Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

El Zárándo


Katit megszakítva egy napra, elmentem Jani atyához, visszafogni a padokat, lábakat szerelni és falvédőket szerelni. Körülöttem ténfergett Jani atya, hogy ide mit teszek, oda jön e valami, szegény nem is gondolja, hogy ezzel a sírba lehet vinni a szakembert.
Van egy vicces szójárás, hogy megkérdi a kliens a szakit: mennyiért festi ki a szobát? Az mond egy összeget. A kliens rákérdez: és ha én is segítek? A szaki pedig így felel: akkor duplája. Na valahogy így van, amikor a kliens feszt a szaki seggében ténfereg és állandóan előre kérdez. A szaki előre gondol több munkafázist, főleg akkor bonyolult, ha nincs egzakt megoldás kigondolva és függ minden a helyszíntől. Lépésről lépésre kell kigondolni. És akkor erre a kliensnek mind kell magyarázkodni. Ezzel telik az idő és természetesen az energia duplán fogy. Mert ott van a bizalmatlansági ráta.
Noha belátta Jani atya is, hogy ha az orgonánál áll valaki a háta mögött, izgul és nem látja jól a kottát.
Régről ismerem Jani atyát, és tudom, hogy nem gyanakvásból érdeklődött, hanem őszinte kíváncsiságból. Csak már én sem vagyok a régi és mindenre felkapom a vizet és minden munka előtt izgulok. Noha mindig megoldom, jól jön ki, mindenki elégedett, mégis, egyre inkább emésztődök. Betegesen.
Beszélt a zarándok útjairól, hogy napokig csak a természet, a gyaloglás, az elmélkedés, hogy megváltoztatta a világnézetét. Hát igen, sóhajtottam.
Jani atya így: hát le kell tíz napra tenni a mobil telefont és el kell indulni.
Elgondoltam, hogy a tíz nap alatt körülbelül mi történhet: a feleségem másnap kiveri a díszhisztit, basszam meg a gyereket, nem viszi és hozza mikor annak is feláll. Leég a vízpumpa. Három kliensem a pszichiátriai klinikán köt ki. Cézár éhenhal. Az egerek átveszik a műhely uralmát. Kimegy a fő biztosíték, csak én tudom hol van.
És ez csak hirtelen, mert a nüanszokra még nem is tudtam gondolni.
Jani atya azt mondta, hogy ő céllal ment, hogy legyenek házasságok, születések. Mert nincsenek. Lassan hal ki minden. És lám azóta csak Piskin volt három házasság.
Elgondoltam, hogy én milyen céllal mennék?
Hogy újra megtaláljam Istent.
De melyik istent? A katolikusokét? A baptistákét? A zaranátha hubbabundáét? Melyiket?
Ó... ez túl bonyolult nekem.
Van ott nekem, lelkem legmélyén egy mindenek Istene, aki mindenkit szeret (teljes megrökönyödésem ellenére is), Ő úgyis ott is arat ahol nem vet, fix engem fog most lajstromba venni, gonosz, lelketlen szolgáját? Nem e zarándokság az egész életem?

Én már abba is belefáradok, hogy látom a fiam is fel akarja fedezni a Világot, és hisz a felfedezésben. Azt kellene felfedeznie, hogy az ember mindenkor egy megélhetési kicsinyes, egy csirketolvaj, egy lusta dög, és emiatt lesz a veszte.
Ugyanazokat a szánalmas filmeket nézzük újra és újra.
Akkora a társadalmi erő, hogy benne az én szocializációm nulla.

Bukdácsol az egér, társai tetemét kerülgetve lavírózik a ragasztólapok közt, hogy majd ő megmutatja. Aztán pár percre rá odaveri pofáját a ragasztóba. Ott a pisiút, jelzi, hogy akik ezen az úton mentek, odapiszkoltak, mégis fut, bukdácsol és remél. Mit remél? Hogy még egy beragad majd, mert egy egérrel még nem vetem a tűzbe a lapot. Drága a ragasztó.

Jön két nap Katizás. Aztán három Gabizás. Még egy szekrényt elviszek. Aztán megint Kati. És mind így. Mind így. Mi ez, ha nem mezítlábas zarándoklat?