A zsiszk dosszié

Unalomig elcsépeltem már ezt a témát. De csak én csépeltem unalomig ezt a témát, mert amíg én csépelek itt rutinosan, és amíg a rózsaszín lepkékre várók is rutinosan várnak, addig a Yisk üzletlánc hódít.
Nincs nekem bajom semmilyen üzletház lánccal. Sőt. Egy modern beszerzőhely nekem, kedves fogyasztónak. Nem az üzletházak nyomulása a mi tragédiánk, hanem ahogy a zsidó szokott siránkozni, hogy miért csak az utca páros számú házaiból hajt be bért, jó lenne az utca páratlan számú házaiból is a bért behajtani.
Nekem magunkkal van bajom.
Olyan barmok (literar/non literar) vagyunk, akik nemhogy megérdemeljük vezetőinket, vezéreinket, példaképeinket, hanem egyenesen ránk vannak szabva, erre van szükségünk, értük élünk, méghozzá hűségesen.
Mert mi a Yisk lényege? Nem kell mindjárt a nagytőkés kapitalistákra gondolni, mint valami értelmes lényekre, akik arra pályáznak, hogy elnyomják a magunkfajtákat. Egyszerűen számolnak, felmérnek, és azt veszik észre, hogy né, a többi barom népek közé sorolódik még ez a kis ország népe is, és még nincs Yiskjük. Nosza építsünk nekik is minden városba egy egy Yisket. Ez a marketing része.
Ami az árú készletét illeti, a Yisk egy borzalmasan szegényes, primitív és gagyi lakberendezési készlettel tolja elénk a képét, hogy attól az embert a hideg kirázza. Egy valamiféle mini Ikea, sarki boltos variánsban, a piaci kínai minőségben. De puccos üzletházban.
Mint egy kivikszolt bódé, melyben az utcai palacsintát öltönyben kell megenni. Ha már parádé, legyen az az öltöny kiizzadt, retkes testre felvéve. Hogy originál legyen.
És megy. Nemcsak megy, de most már fejlődik. Most már minden valamirevaló negyedben akar nyitni egy egy Yisk. Mert a Yisk az Ikea előtemploma. Az Ikeába az ember belép az isten országába, a Yiskbe csak néha imádkozgatni. A kártieres csórok mennek a Yiskbe.
Mondom, nincs nekem ezzel bajom. Nyisson.
Nekem ezzel az a bajom, hogy a Yisk nyit és nem mi nyitunk.

Mert mibe került volna azt mondani egy okos embernek: nosza alkossuk meg a magyar lakberendezést? Lefogadom, pro bono került volna lelkes csapat, akik megdizájnolják a magyar lakberendezési trendet.
És ha van már egy elképzelt trend, csupán ezrelékéből a lopott közpénzekből meg lehet rendelni azokat a lakberendezési kellékeket, és részvénytársaság formájában nyitni lehetne legalább három nagy üzletet, csak magyar gyártotta termékekkel.
Nem részletezem, miért kell ezt csinálni. Le kell szoknom arról, hogy hülyéknek magyarázkodjak.
De ha magyar és nemzeti érzületről beszélünk mostanság, akkor ez kellene legyen nekünk az elsőbbség. A gazdasági élet felpezsdítése. A létnek a miértje.
Minden más megközelítése ennek a kérdésnek csak háborút szül. És háború után ugyanoda jutunk vissza, hogy noha vannak hősök, de csak balfaszok maradtunk.
Azért az tiszta röhej, hogy tölgyfáink rönk formájában, bükk fáink tűzifa formájában mennek kifelé, és mi megvesszük az éhbéren legyártatott kínai tölgykinézetű bambuszfélét, párnáinkba begyömöszölik a sok szecskázott pévécét, és nekünk nincsenek már libáink, amiknek tollából párnának valót téphessünk.
Magyarán kimegy ezres érték százban és bejön százas érték ezresért. És akkor ájulunk itt, hogy a kurva kapitalisták. Hát senki nem kéri, hogy menj a Yiskbe, de mész, mert nincs más hova menned.
És ennyi.