Muskóczi egy régi városban született és nevelkedett: Kolozsváron.
Épületei évszázadokról tesznek tanúságot, és mindenféle repedéseik ellenére arról mesélnek, hogy az ott lakók hosszútávra rendezkedtek be.
Muskóczi, mivel csak megfigyelőként jött erre a Földre, és ki tudja, hogy miféle sorselgondolásból éppen ebbe a városba, mióta eszét tudja rájött, hogy semmit nem tud se elvenni, se hozzátenni ezekhez a régi épületekhez, melyek szó köztünk maradjon, minden arasznyi helyet behódítottak.
Muskóczi rájött, hogy neki sok dolga nem maradt ebben a városban, mert minden a helyén van: a templomok, az üzletek, az ősrégi lakók és leszármazottaik házai, a műhelyek, a gyárak, szobrok, iskolák, és arra is rájött, hogy ő sosem fog tudni egyikben sem lakni, sem dolgozni, pusztán abból a tényből kiindulva, hogy túlságosan gyökértelen és szegény ahhoz a városhoz.
Sétált Muskóczi egyik utcasaroktól a másikig, és sehol nem talált egy olyan helyet, amelyet magáénak tudhatna. A szüleivel is egy templom személyzetis udvarán laktak, annak is a legkisebb zugában, az udvar fenekében, ahol a lomok is évszázados álmaikat aludták.
Mégis, egy nap, honnan, honnan nem, apukáját meglátogatta egy tömzsi bácsi, egy csontsovány néni kíséretében, ahonnan aztán megkapta a múmia becenevet ez a néni, és mint kiderült, hogy ez a bácsi agyagot gyúr. Szó szót hozott, kiderült hogy ez az agyagos bácsi régi ismerőse Muskóczi apukájának, de az a tény, hogy ez a bácsi kézzel agyagot gyúr, Muskóczinak irtóan felkeltette figyelmét. Nosza, mindjárt forgatta elméjében ez a Muskóczi, végre történik valami érdekes is ebben a pókhálóval beszőtt ősi városban.
Sokan azt fogjátok mondani, hogy na persze, ez a Muskóczi aztán jó sok minden hallatlan dolgot kitalált, de higgyétek el, ez így volt, ahogy leírom.
Muskóczi apukája egy nagyon komoly ember volt, de a maga módján vicces ember is volt. Azt mondta, hogy megépít egy olyan repülő tárgyat, mely aztán a víz alatt is menni fog. Mindezt azért, hogy aztán az egész család beleül és szépen elrepülhajózik egy más országba, ahol az ember nyugodtan gondolkodhat bármin, és az üzletekben van étel elég. Mert nem titok, hogy Muskócziék mindig éhesek voltak. És annyi hír járta már, hogy bezzeg más országokban könnyebb az élet, hogy Muskóczi apukája titokban egy olyan hajón gondolkodott, ami nemcsak a szárazföldön ment, hanem a levegőben is repült, mint egy helikopter és a vízen is úszott, akár egy vízalattjáró.
És mint minden igazi, nagyszabású létesítménynek terv kellett, Muskóczi apukája makett formájában kezdte megépíteni a különleges járművet.
És éppen ebben az időszakbak jelent meg az agyagos bácsi a Múmiájával, a csontsovány, szigorú nénivel, aki hallván a hallatlan tervet, azt mondta rá, hogy ennél ostobább dolgot életében nem hallott. De a férfiak csak bólintottak, és továbbra is álmodoztak, mert már nem volt kétséges, hogy ennek az agyagos Laci bácsinak is helyet kellett csinálni a hajón, a kérdés csak az volt, hogy jön e a Múmiája is vagy sem, de aztán a súlyát mérlegelve, mindannyian eldöntötték, hogy annyin nem múlik, majd Laci bácsi mellett ellapul szépen.
Laci bácsi is derekasan kivette a makett építésből a részét, azt mondta, hogy ő majd megformázza az utasokat agyagból. Na erre Muskóczi nagyon izgalomba jött, hogy nehogy úgy csinálja Laci bácsi az agyag legénységet, hogy őt ne avatná minden mozzanatába, sőt segíteni is elmegy Muskóczi az agyagos műhelybe.
