Menetelés.

Én nem tom. De most már kezd idegesíteni ez a jobbos balos dolog. Oké, eddig tűrtem azon a címen, hogy ez a demokrácia bazmeg, mindenki mond amit akar, mert úgyis csak azt csinál amit tud. A jóérzésű ember azt mondta magában, rendben, basszák meg a világnézetüket, nem fog részt venni ebben a bal jobb bal jobb menetelésben, inkább kinéz magának egy vidéki telket és belerakja a valamijét az egészbe, félrevonul. Igen ám, de ez a világ teljesen fel van fordulva.
Rájöttem én, hogy valami zsidó napok lehetnek, mert a médiából zsidós dolgok áradtak. Érdemesnek találtam a History-n egy pár dokumentum filmet megnézni, és arra lettem figyelmes, hogy azok az idők majdnem passzolnak a mai idővel. Mintha ugyanaz a hangulat lenne. Ugyanaz az ideg uralkodik a lelki állapotokon. Már azon vettem észre magam, hogy óvatosabb lettem a lájkolásokkal. Megnézem ki mit osztott meg, ki az az ember? Mert ugyanazt a dolgot többen más érzésből, más meglátásból osztják meg. Ha az adatlapjából kiderül, hogy jobb fele húz, akkor azért, ha bal fele akkor azért. Mindegyiknek megvan a verziója. A téma legtöbbször egy dolog körül forog, hogy a másik miatt ment tönkre a világ, a másik a hibás, és már nem titok, hogy a másikat ki kell nyírni. Még fel merem tenni a kérdést, hogy hova akar ez kijutni? Mert ugye, voltak akkor is az okos zsidók, akik megneszelték a balhét és időben leléptek. De voltak az álmodozók, akik hittek az emberi jóban, meg az ilyen hülyeségekben. Azok megkapták méltó büntetésüket. A problémakör, ami a jelen hisztéria vastagodásával egyre nyilvánvalóbb, arra utal, hogy ez a „dialógus”, ami már az egyre élesebb jobb bal harcban zajlik, egyre radikálisabb.
Még csak beszélünk róla, viccelődünk, de nem azt látom, hogy ezekben csipkelődésekben lecsapódnának a hangulatok. Valami, talán az idő, az unalom, a frusztráció, ritmikusan előszedi az emberekben ezt a gyűlöletet. Gyűlölni bármi áron. Bárkit, bármiért. Olyan ez, mint a természetes szelekció, kiválogatja magának a legbrutálisabb egyedét a legbrutálisabb módon. Ölni, gyilkolni, megenni. A faj érdekében. Ez szerintem az emberi elme és lélek legsötétebb zúgja. Ez az a rész az élet filmjében, ahol megjelenik a the end.
Mi a megoldás? Sírtunk, hogy a fogyasztói társadalom megöli a nemzetet. A nemzeti társadalom meg megöli az egyént? Az előbbiben van választási lehetőségünk. A másikban mi a választási lehetőség? Maradni, beolvadni, elfogadni, hallgatni, vagy pekk end gó? Mikor van az az idő, amikor még lehet pakolni és menni? Mert mi van, ha ezek a hangulatok nem csillapodnak? Csak gerjednek? Napról napra erőszakosabban?
Tudom, hogy nemzet ellenes lesz a következő gondolatom, de nem tudom elhallgatni.
Már vagy tíz éve nézem, hogy Erdélyben is egyre többen nyilaznak, ostorokat pattogtatnak, magyar mintás gyapjú kabátokat készítenek. Tanulják a rovás írást. Jó dolognak nézett ki. Nekem is tetszett. És tetszene ma is. Mégis, ahogyan csinálják, egy ideje gyanús lett nekem. Miért? Mert mindig minden ilyen „hagyományőrző” muszájnak ítélte odatenni, nem titkolt gyűlölettel, hogy ne már a Gipsz Jakab jöjjön neki így meg úgy. Az első években megmosolyogtam. Jópofa. Méghogy Gipsz Jakab. Ma már ilyen körökben, ezeket megnevezik. A büdös zsidó, a rohadék zsidó. És mind aki nem rovásírásozik, nem rendel magyarmintás gyapjú kabátot, mind zsidóbarát, vágnivaló geci, hazaáruló, magyarellenes bitang. Erdélyben zsidó? Mi ez, ha nem az anyaország fertőző vírusa?
Lecövekeltem egy trikó feliratán. Nem mondom kinek a trikójáról van szó, mert ezért is lecövekeltem. Rovás írás ábécéje volt rajta, alatta meg hogy milyen -féle rovásírás. Megkérdeztem aztán valakitől, hogy miért? Hány -féle rovásírás van? Mi ezt használjuk, jött a majdnem kitérő válasz. Bölcsen csak bólogattam. Éreztem, hogy hullámok vibrálását zavartam meg akaratlanul, tudatlanul. Utánanéztem annak a fajta rovásírásnak. Persze, hogy onnan fúj a szél. Méghogy nem politizálunk. Dehogynem politizálunk. Méghozzá kőkeményen. És még az ártatlan gyermekek lelkeit is fertőzzük vele. Egy ártatlannak tűnő rovásírással is. Mert ez az az igaz rovásírás, nem a másik rovásírás.
A nem nyilatkozás is ellenségre utal. Nem kiabálod, hogy halál a zsidókra, nem kiabálod, hogy a haláltábor csak egy zsidó kitaláció, ellenség vagy. Aki hallgat az mind ellenség. Lehetséges ez? A mai világban? Nem tudom, mindez csak egy rossz álom? Jól látom? Jól értem?
Ami ezelőtt tíz évvel csak egy ízléstelen vicc volt, ma már nem az. A kérdés az, hogy öt év múlva mi lesz? Egy újabb népirtás? Kinyírnak mindent mi nem az? Ma még felteszem ezt a kérdést. Lehet, hogy holnap már nem.