajtóját és elkezd berámolni
mindenféle szerszámot és anyagot a csomagtérbe. Tranda csak néz
és nem ért semmit. Nehezen érti meg, hogy az előbbi vicces
szóváltás nagyon is komollyá fordul. Kapcsol a fejében, hogy
igen, ezzel a kőkorszaki Passattal indulnak útnak, Budapestnek.
Közben Medve még bedobál két vastag, szúrós pokrócot. Hogy
minek, nem érti a nő. Az autó tetején levő csomagtartóra is köt
néhány deszkát.
-Gondolja,
hogy szükségünk lesz rá az úton? - kérdez Tranda.
-Tudja,
a megtévesztés hitelességéért. - felel Medve komolyan.
A
nő nem tudja, mikor beszél komolyan ez az ember. Mindig komolyan
beszél? Vagy mindig viccel? Nem is veszi észre magán, hogy már
nem szorong annyira. Talán azért, mert a műhelyben a fa szaga
valódi? Hogy a falak, ablakpárkányok porosak? Hogy a falnak dőlve
ezernyi különféle deszkadarab várja a megmunkálás pillanatát?
Hogy azon a rengeteg szerszámon látszik, hogy régiek, kopottak?
Valóban valódi ez a műhely? Tranda még sosem volt ilyen
műhelyben. Mégis inkább arra esküdne, hogy valódi. Hirtelen arra
gondol, de mi van, ha ez az öregnek látszó Passat valóban öreg?
Kibír ez ötszáz kilométert?
Ahogy
felburrogott a Volkswagen motorja, Tranda rögtön megértette, hogy
itt minden valódi. Ezt a motorburrogást nem lehet másképpen
értelmezni. Medve int neki, hogy üljön be. A nő csak nézi, nem
akar hinni annak amit lát, mégis elindul, lassan beül az autóba,
közben Medve kinyit egy nagy garázskapú félét és elhagyják
lassan az épületet. Most látja Tranda, hogy valóban egy hatalmas
csirke farmon vannak, körös körül csarnokok helyezkednek el, pár
száz méterrel odébb kihajtanak az országútra.
Tranda
megnézi magának Medvét, munkaruhába öltözve, ahogy szipog
minden fél percben, kissé elszörnyülködve, de végre megérti,
hogy egy fajtiszta asztalossal és totál eredeti lerobbant kocsival
mennek az országúton. Nem tudja eldönteni, sírjon, vagy nevessen?
Annyi lehetőség közül éppen egy csirkefarmon élő asztalos egy
lerobbant old mobilban zötyögteti a határ felé. Ez nem az az
ember, aki az éjjel a kocsiját vezette. Az az ember úgy vezette
azt az autót, mintha örökké olyannal járna.
Csak
ez ne zúgna úgy. Gondolja Tranda. És megérti mire vannak a
pokrócok. A kocsiban nincs fűtés. És még csak tavasz van. Annak
is a kezdete. De a kis Passat vígan pöfög négyesben. Ötösben
felfő a víz.
Elindultunk.
Elindultunk az öreg Folcival
Arad felé. Hiába mutat százötven kilométert Aradig az útjelző
tábla, az átlag ötvenes sebességnél nem tudunk gyorsabban
haladni. Ritkán tettem meg egyhuzamban ekkora távolságot megállás
nélkül. Ráz és zúg szegény öreg autó. Sem ő sem én nem
bírom sokáig. Tranda sem fogja kibírni. Jó autóhoz van szokva.
Jó autóban más a vezetés, utazás. Látom a csajon, ki van
akadva. Nem tudja hova tegyen? Mit gondolt szegény, amikor a haverei
átpasszolták hozzám, hogy vigyem Budapestre? Ki tudja milyen
killer vette át, ki tudja milyen profi testőr vigyáz majd rá?
Most meg be van tojva, nem érti mi van?
Egye
fene. Nekem sem tetszik ez a szitu.
