Valami
nyomja a lelkemet,
most
ez egyszer kiöntöm,
dilemmáimmal
ne legyek
egyedül,
amiről tudnia kell.
Nem
elég, hogy krízises időket élünk,
a
kertnek semmi értelme, a virágnak
még
annyi sem, mégis ingatlanba
vertem
fejem, a kerítést újra csináltuk.
Tudom,
hogy az asztalosságban nincs jövő,
a
fináncos ugyan másként vélekedik,
bukszámon
én csak látom, mégis
megvettem
egy faesztergát.
Családi
költségvetésünkben,
Ezen
kiadások nem voltak tervben,
Úgy
érzem, mintha ön lenne a Laborfalvi,
én
meg az egyszál szőlővel a Jókai.
Bár
mondanám, hogy megbántam,
De
mily nagy tragédia lelkemen,
Nem,
érzem bűnösnek magamat,
csak
a lelkiismeret furdalásomat.