A szivarozásról


Sokszor elkezdek magamban kételkedni, hogy jól látok e dolgokat? Jön ez a magát felnőttnek tartó (majdnem érettet írtam) társadalom és látom, hogy a dolgokat milyen lazán kezeli. Például a cigerettázás dolgát.
Rajta a szivaros dobozon, hogy mi minden betegséget okozhat a kitartó szivarozás és már úgyse néznek rá, mint a karikatúráimra. Díszletté vált, mint tájon a margaretták és a békésen legelő báránykák.
Ejnye bejnyéznek a felnőttek (mert az emberi testek nőttek, ami nem jelenti azt, hogy ezzel arányosan az eszek is nőttek), hogy bezzeg a mai fiatalság korán elkezdi a cigizést, de különösebben nem erőltetik meg magukat az átnevelésben, hisz legtöbbjük cigizik, legtöbbjük dilettáns abban amit csinál, legtöbbjük elfogadja a korrupciót, hazugságot, csalást mint létforma, azaz a felnőtt társadalom asszisztál a fiatalok tévelygéséhez.
Annyira szeret a társadalom a szennyben feredni, hogy néha igen megkérdőjelezem a magam igazságát. Lehet, hogy egy elkeseredett, elsavanyodott, frusztrált vén faszi lennék, aki nem is tudja mitől jó az élet? Hogy mit gázolok ezeken a semmiségeken, amik ugyan függőségeket okoznak, de hát egy életünk van, élvezzük azt? Valamit nem értek én ebből a gyönyörű World Klab Lájfból? Valami kibaszott jó mellett elmentem és emiatt parázok? Sokszor ez is megfordul a fejemben.
Hátha mindenki jól csinálja, hátha mindenki béheppi azzal amit csinál, a jó öreg keleti filozófiától ittas Popper bácsi szerint: ne aggódjunk, és főleg ne csináljunk semmit, mert ami szerdán is ott van, az jövő szerdán is ott lesz és minden szerdán ott lesz a világ végezetéig.
Nosza gyújtsunk rá. Természetesen bármikor le tud róla mondani -így a kérkedő- de ha jó, minek? Apámat idézve: „Ha már szivarozni sem lehet, akkor minek éljen az ember? Hisz csak ennyi boldogsága maradt”. Tudom, hogy ez inkább költői kérdés volt részéről, mert az Életet ennél sokkal komplexebbnek látta, én a nyomdokába sem léphetek ilyen formában. Viszont az a felismerés néha ma is lesokkol, hogy simán elnézte volna, hogy akár tizennégy évesen elkezdem a napi pakk cigit behúzni, semmint húsz évesen a saját pénzemből dobot vegyek. Nem kellett nekem tizennégy évesen beszívni a napi egy pakkot, mert csecsemő koromtól szívom a megannyi pakkot a szüleimmel egyetemben. Úgyhogy lucsoghat a tüdőm a szuroktól, anélkül, hogy egy szál cigit elszívtam volna életemben. Úgyhogy bé heppi.
Amióta fülemmel értem is, mi történik akusztikusan, már hajnalban elkezdték azt a mélyből, lélekből fakadó köhögés koncertet, hogy szarni, pisilni nem tudtak, míg ki nem köpték belüket, és amíg ki nem mentek az ajtón, sőt az utcáról is visszhangzott köhögésük, amíg el nem tűntek, nekem a lelkem szakadt meg nap mint nap, ahogy szenvedni hallottam őket. Úgyhogy a gyerek szobám hiánya semmi volt emellett. És igen, ez bennem egy traumát okozott. Metoo cigár... Ez a Metoo One. Gyakorlatilag amíg el nem mentem otthonról, huszonnégy éves koromig, mondhatom, hogy passzív szivarozó voltam.
Metoo Two. A vállalkozás éveimben, amikor csontjaimat nem kímélve, ropogtatva a vadkapitalizmus bő húsz évében, többféle munkással dolgoztam. Legtöbbjük legfőbb élet motivációja a napi két csomag szivar és este a megannyi sör, amíg a napi pénzkészletük tartott. Úgyhogy további húsz évben is passzív szivaros voltam, és soha senkinek nem volt meg az a jó érzése, hogy legalább ne a pofámba fújja a füstöt, általánosan elfogadott illem volt, hogy mindenki, bárhol szivarozhat. Az aki nem cigizett, az ritka madár volt. Furcsa veréb. Társadalmilag deformált.
