Anti egy új fiú volt az osztályban. Megbukott az iskolában, és újra kezdte az évet.
Az akkor divatos gomba frizuráját állandóan rendezte, és néha megrázta haját, mint ló a sörényét.
Az osztály bátrabbjai óvatosan méregették, mert ez az Anti a megjelenésével kemény fickónak tűnt. Szeretett is hencegni, másokon viccelődni.
Muskóczi rá sem hederített, elkönyvelte, hogy van ez az új fiú és kész.
Muskóczinak sosem voltak kakaskodó igényei, neki az eszében mindig járt valami, és az biztos, hogy nem az, hogy ő legyen valamiben a legjobb vagy a legerősebb. És az éppen divatos gomba frizurával sem törődött, mert neki göndör volt a haja, és annál is inkább érdekében állt Muskóczinak a hajáról elterelni a figyelmet, mert képes volt reggel az ágyban még alvást színlelni, csakhogy anyukája ne mind fésülje azt a kócos haját, mert mindig úgy összegabalyodtak a kunkorodott hajszálak, hogy olyan volt mint egy szénabuglya. És azt mindig egy kész kín volt kifésülni, hogy aztán pár perc után újra összegabalyodjanak.
De egyszer csak megragadta fülét valami Anti beszédéből, azaz egyik szokásos hencegéséből, hogy neki van egy magnója és azon hangosan szokta bömböltetni a legújabb zenéket. Olyan zenéket szokott megkapni, mondta ez az Anti, ami alig jelent meg a piacon. Épp, hogy kiadták a lemezt és neki meg is lett az felvéve magnóra. Kapja valahonnan a szalagokat, pont így mondta.
A többiek csak legyintettek rá, mert kezdték megszokni, hogy Antinak csak a haja nagy, de a többi csak üres fecsegés.
Muskóczit a kíváncsiság birizgálta, hogy hátha mégis igaza van Antinak és ha nem is a legfrissebb zenékkel vannak tele a magnó szalagjai, de attól még lehetnek jó zeneszámai.
Egy alkalmas pillanatban, amikor Muskóczi észrevette, hogy Antinak henceghetnékje van, de nincs közönsége, odament hozzá és beszédbe elegyedett vele, a zene és a magnó kapcsán.
Anti olyan lelkesen mesélte a magnóját, hogy miket tud, hogy Muskóczira is ragadt a lelkesedésből.
Szó, mi szó, Muskóczi kicsikart Antitól egy délutáni időpontot, amikor elmehet hozzá, megnézni a magnóját.
Addig is, minden nap a szünetekben Muskóczi Antit faggatta a magnóról és a zenékről. És addig addig társalogtak, amíg Anti megengedte, hogy Muskóczi elvigye a „Minett” kazettás magnóját, ami bár nem emelkedhetett fel az orsós magnójáig Antinak, mert csak a hatvan perces kazettákat vitte úgy, hogy ne csípje be a szalagokat, de Muskóczi már annak is örvendett, hogy felvehet pár jó számot a magnóról.
Anti azt is elárulta Muskóczinak, hogy neki „Kashtan” magnója van, a legújabb orosz magnó, amiből Kolozsváron talán csak kettő van. Egyik természetesen az ővé. És van két hatalmas boxája, ami úgy döng, ha felhúzza, hogy remegnek az ablakok. A rendőrség is kijött egyszer, hencegte Anti.
Szó, mi szó, eljött az a délután, amikor Muskóczi elment Antihoz haza.
A tömbház második emeletén lakott Anti az anyukájával, állítólag apja nem volt. Anti szobája pont a nagyszoba volt, az ablakos részén egy hatalmas asztalon, a közepén egy magnó volt letéve, annak is le volt véve a fedele, látszódtak a kerekek, a motor és az alkatrészek, Anti azt mondta, éppen átalakítja a magnót, hogy jobb legyen. Az asztalon szanaszét szerszámok, alkatrészek, drótok. Fogaskerekek, szíjak, mindenféle műanyag ketyerékek.
Muskóczi egy egylejes szatyorban vitte a Minett kazettofonját, melynek ugyancsak le volt véve a fedele, de nem azért mert fel akarta Muskóczi fejleszteni valami jobbra, hanem csupán azért, mert másképp akasztotta valahol a fogaskerekeket és leállt a motor.
Azon Muskóczi nem akadt ki, hogy Antinak tulajdonképpen egy Majak magnója volt, a Kashtanra hirtelen azt mondta Anti, hogy kölcsön adta egy diszkónak, amit Muskóczi nem hitt el, de nem szólt róla, hogy nem hiszi el. Úgy gondolta Muskóczi, hogy a menőknek lehet hazudni, hisz a felnőttek is folyton hazudnak és senki nem háborodik fel érte.
Nosza vett Anti egy fogantyút és azt mind költöztetve kezelte a magnót, mert kiderült, hogy csak az az egy fogantyúja van, de szerencsére betalált mindenhova. Egyetlen hátránya volt a magnójának, mint mondta Anti, hogy visszafele nem tekert, csak előre.
És elkezdte kapcsolgatni a magnót Anti, és szólt a zene. Igaz nem nagy boxákban, hanem csak két régi tévés hangszórókban. Azt mondta Anti, hogy sztereó.
Alig ment a zene pár másodpercet, Anti rögtön átrakta fogantyút a tekerőre és tekert előre, majd átrakta a lejátszásra, és új tíz másodpercre szólt a zene. És mind így, mind így, hogy Muskóczi kezdett szédülni, félóra alatt elhangzott negyven számból pár másodperc, egyet sem hallgattak végig, Anti minduntalan azt mondta, ez semmi, ez semmi, felteszek neked egy másikat, hallgasd meg.
Beleunva Muskóczi ebbe a rángatózósdiba, elővette a Minett kazettofonját, hogy akkor vegyenek fel pár számot. Kábelt is vitt Muskóczi, hogy direktbe vegyék fel.
Valamiért nem sikerült, nem ment át a jel. Anti azt mondta, hogy valamiért nem ment át a jel. Akkor a mikrofonjával vegyenek fel pár számot, mondta Muskóczi.
Hát amint Anti elindítja a számot a magnóról, meggondolta magát, azt mondta, ez nem jó szám, keres egy másikat. És mind így, mind így. A végén egy számot sem sikerült felvenni, annyit mind kapcsolta ki és be a zenét ez az Anti. Hiába kérlelte Muskóczi Antit, hogy csak hagyja, hogy menjen a magnó és üljenek csendben egy fél órát, Anti nem bírt két percet csöndben és nyugton maradni.
Aztán elvesztette a türelmét Anti, és azt mondta kész, neki el kell mennie, hogy akkor majd máskor felvételeznek.
Rendben, mondta Muskóczi, és csalódottan hazament.
Az a máskor aztán sosem volt.
Így volt ezzel az Antival.
De attól Muskóczi természetesen nem maradt zene nélkül. Mindig megtalálta a módját, hogy zenét felvegyen innen vagy onnan.
