Gizella a nő


Aztán elolvastam volt Gizella utolsó regényét, csak még emésztettem magamban. A könyv címe szerint: „Az Isten hallgat”, azt hittem valami istenes kiábrándulásos dolog lesz. De végül nem az lett.
Mollináry Gizella annyira maga köré csavarja a történést, hogy alig fér a Világ melléje. Elemzi a Világot bőven, látszik, hogy a történés és megírása közt eltelt idő alatt jól megszedte magát irodalommal és valószínű történelemmel, mert sokat utal az egyéb népekre és kimagasló okosságaira, nagy rémületemre, mert én észben nem tudok tartani sem nevet, sem dátumot, így az oldalakra kitérő nemzetközi történés történelmi hírességekre bontva számomra olyan mint az őserdőben a bozót: vágni kell azt, hogy haladjak. De valahogy úgy állítja be, mintha körülötte forogna a Földgolyóbis.
Elég nehéz volt arra a 22-23 éves Gizellára összpontosítani, aki gyakorlatilag lányként élt abban az időben, amikor Magyarországot szétszaggatták. Olyan gondolatokat tulajdonított a regénybeli Gizellának, amit kötve sem hiszek el. Főleg azt, hogy a szocialista tevékenységéért ítélő tárgyalásán a könyv szerint 5-6 oldalnyi védőbeszédet mondott fel, ahol ugyancsak filozófikusan védte önmagát. Azon a tárgyaláson, amit ő maga is beismert, hogy előre megrendezett volt.
Én apámtól tudom, hogy mit jelent egy politikai megrendezett tárgyalás, és az nem ilyen, ahogy Gizella leírta. Na de mindegy, azt mondtam, elvégre ez csak egy regény.
A csaj elképzelte, hogy így lett volna fasza.

Említettem volt régebbi bejegyzéseimben Gizelláról, hogy általa megismertem a női gondolat világot, és hogy az mennyire messze áll attól az elképzeléstől, amit a férfi gondol a nőről. A férfi írók mindig valami magasan álló talapzatra emelik a nőt, olyan lelki, szellemi, erkölcsi tulajdonságokkal ruházzák őket királynőkké, amik csak a férfi agyában vannak. A nőknek teszik ez a királykisasszonyosdi, de ezzel a férfit azzá teszik, ahogy a nép mondja: „a farkával gondolkodó”, mellé teszem: szánalmas lénnyé.
Szerintem, majd minden férfi megélte ezt, hogy: „én szerettem és más baszta” dolgot. A nő incselkedik veled, de ha hozzányúlsz, jaj azt nem szabad és megsértődik, te meg természetesen tiszteletben tartod erkölcseit, hogy aztán túlfelől más simán megkefélheti.

A tíz hónapos börtön ideje alatt, Gizella sűrűn említést tesz azon erkölcstelen nőkről, akiket egyik vagy másik börtönőr dugott. Arra viszont lelki alibit talált, hogy ő miért dugatta magát egy börtönös felügyelővel, na nem azzal, aki a kulcsokat zörgette, hanem azzal aki az irodán dolgozott.
Bármilyen olvasott lett aztán Gizella, de a Nő benne nem változott. Ugyanaz a nő maradt okosan is, mint mikor buta volt.

Az a kép, hogy a férfi a családfő, a nő meg nem a családfő, ez egy felháborítóan hazug állapot. Az amit családnak nevezünk ma, az egy hatalmas álszent hazugság, az emberi természetből kiindulva, ha a férfi és nő őszintén állnának egymás előtt, belátnák, hogy nem lehet két dudás egy csárdában. Az nyer, aki erősebb, a Jézuslelkű veszít inkább. Nekem hiába mondják, hogy nem így van, mert én ezt tapasztalom mindenkinél. Addig fasza egy családi imázs, amíg azt fenntartják. Azt a mélységesen liberális családformát én még nem láttam, ahol a birtoklási vágy jézusi eszményként van jelen a féltékenység nélkül.

Na jó, ezekről Gizella nem ír, csupán én olvasom ki ezeket az ő női látásmódjából, és ezt a látást, mint röntgen kép teszem a társadalom elé, hallám az e amit látok?

Engem nem érdekelnek a történelmi igazságok, ebben olyan vagyok, mint a színvak, én történelemvak vagyok, viszont érdekel az érzés. Gizella sokat érez, de az érzelem világ nincs egy láthatatlan eszményképhez horgonyozva, hanem nagyon is a túlélés ösztönéhez. Külső viselkedésében viszont úgy tűnik, mintha valami felsőbbrendű eszményből táplálkozna. A férfi meg ugyancsak butaságában azt vetít ki e viselkedésre, amit szeretne, hogy úgy legyen. Így a férfi és nő kapcsolata két teljesen eltérő forrásból merítve jön létre, és talán sosem jönnek rá, mindaddig amíg ez a képzelet világ bennük erős.

Összevetve örvendek, hogy kezembe került Gizella regény sorozata, mert általa betekintést kaptam a női gondolkodás világába. Olyanok Gizella regényei, mintha az ember valamiféle időkapun nézne egy másik világba, csak itt az érzelmek kapui nyílnak meg, és olyan meztelenül jelenik meg ezen a kapun a női lélek, amelynél meztelenebb nem lehet.