Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

De genere empatikus?

Eljutottam arra a felismerésre, miszerint a belém nevelt (tök liberálisan, saját akaratomból, jó kis apai segítséggel) Isten hit és szeretet, meg az Istennek velem való tervére (úgymond, amit nekem kell valahogy valamilyen úton felfedezni), mintaként élt bennem aztán napjainkig, és állítólag ezeket a mintákat nem tudjuk levetni magunkról, bármennyire igyekszünk.
Egy pesti, nálam sokkal idősebb barátom egyszer jól leforrázott, hogy miféle dolog Istenben hinni, és köréje építeni az egész világomat? Nem értettem aztán, hogy miért erősködött, hogy de igen, a történelmi egyházak a magyarság megmentői és támogatni kell őket? Kérdeztem tőle, ha nem hisz Istenben, sőt emeletes szamárságnak tartja, az emberi butaság és birka szellem csúcsának nevezi, akkor hogyan tudja elfogadni az egyházakat a nemzet megmentőjeként? Sőt, azt mondta, hogy az egyetlen.
Persze, én akkor is tudtam, hogy mire céloz, akkoriban született meg bennem az a gondolat, hogy: “amíg a falak épülnek, senkit nem érdekel mi zajlik a falak mögött”. Azaz, ha egy úgynevezett Bethlen szárny falára háromszoros vakolatpénzt küldtek a Bethlent soha nem látott falak mögött uralkodó, fiatal, karrierista papocskának, senki nem számolt utána, hogy abból mit vakolt el vagy se, mert lopás ide, lopás oda, valamit csak kivakoltak vele. Igaz, hogy fele önkéntes munkával, de erről van szó, hogy tartja az egységet. Ha Amerikából a kihaló közösség traktort kapott, abban a reményben, hogy megkönnyíti a magyar csóringerek agro kultúráját, már első naptól az a traktor az eklézsia szükségleteit gömbölyítette, nem a magyar csóringer parasztét, de nem szólt se az adakozó, se a csóringer, mert mégiscsak az egyház az egyetlen fenntartó erő.
Puszta létezése tovább égeti izzó olmos betüivel az emberi lélekbe amaz nemlétező üssten félelmét az buta parasztok tösztességes és allázatosságos viselésébe. És ez az a marketing, amely egy nemzetet összetart. Mert mi egyéb tartaná össze? Ki keresztelne, ki házasítana, ki temetne, ha ez a korrupt pap nincs? És egyébként is, az uraknak dukál a korrupció. Ez is olyan általános nézet, mint a mindennapi miatyánk. Azt is megértettem, megannyi vallásos tréning alkalmával (csendes napok, evangélizációs hetek, imaláncok, stb...), hogy valóban, a magát keresztényeknek valló nemzetek, ha kivesszük a vallást, a Jézus ágon felszaladó sajátos Isten képét, mintha a talaját vennéd ki az alól a nemzet alól. Hogy ez a vallás csak egy belénk égetett minta, az mi sem igazolódik jobban, mint az a kép, miszerint a mennyei istenség most tehetetlenül retteg az iszlám hitűek nyomulásától, de teljes vállszéllességben meri hinni ez az isten, hogy hű szolgái megvédik majd e fenevadtól. Hogy aztán a csendes, lapos kereszténység tovább űzhesse történelmi hivatását. Hogy ez az isten lecsorgyálódott, az már egyértelmű, mindenhatóságát átvették a derék egyházak.
Elég sűrűn hallottam emberi nosztalgizálásként: “igaz, hogy vert, nem törődött velem, de mégis a szülőm...” Fura mód, ez a minta jobban öröklődik, tovább él a korrupció, erőszak, felületesség elfogadása, mint a korrektség, szeretet, tisztelet, megbocsátás, élni hagyás. Ezért lehet az, hogy a fiatal mikor eléri azt a kort, szülei nyomdokába lépve aktiválódik benne a minta. Így aktiválódván a nemzetben is a minta. Avagy aktiválódván felzárkózik.
