Az
öregedés felé néző énem azt súgja, hogy be kellene rendezkedni
arra az időre, amikor már bármiféle munka kín lesz számomra. És
az az idő, ha nagyon őszinte akarok lenni, és egy percre le tudnám
állítani lelkiösmeretem zakatolását, itt van!
A
hetven éves bácsi fitten szaladgál egész nap, ha rám néz,
aszongya: pipogya gyerek. A sovány, egészséges, erőben levő
intellektuál sajnálkozva néz rám, és elnézi, ahogy cipelem a
bútrát. Csurom vizesen és egyértelműen szenvedve. És lelkemben
az van, hogy jogosan állnak így hozzám, hisz egy asztalos vagyok.
Az asztalos csinálja csak a dógát. És mikor nem bírja, legyen
szíves dőljön ki a járda szélére oszt elviszik kukába. Minek
dógozta magát hullára? Degeszre zabálta magát, és a genetikája
sem valami kóser. Megmondta ezt nekem már az tanító nénim is.
Azt is, hogy semmire se fog jutni ez a lusta, hájas dög.
Elnézem
a csendes embereket, nézik mint rohad le a szekrényajtó olcsó
butrukon, tehetetlenül állnak két kibaszott 4x17-es csavar előtt,
azt behajtani kéne, de kiszakadt a papírból, és kéne neki két
kibaszatlan 4x20-as csavar, hogy fogjon még egy pár ajtó nyitást.
A kisgyermek ott játszik békésen az ajtó alatt. És várnak rám
két-három hónapig, amíg oda jutok. És ha össze is roskadok, nem
jutok oda egyhamar.
A
felém tanúsított empátiahiány nagyon karizmatikus, bennem is
kioltja ezt a hajlamot.
Nem
tud a Muzsi mindent megcsinálni ezen a Világon.
Idén
a kert bemutatta a klímaváltozás demó verzióját. Virágilag
alig hozott valamit, a több ezer nárciszból alig nyílt va húsz.
A meggyfáimról -noha permeteztem- alig szedtem valamit. Elrohadt a
fán még beérés előtt, vagy kiszáradt, mintha összeaszalódott
volna. Barackom ha van kettő a fán. A palántáim kihajtottak,
aztán elszáradtak. Ilyet még nem tapasztaltam. Még földet is
spécit tettem. Uborkát kétszer ültettem, másodszorra hajtott ki
pár, de nem nőnek.
Vettem
paradicsom palántát, elültettem, megfogantak. Alig vettem rá
magam, hogy karót verjek a földbe s kikötözzem őket. A gyom
köszöni szépen, összepaktált a klímaváltozással. Fa méretűre
nőnek.
Cézárt
már nem bírom fizetni, hogy piszmogja a kertem. Ha azt mondanám
neki, jer osztozzunk a terményen, de a munkán is, köszöni szépen,
de az neki nem rentábilis. És ő szavazásra jogosult nemcsak
papíros, hanem nyugdíjazott dilló. Így sűrűn engedem el, nem
ellenkezik, valahogy ő is korrektebbnek érzi, ha számára az Isten
imaláncot oszt ki feladatnak, semmint munkát. Nem rossz gyerek ő,
nagyon is megvan a magával szembeni önbecsülése, ami belőlem
teljességgel hiányzik.
Viszont
így a kertem bánja. És ha idén a paradicsommal törődök, az
csak azért van, mert nem tudom elviselni, hogy a klíma és a testem
velem ellenszegül és áthúzza számításaimat. Ez meg azzal jár,
hogy megannyi izzadság közepette, térdepelve babrálom a gyomokat
és csipegetem a vadhajtásokat.
Igaz,
összesen hat órát töltöttem el a negyvenegy paradicsom
palántámmal, de ha ez időben asztaloskodtam volna, vehetnék rá
20 kiló paradicsomot.
Egyértelmű,
nekem ez már fáj. És ha a napi (lassan kényszer) munkaidőm 4-5
óra, nagyon oda kell figyeljek, hogy minden minutumja ez időnek
pénzt generáljon.
S
hát itt a sűrű, kétségbeesett, szánalmas lehetőség
variálásaimban, mint megannyi megvilágosodás, mint a fehér
galamb szentlelkes alászállása fájós vállamra, jött az az
ötletem, hogy belenézzek ebbe a CNC világba. Primitív, gyarló
fejemben elgondoltam, ha már élő fekát nem kapni, mi lenne, ha
bevezetném a robotot? Aki aztán dolgozik nekem?
Mondom
feleségemnek újdonsült ötletemet, erre (jogosan) úgy néz rám,
mint egy gyermekgyilkosra. Hogy megin' mi jut eszembe? Hogy az utat
három évig fogjuk fizetni.
Pontosan
ezért, mondtam, mert ha napi 4-5 órát dolgozom, az nem elég.
Tehát
pénz nincs rá. Az ötlet viszont nem rossz.
Ideje
töprengek már egy bútorkellék internetes forgalmazáson, onnan
kiindulva, hogy ahányszor szükségem lett volna fa alapú bútor
díszítő elemre, soha, sehol nem találtam, csupán cégekre, akik
esetleg méregdrágán rendelésre csinálnak, több hónapos
határidővel. Én arra gondolok, hogy ilyen CNC faragásokat
elérhetővé tegyek, rögtöni postázással.
Ehhez
kezdetben egy sima cnc routert kéne vennem. Nézegettem, ahhoz, hogy
ne éppen játékot vegyek, legalább 2000 eurót kéne rászánjak.
És ez még mindig a belépő szint. De pont elég ahhoz, hogy
kitanulmányozzam a rendszert, barátkozzam a programmal és
megcsináljam az első mintákat, netán piacot építsek.
A
lényeg, hogy ezt ülve is végezhetem.
És
itt visszaköszönne nekem a több éves 3Dstudio Max bútor
tervezésem, ahol 3D-ben elég sokat terveztem. Megalkothatom a saját
mintáimat is, noha úgy néz ki, mintákat lehet venni, elég
olcsón.
Itt
egy percre elszégyelltem magam, mert ha ezelőtt 3-4 éve, ha nem a
stúdiómat kezdem el építeni, hanem a CNC-vel foglalkozni, ma
lenne egy profi gépem és talán már egy épülőben levő piacom.
De
azzal vigasztalom magam, hogy akkor más szinten is mélyen voltam és
a stúdióm talán megmentette az életem.
Bonyolult
az emberi sors...