Az sem számított, hogy sűrűn kinyilvánítottam nemtetszésemet a dolog iránt. Úgy fújták a füstöt szájukon, orrukon, mint René Descartes a bölcsességeit. Valószínű ő is szívott, hisz minden gondolkodó, költő előszeretettel fényképezteti magát hosszan elgondolkodva és pipával, szivarral a kezében. Az intellektus elhagyhatatlan kelléke.
Ma azon munkásaim öregebbek mint én, noha fiaim lehetnének, abszolúte semmire de semmire nem vitték, az egyik abban a házban lakik, amit nem fizetett ki nekem, és sosem fog, mert a szivar és pia nemcsak a testét ejtette rabbá, hanem a lelkét is. Ma itt lehetne velem, társtulajdonosként, szép öregség elé nézve, de neki az élet életebb volt a füstös oldalon, a nyomorban, felesége, gyermekei elhagyták... nem csoda.


Metoo Three. Jött Istvánka, a tizenkét éves erős, székely legény. Csomó tervvel, hogy kezdve DJ keverőpult, hangfalak, bicikli, majd motorbicikli, majd autó, s csak szőtte és szőtte álmait. Szívesen dolgozott bármit, szívesen adtam neki munkát és pénzt bőven, hogy csak úgy kente lelkem az egészséges gyermek látványa. Nevelője azzal dicsekedett, hogy már ezer lejt összegyűjtött ez az Istvánka, hogy lassan több a megtakarított pénze mint neki egy élet munkája után (így a szivaros nevelő).
Ma már a tizenhat-tizenhét éves Istvánka azért jár mindenhova dolgozni, hogy legyen szivarja. Kérdem tőle a múltkor, mikor nálam dolgozott és sűrűn állt le cigizni, hogy te István, a tervekkel, álmokkal mi lett? DJ pult, s motor, s autó...?
Legyintett. Azok csak álmok voltak.
Nézhet boldogan a társadalom a megtört Istvánkákra, és az eljövendő Prüntyőkékre és a Marcsákra. Nézhet.


A pánik, a vészjelző, a hadi állapot bennem akkor aktiválódott, amikor rájöttem hogy a tizennégy éves fiam elkezdett cigizni. Na mondtam, egy faszt! Nincs több Metoo! Itt háború van! A liberalizmus alfa és omegája itt és most le van fejezve Csingacsguk hatalmas kiásott bárdjával. Mert mondhatom én nagy liberálisan, hogy a te dolgod fiam, mit kezdesz az életeddel, de mit tud dönteni maga felől egy tizennégy éves gyermek a szivarozás terén? Ezek a csak kipróbáljuk dolgok két hónap után is, arra utalnak, hogy az életébe zárkózott végleg a szivarozás. A szivarozás az nem olyan, hogy betelik az ember egy ízzel és jól lakik belőle egy darabig. A szivarozás az az egyik legmocsokabb társadalmi szokás, és ne már, hogy a Jani, a Béla, a kutyfalvi Géza egymaga kárhozzon el, magával vonsz egyéb palimadarat is a pokolba. A kispolgár együgyű bölcsessége abban valósul meg, ha más is magáévá teszi és hiszi azt, sőt vallja és napi rutinná teszi. A tizenévesek körében, mikor már az otthoni tojáshéjakból elege van, keres magának idegenek által levedlett romlottabb tojáshéjakat, és az a legnagyobb és legmegbecsültebb guru, aki már úgymond felnőttként viselkedik, azaz: cigizik, iszik. Az újonc beépülne az úgynevezett társadalomba. Abba a társadalomba, amely ilyen trükkök mögé bújik múzsa hiányában, alkotó kedv hiányában, életcél hiányában.
Mert ugye még az akadémikus professzorok is cigiznek, csak nem lehet az olyan rossz.


Beszéltem a fiamnak erről, sok mindent elmondtam neki, szokatlan hallgatása azt éreztette velem, hogy nem ért egyet. Annyit mondott, hogy bármikor le tud állni, ez neki nem szenvedélye. Én hiszek neki, sőt igyekeztem felhozni neki pozitív oldalait, hogy mennyire tehetségesnek látom, hogy sokkal logikusabban, higgadtabban, objektívebben gondolkodik mint én, türelmesen utána keres mindennek, sok programban egyedül tanult meg alkotni, a tervező-rajzoló programban egyedül, pár nap alatt megtanult tárgyakat megalkotni, amihez nekem anno sok könyv és hónap kellett. Én hiszek neki, viszont nem hiszek a társadalomban. A társadalom egy fatalista közeg, aki bagatellizál minden olyan veszélyt, ami az ember életére tőr, csakhogy igazuk legyen a pitiáner guruknak.
