Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Íme az ember!

Miért is szeretem Mollináry Gizella stílusát? Azért szeretem Gizella stílusát, mert elbeszéléseiben nemcsak a történeteket írja le, hanem azokon keresztül önmagában beszél, önmagával vitatkozik úgy, hogy közben könyörtelen mindenkivel szemben, saját magával is, de ugyanakkor végtelen megbocsátó, alázatos. A látás gazdagsága nyűgöz le főképpen. Ahogy mindenre rálát, minden apró dologra rá tudja aggatni a világ összes problémáját. Beérné kevéssel, de az élet valahogy mindig fösvény vele. Noha pénzért lót fut egész nap, egy meleg emberi szóért a világ másik felébe elmenne utána. Csak hívná.
Sok meglátása, érzelem világa nagyon ismerős nekem, teljesen meg tudom érteni Gizellát, sőt, ha valaki engem akar megismerni, akkor olvasson Mollináry Gizellát.

Valahogy az élet úgy hozta nekem is, hogy konkrétan engem senki nem akart megismerni. Félve fogadták azt amit nyújtani akartam, mintha azzal valami borzasztó elkötelezettség járna. A lelkem mélységéig még senki nem akart belelátni. Meg se próbálta senki nyitogatni lelkem ajtajait.
Csak példaként hozom elő, a volt munkatársaim mind elmenekültek mellőlem. Engedtem őket menni, mert láttam sok vagyok nekik. Nem iszok, nem cigizek, nem játszom szerencse gépeken, nem kurvázok, pénzt nem herdálok, mindig dolgozok és ami a legborzasztóbb, belelátok mindenki lelkébe. Valószínű borzalmas vegyület ez. Olyan lehet, mintha meztelenül kénytelenek előttem járni.
Későn vettem észre eme helyzetet. A kár már megtörtént mindenkiben. Sajnos nem működhetek másként. Pedig sokszor visszafogom magam, nem látok, nem hallok, nem szól szám. Hányszor erőlködöm felületesnek lenni, csak odavetni szavakat, mint a felhőn járó szenteskedő fazekak. Valójában hazug dicséretekre van szükségük az embereknek, nem szeretetre. Nem szeretetre, mert nem tudnak viszont adni. Mondják, hogy szeretetre vágynak, de minden mozzanatuk a kényelemről szól, az is ilyen intellektuális csomagolásban: a lényeg, hogy az a jó, amiben ő hisz, a többi mind mellékes, lecserélhető, pótolható.
Ok. Legyen.

A blogolás lassan vintázs dolog lesz. A facebook közönsége szükségszerűen, azaz piacszerűen kitermelte a rövid, egy mondatos marhaságokat. Képpel keverve gyorsan fogyaszthatók. De valójában semmire se jók, mint hamar kiszarni. Nincs igény a mélységekből meríteni.
A lélek hordozza azt ami még élő bennünk. Mutáns lelkek fantáziátlan látásai elevenednek meg a képernyőkön. Ha van is halvány jelzése a léleknek, a tudatos önimádat hamar elűzi. Hirtelen bezabál értéktelen nagyot mondásokkal. Úgy érzi megvilágosodik. Pedig nem. Fakul a lelke és hülyül az agya. És úgy tesz az ember, mintha önmagával bőven elvolna.
A NŐ, a buta nő meg kitúrná a férfit a helyéből. Kikéri magának, ő, mármint a nő, nem kiegészítője senkinek, főleg nem a férfinek. Nem arra vágyik, hogy nőiessége értékbe foglalódjon, hanem részt kíván a férfiasságból. Én mondom, ez már egy beteg bolondság. Nem hittem volna, hogy valaha szembesülök ezzel a dologgal. Mindig úgy tekintettem erre a témára, mint Verne Gyula távoli csudáira, habár azok sokkal kézzel foghatóbbak voltak. Inkább rossz viccnek képzeltem, de eszemben meg se fordult, hogy ennyire alá tudna menni a nő, ennyire felaprózná magát, hogy a férfi státusára éhezzen. Világos, nem kiegészítőként akar ember lenni, a NŐ bebizonyítani akarja, hogy kiegészítő nélkül is egység tud lenni. Bezzeg a férfi erre nem képes, neki kell a kiegészítő fél. A férfi bánásmódja a történelemben az más, az elítélendő, de a feminista mozgalom üzenete nem erről szól. Nem arról szól, hogy ti férfiak legyetek jobbak, megértőbbek velünk. Szeressetek, ne bántsatok. Nem. Másról van szó.
Én azt is értem, amiről szól ma a feminizmus. De azt is látom, hogy nem az a problémák gyökere amivel kampányolnak.

Békaként én si nagyokat pislogok a csihányból, mint a dologba becsöppent libák, akik csak sziszegnek és hápognak.
Én úgy látom a férfi és nő dolgát, mint az embert, aki sétál az Éden kertjében, csodálja a Természetet, a Teremtő istenét, Önmagát, aztán kihajt egy tisztásra és meglátja a másikat, és felkiált: Íme az ember! A férfi és a nő lesznek egy testté, akik ezután együtt sétálnak az Éden kertjében, csodálják a Természetet, a Teremtő istenüket és egymást.
És biza mennyire igaz, hogy az embernek rendeltetett minden alá, hisz láthatjuk, hogy rossz gazdálkodás miatt tönkre veri a Természetet, elfordult a Teremtőjétől, és ketten eggyé válva nem imádják egymást. Az ember újra egyedül bolyong, a másik emberre ügyet sem vetve, gombot nyomogatva imponálna önmagának. Bebeszéli magának hogy a gombnyomástól milyen erős. Annyira, hogy nincs szüksége a másik szeretetére, kedvességére, közelségére.

Hiába keres az ember mindenféle agyament boldogság pótlót: karrier, önbizalom fejlesztő putypuruttyok, vallást, sehova se vezető szociális tevékenységeket, ahol a magafajta dillókat szedi össze, ha képtelen felfedezni az őt kiegészítő társát és képtelen vele összhangban élni, gyakorlatilag annyira sem élt mint egy murok.