Shit happens

Üzletbútor lomtalanítás alkalmából egyik szekrényke anyagából egy vitrines tárolót dobtam össze a konyhánkba, az éppen felszabadult falra. Amerikás konyhát csináltunk eredetileg, de közben rájöttünk, hogy az amerikás konyha hasznos Amerikában, ahol nem főznek azokban a konyhákban, azaz nem kell spejz és ilyen helyiségek. De mi néha kénytelenek vagyunk főzni. S akkor kellett vágnom egy ajtót s kamrát csinálni. A hűtő helyébe vágtam az ajtót, s ott maradt egy hely, ahova pont beillett ez a vitrines tároló, mint az idő bizonyítja, nagyon is hasznos elgondolássá vált.
A vitrin készítésekor az egyik oldalán egy öntapadós reklámféle volt, nehezen tudtam volna lekaparni, gondoltam sebaj, fal fele teszem azt a felét, nem fog látszani. De hogy forgattam, hogy nem a bútort, mégis arra a felére került, ahol éppen látszik a felirat.
S akkor így alakult, hogy évek óta nap mint nap látom és el is olvasom mindannyiszor a feliratot: “Shit happens”.
Ilyenkor jut eszembe, hogy nem hiába vannak emberek, akik mindenhova emlékeztető, motiváló címkéket, képeket akasztanak, hogy olvasva, látva azt napjában többször, beinduljon a motivációs gép. Mert ez a “shit happens” nekem mindennap a szemembe ötlött, és azt hiszem az évek alatt a tudatalattiban megcsinálta a dolgát.

Mert ugye csalódván az ember istenében, az ateistává váló processzumban, ez a “shit happens” megvilágosító effektel él bennem. Mert elgondoltam, hogy létem nem is annyira fontos az életnek. Csak én szarom össze magam. Valójában a Föld életéhez viszonyítva egy semmi vagyok. Mert, ha kiválasztottsági státusom elveszett az isten illetve isteni terv tagadásával, egy istentelen, földtúró büdös patkány vagyok. Valójában shit happens, szar dolgok történnek, attól függetlenül, hogy vagyok vagy nem vagyok. A világ szemete nem lesz kevesebb, több, velem vagy nélkülem.
Ha meg nem oszt létem, se nem szoroz, elgondoltam, hogy egész életemben tulajdonképpen rosszul fogtam fel a dolgokat, rosszul értelmeztem a történéseket és egyáltalán olyan dolgokkal foglalkoztam, ami a léttel nincs sok kapcsolatban.

Például ott van Pilátus esete Jézussal. A vallások egyértelműen befeketítik Pilátust, mint egy csúfondáros, kegyetlen, genya alaknak festik le, kinek más dolga sincs mint púpra venni Jézust az igazságról. És persze Jézus nagy karakánul nem mond semmit, a disznók elé vetett gyöngyök címén. Persze, a vallások líderei amikor az érdek úgy kéri, az ilyen helyzeteket mint például az ötezer ember megvendégelése, szépen kiszínezik, s hú de fasza ez a Jézus, a sok szerencsétlen éhes embert megvendégelte.
Pilátusig senki nem feszegette az igazság kérdését, a tanítványok egyik ámulatból a másikba estek, amíg futószalagon történtek a csodák, de mihelyt baj volt, elaludtak, elfutottak, megtagadták szeretett Mesterüket. Csak Júdásnak volt vér a pucájában felkötni magát, meg Nikodémusnak, a kigúnyolt érdeklődőnek, ki végül sírhelyet adott Jézus testének. Érdekes, Pilátus nem hánytorgatta Jézusnak a csodatételeket, hanem az igazságra kérdett rá. Mert valószínű ráérzett, hogy Jézus tud valamit. Viszont a leírások szerint erről nem nyilatkozott Jézus. Vagy igen, és erről hallgatnak. Mint ahogy sok mindenről hallgatnak, illetve költenek a vallásos vezetők érdekeikhez viszonyítva.

Tehát a szar történik. Vagyok vagy se, történik.
S akkor tényleg, minek is érdekelt az igazság?
Miért nem azon törtem magam, hogy pénzt keressek, s annak a filozófiáját, művészetét tanuljam ki, semmint fűvel-fával, emberrel-prédikátorral összevesszek a semmiért?
A lófaszért? A shittért? Mert ugye mi értelme firtatni ezeket a dolgokat, ha a shit mindenképpen és függetlenül történik? Miért nem lettem én is egy a shitből, ki jól él?