Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Fafej

Van itt ez a hétökör öszvér srác, ki belepottyant az asztalosságba, mint légy a tejbe. Román srác. Sajnos jellemző rá is a takony munka. Pár éve utazik mindenféle ács munkába, most látom „diverszifikálta”, kitágította a vállalkozási tevékenységét, asztalos munkákba is belemászik. Második lépcsőjét vállalta el, meg egyéb más dolgokat is bevállalt, teljes őszinteséggel igazolom, hogy a „nyeznájuba” a teljes tudatlanságba. Fogalma sem volt, mikbe mászik.
Persze könnyen lehet ilyen fogalmad sincs dolgokba belemászni, ha van éppen San Chirkistanoban egy asztalos műhely és benne egy idegesítésig jóságos Gepetto apóka, ki a fafejűekbe életet próbál szegelni.
Mert hogy minek van nekem türelmem ehhez a sráchoz? Román, fafejű, nem is ért az ember szavából, megy neki a falnak mintha betonból lenne a feje, mit bajlódsz vele, mondhatná bárki jogosan. Néha valóban idegesített. Meg is mondtam neki, kiabáltam neki, hogy bazmeg, hogy van neked pofád belemászni olyan dologba, amihez az ég adta világon semmi fogalmad sincs? Nem sértődött meg. Csak azt mondta, hogy bazmeg most hogy mondod, elbátortalanodtam. Na ne búsulj, biztattam.
Most is egy lépcsőt vállalt be, mégpedig egy kanyargós lépcsőt. Mondom neki, te vasfejű ökör. A legnehezebbjébe másztál bele. Elmondom neki ötször, tízszer, hogyan kell elkezdeni, mik a fázisok, ő teljesen mást csinál. Hagytam, eddze a fejét a barom, ha nem hallgat rám. Na de meghúzva a vonalat, ide s tova két éve jár a fejemre, pár hónapja majdnem rendszeresen vállal asztalos munkát. Megtanult fát egyenesíteni, vastagolni, rétegelve ragasztani, csiszolni, és még néhány alap fogást, ami elengedhetetlen az asztalosságban. Elnéztem, amint makacsul töri a fejét a megoldáson. Mert hiába látom én azt a kurva lépcsőt, ő nem látja. És ez a gondja neki. Nem látja térben. És ebben akad el, hogy nem látja térben azt a lépcsőt, hogyan alakul a kanyargása. Ezzel nincs mit kezdeni, mint hagyni őrlődni, hagyni meglátni a dolgokat.
Eszembe jutott az én első vállas csapom. Napokig rajzoltam, minden szögből, térben, síkban, nem láttam, nem éreztem át azt a vállas csapot. Persze azt én neveztem el vállas csapnak, mint utólag, úgy húsz év múlva derült ki, hogy tulajdonképpen melyik az a vállas csap, nem az, ami nekem térbeli meglátásos gondokat okozott, na de mindegy, így jártam keltem én is a műhelyben, ahol dolgoztam és törtem a fejem a saját vállas csapomon. Mert akkoriban azt mondtam, hogy ha én megtanulom azt a vállas csapot, sok minden kinyílik számomra az asztalosságban. És nem tévedtem akkoriban. Két délután ott maradtam a melóban mindenféle ürüggyel, hogy nyugodtan kigondoljam a vállas csapot. És meglett a vállas csap és nagy volt az örömem. Aztán rájöttem, hogy a vállas csap -erre a vállas csap elnevezésre jöttek aztán az úgynevezett András kötések, amiket az ács meszeriában használnak, aztán hogy súlya legyen a „tudásunknak”, elneveztünk minden ismeretlen kötés nevet hol Jóska kötésnek, hol Péter kötésnek...- szóval rájöttem, hogy a vállas csap elkészítése előtt kell a lyukat, majd a falcot kivágni, aztán a vállas csap adja magát. Sok asztalos mondta azután: te így csinálod? És furcsálltak. Nem tudom miért? Mert észrevettem, hogy az asztalosságban minden adja magát, ha jól kezded el.
Nézem a fiam számtanát és látom, hogy milyen összevissza vannak a dolgok. Mintha direkt az lenne a cél, hogy ne lehessen következtetni, építeni. Nincs a dolgoknak kezdete, vonala. Mintha feszt készenlétbe állítana a rengeteg -tudatosan fenntartott- ismeretlen előtt. Hogy igen, ott van az ismeretlen, de mivel nekünk sürgősen meg kell ismerkednünk a következő ismeretlennel, most nem vacakolunk ezzel.
Hogy én délután ott maradtam és megtanultam, felfedeztem a saját vállas csapomat az más volt, mert abban hittem, hogy megváltoztatja az életemet. De a számtani ismeretlenekben nemigen lehet bízni, nem ugyanaz lenne délután kínlódni megérteni.
Ez a vasfafejű román srác is így délutánozik most a lépcsőjével. Azért hagyom őt csendben délutánozni. Majd rájön, hol rontotta el. Két lánya van. Huszonöt kilométerről jön minden nap dolgozni. Kisiparosi engedélyt váltott ki. Ezért tisztelem. Ezért segítek neki. Aprópénzt fogadok el tőle, hogy a műhelyt használhatja. Mindig rá bízom, adjon amennyit megér neki. Nem él vissza a helyzettel. Sajnos sok magyar visszaélt a helyzettel. És ez bánt engemet. Miért nem tolonganak az ilyen vasfejű magyarok itt a műhelyemben? De nem, ezek a fafejű magyarok elkapták ezt az európai utópia vírust, hogy minek itt falhoz verni balfasz fejeket, ki tudja mikor tanulná meg ezt a mesterséget, amíg el lehet menni Angliába mosogatni, takarítani, több pénzért?
Nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy „mindig ott voltam nálad, zörgettem, kértelek, te nem utasítottál vissza, holott nem voltam hivatalos a bulidba...”