Még tiszta szerencse, hogy éppen a nyári nagyvakáció volt és Muskóczi teljesen ráért agyagozni. Meg is egyeztek, hogy reggel Muskóczi találkozik Agyag Lacival, és elmennek az agyag műhelybe, melynek Laci bácsi azt a nevet adta, hogy műterem. A főtéri tejes bolt előtt találkoztak, ahol az volt a terv, hogy előbb jól megreggeliznek, vettek egy friss kiflit és egy pohár aludt tejet, azzal jól belakmároztak. Muskóczi először életében vehette számba, hogy egy művész ember hogyan kezdi a napját és már az első percekben érezte, hogy ez az életforma ez pont neki való. Minden reggel jól belakmározni egy kiflivel és aludt tejjel és azután jöhet a hosszan tartó alkotói nap. Laci bácsi azt mondta, ő minden reggel ezzel kezdi. Olcsó, és egészséges. Ő kiszámolta, hogy a reggelije hat lejből ki kell jönnie. Mert másképp nem elég neki a nyugdíja.
Ezeket a dolgokat elméjében forgatva Muskóczi, Laci bácsit kísérve, hamarosan elértek a főtér másik felén lévő kapuhoz, amely egy hatalmas udvarba nyitott, ahol sok sok lakás volt, még emelete is volt a házaknak. Ezt a kaput ma is meg lehet találni, a központi könyvesbolt után mindjárt.
Az udvar közepe felé bal oldalt volt az a lakrész, ahol Agyag Laci bácsi műterme volt. Oda belépve, Muskóczit már első percben lenyűgözte a sok lom, a sok agyagszobor, a rengeteg gipsz sablon, volt ott minden, régi újságtól kezdve mindenféle fadarabig, kőig. Mindenféle szerszám lógott a falon, csak éppen egy ösvénnyi hely volt az asztalig, ahol éppen csak hogy körbe lehetett menni körülötte, de az asztalon sem volt egy arasznyi hely se, ahova bármit le lehetett volna tenni.
Amíg az ösvényen az asztalig evickéltek, közben Laci bácsi mindenfélét mutogatott Muskóczinak, egy hatalmas agyag nőt, amint egy pólyás gyereket tart ölében, melynek a feje el volt repedve, aztán arrébb egy kezeitől, lábaitól felszegzett embert mutatott, de annak az egyik karja törött el, mondta Laci bácsi, hogy azok jól mennek vásárokon, érdemes csinálni őket, de ezek éppen hibásak.
Na aztán ez a Laci bácsi, amilyen szapora volt szóban, olyan szapora volt a kezeivel is. Egykettő egy zsákba nyúlt, kivett onnan egy marék földszerű valamit, amire azt mondta, hogy agyag. Megmutatta Muskóczinak, hogyan kell megvizezni és gyúrni az agyagot, éppen mint a plasztelint. Addig kell vizezni és gyúrni, amíg szépen meg lehet dolgozni. Nem is kell mondani, hogy Muskóczi milyen lelkesen gyúrta az agyagot a kezeiben, amíg Laci bácsi helyet csinált az asztalán.
Aztán rudakat gyúrtak az agyagból, olyan szivar vastagságúakat, majd felvágták őket akkorára, mint egy gyufás skatulya. Lett szinte harminc kis rúd. Azok lesznek az utas figurák. Muskóczinak fel sem tűnt, hogy több tengerész pilóta készül, mint amire tervezve van a fenn említett hajó, előbb igyekezett Laci bácsi magyarázkodni, hogy hátha lesz olyan, amely nem jön ki rendesen, vagy a kályhában elreped, az agyagnál nem lehet előre kiszámolni, több mindentől függ, ezért érdemes többet előkészíteni. Muskóczi tökéletesen megértette az érvelést. Sőt mi több, azt sem bánta volna, ha száz ilyen tengerész lenne, mert ő milyen jól el tud majd játszani a plusz példányokkal.
