A Thomas, a Pergő és az amerikai álom

Mondom, hogy csak éppen megnézem, de még nem nyúlok hozzá. Jó munkához idő kell. Csak nyugalom. De aztán lecsavartam a négy anyát, ami tartja a pedál blokkot. Első fázisként fel akarom mérni a károkat és stratégiát készíteni, hogy milyen szerszámokat készítsek elő, esetleg milyeneket vegyek, hogy folyamatosan ott legyen a készlet.
Az is kérdéses volt, hogy hol végezzem a restaurálást? A műhelyben nem jó. Ott mindig por van. Így a legalkalmasabb a stúdió. Igaz, hogy télen hideg van a stúdió be nem épített részén. De majd viszek be valami kályhát. Vagy tavaszig beköltözöm a Mix&Klavi szobába, melyet most készítek, a dob bunker tő szomszédságában.

Hadd írjak egy intermezzot, mert elszáll a gondolat és az emberiségre nézve fontos.
A női egyenjogúság harca egy eléggé szánalmas harc. Az emberiség szégyene, hogy a nőnek ki kell harcolnia független státusát. Mondjuk, hogy igen, a női jogok, de valójában mi férfiak nem tudjuk elfogadni. Nekünk is időbe telik elfogadni, hogy ez a szabadságharc végül is szétzülleszt bennünket. A szabadság címszó alatt szétverjük a család fogalmát. Az elnyomott nők problémája nem az, hogy ők is képesek egy 36-os csavart meghúzni, hanem egyes barom férfi nemzedék rohadéksága, érzéketlensége. Mert a normális férfi mindig is külön figyelemmel adózott a nőnek és élete értelme a nő körül forgott.
Nos, a női egyenjogúsági per versus férfiak folyamatában néha a nő oda kerül, mint a kis kutya, mely először ugat egy nagyot, meglepődik, és kérdő képet vág: “láttad mekkorát ugattam?” Mindennek van mellékhatása (szándékosan nem írtam ellenreakciót). A férfi hirtelen egyedül érzi magát aktív, pörgő asszonytársa mellett, néha igen súrolva a mellőzhetőséget. A férfi is megváltozik. Ösztönösen, törvényszerűen. Szükségszerűen. Ha nincs rá szüksége, keres valami értelmet az életben. A nő ugyan lubickol frissen szerzett szabadságában, de azt nem veszi számba, hogy ez a szabadság nem valami 3 az egyben csomag, ahol bónuszba jár az úgy nevezett szabadság. Beleharapva, olyanná válik mint ama gyimelcs, mely az emberiség nyomorúságába hajt.
Igen, eljuthatunk oda, hogy külön, közös elhatározás szerint együtt él férfi és nő egy fedél alatt, biológiai és gazdasági ésszerűségből, de mi lesz az érzelmekkel? Kontrollálni fogjuk őket?
Kérdések, melyekre nekem nincs válaszom, valami mégis azt súgja nekem, hogy a szerelmet nem kéne kihagyni az életből, mint ahogy sok mindent kihagytunk már. És csak bambuljuk a neonfény világát leszokva arról is, hogy valamikor reménykedhettünk valamiben. Idáig az intermezzo.

