Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Retro


Igen. Na akkor vintázsoljunk egyet. Retrozzunk egy kép körül. Mi lehet a levett pillanat mögött?
Ott vagyok én, a megbékélt native cinizmussal, kölcsön kabátban, nyakkendőben, az ingre sem érdemes mérget venni. Akkoriba általában egy ingem volt, egy kockás.
Ballagás után délutános voltam az akkori „Clujeana” cipőgyárban, a víztisztító részlegen. A gyár neve is milyen kifejező: a „kolozsvári csaj”, a megvilágosodó femina, aki sutba veti fazakait, süssön, főzzön akinek kell, ő megy a butyilovba dolgozni. Persze, ez nem a feminista mozgalmak álma volt, ez valamennyire muszáj volt. Ha a rendőr leállított, nem a buletinedet kérte, hanem a munka igazolványodat. Ekkor még csak nagyon haladó eszmék értették meg a feminizmus törekvéseit, mint például apám. Apám úgy volt az eszmék haladó művelője és gyakorlója, amint Jézus mondta: „Azt kívánd másnak amit magadnak kívánsz”, így a háztartás terheiből is jócskán átvett. Anyám rendszerint fáradtan jött haza a munkából, nem volt kedve főzni. Ilyenkor apám lassan megpucolt hol hagymát, hol krumplit és kikotyvolt valami egyszerű kajákat. Szűz krumplileves. Szűz paszúly leves.
Én azért szerettem ezeket a főzéseket, mert bekucorodtam a két személyes konyhába, az 50x70 cm asztalhoz, ahol két hokedlin lehetett ülni és főzés közben beszélgettünk. Az eszmék fogaskerekei engem már gyermekként elkaptak és folyton vittek, őröltek.
Amikor ez a kép készült, a ballagásomon, én már harmadik éve dolgoztam. Estiben végeztem az iskolát, közben dolgoztam.
Tizenhat éves koromban egy nap rossz sejtelmem volt, elmentünk kirándulni egy barátommal. A sörgyári katolikus közösség gyermekeinek rendeztek egy két napos kirándulást, Gyuszi elrendezte, hogy én is mehessek. Csak némi szendvicset kellett csomagolni. Amikor leszálltam a troliról a sörgyárnál, volt egy utcai telefon és éreztem, hogy haza kell telefonálnom, holott pár perce jöttem el otthonról. Apám vette fel és annyit mondott, hogy bármi történik, ne hagyjam a családot. Ezt nem értettem, de nem éreztem jól magam. Azt is mondta apám, menjek nyugodtan kirándulni.
Mikor visszaértem a kirándulásról, apámat elzárták.
Másfél évig folyt egy állítólagos per, zárt ajtók mögött, az ítélet hirdetés volt nyilvános, de csak a hozzá tartozók lehettek jelen. Sikkasztásért ítélték el öt év hat hónapra. Három és fél év után kiengedték, és mi nem tudtunk semmit, hogy mi volt a vétke.
Jól sejtettem, hogy politikailag volt elzárva. Ez előttem egy percig sem volt kétséges. Főleg, mikor első munkahelyemen a párttitkár állandóan cseszegetett, hogy tudjuk mi ki az apád, és téged is megfigyelünk.
Mikor apámat letartóztatták, pár napra rá megjelent egy bizalmas munkatársa nálunk és elvitte az egy darab Tohan biciklimet, apám subáját, és látta, hogy a spájz falán szerszámok lógtak és el akarta azokat is vinni, de nem engedtem, mert azokat együtt vettük az ócskán apámmal, nem a Postáról hozta, mint gondolta volna a munkatársa.
Azért adtam oda, mert azt mondta, hogy házkutatást fognak végezni, és ha bármit megtalálnak ami a Postáról van, mindenikünket elzárnak. Beszartam, ez az igazság. Mert a Tohan bicikli és a suba tényleg a Postáról volt.
Miután apám szabadult, lesújtva vette tudomásul, hogy az a munkatársa, akin sokat segített, kihasználta tudatlanságunkat, félelmünket és kirabolt minket. Mert a biciklit és a subát valóban a Posta adta, de akkoriban minden alkalmazott kapott egy subát és biciklit, akik a terepen dolgoztak. Mert ugye akkor a telefonszerelés abban állt, hogy kábeleket húztak ki az épületek közt, végig a házban és a végén kötötték rá a telefont.
Mellesleg a suba és a bicikli ekkor már úgy négy-öt évesek lehettek. Aztán persze elmondta apám miről volt szó, a forradalomra készültek ekkor már a kommunisták és félre akartak tenni mindenféle volt politikai elítéltet, hogy a forradalomra virradva ezeknek mocskos előéletük legyen, ne tudjanak részt venni a politikában.
Aztán ne is beszéljünk arról, hogy ekkor, amikor ez a kép készült, már túl voltam azon, hogy mindenki elállt mellőlünk, rokonok, barátok, ismerősök. Nem maradt más bennem, mint a cinizmus és Jézus. Én úgy fogantam, mint Szűz Mária: a Szentlélektől. Bármennyire ellenkeztem, bármennyire akartam, Jézus nem engedett. Nekem a börtönöm: Jézus.
Azt mondaná az ember, hogy sok viszontagság megkeseríti az embert, oda oda mutat Istennek, de én végig ott éreztem a Vigasztaló kezét rajtam, hogy már idegesített.
Van, aki bármit csinál, ragad rá a siker, a pénz. Van akire ragadnak a nők. Minden nő őt akarja. És voltam én, akire Jézus rászállt és nem hagyott. Bárhova léptem, mindenhol Jézusba botlottam, mint a sikeres aranyra lépett, vagy a nők álma szoknyákra.
Most azon gondolkodom, hogy mi maradt ebből a csóróból a képen? Azóta elmúlt 35 év.
Őszintén megmondom, valamennyire nyugodt vagyok. Mert a cinizmusom tandemben a Jézusossággal a mai napig bennem van. A megtagadással egyetemben és ugyanakkor ugyanazzal a fogva tartással.
Azt mondják, hogy rendszer kritikus vagyok. Igen, a summája gondolataimnak, cselekedeteimnek a rendszer ellen irányul. Értem mire értik. Egy rendszerbeli ezt úgy látja. Nem is láthatja másképpen. Mert ő is a rendszer része.
Nézzük röviden e rendszerséget: ezelőtt 35 éve, bármilyen irodába, hivatalba lépett az ember, mondom bármilyenbe, inkluzíve kereszténybe, félreérthetetlenül a pult mögött ott volt az ignoráns, a felsőbbrendű, a buta rendszer végrehajtó, akinek a jó indulatára nem lehetett számítani. Ő volt a táplálék lánc csúcsa.
Ma, 35 év után, menjen az ember bármilyen hivatalba, intézetbe, inkluzíve kereszténybe, és nézze meg jól az arcokat: ezek ugyan azok!
Nem rendszer kritikus vagyok, hanem a gonosszal van bajom. Azzal a gonosszal, aki bebújik politikusnak, irodásnak, vagy lelkésznek.
Lehetek a felmosórongya bárkinek, de azt, hogy eladtam magam, azt nem lehet rám fogni. Ugyanaz a megbékélt cinikus vagyok, mint aki ebből a képből kinéz úgy 35 évvel ezelőtt...
Szerintem, nyugodtan fel lehet venni a szállóigék listájára, summa summárum filozofikus és ezoterikus próféciámat, üzenetemet, vagy legyen ez bármi:
„Basszátok meg!” (Muzsi Attila)