Minek?

Minek? Minek harcol az ember? Minek dolgozik annyit? Minek? Azért, hogy más helyett is elvégezze a dolgot. Mert ha már ott a meggy a fán, szépen beérve, az ember csak nem hagyja ott, mert éppen más, sürgősebb dolga van, amiből netán egy kis pénz is jön. Rászól erre, arra, kik fanyalítják a szájukat, de aztán némi fizetség fejében leszedik a meggyet a két fáról. Nincs kilenc meggyfám, csak három, de ha lenne is kilenc meggyfám, nem tudna télen eltartani, mint a kilenc diófás anyóka legendájában. Mert van itt munka háromnak, de fizetség alig jön ki egynek. S akkor harmadrésszel beérjük.
Van itt ez a kert, csak felére jutott idő és lovetta megmunkálni. Csabi végezte az oroszlánrészit, én csak mint a permakultúra rajongók elvetettem a magot. Jó, itt-ott kihúztam egy egy félméteres gyomot, nyögve és hősi érzelemmel, hogy irtom a gonoszt, közben húzom vele ki az elszáradt virágok hagymáit is szépen. Nem akarattal, de omlik kifelé a gyom gyökerével. A spéci irodalom aszongya, hogy ahajt augusztusban kell kiásni. Persze, mint ahogy a spéci szakik szerint a fürj a tizenhetedik naptól bújik ki a tojásból, holott nálam már harmadszorra fix a tizenötödik naptól bújnak és ami nem bújt ki másnap, annak nagyjából kámpec. És nem mindegy, nem nüansz kérdés ez. Mert az utolsó három napban nem kell forgatni őket és sűrűn kell permetezni, hogy puhuljon a tojás héja. Erre a fickó kidugja a fejét és én akkor állok le a forgatással. Volt úgy, hogy majd becsíptem a madárkát a forgatóval. Igaz, hogy most kibújt vagy ötven fürjecske, de legalább húsz odaragadt, nem tudott kijönni, kitörték a csőrükkel a likat a tojáson, de tovább nem volt erejük. Tehát jövőre a tizenkettedik napon leállok és permetezem majd a keltetőben levő tojásokat. Tizenkét bakot levágattam Jonikával, mert bajnak voltak. Molesztálták a tyúkokat. Másfél hónaposan a madarak akkorák voltak, mint a kifejlett felnőttek. Egy évesen a fürj húsa kemény mint a szalonnabőr. Őszintén? A fürj tojás íze valóban finomabb a rendes tyúk tojásénál, annyira, hogy megszoktuk és a rendes tojás már nem ízlik. A hús viszont nem ilyen arányban nyert nálunk. Nem éreztem különbséget a rendes tyúk húsánál. De valószínű ha többet ennék fürj húst, érezném a különbséget. De ez nem fog egyhamar beállni, mert nem szaporítok a hús miatt. Csak a tojásra megyek rá, a kiöregedett tyúkok majd természetes halál által fognak valószínű pufi szájában eltemetődni.
A rendes tyúk projekt elhamarkodott volt. A gazda megjátszás szánalmas melléfogása. Sokat eszik a huszonhat madár, melyből legalább tíz kakas, anyagilag nem győzöm őket is etetni. Szóltam Jonikának, vágjunk le belőlük, mondta még hagyjuk hízni őket. Jó, mondom. Erre a legnagyobb szép fehér tyúkot nem kigittelték a kakasok? Na de megyek még Jonika fejére, lenyisszenteni a kakasokat, egyet meghagyni, a többit amekkorák, nem érdekel, bele a fazékba fele fele arányban.
A fürjek sem normálisabbak. Életre halálra megy náluk ez a főnökség. De miért kell a tyúkokon kiverni a világ bajait, nem értem? Mindegy, aki hátráltatja a tojás produkciót, annak velem gyűlik meg a baja. Nem lélek dolga ez, hanem vér. Ők tanítanak erre engem is. És hej de sok ember él így, hogy a vér számít és nem a lélek. Holott azt tartjuk magunkról, hogy lelkes állatok vagyunk. Meg kellene tanulni viszonyulni. Kihez lelkileg, kihez vérileg. Mint a nagy harcos hősök. Ha kell kardot rántunk, ha kell gyöngéden ölelünk. De mikor, hol a határ? Ez már nüansz kérdés.
Esti műszak előtt kimagoltuk a meggyet, becukrozva eltettük, télen jó lesz az kompótnak, szirupnak, levesbe alapanyagnak. Minek? Mert ha már elültettük a fát, ha már tavaszonként megnyessük, alatta kaszálunk, és ha már beérik, ne hagyjuk szégyenszemre ott. Mert ha meghúzzuk a vonalat, hogy mennyit rakunk bele, időt, pénzt, energiát, talán kényelmesebb lenne a boltból megvenni. De ha már ott van! Ha az ember már eldöntötte, hogy él?
Semmi sem éri meg. Mégis mozgásban kell lenni. Mint a nyugdíjas tömbházlakó kiskutyája által, ki kényszerrel is de kiszedi az elgémberedett öregeket a házból, ezáltal mozogva, az életre.