Unalomig
elcsépeltem már ezt a témát. De csak én csépeltem unalomig ezt
a témát, mert amíg én csépelek itt rutinosan, és amíg a
rózsaszín lepkékre várók is rutinosan várnak, addig a Yisk
üzletlánc hódít.
Nincs
nekem bajom semmilyen üzletház lánccal. Sőt. Egy modern
beszerzőhely nekem, kedves fogyasztónak. Nem az üzletházak
nyomulása a mi tragédiánk, hanem ahogy a zsidó szokott
siránkozni, hogy miért csak az utca páros számú házaiból hajt
be bért, jó lenne az utca páratlan számú házaiból is a bért
behajtani.
Nekem
magunkkal van bajom.
Olyan
barmok (literar/non literar) vagyunk, akik nemhogy megérdemeljük
vezetőinket, vezéreinket, példaképeinket, hanem egyenesen ránk
vannak szabva, erre van szükségünk, értük élünk, méghozzá
hűségesen.
Mert
mi a Yisk lényege? Nem kell mindjárt a nagytőkés kapitalistákra
gondolni, mint valami értelmes lényekre, akik arra pályáznak,
hogy elnyomják a magunkfajtákat. Egyszerűen számolnak, felmérnek,
és azt veszik észre, hogy né, a többi barom népek közé
sorolódik még ez a kis ország népe is, és még nincs Yiskjük.
Nosza építsünk nekik is minden városba egy egy Yisket. Ez a
marketing része.
Ami
az árú készletét illeti, a Yisk egy borzalmasan szegényes,
primitív és gagyi lakberendezési készlettel tolja elénk a képét,
hogy attól az embert a hideg kirázza. Egy valamiféle mini Ikea,
sarki boltos variánsban, a piaci kínai minőségben. De puccos
üzletházban.
Mint
egy kivikszolt bódé, melyben az utcai palacsintát öltönyben kell
megenni. Ha már parádé, legyen az az öltöny kiizzadt, retkes
testre felvéve. Hogy originál legyen.
És
megy. Nemcsak megy, de most már fejlődik. Most már minden
valamirevaló negyedben akar nyitni egy egy Yisk. Mert a Yisk az Ikea
előtemploma. Az Ikeába az ember belép az isten országába, a
Yiskbe csak néha imádkozgatni. A kártieres csórok mennek a
Yiskbe.
Mondom,
nincs nekem ezzel bajom. Nyisson.
Nekem
ezzel az a bajom, hogy a Yisk nyit és nem mi nyitunk.
Mert
mibe került volna azt mondani egy okos embernek: nosza alkossuk meg
a magyar lakberendezést? Lefogadom, pro bono került volna lelkes
csapat, akik megdizájnolják a magyar lakberendezési trendet.
És
ha van már egy elképzelt trend, csupán ezrelékéből a lopott
közpénzekből meg lehet rendelni azokat a lakberendezési
kellékeket, és részvénytársaság formájában nyitni lehetne
legalább három nagy üzletet, csak magyar gyártotta termékekkel.
Nem
részletezem, miért kell ezt csinálni. Le kell szoknom arról, hogy
hülyéknek magyarázkodjak.
De
ha magyar és nemzeti érzületről beszélünk mostanság, akkor ez
kellene legyen nekünk az elsőbbség. A gazdasági élet
felpezsdítése. A létnek a miértje.
Minden
más megközelítése ennek a kérdésnek csak háborút szül. És
háború után ugyanoda jutunk vissza, hogy noha vannak hősök, de
csak balfaszok maradtunk.
Azért
az tiszta röhej, hogy tölgyfáink rönk formájában, bükk fáink
tűzifa formájában mennek kifelé, és mi megvesszük az éhbéren
legyártatott kínai tölgykinézetű bambuszfélét, párnáinkba
begyömöszölik a sok szecskázott pévécét, és nekünk nincsenek
már libáink, amiknek tollából párnának valót téphessünk.
Magyarán
kimegy ezres érték százban és bejön százas érték ezresért.
És akkor ájulunk itt, hogy a kurva kapitalisták. Hát senki nem
kéri, hogy menj a Yiskbe, de mész, mert nincs más hova menned.
És
ennyi.