Csövezés

Csövezek.
Az én logikám, bevallom kacifántos és ritkán tartja be a gazdasági növekvés törvényszerűségét. Legtöbbször inkább visszamegyek futni még egy kört, ha valamiben nem vagyok biztos. Mint a körforgalomban, ha az ember nem tudja pontosan az utat, fordul még egyet, kettőt, amíg eldönti az irányt.
Nagyvonalúan azt mondtam, hogy Andorrába ne vigyünk vizest, azaz vízszerelőt, mert az plusz pénz, máshoz meg nem ért, és mindig az van ezekkel a vizesekkel, hogy se betonba nem fúrnak, se fába nem vágnak s akkor két ember mást se csinál, mint futkorászik a vizes mester után, hogy vajon hova kell fúrni vagy vágni egyet, hogy munkájában se legyen hátráltatva.
Mondtam ezt két okból. A harmadik okot kihagytam, mert tudtam, hogy a vizes pénzét úgysem adják nekem, ha én vállalom el a vizet is. Olyan ez, mikor jönnek és azt mondják: ha ugyanannyiért csinálod mint a román, veszem a romántól. Ez is egy logika, de sosem tudtam megérteni.
Az egyik fő ok, hogy bevállaltam a vizet az andorrai faházba az, ha jött volna egy vizes is velünk, a kisbuszban a fiamnak szűkös lett volna a hely. A másik fő ok, hogy legalább nem kell más után futkorásszak a szúrófűrésszel és a fúrógéppel, hogy lyukakat csináljak a vizes keze alá. És persze az egyik mellék ok, hogy piszkálta a fantáziámat, meg tudok e csinálni egy teljes vízszerelést? Azon sértő okot nem is említem, hogy utálom a felfuvalkodott vízszerelőket, mert mindig úgy beszélnek munkájukról, mintha az emberiség egyik legnagyobb intelligencia függő meszeriája (Imrének: szakmája) lenne s azokon a csöveken egyenesen az isten tüze áramlik. A vízszerelő gázsikról meg aztán végleg ne beszéljünk. Nem azon méltó a munkás a maga bérére mércével számolják a vizesek a napi teremtő, alkotó művészetüket, hanem a bennem teljességgel hiányzó gazdasági jó nagy növekedés logikájával. Bocs, de így van.
Kisebb vízszerelés javításokhoz volt már szerencsém itthon. Némi praktikát azért összehoztam, egy kisebb méretű blöffre. Hogy igen, majd én. Hogy őszinte legyek, még magam is meglepődtem, hogy az andorrai vízszerelés első próbára sem csepegett sehol. Jó volt ez az önbizalmamnak.
Ez az önbizalom hozta meg a kedvemet itthon átszervezni a fűtést a műhelyben. Igaz, hogy amíg Andorrában polipropilén csöveket forrasztottam egybe, itthon a fűtővíz réz csövekkel van vezetve. De mint mondtam, a részletkérdésekben sosem szoktam vitatkozni, ha már elindultunk egy úton. Ha réz, akkor réz, tán nem cső az is?
Mondjuk abban biztos lettem volna, hogy egy vizes nem prickolódna régi csövekkel, mondván: uram a régi cső, az régi cső, tudja milyenek ezek a régi csövek. Nem csiszolgatná a csövek végén a festéket, meg nem mind variálná, hogy ne kelljen új csöveket venni. De biza órákat gondolkodtam azon, hogy ne kelljen újakat venni. Csak ezeket az illesztő micsodákat vettem meg, de ekkora átalakításhoz az összeg elenyésző volt.
Tudom, mondhatná a vízszerelő: uram, amennyit itt maga eltökölt ezzel az alakítással, kis ráfizetéssel hamarabb meglett volna. Talán igaza is lenne a vízszerelőnek, de mint mondottam, bennem egy más fajta logika lakozik, és most a legfontosabb nekem az önbizalmam felfele növekedése.
Mert manapság az ember két kútból meríthet: saját önbizalmából és a hitel kártyából. És ami a legdrágább és legnehezebben megszerezhető e kettő közül, az az önbizalom.
Ezt az önbizalmat volt hivatott a mostanság csövezésem.
Rögtön tíz ok került elő, hogy ne most csináljam a fűtés átalakítást, de rendre mind a tíz okot kipipáltam. Amit nem tudtam, kigondoltam, rájöttem, centiről centire haladtam, csapról csapra, így szépen felszereltem hat különféle fűtőtestet.
Jó így ránézni az embernek a saját munkájára, akkor is ha a csövek nem követik szigorúan a vízmérték buborékát, hogy képes volt rá.
Mert muszáj volt képes lenni rá, hisz újabb ismeretlenek, újabb feladatok elé néz az ember fia. S amíg mélázgattam a csöveken, közben gondolatom el elkalandozott, hogy ugyan merre ezzel az asztalossággal is? Mert ez az út, amin közel húsz éve megyek, ennek vége. Ez világos. Új utakat kell explorálnom. Azokhoz meg irtó önbizalmak kellenek. Mert valahogy a hitelkártyát is balanszíroznia kéne, mert az már üres.
Azért néha elgondolom, hogy milyen szerencsés fickó vagyok. Nem kell nekem pszichológus, még tanácsadó sem, noha öregedő fejjel még mindig keresem önmagam, lám itt csövezek, ha jó idő van kimegyek a kertbe, kiszedek még a kardvirághagymákból, tulipán hagymákat ültetgetek vissza, fát hasogatok a tűzre, fűrészport lapátolok a kazánba, és még hol van a villanyszerelés, amit át kéne azt is gondolni, szerelni, mert sok sok önbizalomra van szükségem.
Mert manapság az ember nem tud megengedni magának ilyen két éves depressziókat...
Na így a csövezésről.