Sokszor elgondolkodom, hogy mi is az életünk értelme? Mármint nem az, hogy persze, van értelme: élni. A spirik szerint elég csak lebegve létezni, a halál előtt minél kevesebbet csinálva túlélő módban: minél kevesebbet alkotva, annál jobb. A hívők szerint az Isten dicsősége kell mennyiségileg kiáradjon életünkből: Istennek feláldozhatók vagyunk, akaratnélküli teremtményei, kiknek akaratuk legfeljebb a megörzött tálentom visszaadásában valósul meg.
De tudjuk, hogy azért ezek a dolgok nem annyira egyszerűek. Mert minden emberben/nek ott lebeg előtte, hogy a létminimum létrehozása után kell lennie valami felsőbb rendű valaminek. Ahol a Szent Lélek jön aztán és hozza amit kell: info, alkotás, cél, stb. A Szent Lélek a teremtő erő, ige, vagy nevezzük bárminek. Ez a Lélek az, ami összeköt minket a Teremtőnkkel és magával az Élettel.
Az én speciel meglátásom az, hogy azért vagyunk itt teremtmények, hogy egy adott pillanatban kezünk találkozzon miközben a földet túrjuk és felismerjük istenes mivoltunkat és ahhoz képest cselekedjünk: nagyvonalúan, felelősen, mint akik kezébe adatott a Föld és hatalmába a Lélek ereje hogy Teremtőkként legyünk jelen az Életben, nem fogyasztókként, akik idő alatt mindent felzabálunk meggondolás nelkül.
Többször nekifogtam a rám szabott „telkemen” úgy túrni a földet, hogy reméltem más kézfogásával találkozni, úgy, hogy aztán a Mennyei Globálban gondolkodjunk. Csak aztán a mennyei globalizáció mindig egy hamar lerészegedésbe fulladt és hosszan húzódó cselekvőképtelen másnaposságban halványodott el, mint amikor valaki a „master” potmétert lassan lehúzza.
Fárasztó mindig újra és újra nekiállni földet ásni. De hát erre van a tavasz szelleme, hogy mindig újra és újra teremtse a fecskézés műveletét: hinni, hogy tavaszt lehet kovácsolni, könnyen.
A magam részéről azt a pörformanciát kellene elérnem, hogy mint egy magányos fecske csak illegessem billegessem a farkamat és ne törödjek hogy a tavasz eljön rá, vagy sem. Tegyem meg a dolgom és kész. Ez lenne az igazi pörformansz.
Tanulom nap mint nap. Megtanulni beleszarni egy kicsit és hagyni az erjedést is dolgozni. Hadd fermentáljon.
Újra élesztettem a rádiót, a Barakk rádiót. Ennek előzménye a „Kulturális lázadás a barakkból” (Revolutia coltorala din Baraca) című román nyelvű helyi, kizárólag fizikai térben megjelenő újság, vagy magazinnak készülő akármi, amit immár hármasban szerkesztünk.
A második száma már úgy jelent meg, hogy a „Barakk Radio Baraca” is csatlakozott a kulturális projekthez. Kétnyelvű rádiónak indul, de mivé fog alakulni, azt hagyjuk az erjedésre, az organikumra.
Olyan Open Source szisztémben gondoljuk a működését, hogy várjuk mások csatlakozását: cikkekkel, felolvasásokkal, saját zenékkel, melyek nincsenek levédve szerzői hivataloknál, tehát szabadon felhasználhatók.
Beszélgető esteket szeretnénk szervezni, gyakorlatilag bárki leüllhet akár a virtuális kerek asztalhoz, és cseveghet bármiről, a lényeg pont az, hogy feleleveníteni a társalgás élvezetét. Amint a speciel cukrászdák rég elfeledett ízeket próbál újra megszerettetni a mindent elfeledett emberekkel, mi a rádión keresztül reméljük a beszélgetés varázsát felfedni. Márminthogy a parizer piaci árán túl is lehet témázni egy csütörtök esti beszélgetés folyamán, anélkül, hogy a celebek létjogosultságát feszegetjük.
A mostani próbálkozás annyival megfontoltabb az előbbi két rádiózáshoz képest, hogy megígértem magamnak és társaimnak, hogy nem turbozódom, hanem hagyom egy kicsit magára a dolgokat, és átértékeljük három vagy négy hónap után, mi legyen az irány.