Közben odaadom Trandának a
hátradobott pokrócot, mindjárt lefagy ebben a kora reggeli
hűvösségben. Sajnálom a csajt. Csőbe húzták. Még nem jött
rá, hogy csőbe húzták. De ezek a gájnerek nem jöttek rá, hogy
az este hazajöttünk hozzám. Annyira önteltek, hülye maffiózók,
hogy fel sem tételezték ezt rólam. Mint ahogy azt sem tételezik
fel, hogy fényes nappal egy ilyen tragaccsal megyünk neki a
határnak. Kapják be. Tököt kértem újra az élettől. Tiszta
kártya az élet. Egy nagy kártyapakli az élet. Mindenki húz egy
lapot és játszik vele, ahogy tud. Rájöttem, a kártyában nem
lehetsz őszinte, mert ki tudják számítani a következő
lépésedet. Az a lényeg a kártyában és az életben, hogy ne
tudják kiszámítani a következő lépésedet. Erre van több
módszer. Néha az őszinteség a legtökéletesebb álca. Nem hiszik
el úgysem. Éppen az ellenkezőjét hiszik el rólad. Ha szorul a
hurok és piros az utolsó lapom, a letett hetesre nem pirost kérek.
Nem szabad sosem azt kérni, mint ami van a kezedben. Nem szabad az
utolsó kártyát kiszolgálni az ellenségnek.
El nem tudják képzelni ez a
marha Tudor meg Vlad, hogy hova léptem le Trandával. Mire rájönnek,
mi már messze leszünk. Van nekem egy erős megérzésem, hogy
tiszta hiába megyünk mi Budapestre, habár nem értem miért köti
az ebet a karóhoz ez a lány ezzel a Budapestre menéssel? Ha eddig
megszívatták, ezután sem lesz másként. Mi lehet a dolgok
közepén? Hogy hallgat Tranda. Rám se néz. Kinéz az ablakon, nézi
a tájat, el van merülve gondolataiba. Érdekes a csaj. Nem
kimondottan szép. A tévében másként hat, mint élőben. Vajon
rákérdezzek a botrányára? Elmondjam neki amit róla olvastam a
neten? Nem, még várok. Ne kavarjam fel a lelki világát még
jobban. Majd ha átmegyünk a határon. Ha átmegyünk és nem
kapcsolják le Trandát a vámnál.
Megálltunk egy OMV kútnál
tankolni, budizni. Amíg Tranda bent volt vettem két szendvicset és
két kávét. Azért szeretem az OMV kutakat, mert mindenhol tiszta
mosdójuk van. És jó a kávéjuk. Egy asztalnál vártam, mikor
kijött a csaj a mosdóból. Hallgatagon kevergette a kávéját.
Megkíséreltem párbeszédbe elegyedni vele. Több mint másfél
órája, hogy elindultunk nem szóltunk egymáshoz.
A
kávészünet.
-Fennállhat az a lehetőség
is, hogy a vámnál lebukunk, gondolt erre? Muszáj nekünk
Budapestre menni? - kérdezi Medve.
-Gondoltam
erre. Ezen gondolkodom egy ideje, - feleli Tranda - de eldöntöttem,
ha lebukunk, feladom magam, ha nem, akkor mindenképpen el kell
jussak Budapestre.
-Nem
lenne jobb egy időre inkább az országban elrejtőzni? Amíg a
dolgok kitisztulnak? - kíséreli más irányba terelni a
beszélgetést Medve.
-Hát,
nem is tudom,...- gondolkodik hangosan Tranda, aztán hirtelen eszébe
jut valami, mert rávágja: - nem lehet, hisz tudja, koncertem van
Budapesten.
-Nézze Tranda, - kapja el
Medvét az őszinteség hulláma – szeretek nyílt kártyákkal
játszani azzal akivel akár egy fél napra is össze van kötve a
sorsom, tudom ki maga, szoktam nézni a műsorát. Bevallom a tegnap
nem ismertem fel, de ma tudom, hogy ön Klaudia és nem Tranda. És
azt is tudom, hogy miért menekül. Fényt derített arra a hatalmas
áfa csalásra, hát mit mondjak, kiakadtam rajta becsületesen,
hogyan adtak el papíron egy nem létező országnak valami bestelen
nem létező villany motorokat, viszont az áfát visszaigényelték.
Ezért kell menekülnie, ugye? Belenyúlt egy darázsfészekbe?
….
-A francba. - ennyit mond
Tranda. Illetve Kaludia.
-Most már ne haragudjon,
-folytatja Medve- de könnyebb nekem a kettőnk dolgát bonyolítani,
ha tudom, hogy ugyanazon az oldalon állunk és nem vagyunk egymás
ellenségei.
-Mit tud maga? - kérdezi
Klaudia kikelve- maga egy asztalos, nem? Mit tud egy asztalos ezekről
a dolgokról? Azt hiszi ez is egy ilyen pletyka cikk? Azt hiszi, hogy
megijedtem valakinek a csúnya nézésétől és most szaladok? És
nem hiszem, hogy ha csak egy fél napra is vagyunk kénytelenek
egymással tölteni az időt, beszélhetünk olyanról, hogy kettőnk
közös dolga. Tudja meg, nincs kettőnk közös dolga.
