Olyan konjunktúra alakult ki itt
Cézárral, hogy előkerült ennek a Jézusnak a dolga.
Elgondoltam ahogy a tizenkét éves
kamasz Jézus templomi megnyilvánulása után, harminc évesen
radikalizálódott, otthagyta az ács, vagy asztalos szakmát. Nem
hiszem, hogy a szentlélek szállta meg, hacsak nem úgy, mint valami
megvilágosodásos felismerés, hogy bizony a fa munkával nem sokra
megy az ember. Örökké csak gyalulni, fúrni, vágni.
Aztán elindult azon az úton, ami
azóta is sokakat inspirál illetve sok opportunista tróger üzletet
csinált belőle. A nagy vallások, mint megannyi nemzetközi multi
cég szívják a tüzet az egekből és emésztik velük a balgát
lelkeit.
Hogy félreértés ne essék, egyike
ezen balgáknak én magam is odaszámoltatom.
Descartes a keresés módszerén
agyalt, és felfedezte a geometriát meg az algebrát, és oda volt,
hogy az igen/nem kiszámítható, míg a szellem és lélek dolgai
értelmezhetők így is, meg úgy is.
Cézár anyját megműtötték. Egyszer
a szívével műtöttek valamit. Aztán megint összeesett és Cézár
úgy tudta egy hónapon át, hogy az agyából távolítottak el egy
tumort. Aztán kómába esett. Cézár ette magát. Én meg sajnáltam
Cézárt és biztattam.
Ette magát Cézár, hogy valószínű
nem kellett volna megoperálják. Mert ezzel beavatkoztak Isten
tervébe. Mondom Cézárnak, ne beszélj butaságokat, ha az orvosok
jónak látták megműteni, valószínű esélyt láttak benne. Igen,
de hogy most Isten azzal bünteti, hogy kómába rakta az anyját. Ha
nem műtötték volna meg, akkor esélye lett volna valami csodának.
A balgák egyike díszpéldányaként,
sajnáltam a kölyköt (mert az, apját nem ismeri, anyja már
gyerekként beadta mindenfelé), hogy eszi magát anyja egészsége
miatt.
Közben kiderült, hogy nem az agyát,
hanem a tüdejét műtötték az anyjának, mert ott volt daganat, és
az orvosok indukálták a kómát, hogy fel tudjon épülni.
Állítólag aztán kiszedték a kómából és állapota javult.
Erre Cézár nagyon lázba jött, hogy
megy németbe az anyjához. Menjél, mondtam Cézárnak, csak gondold
át, kinél leszel, ki etet, s ilyenek. Tudom, ezek földi, alantas,
kispolgári kérdéskörök, de tapasztalatom szerint igen fontos
tényezők.
Elmondta, hogy imádkoztak érte az
imaházban, és ugyan vigasztalták, hogy ő nem tehet róla, de a
lelke nem nyugodt, amíg el nem megy az anyjához, hogy beszéljen
neki a Jézus Krisztusról.
Ekkor szakadt le a pofám, hogy én
megint félre értettem az emberiség világát. Azt hittem Cézár
az anyja testi épségéért aggódik (csodálatra méltó, furcsa
hirtelenséggel), de itt tulajdonképpen benne dúlt egy hatalmas
lelkiismereti harc, hogy nem vitte el az anyjának Jézus
váltságművének a hírét, és emiatt, neki, Cézár előtt
valószínű bezár a mennyeknek ajtaja.
És hirtelen fellángolt bennem a
vallások iránt érzett antipátiám, hogy ne nevezzem gyűlöletnek.
Hogy ennyire behülyítették ezt a bitangot.
A múltkorjában mondta nekem Cézár,
hogy imádkozott értem a gyülekezetben, hogy kilóg a sérvem.
Mondtam neki akkor, hogy ha tényleg aggódik a sérvem miatt, akkor
ima helyett vasárnap is vigye ki a hamut a kazánból, amit
mellesleg meg is fizetek, nem kérem ingyé. Azóta több vasárnap
is eltelt, de úgy látszik az ima erejében jobban bízik. A sérvem
azóta sem húzódott vissza.
