Ki állhat az Úr dolgainak útjába?


Olyan konjunktúra alakult ki itt Cézárral, hogy előkerült ennek a Jézusnak a dolga.
Elgondoltam ahogy a tizenkét éves kamasz Jézus templomi megnyilvánulása után, harminc évesen radikalizálódott, otthagyta az ács, vagy asztalos szakmát. Nem hiszem, hogy a szentlélek szállta meg, hacsak nem úgy, mint valami megvilágosodásos felismerés, hogy bizony a fa munkával nem sokra megy az ember. Örökké csak gyalulni, fúrni, vágni.
Aztán elindult azon az úton, ami azóta is sokakat inspirál illetve sok opportunista tróger üzletet csinált belőle. A nagy vallások, mint megannyi nemzetközi multi cég szívják a tüzet az egekből és emésztik velük a balgát lelkeit.
Hogy félreértés ne essék, egyike ezen balgáknak én magam is odaszámoltatom.
Descartes a keresés módszerén agyalt, és felfedezte a geometriát meg az algebrát, és oda volt, hogy az igen/nem kiszámítható, míg a szellem és lélek dolgai értelmezhetők így is, meg úgy is.
Cézár anyját megműtötték. Egyszer a szívével műtöttek valamit. Aztán megint összeesett és Cézár úgy tudta egy hónapon át, hogy az agyából távolítottak el egy tumort. Aztán kómába esett. Cézár ette magát. Én meg sajnáltam Cézárt és biztattam.
Ette magát Cézár, hogy valószínű nem kellett volna megoperálják. Mert ezzel beavatkoztak Isten tervébe. Mondom Cézárnak, ne beszélj butaságokat, ha az orvosok jónak látták megműteni, valószínű esélyt láttak benne. Igen, de hogy most Isten azzal bünteti, hogy kómába rakta az anyját. Ha nem műtötték volna meg, akkor esélye lett volna valami csodának.
A balgák egyike díszpéldányaként, sajnáltam a kölyköt (mert az, apját nem ismeri, anyja már gyerekként beadta mindenfelé), hogy eszi magát anyja egészsége miatt.
Közben kiderült, hogy nem az agyát, hanem a tüdejét műtötték az anyjának, mert ott volt daganat, és az orvosok indukálták a kómát, hogy fel tudjon épülni. Állítólag aztán kiszedték a kómából és állapota javult.
Erre Cézár nagyon lázba jött, hogy megy németbe az anyjához. Menjél, mondtam Cézárnak, csak gondold át, kinél leszel, ki etet, s ilyenek. Tudom, ezek földi, alantas, kispolgári kérdéskörök, de tapasztalatom szerint igen fontos tényezők.
Elmondta, hogy imádkoztak érte az imaházban, és ugyan vigasztalták, hogy ő nem tehet róla, de a lelke nem nyugodt, amíg el nem megy az anyjához, hogy beszéljen neki a Jézus Krisztusról.
Ekkor szakadt le a pofám, hogy én megint félre értettem az emberiség világát. Azt hittem Cézár az anyja testi épségéért aggódik (csodálatra méltó, furcsa hirtelenséggel), de itt tulajdonképpen benne dúlt egy hatalmas lelkiismereti harc, hogy nem vitte el az anyjának Jézus váltságművének a hírét, és emiatt, neki, Cézár előtt valószínű bezár a mennyeknek ajtaja.
És hirtelen fellángolt bennem a vallások iránt érzett antipátiám, hogy ne nevezzem gyűlöletnek. Hogy ennyire behülyítették ezt a bitangot.
A múltkorjában mondta nekem Cézár, hogy imádkozott értem a gyülekezetben, hogy kilóg a sérvem. Mondtam neki akkor, hogy ha tényleg aggódik a sérvem miatt, akkor ima helyett vasárnap is vigye ki a hamut a kazánból, amit mellesleg meg is fizetek, nem kérem ingyé. Azóta több vasárnap is eltelt, de úgy látszik az ima erejében jobban bízik. A sérvem azóta sem húzódott vissza.