-Bocsásson meg, nem így
értettem....-mondja Medve megadva magát- akkor értsem azt, hogy ha
lebukunk a vámnál, akkor feljelenti magát?
-Igen, értse így. - közli
Klaudia relatív szárazon.
Medve
nézi egy pillanatra Klaudia arcát, a harcias vonásait. A szép
kezeit, amik valamiért arról árulkodnak, hogy nem undorodnak a
mosogatástól.
-Csak egy kis semmiséget
kérdezhetek még?- próbálkozik újra.
-Nem
mehetnénk inkább? - sürgette Klaudia.
-Ha
önt lekapják, velem mi lesz?
A
nő hallgat. Pár másodperc után azt mondja: - Látja, erre nem
gondoltam. Bocsásson meg.
-Klaudia,
- mondja Medve bizalmasan – asztalos vagyok semmi több, higgye el.
Nincs semmilyen hátsó szándékom vagy érdekem, minthogy
biztonságba helyezzem, amíg ez az ügy elrendeződik. Nem tudom
Tudor és Vlad hogy van magával, mit akarnak, mit nem, hogy
ellenségek vagy sem, …
-Velük szerkesztem a műsort. -
vág közbe Klaudia. - de nem bízok meg bennük teljesen...nézze,
az infókat nem lehet csak úgy összeszedni, mint a lehullott
szilvákat, Tudor is Vlad is bejáratosak az alvilágba, mindenki
benne van valami slamasztikába. Ezzel a motoros üggyel sok szart
megkevertünk. És nem tudom még eldönteni, hogy ez a két pasas
mikor mit és miért mond vagy csinál. Egy biztos, mindenkiről
mindent tudnak.
-Rólam
viszonylag keveset. - mondja mosolyogva Medve. Mintha Klaudia is
elmosolyodna egy pillanatra. De csak egy pillanatra. Olyan
pillanatra, amire nem lehet építeni semmit. Viszont a csaj enged a
görcsösségéből. Erre lehet építeni. A vámnál rögtön
megérzik a görcsös embert.
-Nézze Klaudia, - biztatja
Medve- maradjunk annyiban, hogy ne tisztázzuk ezeket a dolgokat.
Tegyük meg most azt, ami tőlünk telhető. Ezt még Czakó Gábortól
hallottam, tudja aki a Beavatás című rovatot szerkeszti és
előadja.
-És mi telik most tőlünk?
-kíváncsiskodik Klaudia.
-Hogy
megigyuk ezt a kávét.
-Ezt
is mondta valaki, vagy magától jön ez? - jön meg a
csipkelődhetnéke a csajnak.
-Igen,
feleli mosolyogva- ezt Colombo mondta, a detektív.
-Maga
mindent komolyan vesz? A viccet is komolynak veszi?
-Igen,
Klaudia, -mondja Medve komolyan- én viccnek tartom az életet, de
azt komolyan veszem.
-Mehetünk?
-Igen, mehetünk tovább. Ha
minden jól megy, két órán belül újra a határon leszünk.
Megjegyzés:
Klaudia azért megy Pestre, mert részesedést ígértek neki az
elsinkófált áfa visszaigénylésből. Pesten egy szerzetesnél van
a milkós bőrönd. Mit keres az ügyben az a szerzetes, akinek
tartózik Medve? Ki kell derüljön, hogy a román és a magyar
kormány elsinkófált pénzei a szerzetes alapítványán keresztül
forognak. A csendes alázatos szerzetes embereket vásárol meg,
hiteleket ad nekik. Innen a Medve és Tudorék kapcsolata.
A
sorskép.
Mennyi
telt el azóta? Harmincegy év. Annyi. Harmincegy éve, hogy
szüleimmel Svédországba költöztünk. Azóta elfelejtett Medve.