A barátom szerint ennek a mintának a sablonja exkluzív az egyházak kezében van, az egyetlen sablon, ezért vigyázni kell rá. Mert ellenkezőleg marad a zsidók bankvilága, a globalizáció mintája, ami a nemzetünk végét jelenti. Ezt jó tizenöt évvel állította a barátom. Ma már nem tudom mit állítana a barátom, mert noha nagyon szerettem őt, felnéztem rá, de mikor elmélyültünk a beszélgetésben, és látta, hogy nem tudok mindent instant elfogadni, eléggé ingerült lett és elveszettnek nézett, aminek eléggé jó magyarosan hangot is adott. Nem sértődtem meg, de bántott, hogy nem tudna elfogadni úgy, ahogy én őt úgy. Lekezelt, mint az autószerelő telefonon, hogy hiába magyarázná, úgysem érteném meg. Dehogynem, értem én, de mindamellett, hogy általában negatív hajlamra becsülnek engem, én igenis keresem a megoldást, ami önmagában már a pozitívum. Csendben visszavonultam tőle, mert úgy éreztem, hogy teher neki parasztos csökönyödésem.
Mertem hinni, hogy egy nemzetnek több ereje van, mint némi korrupt egyházfők éltetése, melyek hitetlenek és isten káromlók, álnokul felveszik a színes kokárdát. Mertem hinni, hogy a nemzet a cselekedeteiben, alkotásában tud hatalmas lenni.
Röhögött rajtam a barátom, hogy milyen naív vagyok. Én meg sajnáltam őt, hogy mennyire alábecsüli a magyar embert, akit óvni kell az egyházak aranyozott feszületeivel a Teljes Világgal szembe, aki csakis arra hivatott, hogy a magyart leigázza és eltüntesse a Föld színéről.
Ami viszont éles látására igazolnék, az az, hogy valóban, a magyar nép ellustult, igénytelenné vált, jó neki néha kokárdában virítani kenetteljes prédikációk közepette, noha mindaközben gondolatai teljesen máshol kalandozik. Kényelmesen húzza a vállát, hogy őü bezzeghö nöm thuütta...
Ha most találkoznék a barátommal, feltéve ha még élne, talán őrületbe kergetne a migránsozásával. Ki tudja, talán apám is migránsozna, ha élne. Pedig mindkét emberrel sokat beszélgettem, egy bizonyos szintig tök szabadon, amíg el nem kezdtem ellenkezni, amíg nem fejeztem ki a magam véleményét. Azzal a kétszáz szóval, amennyit a magyar nyelvből birtokoltam. De hadd ne spekuláljak velük kapcsolatban, mert apám is rájött, hogy a kommunisták kezéből sem az amerikaiak nem mentettek ki, ahogy a szabad európa rádió hizlalt minket a híres Hurezeanu által, ki most láss csudát éppen valami követ valahol, miután degeszre szedte magát a sok tévé műsoros lapos mondásaival, sem a németek nem emlékeztek meg rólunk magyarokról, hogy végig kiálltunk mellettük. És mellesleg bennem is csalódott, hogy nem lett belőlem egy vérmes nemzetes, hanem helyette a piszkos nyugat kapitalista rendszer dagasztója lettem, asztalos vállalkozóként. A barátom is utolsó alkalommal, amikor találkoztunk, jó 15 éve, már nem volt olyan biztos a zsidó világuralomban, noha ő nem az a kocsmafilozófus volt, hanem egy nagyon komoly önképző tudósféle és gazdasági szakértő. Csak spekulálok, ismétlem, viszont azt észrevettem, hogy a mindig aktuálisan feltálalt hírételeken csámcsog minden intelektuál apraja nagyja, képtelenek lebontani az egészet a mindennapok úgymond szennyes földi lét nívójára, ahol szerintem stabilan épül a múltban szerzett tapasztalatokon a jövő, viszont ez a sok előrevetített teória fékező erővel bír úgy a lelkületre, mint a gazdaságra. A gondolat embere, noha ironizálja a mai fiatalokat, hogy nem tudják miből lesz a tej, de az igazság az, hogy ők sem tudnak beverni egy szeget a fába, viszont elméletileg nagy szakértőjük a szeg beverésének.

Na de hova lyukadtam... csupán az járja mostanság az agyamat, hogy ha levetkőzvén a jézusi tanítást és lelkületet, bennem az empátia ősrégi, velem hozott minta, vagy egyszerűen meg vagyok örökre bélyegezve a jézusi mintával? Mert most már tudatosan tudom, hogy nem SZABAD segíteni senkin, mégis, azon ébredek, hogy úton, útfélen segítek másokon. Ez már beteges függőség, amitől szabadulni szeretnék. Nos, ha belém nevelt minta hatására cselekszem, akkor volna még egy reményem. De ha netán az emberi empátia de genere bennem van, és Jézus nekem csupán egy szimpatikus őrült, akkor bekaptam.