Azt
már ugye leszögeztem, ilyen megvilágosodás forma, hogy iparias
életünk nem vezet jóra. Hiszékeny, naiv lévén, azt hittem
valamiféle kultúrcsavarral megtalálhatom az arany középutat, de
ezzel az igyekezettel is csak a ketyere, műszer és szerszám
arzenált bővítettem. Ezek sem segítettek megtalálnom az arany
középutat.
Feri
rávilágított arra, hogy azt amit én zeneként bütykölök itt,
az nem zenélés. Nem így mondta, de azzal, hogy ő minden
hangszersávot bár villanyos billentyűn, de maga játszik fel,
utalt erre.
Pár
keverésemet mesterelte és számomra borzalmasan szólt, nem az ő
hibájából, hanem az enyémből. Rájöttem, pár hangszert rosszul
használtam fel. Ahhoz, hogy valami jól szóljon, azt előre ki kell
gondolni. Viszont, egy dolog erről tudni és más dolog ehhez érteni
is.
És
egyáltalán, mit keresek én itt a retro lájtos rock shymphony home
version stílusban? Erre kérdeztem rá magamban. Mert amikor
elkezdtem a stúdiózást, nem erre gondoltam. De rácsodálkoztam a
virtuális keverőre és élveztem, hogy mire képes az elme, ha
lebomlanak a kifejező gátak.
Egy
darabig azt hittem a gépek teszik jóvá a hangzást. Azok is, de
inkább a hangos meglátás, vízió az ami létrehoz egy jó
hangzást.
Amit
csináltam, az nekem itthon jó volt. De mióta rávilágított Feri,
hogy mitől jó a jó, a sajátomat is szarnak hallom. Megfertőződtem
a jóra.
Erre
az volt a reakcióm, hogy lebénultam és majd egy hónapja kétszer
ha bementem a stúdióba, akkor is szégyenteljesen kisomfordáltam
onnan, megállapítván, hogy nem érdemlem én meg azt.
Visszatértem
a mindenkori függőségemhez, a munkához. Ez az én piám,
alkoholom, ha valami nincs rendben lelkes állat mivoltomban.
A
Muskóczi projekt is adott egy pofont nekem. Azt mondták a helyén
van a dolog, még nem tudják hova tenni, lenne rajta egy két dolog,
amit változtatni kellene. Marketing címen ezzel is ugyan oda
jutottam, mint a stúdiós projektjeimmel, hogy feje tetejére
kellene állítsam, hogy valamire valóvá lehessen tenni.
Még
tiszta szerencse, hogy rögtön nem reagáltam le, fejemben
nehezebben processzálódik az információ, mert abbeli csalódásomat
félretéve, hogy mégsem vagyok úgy jó, ahogy vagyok, mondtam,
adjanak egy két támpontot a változtatásra és megpróbálom.
A
kertes projektem is csúfosan bozótba ment az idén. A palántáimnak
spéci földet vettem, erre miután kibújtak, leégtek mind. Piacról
vettem 40 paradicsom palántát, azzal grimaszkodom itt. Kötözgetem,
pucolgatom. Ilyen undorító növényem nem volt sosem. Dupla
vadhajtások eszement életerővel robbannak ki, a tövéből is
hármasával és jó kövéren hajtanak új hajtások, mintha
szabotálni akarnák az anya növényt. Néhol kandikál egy egy
kisebb paradicsom, meglátom ezután hogy lesz, mert most virágzott
el a nagyja. De idegesít, hogy olyan alacsony a növény. Az én
palántáim ilyenkor már másfél méteresek voltak.
A
Cézárhoz kötött kert projekt remény dugába dőlt. Egyszerűen
nem érti a lényegét, elpiszmogja az időt, az viszont nekem sokba
jön. Próbáltam sokféleképpen elmagyarázni neki, megmutatni, de
mikor nekifog látom, semmit sem értett meg. Pedig csupán
gyomlálásról van szó. Néha nagyon elkeseredek. Mit bajlódom én
született ostobákkal? De bármilyen ostoba ez a Cézár, mindig
pontosan tudja mennyit kell kapjon, és tudja kire kell szavazni.
A
tegnap is. Ez a Daniel, az üzletes ablakmosó kéregető srác,
mikor megpakolt autómat látta, azt mondta vigyem őt is dolgozni.