Semmi jelét nem mutatja, hogy felismerne. Igaz az is, én is
megöregedtem, nem ugyanaz a kislány vagyok már, aki voltam az
elemi osztályban. Harminc év az harminc év. Meg aztán hogy is
ismerjen fel, a nevem sem az igazi. Mikor ebbe a szakmába léptem,
művész nevet vettem fel. Mint mindenki. Tisztára emlékszem a kis
Medve arcára. Mindig kopottan járt és ez sosem idegesítette. Úgy
látom ez ma sem idegesíti. Hiába, a genetika az genetika. Nem
változott semmit ez az ember a negyedik osztályból. Megöregedett,
meghízott, ugyanaz a nemtörődöm magával, habár a kis
csirkefalvi kéglijének megadta a módját. Amíg aludt reggel, egy
polcon be voltak rámolva a régi családi képei. Ott fedeztem fel a
kis Medvét. És én kis pisis szerelmes voltam ebbe az emberbe,
illetve a kis Medvébe, aki most jó nagy Medve lett, aki ugyanabban
az időben lehet egy fizetett bérgyilkos vagy akár egy egyszerű
asztalos. Minden esetre, a jelenlegi helyzetünkben nagyon
asztalosnak tűnik, nyoma sincs a killerségnek benne. Pedig ez a két
lókötő, Tudor meg Vlad azt mondták jó kezekbe tesznek, egy
megbízható ember lesz velem. Hát mit mondjak? Nagyon bizonytalan
helyzetben vagyok. A benzin kútnál nem is hallgatta el aggodalmait
ez az ember. Milyen direkt rákérdezett, hogy akkor milyen rizikók
elé nézhetünk. Szóval mi szépen besétálunk az oroszlán
szájába, semmiféle elképzeléssel, tervvel. Ez az ember meg sem
borotválkozott. Nem is látszik az arcán, hogy idegeskedne. Hogy
fognak minket átengedni a határon? Sehogy. Ahogy beszkennelik az
igazolványomat, rögtön lekapnak. Biztos erre gondolt Medve, azért
kérdezett rám. Mindegy. Ha lekapnak, feladom. De ha nem kapnak le,
Budapesten eldől a sorsom. És lehet, hogy végleg elmerülök,
eltűnök ebből a nyomorfészekből. Pár óra alatt eldől. Most
már teljesen a sorsnak vagyok kitéve. Ha ez az ember meg nem
gondolja magát, odaadom én neki azt a rongyos ötvenezret. Mert sem
Tudor sem Vlad nem fog adni egy vasat sem ennek az embernek. Az
biztos. Beetették. Nem tudom, kinek tartózik Medve, miért fogadta
el a két kopónak az ajánlatát? Ki lehet az az ember? Miért
tartózik annyi pénzzel annak az embernek? Egy asztalos nem szokott
csak úgy ötven ezresekkel tartózni. Vajon kártyás ez az ember?
Veszélyesen él? Mindegy. Ha átmentünk és Budapestre érkezünk,
jut abból a milkoból egy ötvenes. Aztán le is út, fel is út.
Ennyit megér, ha kiszed innen engem. Meg a régi szép pisis
szerelmem emlékére. Legyen most a sors a döntő. Kiszállni
mindenből tele pénzzel, vagy vissza és szembeszegülni a korrupt
kormánnyal?
Emlékszem,
ahogy mindenért pirult a kis Medve. Ebben sem változott. Néha
elpirul. A nagy behemót Medve. Jó kis móka lesz a határon, ha
előszedik és belepirul. Már látom ott állni, vállait vonogatva
és pirulva a határőr előtt, mint az elemiben, ha feleltették.
Sosem tudta a leckéjét. Utálta is ezért a tanító néni. Nem
volt menő srác az osztályban, de jól viselkedett mindenkivel.
Amíg a többi fiúk szaladtak utánam és huzigálták hosszú
copfba kötött fekete hajamat, Medve egyszer megvédelmezett,
megütötte a két legerősebb fiút az osztályból, hogy haragudtam
érte. Be is árultam a tancinál. Akkor lettem belé szerelmes,
amikor csak állt ott és nem védekezett. A tanci csak szidta az
osztály előtt, ő nem hozott fel semmit a védelmére, csak állt
földre néző tekintettel és pirult. Nem bánta meg tettét. Azért
tetszett meg nekem az a kis fiú. Persze nem mondhattam el senkinek.
Pedig mindig vártam, hogy megmentsen. Néha provokáltam, többé
nem mentett meg. Úgy látszik a sors most közbejött. Eljött
megmenteni az a kis fiú a múltból? Ha meg is ment, már nem vagyok
az a kis copfos lány aki voltam. Ez az ember a külalakjával,
hanyagságával a Balkán megtestesítője. Kösz, nem kérek belőle.
Aztán még nem is jóképű. Érzem, hogy vele az élet egy örök
vita lenne, egy örök tisztázás, mindig a lényegben vájkálva.
