Csak a butyi marad

Egy olyannak, aki váltig megvan győződve arról, hogy a lottózás az ördög műve, az az érzése, hogy ha va eccer húz egy lottó szelvényt, egy: eladta lelkét az ördögnek, kettő: ha már eladta, biztos meg is nyeri a fő nyereményt. Mert aszondják, hogy az ördög kápéban fizet.
Na de nem olyan egyszerű a dolog. Mert az ember még eladhatja a lelkét az ördögnek, de attól nem biztos, hogy az fizet is.
Sanyival tárgyaltuk, hogy mit is kezdenénk egy millió euróval? Hát rájöttünk, hogy nem sokat, mert egy: balfaszok vagyunk, nem értünk a pénzhez, kettő: nem elég ahhoz, amit kezdenénk vele.
Rájöttünk, hogy nincs mihez úgy kezdeni azzal a millával, hogy az generációkra maradandó legyen. És most nem sorolom a variációkat, amik eszünkbe jutottak.
Na de nagy megkönnyebbülésünkre nem nyertünk semmit, hiába gyújtottunk gyertyát az ördögnek. Valószínű ez sem megy olyan egyszerűen, réteges a dolog mint a kereszténység, vagy a nintendo, hogy több szintet kell elérni, többször meg kell halni, hogy az ember be legyen annyira avatva, hogy valamelyik úr számba vegyen. A tingli tanglik olyanok mint a piaci legyek, ma itt, holnap ott, semmiért sem lelkesednek, lám azért sem, ha millákat lehetne nyerni. Miféle ember az, aki lottózik egyszer az életében és megkönnyebbül, ha nem nyer? Talán annyira független akar lenni farkas magányában, hogy egy úrnak sem akar szolgálni?
Csak a butyi marad, állapítjuk meg Sanyival. Az értelmetlen butyi. Mert bármennyit butyizik az ember, nem elég. Highlander élete sem elég a sok adósságot kifizetni, és az a szar, hogy nem vihetnek el semmit, mert nem kell senkinek csarnok (a csarnok mire jó? Csak munkára. Az meg ki a francnak kell?). S akkor vagy türelem, türelem rózsát terem, vagy irány Kuba. Kilimandzsáró. Hova is menekült volna egy exbarátom barátja? Ja: Nicaraguába. De hát ő azt mondja Nicaragua itt van Kismuncselen. Nem kell elmenni Nicaraguába, mert Kismuncsel már az. Én hiszek neki. De azt nem hiszem, hogy a nyomor fokozása bármilyen megoldást ad.
Elnézem ennek a román asztalosnak a munkáit. Nagyon arra utazik, hogy a fa kiadja magát és nem a kidolgozott részletek számítanak. És nyer a pasas. Mert valóban, az embereket nem a kidolgozott részletek érdeklik. A sok fa, a sok teak vagy wenge pác megdobja a dizájnt. Kaszálja a sok lóvét a gyerek. Lám életemben erről is lemaradtam. Hogy blöfföljek a fával, rakjam a hajam a szakmával. Én marha illesztéseken törtem a fejem, kidolgozott részleteken, holott az emberek nem ezt várták tőlem. Mert ezzel magyarázható, hogy picsa munkákba is beleadtam azért, mint ahogy egy ingatlan ügynök mondta nekem: ebbe a csarnokba túl sokat fektetsz, nem éri meg, a zóna miatt nem szabad annyit befektetni. Mert ma csak olyan dolgot érdemes csinálni, alkotni, amit holnap nyereségesen el tudsz adni. Hát kérem, nemcsak hogy hiányzik belőlem teljességgel ez az adottság, de még fix fordítva van, megvan minden adottságom ahhoz, hogy olyanokba másszak, ami előre látszik, hogy lúzerség.
Csak a butyi marad. Csak a butyi marad. Ez akár egy dal refrénje is lehet.
Maradok Fricivel a gyöngéd szálak blogjából unisonban a kisebbség érzésben, és abban, hogy ...na jó, maradjunk ennyiben...