Mondom neki, nézd, van két óra meló, lefesteni egy vas
szerkezetet. Nosza nagy volt az öröm, hajrá. Mutatom neki, szépen
bemártod az ecsetet, nem több, egy centire, a doboz száján kicsit
visszaveszel a festékből, hogy ne folyjon és nyugodtan, inkább
lassan de jól elkenegeted a felületen, hogy mindent takarjon. Erre
folyik mindenhol a festék, a seggében voltam egy órát a kettőből
és nemhogy maradt volna a festékből, de nem is volt elég és jól
sem volt lefestve.
Megint
szidtam magam mint a bokrot, hogy mi a franc akarok én mindenkit
megmenteni?
Nem
csoda, hogy ezeket soha senki nem dolgoztatja. Balfaszok.
Mindenki
mondja, miért nem alkalmazok valakiket? Hát de kiket? Kinek van ma
türelme tíz év alatt megtanulni egy szakmát? Sajnos már nekem
sincs ahhoz türelmem, hogy valakit megtanítsak tíz év alatt az
asztalosságra. Egy kibaszott ecsetet sem tud ma tartani senki a
kezében. Mit várjak el olyat, hogy valamit méretre gyalulni,
vágni? Netán szögbe, ívbe?
Igen,
más világ van. A réginek annyi. Hiába nosztalgiázok itt.
Ennyi
embert etetni, foglalkoztatni csak iparilag lehet.
A
csináld magad illúziója az Ikea, ahol csavarhúzóval behúzol egy
csavart és azt hiszed ezermester vagy.
„A
jó doki” sorozatfilmben van egy jelenet, behoznak egy állapotos
nőt, feltépte a kezét egy csavarhúzóval, éppen Ikeás kiságyat
szerelt össze, mert a férje nem ért rá. Bekötözik a kezét,
közben behoznak két vírusos beteget, kik hirtelen meghalnak, erre
karanténba teszik a kórházat. A férj kint őrjöng, a feleség
bent. Az izgalmaktól elindul a korai szülés. Komplikációk
merülnek fel, császárolni kell, de előbb a gyerek pozícióját
kellett átmasszírozni. Erre a jó doki (Murphy) egy neonlámpa
zúgása miatt, autista lévén, összeomlik és a földön fetreng.
Tiszta pánik. Az újszülött nem szuszog, az anya vérzik, egy
asztmás fiút tesznek oda éleszteni, amíg Murphy kómásan elköti
a vérzést.
Erre
a férj elkezdi vádolni magát, hogy nem szerelte össze időben azt
a kibaszott Ikeás kiságyat és emiatt került bajba a felesége.
Én
meg azt mondtam, mi a fenének kell két hónappal a szülés előtt
idegeskedni az ágy össze szerelésével? A nőknek ez a folytonos
hajtatása. Ez a folytonos bizalmatlanság, Miért jó neki arra
célozni, hogy a férfi tehetetlen, nemtörődöm idióta? Holott
egyszerűen nem volt rá ideje?
Én
amit látok, az az ember civilizációs betegsége. Őrjöng, hogy
élete minél civilizáltabb legyen, ha nincs nyolc nájlonba
csomagolva a rohadt zsemléje össze van omolva és emberi jogaira
hivatkozik, ha viszont nyolc nájlonba kapja a kurva zsömléjét, őrjöng, hogy mi lesz a teknős békákkal. És elkezd alapítványt
létrehozni a pungás (zacskós) zsemlék ellen, és ereket vágat a
kétségbeesett klímaőrülteken.
És
amíg engem tanítanak, hogy vigyek magammal otthonról szatyrot
vásárláskor, olvasom, hogy Marosvásárhelyen a heti két
alkalommal, Budapestre felszálló repülők járatát minden naposra
tették. Azaz hetente öt darab repülővel több.
Akkor
mi a lófaszról beszélünk?
Vágjam
itt az ereimet, hogy pungán spóroljam a Föld egészségét,
viszont túlfelől 250 %-kal megugrott a repülő használat? Mi ez,
ha nem cinizmus az emberi faj részéről?
De
mondok én mást. A Földet én nem féltem. Mikor túl sokan leszünk
mi patkányok, megrázza ő magát és lehullunk mi patkányok. Mind
meghalunk. A Föld nem. Ő ráér regenerálódni.
Viszont
mi újra és újra levizsgázunk.
Legalább
egy hozzám hasonló basszusgitáros ha lenne, jó lenne néha
elmuzsikálgatni itt ezt a sok nihilista bajt. Mondjuk blues formába.