Aztán megenyhült bennem a harag.
Beismertem magamnak, hogy én sem vagyok épeszűbb mint ez a papíros
bolond (de szavazásra jogos) Cézár. Ahányszor bajba jutok, az
isteni beavatkozás csodájára járok. Az viszont sosem jutott
eszembe, hogy az üdvösségem problematikáját tegyem kártyalapként
a sors asztalára. Én ha imádkozom, azt a mások életéért
teszem. A magam üdvössége nem érdekel. Rábíztam az istenre. A
halálom utáni életem csupán annyira érdekel, hogy mekkora
adósságot hagyok hátra, illetve hány napra elegendő tűzifát.
Poromat nem kívánom Óceánokba szóratni. A kandallós legény
majd elszór. Ha igaz, hogy negyven éves az a cujka, amit ajándékba
hoztak nekem karácsonykor, mivel én nem iszom meg, a tüzes legény
annak a fejébe úgy elhinti hamumat, hogy se hírem se hamvam nem
lesz. És az nagyon is jó lesz úgy. Ha meg a pokol katlanjaiba
kerülök, mit mondjak? Van már gyakorlatom a tüzes kemencében
élve tartani az emésztő tüzet.
Úgyhogy nem tudom mire jutott aztán
ez a Descartes, majd biztos eljutok oda a könyvében, de egy biztos,
hogy az élet kérdésköreit nem lehet sem geometriával, sem
algebrával igazzá vagy hamissá tenni.
Úgyhogy úgy néz ki, hogy Cézár
elindul a sajátos El Caminoján, ha addig nem ugrik szintet a
megvilágosodás dolgában, avagy nem küldi más misszióba őt az
Úr, ahol “leznyébb” olcsóbban, könnyebben nyerhető a
személyes üdvösség.
Minden esetre, az asztro és
spirituális meglátásaim arra következtetnek, hogy nem éri meg
nálam Cézár a tavaszi gyomlálást. Izgága és missziós
messzenézése lovakat varázsol a lábai közé, és úgy néz ki,
hogy ehhez nagyon patkolnak testvérei a zÚrban.
Néha nagyon őszintén kiérződik,
hogy mellettem dolgát úgy végzi, mint a megpróbáltatott
istenfia, és én volnék az ördöng egyik arca ama negyven napos
böjtölésében.
És még nem is mondhatom, hogy nincs
igaza. Igaza van. Lakást adok neki, tűzifát is vágok neki, benti
budira mehet szarni, noha használhatná a tussoló kádat, nemigen
használja, mert előbb meleg vizet kéne csinálni a kazánba, és
nem fűt, mert minek, reggel dolgozik, délben már fut a misszióba,
este későn vergődik haza, na esetleg akkor befűt, de nem mindig.
Elébe tettem a világ mocskos dolgait, holott neki a mennyei Atya
dolgát kell propagálni.
A többi trógerhez képest azért
Cézár nagyon rendes istenfia. Tényleg komolyan veszi hivatását.
Mondhatni megszállott. És borzasztóan reménykedő. Szállítja
Isten Igéjét, mint az emberiség egyetlen lehető kiútját,
esélyét az üdvözüléshez. Cézár a jövőjébe fektet. A
mennyországra gyúr. Nem holmi, rothadó, molynak való göncökért.
Ez tisztelendő benne.
Én is, mint Descartes, azt hisszük,
hogy vannak örökre lefektethető igazságok, illetve hamisságok.
Úgy nézett ki, hogy az űzött, kiéheztetett Cézár révbe ér
itt mellettem, boldog liberalizmusban fog ezután fetrengeni, egyedül
egy lakásban. Munka tempója rábízva születettségi rigmusára,
kedvére. Láttam szemeim előtt a kert virulását Cézár kezei
alatt, de mindez a kép szertefoszlott, mihelyt Cézár jól lakott és
liberalizmusát úgy gyakorolja, mintha örökké így élt volna,
sőt kicsit már meg is csömörölt tőle.
Rájöttem, nincs más dolgom, mint
szeretettel ezt megfigyelni.
Ki állhat az Úr dolgainak útjába?
A gyomlálást majd meglátjuk.