Szóval kizárt mindenféle kapcsolat. Hülyeség. A képlet: határ,
aztán jobbra vagy balra. Holnap ilyenkor mindketten más más utakon
megyünk tovább, így is, úgy is.
A
hologyik.
Dél
elmúlt. Újra a határon vannak.
Kilenc
– tíz autó van előttük. Gyorsan megy az ellenőrzés. Ami azt
jelenti, hogy nincsenek riadóban. Nincs határőr csak a bódéban.
-Mit
csináljak? - kérdi Klaudia.
-Semmit.
- válaszol Medve. - legyen fáradt. Ha a vámos a szemébe néz,
csak mosolyogjon.
-Ez
nem lesz nehéz.
A
határőrhöz érve, Medve átadja a két személy azonossági
bizonyítványt és románul jó napot kíván. Visszabólogat a
vámos. Egy pillanatnyit matat valamit az asztalán, futólag
Klaudiára néz, aki elmosolyodik, de a vámost ez nem érdekelte.
Visszaadta az igazolványokat és annyit mondott, hogy szerinte a
magyar vámosok szőrözni fognak a deszkákért. Medve megköszöni,
a vámos int, hogy jöhet a következő.
Klaudia
tátott szájjal néz Medvére. Medve arcán meg látszik, hogy nem
ért semmit. Egy üzletházi ajtóőr is jobban megnézné őket
magának, az az érzése támad Medvének, olyan gyorsan történt a
szkennelés, hogy ideje sem lehetett volna a gépnek feldolgozni az
adatokat. Az életunt határőr meglehet nem is szkennelte be az
igazolványokat. Valószínű nekik is megvan egy fajta szelekciós
módszerük. Látván az autentikus asztalost, csomagtartóra kötött
deszkáival, rögtön megalkotta magának a kategóriát. Lehet, hogy
most is eltalálta Medve a dolgokat? Mit gondolhatott a vámos? Na
megy a seftelő rongyos melós egy borravalóra, visszafele meg
bevásárol füstölt illatú lében áztatott kolbászt.
A
magyar határőrök ilyen tejfeles szájú vagányok, mikor látják
az öreg Passat-ot burrogni, tele lommal belül kívül, az egyikük
a megnyírt fejét vakarta és olyan ej, ej, ej pofát vág. A srácot
látva, Medvének hirtelen az jön be, hogy jó lett volna most az a
nagymagyarország matrica, odabiggyeszteni ennek a kopasznak az orra
alá.
Hova
mennek maguk? -kérdezi a fejvakarós határőr, közben átveszi a
két igazolvány kartont. Nézegeti, forgatja a kezeiben. - tudja
maga, hogy faáruval nem mehet az országba vámolás nélkül?
Medvének
nem sokat kell erőlködnie, hogy balfasz képet vágjon és kissé
elpiruljon.
-Öööö...izé,...van
egy kis munkám itt Szegeden a Zolinak, tudja, a zöldségesnek.
-Miféle
zöldségesről beszél?
-Izé,
egy ilyen kútfedőt kell neki készítsek. Oszt eljöttem,
micsináljak? Sokat segített ez a Zoli rajtam.
-Ezek
itt mik? - kérdez a vámos és a kocsi hátsó üléseire dobált
deszka darabokra mutat. -Izéé...ilyen
hologyikok...tudja. - mondja Medve és elmosolyodik.
-Hogy
mik? ...Holo...mik? - vág a vámos gyerek egy értetlen pofát,
elkezdi vakarni a megnyírt fejét, aztán int, hogy menjenek.
Visszaadja az igazolványokat és legyint a kezével, mintha azt
mondaná, menjenek a francba
Megállnak
pár száz méterre a határtól egy útszéli lerobbant bódénál.
Medvének már zúg az agya a sok motorburrogástól. Klaudia egészen
jól viseli a viszontagságokat. Szemmel láthatóan jobb kedve van,
mint ezelőtt egy pár perce a határátkelőn. A hűvös szellőben
egy kinti álló asztalnál isszák, műanyag, egyhasználatú
pohárból a rossz kávét.
-Utálom
ezeket a műanyag poharakat. - mondja Medve, és hörpint egyet
belőle.
-Legalább
meleg. - hagyja helyben Klaudia. Közben összerázkódik a hűvös
széltől.
Medve
kiveszi a pokrócot a kocsiból és Klaudia vállaira teríti.
-Hideg
van. - mondja Medve.
-Köszönöm.
