Love Coffe

Legyen Anna a neve. Írt ma nekem és valamiért eszembe jutott ez a „Love Coffe” dolog. Egyszer ő mondta, hogy szeretne egy kávéházat a szerelmeseknek. Miért ne? Gondoltam. Ha befutott a velöntájnz dolog, miért ne lehetne egy szerelmes kávéház ezeknek a velöntájnzozóknak.
Nagyon nem értek én ezekhez a tematikus kávézókhoz, pedig sok kávézót, pizzázót kiviteleztem. Mindig jöttek az elképzelésekkel a megrendelők. Kérdezték ám tőlem, mester úr hogy gondolja, de ez csak afféle kérdés volt, hogy a lelküket nyugtassam meg ami az elképzeléseiket illeti. Mert hiába mondtam akármit, úgyis azt csináltak, amit akartak. S akkor minek szóljak bele a nagyok dolgába? Igen ám, de ez oda vitt engem, hogy belefásultam és a végén már valóban nem volt véleményem, elképzelésem semmiről. Mint a tönk szélén variáló társadalom, mely korlátok közt vegetáltatik.
Aztán egyszer csak mégis plajbászt fogtam és elkezdtem rajzolni azt a Love Coffe-t, amit én megcsinálnék. Boltíveket mindenképpen tennék. Faszerkezetben gondolkodom, de lehet ezt a pléh profilokkal is kivitelezni. Mondjuk a fa szerkezeteket jobban szeretem, mert ha az ember előre kigondolja mi hova jön, úgy készíti elő a szerkezetet is. Aztán jöhet a gipsz karton és glett, miegymás. Aztán megálltam a rajzolással. Lerajzoltam a bejáratot, és az úgynevezett szeparékat.
Ezek a szeparék egy nagyobb boltíves teremből válnának ki, mint valami eszkimó igluk vagy minek nevezik azokat a hó bódékat. A nagyobb boltíves terem lenne tulajdonképpen a kávéház fő helye, a szeparék ilyen csendesebb, intimebb légkört biztosítanának. A falakat meg tele lehet rakni apró kis rámákkal, és benne az ott járt szerelmesek neveivel, dátumával. Ez egy ilyen húzós hülyeség lenne, mint az a lakat mese, a kerítésekre zárva.
Szerintem jól néznének ki ezek a kis fa rámák, a kávézó mellett a fa ráma gyártás is lehetne egy jó kis nyugdíj. Az ember a jelentéktelen részletekre is kell gondoljon néha. Mert lehet a lélek erős és a test erőtelen. Egy adott pillanatban. Amit még lehetne ebben a Love Coffe-ban, hogy a kávét akár saját recept szerint is igényelheti a kliens. És elnevezheti ezt a receptet ahogy akarja, ha éppen nincs a menüben ez a recept, akkor attól a perctől bekerül. És ez egyáltalán nem hülyeség. Mert akárhova mentem kávézni, olyan nem volt, hogy azt a kávét kapjam, amit szerettem volna. Pedig aztán ez a Zsülien egy kávé buzi és mindenhol kikérte magának, hogy neki azt a kávét szolgálják fel, amit és ahogy kéri. Nehéz volt megérteni, hogy azt a kibaszott tejet neki ne tegyék be a kávéjába, hanem egy kis csuporban szolgálják fel külön, mert miközben issza a kávét, folyton hígítja tejjel, a végén meg megissza a maradék tejet. Így nem rágja a gyomrát a kávé. Mindenki másképpen szereti a kávét. Mitől nem lehet ezt úgy felszolgálni, ahogy az ember kéri?
Szóval elakadtam a rajzolással, mert azt mondtam magamnak, állj meg vándor, ne álmodozz, mert úgysem lesz belőle semmi. Mert ha én akarnám is, nincs aki még akarná. S akkor halott a bolt. Meg aztán hogy keressek befektetőt, s miegymás, és ha netán kapnék, jöjjenek nekem a spórlásos megoldásokkal, s akkor mit csináltam? Semmit. Nem lenne más, mint egy akármilyen sarki unalmas kávézó, ahol egész nap döngene a Jóskapista FM és persze a reklámok. S akkor a nagy termet már le sem rajzoltam. A boltíves mennyezeten a csillag rendszer ledes lámpákkal.