A
napokban kaptam pár leckét arról, hogy nem volnék annyira okos,
mint gondolnám. Bár empirikusan összeszedek ügyesen ezt-azt,
innen-onnan és mindenből próbálok valamit eszkabálni, még
messze nem jelenti azt, hogy bármiben is jobb vagyok mint más.
Vegyük
például az áram dolgot.
Az
exkavátor, ásván a csirkés kerítés alapját, kitépte a táp
kábelemet a földből. Én megtoldottam, csavaros illesztésekkel,
jól leszigeteltem, egy lefolyó csőbe is rejtettem, végeit pur
habbal szigeteltem, úgy véltem jó munkát végeztem.
Igenám,
de jött a nagy eső, ez alkalommal lemosta a szomszédom tehén pisi
levét is, megtelt vele a friss földbe ásott kábelem is.
Rövidzárlat.
A
cső jó ötlet volt végül is, mert betont öntöttek rá, így
kiásván a kerítés két oldalát, a kábelt ki tudtam ráncigálni.
Internetes
böngészés, hogy mi a megoldás?
Több
is van. Vettem azt, amihez volt anyag vasárnap a Dedemanban.
Sorkapocs volt csak készleten és ilyen zsugorcső.
Ezúttal
a kerítés alapjától jobbra is meg balra is végeztem egy
meghosszabbítás általi kötést, gondolván, hogy ne legyen éppen
a pisilében a kötés. Duplán szigeteltem ezzel a zsugorcsővel,
hogy véletlenül se érjen víz a kötésekhez.
Nem
telt el két nap, újra leesett a fő biztosíték.
Ez
a főbiztosíték leesése most már egy hatalmas problémává vált.
A csirkésnél van a Transzformátor, és az most elhatárolódott
tőlünk kerítés formájában, így két kilométert kell kerüljek
és be kell kérezkedjek, hogy hozzáférjek a fő biztosítékomhoz.
Voltam az Áram hivatalban, egy új áram vezeték, a fő biztosíték
átköltöztetésével hozzám egy vagyonba kerülne. Kb 5000 euróba.
Elmentem
egy szaküzletbe, az egyetlenbe a környéken, mutattam a földből
kivett toldást, az áramos nyomott egy együtt érző grimaszt, én
meg egy tehetetlenes idióta pofát. Elmondta mi a megoldás,
préselni kell az illesztést, a csavaros nem jó megoldás a földben
és szigetelni kell minden szálat mielőtt az összeset lezárja az
ember. Látván borotválatlan kétségbeesett képemet, azt mondta
segít. Eljött egy srác egy préselővel és megcsinálta
szakszerűen. Dupla zsugorcsőt kérettem utolsónak lezárni.
Utóbbi hibám az volt, hogy a földben nem szoktak sorkapcsot használni, alumínium kábelt nem kötnek vassal, mert a vas ebben az esetben egy fogyasztó és ezért melegszik, egyébként is legalább 3 centi távolság kellett volna legyen két sorkapocs közt, ott ütött át az áram, ahol csak két centi volt, ahol már megvolt a négy centi, nem volt égés. A másik hibám, hogy nem szigeteltem le külön minden szálat.
A szerelő kb 8 centis alumínium csőbe vitte a szálakat és egy préssel összenyomta őket.
Egyelőre
lekopogom, két napja nincs baj, de még nem ástam el a kábelt,
gondoltam megfigyelem, hogy viselkedik, lesz e rajta fizikális
elváltozás?
Ezúttal
vettem egy 30 méteres kiegészítő kábelt, hogy csak egy helyen
legyen illesztés, ezzel is csökkentsem a baj faktort. Ezt majd az
én telkemen el fog kelleni ássam a régi helyébe.
Már
már az az érzésem, hogy meg vagyok átkozva ezzel az áram
dologgal. Próbálok higgadtan viszonyulni, de nehéz. Azon amin
átmentem az áram miatt attól kezdve, hogy ide költöztünk, a
trauma jól befészkelte magát belém.
Már
már elővettem egy papírt és ceruzát, hogy kezdjek fotovoltaikus
rendszerben számolni. De egyelőre olcsóbb akár többször is
elutazni a trafóig.
Egy
másik leckét a munkámon keresztül kaptam. Valamiért azt hittem,
hogy ha én szépnek látom a paszteles kinézetű, matt felületeket,
a megrendelőnek is tetszik az. A restaurálásos folyamat
valamennyire megszakadt, mert sürgősségre hivatkozva, a megrendelő
átvállalta a festést, kisebb javításokat. Mivel nagyon sok
munkám gyűlt össze, nem nagyon esett rosszul, hogy átveszi úgy,
félig megdolgozva.
Inkább
magamon lepődtem meg, hogy magam felé sokkal igényesebb vagyok,
mint azt más elvárná. Azon amin én elpiszmogtam volna még egy
hetet, a kliensem egy délután lekente. Végül is szép fényes
lett, a részletek valóban annyira elvesznek a fény alatt, hogy a
piszmogás eszerint csupán egy filozófikus kényeskedéssé vált.
Ebben az olvasatban való igaz, hogy az ember hiába veszi el a
kliens pénzét, ha az a piszmogás nélkül is megteszi.
Lassan
kilépek a szakmából, mert erőm elhagy (tudom én, hogy ez a
jelenlegi feldobódás tiszavirág jellegű, az utolsó szusz
sóhaja...), elvárná az ember, hogy tanuljak valamit ennyi év
után, de most is, mint mindig arra ébredek, hogy a klienseim mindig
egy lépéssel előrébb voltak mint én, hiába a sok tapasztalatra
gyűjtött munka.
A
tökéletlenség bennem való megelevenedése végül is felszabadító
jellegű, hogy nem kell nekem világot menteni. Sem szegényeket
megetetni. Jézust sem kell védenem úton útfélen. Lehetek egy
tökéletlen ember egy tökéletes világban, és talán
kényelmesebb, jobb így.
Ezek
a leckék mindig arra vezetnek, hogy jó lazulni az egyszerű,
átlátható munkákban. Nem kell minden fűrésznyomomat átvilágítsa
a művészetre utaló fény. Mármint hogy Hamvas se maradjon ki
paranormális asztaloskodásomból.
30-40 éves iskolapadokból újrahasznosított, ragasztott bükkfa lapok. |
Minden porcikájáért többször hajolni, térdelni... mint mondottam: ez már nem az alkotás, munka élvezete, ez már szenvedés...és kín. |
Lefestve. |
Végleges előtti állapot. Így se volt jó. |