- felel hálás mosollyal Klaudia.
Egy
kis csend és enyhe tavaszi szellő fújás után, megszólal
Klaudia:
-Nem
tegeződhetnénk?
-De...-
mondja Medve - talán jobb lesz, nem szeretem a hivatalos
megszólításokat, de valamiért úgy éreztem, hogy mivel
egykorúak lehetünk, nem ….izé, nem illik nekem
kezdeményezni...na szóval egyébként sem értek ezekhez az
illemtanos dolgokhoz.
-Akkor
ezt megbeszéltük, Klaudia vagyok és ez végleges, ez az igazi
nevem.
-Alpár
vagyok, de nevezhetsz Medvének, ahogy jól esik.
-A
Medve jó lesz. - mondja mosolyogva Klaudia.
-Később
megállhatunk még, van egy jó csárda valahol félúton, - üti el
Medve a nő nézését - ott ehetünk is valamit.
-Benne
vagyok, ráérünk. - feleli Klaudia. - de annyit árulj el még
nekem, mi is az a hologyik? Miért vágott olyan értetlen pofát az
a magyar vámos? Szerinted mi volt ez az egész? Túl egyszerűen
átsiklottunk, nem?
-Nem
is tudom...- feleli Medve – azt hiszem az ember néha be kell
vállaljon ilyen dolgokat. Hogy belemegy az ismeretlenbe. Különösen
akkor, amikor nincs visszaút. Szerintem ez az egyik lehetséges
kibontakozása a dolgoknak. Jó időben, jó helyzetben voltunk jó
helyen. Sors? Ki tudja?
-Persze,
az nem volt véletlen, hogy a te kocsiddal jöttünk ilyen izé...-
és magára mutat Klaudia – felszerelésben, tökéletes álcázás
volt, nem?
-Talán.
Nem volt más elképzelésem, meg lehetőségem. Annyit viszont
megtanultam, hogy ha nem akarod, hogy belekössenek a rendőrök az
autód motorjának kipufogógáz ilyen olyan százalékaiba, amit
lehetetlen hatalmas költség nélkül megúszni, akkor hagyjál egy
törött lámpát, egy repedt tükröt, hagyjál meg egy horpadást,
amibe beleköthetnek, amiért megbüntethetnek, olcsóbban
megúszod....Talán az a megjegyzése elég volt a román vámosnak,
hogy a magyar nem fog átengedni a deszkák miatt. A magyar meg bele
is kötött. Valamennyire kiélte kötekedhetnékét, de aztán
láttad, atyáskodva elengedett, mert szégyellte, hogy nem tudja mi
az a hologyik. Kell nekik is az ilyen, mint mindenkinek a szeretet
vagy a méreg levezetés.
-És
mi az a hologyik?
-Hulladék.
-Hulladék?
-Igen.
Béreltem volt műhelyt egy Nyikulica bácsinál, aki nem tudott
magyarul. Amit hallott tőlem, azt ő sajátosan adta vissza, ahogy
jött neki. A hulladékra azt mondta hologyik. Azóta nálam ez egy
szójárás, minden olyan anyag, ami nem tartózik valamely
munkához, az hologyik. Így jött nekem, hogy hologyikot mondjak a
vámosnak. Nem volt semmilyen előre kigondolt szövegem.
-Te
sosem tervezel?
-Nem.
Leszoktam a tervezésről. Mert sosem tudtam betartani a
határidőket.
-Hogy
lehet így élni?
-Nem
tudom....vonja a vállát Medve – egy biztos, már nem stresszelem
magam.
-Érdekes...-
tűnődik Klaudia – az én szakmámban minden perc ki van
számolva, tiszta ideg vagyok néha. Nem is tudom, olyan furcsának
érzem, hogy most itt az út szélén állok, egy pokróccal a
hátamon, asztalos, faillatú használt ruhában, mintha nem lenne
más dolgom, mint itt állni és kávézni.
-Megértelek.
Eleinte nekem is furcsa volt. Azt hittem nélkülem megáll a
szakma. Tévedtem. Az emberek egyszerűen elmentek máshoz rendelni.
-Nem
a munkádból élsz?
-De,
a munkámból. Csak lealkudtam magammal az igényeket.
-Meddig
lehet lealkudni őket?
-Hihetetlenül
sokat le lehet alkudni.
-Nem
vált át nyomorkultusszá?
-Annyira
azért nem mentem le.
-Annyira
nem, valóban. -jegyzi meg enyhe iróniával Klaudia.