Mondtam a fiamnak, hogy soha nem szóltam bele abba amit csinált. Türelmesen ott voltam mellette, amikor a méregdrága német Legokat kiválasztotta, mert a kínai nem olyan, igazat adtam neki. Megértettem, hogy az I7-es proci jó neki arra, amitől jó egy gép, hogy egy 34 inches, hajlított képernyő adja azt az élményt, sosem vitatkoztam ezért, hogy azokra a játékokra miért nem elég az I3 és a sima képernyő, nekem ilyen sem volt, mert akkor még nem volt semmi. Mert láttam, hogy nemcsak játék fogyasztó, hanem érdekli az is, mitől olyan a játék, ki csinálta, hogy csinálta és mi a története a piff-puffon kívül. Megalkotta a Democracy 3-ban azt a kormányzást, amitől stabil lett a gazdaság, az egészségügy, a tanügy, az emberek jóléte stabil, lassan növekvő, nincsenek sztrájkok, tüntetések, egyensúlyban vannak a pártok, konkrétak a törvények és így tovább. Én a Democracy 3-ban pár óra alatt tönkrevertem egy országot, és feladtam a világ kormányzásával. Kiderült, hogy a liberális világképemtől seperc alatt összeomlik a Világ.
Mondtam a fiamnak, hogy ha kérhetem, hagyja abba a cigizést. Nem baj, ha megharagszik rám, csak hagyja abba.
Mondta még valaki, hogy ne aggódjak, ez csak egy kamaszkori hülyéskedés. Kinövi.
Az én tapasztalatom élő embereken az, hogy a szivarozás nem a roller kinövése féle cucc. Aki elkezd cigizni, az nem igen hagyja abba. Ez az én tapasztalatom. A cigis ember azt hiszi, hogy a szivar egy fajta kellék, mint autón a visszapillantó tükör, de gyakorlatilag az élete értelme benne van.
A napi egy csomag szivar az a napi bérének egy negyede, de lehet több is, mert szombat vasárnap is szív, amikor nem hozza ki a napi bérét. Nem függ tőle, nem függ tőle, de reggel amiután kiköhögi belét az első dolga hogy füstöljön egyet. Semmihez nem kezd, míg egy-két szivarat el nem szív. Megnyugszik, mert ilyenkor a gyomorfekélye is lecsillapodik, hisz a reggeliről rég leszokott már, mondván de jó, ha cigizik legalább nem eszik annyit.
Apám, anyám szivarozott, minden munkatársam rendesen szivarozott és engem is zavartak füstölésükkel, megannyi fiatal korú, akik nálam a műhelyben megfordultak, mind cigiznek és egyik se hagyta abba, mint a rollerezést, hanem átváltottak motorra, azaz nem elég a napi fél pakk, rátértek a napi két pakkra. Csabi rendszerint éjjel is rágyújtott, elkezdte a harmadik pakkot.
Kiszámoltam, nagyon egyszerű kiszámolni, hogy ha a feleségem és én, a 27 éves házasságunk ideje alatt fejenként csak egy csomag cigit szívtunk volna el, az számokban mit jelent: 27 év x 365 nap az egyenlő 9855 nappal, ehhez minden nap kettő csomag cigi, az egyenlő 19710 csomag cigivel, számoljunk csomagonként átlag 13 lejjel, az egyenlő 256230 lejjel, európai pénznemben ez megfelel: 56940 euróval. Lecsengetve százas bankókban, az 569 darab papír pénz. Ablakon kidobott pénz, az egészségről ne is beszéljünk. Én biztos már nem élnék, az szent.
Hogy mit lehet vásárolni 56940 euróval, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, csak akkor senki ne irigykedjen lakásunkra, műhelyünkre, kertünkre, stúdiómra és így tovább.
Ezzel a bejegyzéssel is megtettem ami tőlem telhető.
Nem elég, hogy rengeteg semmirevaló szokásban élünk, amiket jó lenne levedleni, nem elég, hogy egy csomó ártalmas minta szerint élünk, mert úgy szoktuk meg, úgy vettük át (és ezen szokások legtöbbje a fatalizmusban gyökerzik), nem elég, hogy a globális mentalitás ember ellenes minden szegmensében és arra gyúr, hogy úgy szellemileg, testileg mint lelkileg tönkre tegyen, de hogy szánt szándékkal kárt teszünk magunkban, az a butaság csúcsa. Az értelem sötét éjszakája.
Így a szivarozásról.