Aztán megenyhült bennem a harag. Beismertem magamnak, hogy én sem vagyok épeszűbb mint ez a papíros bolond (de szavazásra jogos) Cézár. Ahányszor bajba jutok, az isteni beavatkozás csodájára járok. Az viszont sosem jutott eszembe, hogy az üdvösségem problematikáját tegyem kártyalapként a sors asztalára. Én ha imádkozom, azt a mások életéért teszem. A magam üdvössége nem érdekel. Rábíztam az istenre. A halálom utáni életem csupán annyira érdekel, hogy mekkora adósságot hagyok hátra, illetve hány napra elegendő tűzifát. Poromat nem kívánom Óceánokba szóratni. A kandallós legény majd elszór. Ha igaz, hogy negyven éves az a cujka, amit ajándékba hoztak nekem karácsonykor, mivel én nem iszom meg, a tüzes legény annak a fejébe úgy elhinti hamumat, hogy se hírem se hamvam nem lesz. És az nagyon is jó lesz úgy. Ha meg a pokol katlanjaiba kerülök, mit mondjak? Van már gyakorlatom a tüzes kemencében élve tartani az emésztő tüzet.
Úgyhogy nem tudom mire jutott aztán ez a Descartes, majd biztos eljutok oda a könyvében, de egy biztos, hogy az élet kérdésköreit nem lehet sem geometriával, sem algebrával igazzá vagy hamissá tenni.
Úgyhogy úgy néz ki, hogy Cézár elindul a sajátos El Caminoján, ha addig nem ugrik szintet a megvilágosodás dolgában, avagy nem küldi más misszióba őt az Úr, ahol “leznyébb” olcsóbban, könnyebben nyerhető a személyes üdvösség.
Minden esetre, az asztro és spirituális meglátásaim arra következtetnek, hogy nem éri meg nálam Cézár a tavaszi gyomlálást. Izgága és missziós messzenézése lovakat varázsol a lábai közé, és úgy néz ki, hogy ehhez nagyon patkolnak testvérei a zÚrban.
Néha nagyon őszintén kiérződik, hogy mellettem dolgát úgy végzi, mint a megpróbáltatott istenfia, és én volnék az ördöng egyik arca ama negyven napos böjtölésében.
És még nem is mondhatom, hogy nincs igaza. Igaza van. Lakást adok neki, tűzifát is vágok neki, benti budira mehet szarni, noha használhatná a tussoló kádat, nemigen használja, mert előbb meleg vizet kéne csinálni a kazánba, és nem fűt, mert minek, reggel dolgozik, délben már fut a misszióba, este későn vergődik haza, na esetleg akkor befűt, de nem mindig. Elébe tettem a világ mocskos dolgait, holott neki a mennyei Atya dolgát kell propagálni.
A többi trógerhez képest azért Cézár nagyon rendes istenfia. Tényleg komolyan veszi hivatását. Mondhatni megszállott. És borzasztóan reménykedő. Szállítja Isten Igéjét, mint az emberiség egyetlen lehető kiútját, esélyét az üdvözüléshez. Cézár a jövőjébe fektet. A mennyországra gyúr. Nem holmi, rothadó, molynak való göncökért.
Ez tisztelendő benne.
Én is, mint Descartes, azt hisszük, hogy vannak örökre lefektethető igazságok, illetve hamisságok. Úgy nézett ki, hogy az űzött, kiéheztetett Cézár révbe ér itt mellettem, boldog liberalizmusban fog ezután fetrengeni, egyedül egy lakásban. Munka tempója rábízva születettségi rigmusára, kedvére. Láttam szemeim előtt a kert virulását Cézár kezei alatt, de mindez a kép szertefoszlott, mihelyt Cézár jól lakott és liberalizmusát úgy gyakorolja, mintha örökké így élt volna, sőt kicsit már meg is csömörölt tőle.
Rájöttem, nincs más dolgom, mint szeretettel ezt megfigyelni.
Ki állhat az Úr dolgainak útjába?
A gyomlálást majd meglátjuk.