Az újsággal is nehezen ért a dolog az elején. Mind csak mondtuk, hogy jó lenne. Aztán egyzser azt mondtam Launak, küldjön egy írást. Írtam én is egyet románul, rittyentettem két karikatúrát, megszerkesztettem és kinyomtattam tíz példányban. Mondtam, itt az első újság, limited edition. Na ekkor már más szemmel tekintettünk a dologra.
Rá egy hónapra meglett a második szám, és ezt már Ildikó szerkesztette dizájn szemmel, ő is bevállalt egy cikket, így már hárman hoztuk ki a tartalmát. Ha már eddig eljutottunk, reméljük, hogy kézről kézre járva csatlakozik még más is.
S akkor szinte magától adta a rádiót is. Mert jókat beszélgettünk és az az ötletem támadt, miért nem vesszül fel és szépen vágjuk ki belőle az okosságokat és közöljük? Nem vagyunk bénábbak mint más.
Most csütörtökön megtörtént az első Shocktalk est, nehezen indultunk meg, mert más ha mikrofon is van, de aztán belejöttünk. Csak a végén vettem észre, hogy a felvett hang recseg. Tehát a Motu hangkártyám mindkét mikrofon előfoka recseg most már. Lassan ez is feladja, mint a számítógépem. Két számítógép tetemet próbáltam napokig újraéleszteni, de nem sikerült. Most ezzel a laptopocskámmal kész kín. Szerencsére a stúdió számítógépe az jól működik, de arra nem kötök internetet, mert féltem.
Olcsó, de új számítógépet kerestem az eMagon, erre szembe jött ilyen csiptetős mikrofon nagyon olcsón. Állítólag a Boya mikrofonok népszerűek a vloggerek közt, ezeken hatalmas leárazás volt, rögtön rendeltem hármat. Mert rájöttem a beszélgetős este után, hogy a beszédet is úgy kell felvenni, mint a dobokat, mindenkinek a hangját külön, hogy lehessen aztán dolgozni a külön hangon. Mert ha egy mikrofonnal van minden felvéve, hiába jó a minőség, de nem tudok dolgozni az olyan hangokon, ahol egymás szavába vágnak. Nem tudtam Ildikó hangját kierősíteni Lau hangjából. Az én dörmögésemnek is más a lecsengése, ha nem direkt a mikibe röfögök. A hümmögésnek nem tudok nyomatékot adni, mert eltörpül a beszélő mellett.
Igen, a technikai probléma legalább olyan fontos, mint a tartalom. Azt akarom, hogy a tartalom méltón szólaljon meg.
Probléma, hogy a rádió miként kommunikáljon a hallgatókkal. Úgy látszik egyelőre a fészbukk az, ahol ez működne a leghatékonyabban. De valahogy írtózom. Nem szeretném, hogy egy „war zone” legyen abból is a sok troll miatt. Nem hiányzik nekem a mocskos lipcsizés meg románozás, magyarozás. Ez a téma még kérdéses, keresem az alternatívákat. Ha egy mód lesz rá, kerülöm a fészbukkot. Lehet, hogy egy sima blogfelületet megtalál az őszinte kereső, azt híresztelve a rádióban, és azon keresztül az emilezés szerintem bőven elég. Minden szarért a fészbukkhoz rohanni szerintem már komolytalan. Igaz, hogy mindenki ott van, de a mi rádiónk nem repülő sült galamb. A híre emberről emberre kell száljon, mert elvégre ez a célja. Nem a hallgatóság száma a fontos, hanem az interakció minősége.
Az is megfordult a fejemben, hogy ha már külön felvehetjük a hangokat, akkor miért ne menne telefonra felvenni a hangot és utólag egyeztetni a fájlokat? Mert így mozgás szabadságot nyerünk. Ha találunk egy olyan felületet az interneten, ahol közösen tudunk beszélgetni, ugyanakkor külön lehessen lementeni a hangfájlokat, az hatamas lehetőségeket nyitna a rádió tartalom gyártáshoz.
Persze, ugyanezek a kommunikációs lehetőségek megvoltak más közösség felületeken is, igaz, hogy írásos formában, de mégis inkább a trollkodás fejlődött ki, nem az értelmes párbeszéd.
Hogy ez mitől lenne más? Talán azzal, hogy nem muszáj minden kimenjen a hangszóróba.
Meglátjuk. Nem turbózom többre a dolgokat, mint ami adja magát.