Ezután Laci bácsi vett egy szikét, és a friss agyag rudacskát elkezdte úgy alakítani, hogy Muskóczinak még a lélegzete is elállt. Itt a lába, cipője, aztán egyik karja, amint egyenesen le van engedve, a másikkal meg -itt van né- mondja Laci bácsi, ezzel meg szalutál. Aztán kinyomott egy inggallért, majd egy fejet, és a fejre egy tengerész sapkát. Muskóczi csak nézte nézte, hogy alakul az agyagfigura, úgy forgatta kezében Laci bácsi a szikét, mint ő a ceruzát, ha színez valamit.
Nem telt bele tíz percbe, meglett az első agyagfigura.
-Na- mondta Lacibácsi -hagyjuk ezt száradni, elmegyünk valahova, aztán visszajövünk és megöntjük a sablont, s aztán annyi tengerészt öntünk, amennyit csak akarunk.
Elmentek Agyag Laci és Muskóczi egy festék üzletbe, hogy olajfestéket vegyenek, mert Lacibácsi azt mondta, hogy este nekifog egy festménynek. De nem akármilyen festménynek, mert ez nem vászonra fog készülni, hanem formázott újságpapírra. Hogy gipszből virágcsokor sablont öntött, arra ragasztóban áztatott újságpapírt terített ki és az miután kiszárad és megragad, megmarad keménynek és felveszi a gipszsablon mintáját. Na olyan dombormintás papírt fest meg, megfesti a virágokat. Azt mondta Laci bácsi, hogy érdekességképp veszik az emberek. Ilyet nem lehet üzletben kapni, mondta Laci bácsi. Nem is kell ecsetelni Muskóczi ettől is mennyire izgalomba jött.
Művészeknek való festékes boltba mentek, ahol tubusban árulták a festékeket, ahol Laci bácsit ismerték, és amíg az elárusítóval csevegtek, Laci bácsi kiválogatott néhány tubus festéket.
Onnan, ahogy Laci bácsi mondta, beugrottak a művész galériába, hogy valamit megnézzen.
Ott mindenféle festmények lógtak a falakon, és néhol egy egy szoborféle is volt ilyen kis asztalkákon. Főleg a szobrokat nézte Muskóczi, most már szinte szakértő szemmel, hisz már egy napos, haladó agyagos.
Mondjuk volt egy pár furcsa szobor, amiknek csak nevük volt, de nem tudta kivenni belőlük, hogy egy össze-vissza gyúrt valamit miért neveztek el Madonnának, például? Ilyen formán, gondolta Muskóczi, ő is tudna valamit össze-vissza gyúrni és azt elnevezni bárminek. Vagy volt olyan festmény, amin volt három piros csík, azt sem értette, mivel érdemelte ki, hogy kiállították a művészek galériájába?
Laci bácsi hipp-hopp mindent hamar elintézett, siettek is vissza a műterembe, hogy hamar befejezzék a sablont és a katonákat, mert aztán bármikor megjöhet a Múmia és akkor menni kell.
Egy órányit lehettek távol, de Laci bácsi azt mondta, hogy a sablonhoz eléggé megszikkadt az agyag figura. Ha óvatosan kezelik, nem lesz semmi baja. Egy kis fa keretbe vízzel összekevert gipszet öntöttek, majd belehelyezték félig a katonát, arccal lefele. De azelőtt Laci bácsi jól beolajozta a katonát. Percek alatt megkötött a gipsz, hamar ráöntöttek még egy adag gipszet, hogy a katona hátát is betakarja. Nem telt el tíz perc, Agyag Laci ügyesen szétnyitotta a két gipsz öntvényt, majd a szikével kiemelte a katonát, melynek az orra sajnos beleragadt a gipszbe, de nem számított, a formája megmaradt a sablonban.
Aztán rendre megöntötték az agyag figurákat. Innen már Muskóczi vette át a munkát és lelkesen öntötte az agyag katonákat, egyiket a másik után. Szépen bekente mindannyiszor olajjal a gipszsablont, majd a formába helyezte a kis agyagrudat, majd rányomta a másik részét a sablonnak és összenyomta őket, amíg össze nem értek. Szétszedve rendszerint könnyen jöttek ki az agyag figurák, de szó köztünk maradjon, valamiért az orrok mindig letörtek. De utólag a szikével kicsit retusálni lehetett, -há mi- mondta Laci bácsi -senki nem még látott lapos orrú tengerészt? Na né, itt van!- És jóízűen nevettek, hogy némelynek nagyon lapos lett az orra. -Na né- mondogatta Muskóczi, -na ennek jól bekevertek, hahahaaaaa!
