Aztán
elolvastam volt Gizella utolsó regényét, csak még emésztettem
magamban. A könyv címe szerint: „Az Isten hallgat”, azt hittem
valami istenes kiábrándulásos dolog lesz. De végül nem az lett.
Mollináry
Gizella annyira maga köré csavarja a történést, hogy alig fér a
Világ melléje. Elemzi a Világot bőven, látszik, hogy a történés
és megírása közt eltelt idő alatt jól megszedte magát
irodalommal és valószínű történelemmel, mert sokat utal az
egyéb népekre és kimagasló okosságaira, nagy rémületemre, mert
én észben nem tudok tartani sem nevet, sem dátumot, így az
oldalakra kitérő nemzetközi történés történelmi hírességekre
bontva számomra olyan mint az őserdőben a bozót: vágni kell azt,
hogy haladjak. De valahogy úgy állítja be, mintha körülötte
forogna a Földgolyóbis.
Elég
nehéz volt arra a 22-23 éves Gizellára összpontosítani, aki
gyakorlatilag lányként élt abban az időben, amikor Magyarországot
szétszaggatták. Olyan gondolatokat tulajdonított a regénybeli
Gizellának, amit kötve sem hiszek el. Főleg azt, hogy a
szocialista tevékenységéért ítélő tárgyalásán a könyv
szerint 5-6 oldalnyi védőbeszédet mondott fel, ahol ugyancsak
filozófikusan védte önmagát. Azon a tárgyaláson, amit ő maga
is beismert, hogy előre megrendezett volt.
Én
apámtól tudom, hogy mit jelent egy politikai megrendezett
tárgyalás, és az nem ilyen, ahogy Gizella leírta. Na de mindegy,
azt mondtam, elvégre ez csak egy regény.
A
csaj elképzelte, hogy így lett volna fasza.
Említettem
volt régebbi bejegyzéseimben Gizelláról, hogy általa megismertem
a női gondolat világot, és hogy az mennyire messze áll attól az
elképzeléstől, amit a férfi gondol a nőről. A férfi írók
mindig valami magasan álló talapzatra emelik a nőt, olyan lelki,
szellemi, erkölcsi tulajdonságokkal ruházzák őket királynőkké,
amik csak a férfi agyában vannak. A nőknek teszik ez a
királykisasszonyosdi, de ezzel a férfit azzá teszik, ahogy a nép
mondja: „a farkával gondolkodó”, mellé teszem: szánalmas
lénnyé.
Szerintem,
majd minden férfi megélte ezt, hogy: „én szerettem és más
baszta” dolgot. A nő incselkedik veled, de ha hozzányúlsz, jaj
azt nem szabad és megsértődik, te meg természetesen tiszteletben
tartod erkölcseit, hogy aztán túlfelől más simán megkefélheti.
A
tíz hónapos börtön ideje alatt, Gizella sűrűn említést tesz
azon erkölcstelen nőkről, akiket egyik vagy másik börtönőr
dugott. Arra viszont lelki alibit talált, hogy ő miért dugatta
magát egy börtönös felügyelővel, na nem azzal, aki a kulcsokat
zörgette, hanem azzal aki az irodán dolgozott.
Bármilyen
olvasott lett aztán Gizella, de a Nő benne nem változott. Ugyanaz
a nő maradt okosan is, mint mikor buta volt.
Az
a kép, hogy a férfi a családfő, a nő meg nem a családfő, ez
egy felháborítóan hazug állapot. Az amit családnak nevezünk
ma, az egy hatalmas álszent hazugság, az emberi természetből
kiindulva, ha a férfi és nő őszintén állnának egymás előtt,
belátnák, hogy nem lehet két dudás egy csárdában. Az nyer, aki
erősebb, a Jézuslelkű veszít inkább. Nekem hiába mondják, hogy
nem így van, mert én ezt tapasztalom mindenkinél. Addig fasza egy
családi imázs, amíg azt fenntartják. Azt a mélységesen liberális
családformát én még nem láttam, ahol a birtoklási vágy jézusi
eszményként van jelen a féltékenység nélkül.
Na
jó, ezekről Gizella nem ír, csupán én olvasom ki ezeket az ő
női látásmódjából, és ezt a látást, mint röntgen kép
teszem a társadalom elé, hallám az e amit látok?
Engem
nem érdekelnek a történelmi igazságok, ebben olyan vagyok, mint a
színvak, én történelemvak vagyok, viszont érdekel az érzés.
Gizella sokat érez, de az érzelem világ nincs egy láthatatlan
eszményképhez horgonyozva, hanem nagyon is a túlélés ösztönéhez.
Külső viselkedésében viszont úgy tűnik, mintha valami
felsőbbrendű eszményből táplálkozna. A férfi meg ugyancsak
butaságában azt vetít ki e viselkedésre, amit szeretne, hogy úgy
legyen. Így a férfi és nő kapcsolata két teljesen eltérő
forrásból merítve jön létre, és talán sosem jönnek rá,
mindaddig amíg ez a képzelet világ bennük erős.
Összevetve
örvendek, hogy kezembe került Gizella regény sorozata, mert általa
betekintést kaptam a női gondolkodás világába. Olyanok Gizella
regényei, mintha az ember valamiféle időkapun nézne egy másik
világba, csak itt az érzelmek kapui nyílnak meg, és olyan
meztelenül jelenik meg ezen a kapun a női lélek, amelynél
meztelenebb nem lehet.