Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Ne szólj szám!


-Jó napot!!! - tört be Koebber úr a műhelybe.. jó kívánságának ellent mondó piros arca arra utal, hogy valójában haragszik arra, akinek ez a nap jó lenne.
-Viszont, Koebber úr! - így Pine úr, az asztalos. És tekintetét nem vette le a fiókról, amit éppen állított egy bútoron, jelezve ezzel, hogy mi sem érdektelenebb számára, mint hogy ki mit gondol arról, kinek milyen ez a nap. Főleg, mikor hangjából az indulat cseng ki.
-Pine úr! Mondja meg kérem, hozzám mikor ér el? - így a Koebber úr, az elején még parancsolón, de aztán már kevésbé agresszíven, inkább kérlelőn.
-Nézze, Koebber úr – mondja Pine úr s le nem venné a szemeit a fiókról, közben ceruzával megjegyzi honnan kell levágni még belőle, hogy passzent legyen benyomáskor, de ne szoruljon azért, - van még két munkám: Tordai úrnak a lépcsője és Lester asszonyságnak a kerítése, utána az Öné vagyok!
-Rendben, Pine úr! - s kicsit megigazítja nyakán az ingét, a nyakkendője és a hőség miatt kissé szorítja, a nyaka fészkelődésében az alsó állkapcsa is segít egy ide -oda mozgatással...tettet nyugalommal esdekelve: - de kérem, azt mondja meg nekem, hogy miért élvez mindig ez a Lester asszonyság előnyt magánál, velem szemben?

Pine úr ekkor felnéz Koebber úrra és látja, hogy önérzetében nagyon sértett, hogy megemlítette neki a Lester asszonyságot. Nem ez volt Pine úr célja, azt hitte, ha bizalmasan feltárja prioritásait, Koebber úr elnézőbb lesz a folytonos halasztás miatt.

-Nézze Koebber úr, - próbált leereszkedően magyarázkodni Pine úr - az életem nem egyszerű. Szeretném venni a kuncsaftjaimat abban a sorrendben, ahogy jönnek, de sajnos az élet nem ilyen egyszerű... - bár nem kötné Koebber úrra a részleteket, de most Pine úr, ha már nevén nevezte a dolgokat, ki kell tisztázza magát, így tovább folytatta... - Amikor belementem a műhely megvásárlásába, idegen voltam itt, és több ellenségre találtam, mint támogatóra. Akkoriban volt egy magasságos úr, aki pártomat vette és segített megvenni ezt a műhelyt. De időközben az egyik ellenséges irigyem összehordott hetet-havat rólam a pártfogóm előtt és az megharagudott. De én nem tudtam, mitől haragudott meg, sosem került tisztázásra a dolog, elég volt az hozzá, hogy ezentúl ő is ellenségesen bánt velem, bár igaz, csak fenyegetett, tettre sosem került sor, de ez nekem így is elég fájdalmas volt, mert benne egy barátot vesztettem el.
Teltek az évek – folytatta Pine úr... - és ennek a magasságos úrnak volt egy bizalmasa, maga biztos nem ismeri, de ennek a Lester asszonyságnak az édesanyja volt, és hasonlóan ő is neheztelt rám valamiért. Aztán hogy, hogy nem, de szüksége volt rám asztalosilag ennek a Lester asszonynak, hisz mint maga is tudja, sok asztalos műhely bezárt a gazdasági krízis után, én magam is úgy vészeltem át, hogy valójában asztalos volnék és nem vállalkozó. Így magamra maradva, bár veszteséggel dolgozva, évről évre a szorgalom átvitt a hídon.
Aztán kiszolgáltam párszor Lester asszonyságot, - folytatta bizalmasan Pine úr - így az édes anyja is kezdett megpuhulni irántam, őt is kiszolgáltam párszor és a magasságos úr is abba hagyta a fenyegetéseket, bár igaz a barátság nem újult meg. Így aztán, ahányszor engem hívott Lester asszonyság, mindenkinél előbb őt szolgáltam ki. Nevezze ezt gyengeségnek Koebber úr, vagy gyávaságnak, magával szemben igazságtalanságnak, de az én alázatos és túlélő ösztönöm erre utasított mindig.
-Értem én a maga prioritásait uram- szólt közbe Koebber úr, már nem olyan vádlón – de nekem ez sérti az önérzetemet, mert az én relációm a Lester asszonysággal más, ő nincs felettem, sőt, társadalmi pozíciónk szerint inkább alant egy fokkal, és ezért esik ez nekem rosszul! És mondja, - folytatta Koebber úr – ez a Tordai is hogy jön ide? Én magának egy sokkal régebbi kuncsaftja volnék, mint ez a Tordai úr is például!
-Nézze... Koebber úr, - mondta Pine úr leereszkedőn, bár igaz, hogy régi kuncsaftom, és nagyon sajnálom, hogy nem tudom gyorsabban kiszolgálni, de nézze... ez a Tordai úr, mikor már mindenki cserben hagyott, inkluzív maga is Koebber úr, mikor a házát csinálta, abban a nyomorult állapotomban jól fogott volna a fa munka, de maga máshoz ment, mert akkoriban hitt az én lejáratásomban, akkor ez a Tordai úr felkarolt engem.
Megtanultam az évek alatt – próbálta summázni a vallomást Pine úr, megbánva őszinteségét – hogy a jóakaró az egy értékes kincs, és mindenkivel szemben előnyt élvez.
Mondja Koebber úr – zárja le beszédét Pine úr – Nincs igazam?

-Igaza van, Pine úr – felelt engedékenyebben Koebber úr – de attól mégis sértve érzem magam.

-Nézze Koebber úr – ajánlotta pillanatnyi fontolás után Pine úr – játszuk el újra ezt a jelenetet. Menjen ki és jöjjön be újra a műhelybe.

Koebber úr értetlenül állt Pine úr előtt, meglepődése ellenére engedelmeskedett, kiment a műhely ajtón és vissza jött. Már arra is el volt szánva, hogy most jól odapörköl ennek a Pine úrnak, ki elvégre csak egy asztalos, és vele Koebber úrral nem lehet mindenféle játékot űzni. De hogy a dramatizációnak veleje legyen, indulatosabban tört be a műhely ajtón:
-Jó napot! Mondja Pine úr, mégis, mikor szándékszik hozzám is eljönni?! Régóta mind hiteget!
-Jó napot Koebber úr!... - kissé elgondolkodik Pine úr, aztán így válaszol: - Augusztus első hetében a magáé leszek Koebber úr!
Koebber úr láthatóan meghökkent, nem számított erre a cseles húzásra, megadóan megfordult és miközben a kijárat felé ment, dünnyögve mondta:
-Rendben van, Pine úr! Ennyit akartam tudni! Alászolgája! - 
-Alászolgája Koebber úr! - így Pine úr.

Bár sértve önérzetében, de Koebber úr megnyugodva ment el.
Pine úr pedig a tanulságot levonva, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, századszorra ígértette meg magával, hogy soha többé nem köt senki orrára semmi olyat, ami arra nem aggatható.