Aztán mire meglett úgy húsz tengerész, megjött a Múmia is fázós, szomorkás tekintettel, unottan nézte, hogy mit műveltek Muskóczi Agyag Lacival. Laci bácsi hirtelen elkezdett kapkodni, hogy na jó, akkor holnap ő a katonákat kiégeti a kemencében, hogy kemények legyenek mint a tégla, soha többé ne puhuljanak meg, és este áthozza Muskócziéknak. De addig is a sablont Muskóczi elviheti és otthon gyakorolhatja a katona öntést, agyagot is adott hozzá egy nájlon zacskóba Laci bácsi.
Lelkesen ment haza Muskóczi, és még aznap délután öntött még pár agyag katonát.
Este úgy feküdt le, hogy altatni nem kellett, úgy érezte Muskóczi, hogy teljes napja volt, meg volt elégedve a napjával.
Aztán egy pár nap után eljött Lacibácsi a Múmiával és elhozta a kiégetett katonákat, és hozott egy gipszből készített sablont is, hogy majd Muskóczi apukája ragasztóban áztatott újságpapírokból dombormintás lapokat fog készíteni, amiket aztán majd kifestenek és Agyag Laci majd eladja őket.
Hogy mi történt aztán nem tudni, de tény, hogy valami lett a Múmiával, mert azután Agyag Laci bácsi sem ment többé Muskócziékhoz. Találgatások voltak csak, de senki nem tudott róluk semmit.
Muskóczinak az Agyag Lacival töltött napon megtanult két fontos dolgot, éspedig, hogy reggel érdemes jól bereggelizni, mert akkor jól érzi magát az ember egész nap, és ha nem is jön ki mindig minden tökéletesen, a lapos orr is megoldás.
Utána sűrűn eljárt Muskóczi a Március 6 utcában lévő Művész galériába, hogy megfigyelje az éppen kiállított festményeket vagy tárgyakat.
Szó köztünk maradjon azért, sosem lett aztán műértő Muskócziból, de mindig is szerette a festményeket, szobrokat nézegetni, hisz Agyag Laci által be volt avatva a művészet világába.
Szerzői megjegyzések:
-az infantilis nyelvezet szándékos, eredetiben akartam visszaadni Muskóczi gondolat és érzék világát,
-érzékelni remélem, hogy mekkora hatással lehet egy gyermekre egy alkotó ember, képes pillanatok alatt lemásolni és átvenni egész lényét. Utalni szeretnék ezzel közvetve arra, hogy a szar mintákat is ugyanúgy átveszi a mindenre kiéhezett gyermek. Nem mindegy, hogy milyen ingerek veszik körül a fiatalságot: semmirekellő, tunya társadalom hatására a fiatal sem lesz más, ellenkezője is igaz, ha alkotókra tudnak nézni, megjön életkedvük.
-az agyagozással töltött napon sokkal több technikai dolgot megtanult Muskóczi, amit aztán a felnőtt korban is alkalmazni tudott szinte minden pályán, gyakorlatilag a hozzáállásban volt egy hajtóerő, ami szinte sablonszerűen működött minden téren. Nem részleteztem a technikai részeket, mert egyébként is unalmas irománynak néz ki. De azt is meguntam, hogy általában a rokon irodalomban a leírásokból rendszerint teljességgel hiányzik a manufaktúra. Per hecc kitértem egy kicsit rá. De csak egy kicsit. Vissza kellett fognom magam.
-a történet egy egész történet sorozat része. Muskóczi életét sok ilyen inger befolyásolta, ha Isten kegyes lesz hozzám, tervezem őket megírni, karikatúrával gazdagítani. Függetlenül attól, hogy mekkora iránta az érdeklődés. Ez az én örökségem része.