Hadd írjak egy kis politikát is. Röviden. Sosem gondoltam volna, hogy eljön még egy idő, amikor mi erdélyi magyarok egy Orbán Viktor kijelentett gondolatából vallást csinálunk. Azt mondta, hogy a Trump, ez az amerikai nagy seggfej az igen, az egy fasza gyerek. Erre minden transzmagyar elkezdi isteníteni Trumpot. Ha ObéViki azt mondja ez a Soros maga a Sátán, akkor minden Magmagyar gyűlöli Sorost. Semmi kérdőjel, semmi megfontolás. Instant. Mi ez, ha nem a gondolat diktatúrája? Rémisztő ez, még akkor is, ha igaza lenne ennek az Ovének.
De elnéztem ezt az amerikai hejehuját az a szánalmas, buta Hilary és vadbarom Trump között. Amerika el kéne süllyedjen az Atlantisz alá szégyenében, hogy két ilyen torz karikatúra kezébe tette a sorsát, ideálját. Borzalmasat csalódtam az amerikai álomban.
Harag ne legyen, én úgy érzem a magyarságom katarzisát megéltem a kommunista elnyomásban, amikor hittem egy magyar feltámadásban, örökké szólt mellettem a Kossuth rádió, egyetlen fogható magyar rádió adó volt, az is zúgott búgott, ablakba kellett tenni, hogy halljunk valamit, mert nem minden embernek volt lehetősége a rádiók atyaúristenit a Vef-et megvenni. Néha rákattintok az M1-es hírcsatornára és a hányinger környékez tőle. Olyan képet fest a világról, mint a Brad Pitt játszotta Apokalipszisben, ahol mindenfelé csak zombi, zombi meg zombi. Ellepte a mocsok migráns mocsadék egész Európát. Olyan hangleejtéssel tudósít, mintha minden el lenne veszve. Hát mit mondjak? Asszem rövidesen Magyarország valóban mindent elveszt. Elmegy az esze, mint Amerikának.
Idáig a bréking nyúz.

Kellemesen meglepett, hogy a pedál háza tulajdonképpen a tápot és a végfokot tartalmazza. Úgy néz ki csak a kábeleket vágta le a vandálja. Meglehet a hangszórón kívül és a pedál klaviatúra drójain kívül nem hiányzik róla több. Ez jó. A nyomtatott áramkörös lapokat ezek szerint nem volt érdemes letépni, illetve nem jött le könnyen, nem érte meg, de elég volt ahhoz, hogy eltörje. Leszedtem a ritmus elektronikáját is. Hiányzik az összekötő drótozat, nehéz lesz kisilabizálni pontosan hány dróttal és hova volt kötve. De nem lehetetlen.
A következő lépés a tápot és végfokot felébreszteni. Van még egy 12 colos hangszóróm, a gitár ládához vettem három darabot, de oda csak kettőt fogok bekötni, mert nemsokára megjön a házi készítésű csöves erősítő Marosvásárhelyről és ahhoz az ellenállás miatt csak kettőt ésszerű bekötni, de nem is kell több. Stúdióhoz bőven sok lesz a hangereje.
Így a harmadikat az orgonába fogom betenni. Már csak azért is, mert ezeket a vintázs orgonákat is mikrofonnal veszik fel, mint a gitárokat.

Közben a dob felvételével ügyködöm. Eltart még, amíg megtalálom a megfelelő megoldást és hangzást. Ezek a próbálkozások is megérnek néhány bejegyzést.
Első körben a pergőről le kellett vegyem a klippes mikrofon illesztőt, mert nagyon berezonált a kávás ütésre, mintha a mikrofont is ütném. Külön állványra tettem a pergő mikrofonját. Így jobb, de meg kell találjam a legjobb pozícióját is, hangzásilag és biztonságilag is. Ne inhibáljon a dobolásban és ne is csapjak rá véletlenül.
A lábdobot két mikivel veszem fel. De felesleges lesz. Mikor elkészül a mix szobám, megnő a dob bunker tere és majd be tudom dugni a lábdobba a mikrofont, ahol felveszi az attackot is meg a szelet is. Most az attackot felveszem egy improvizált, de tökös, hosszabbított bilincsre szerelt mikivel és a szelet egy lézeres vízmérték állványára szerelve a lábdob hátsó membránján levő bassreflex lyukra irányítva.
A koppantós cinekre is tettem egy mikrofont, de az egy busted mythosz, rossz a miki is, nem arra való, meg nincs szükség rá.
Igen, kéne egy szett overhead, tér mikrofon, de azok méreg drágák. Egyelőre a vokál mikikkel boldogulok.

Volna még írni való, de dolgozni es kéne valamit...