Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Ünnepi cipő

Hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt, mégis megtörtént volt, hogy volt ez a Józsi bácsi. Nem az a Józsi bácsi, akinek plagizált gondolatai vannak a világról, hanem ez egy másik Józsi bácsi, kinek sok gondolata nem volt a világról, de ami volt, az az övé volt. Nem Buddháé, nem Allahé és nem ama Krisztusé.
Ez a furcsa Józsi egyszer október tájékán megnézi a lábamat és azt mondja:
-Maga így télvíz idején miért jár szandálban, ha nem lennék indiszkrét és nem sértem meg kérdésemmel?
-Nézze, -válaszolok- ez az egyetlen kényelmes lábbelim, ennek van az az izéje, az a dudorodás ott a talpam alatt, ami felfogja a túlsúlyom egy részét, így nem csak a sarkaimat nyomják a testem s gondjaim. -s továbbá mondom- köszönöm a kérdését, nem találom sem sértőnek, sem indiszkrétnek.
Aztán egyszer csak bement ez a Józsi bácsi a szobájába, varázsol egyet, varázsol kettőt s kijön onnan egy doboz cipővel, hogy válasszak onnan cipőt. Megnézem mi van a dobozban, s találtam bizony három pár negyvenhatos méretű olyan cipőt, melyikben benne van az a dudor.
Mondja ez a Józsi, hogy nálunk Magyarországon bemész és ráállsz egy üveglapra s bemérik neked a lábadat s méretre készítenek neked talpbetétet. Lehet, biztos úgy van, mondtam neki, ennek a Józsinak, de ha nekem a negyvenhatos cipő szorít, abba nem fér több betét, így csak olyan cipőt hordhatok, melyben benne van már ez a dudor, mert én életemben nem láttam nagyobb cipőt mint negyvenhatost.
Józsi bácsi nekem adá azt a három cipőt, mondván hadd legyen ünneplő cipőm is.
Történt aztán, hogy dolgozom éppen egy kerítésen, vezekelvén az elszúrt restaurálásos munkát, arra járt éppen ez a Józsi bácsi és csodálkozva felkiáltott:
-Maga az ünneplő cipőjében dolgozik?!
-Há de ünnepnap nekem minden munkás nap Józsi bácsi. -mondom neki.
-Hogyhogy? Magának nincsenek rendes ünnepei? Egy vasárnap? Egy évnyitó? -hüledezik ez a Józsi bácsi.
-Vasárnap? -mondom én- ünnep az biza, mert akkor a feleségem otthon van s egész nap dolgozhatom. Évnyitó? Hát ott voltam én mindig nedves szemekkel, mik befelé erejsztik a nedvet, igaz ott a szélén, a kerítésen túl, ott mindig megtaláltak ha olcsón kellett nekik bútor. Nincs nekem más ünnepem, mint a munka ünnepe.
-De ilyet, hogy ünnepi cipőt munkába fogni, az mégis csak furcsa, nem gondolja? -erősködik ez a Józsi bácsi.
-De miért? -nem hagyom magam én se- tudja maga milyen ünnep nekem dolgozni? Tudja maga, hogy ez a dudoros, negyvenhatos, elől széles cipő maga az ünnep? Mert hogy öröm benne járni, dolgozni, állni, gugolni, térdelni? Tudja maga Józsi bácsi milyen lábfájdalmaim voltak, míg nem találtam ezekre a dudoros szandálokra, cipőkre?
-Nem. -rázza a fejét ez a Józsi bácsi- nem tudom milyen lábfájdalmai voltak. De mesélje el.
-Jó, hát az úgy volt, hogy mint gyerek nem tudtam szaladni, s emiatt mindig lekövéreztek, lustának kiáltottak.-kezdem a mesélést.
-Ja, -szakít közbe Józsi bácsi, egy fatálcát lógatva az egyik kezében- azért ne kezdje éppen az elején, mert még mást is meg akarok magával beszélni.
-Ja, bocsánat. -mondom s leteszem a csavarozó gépet a kezemből, mert már nehéz lett, mióta diskurálunk.
-Nézze, -folytatom- egyszer tornaórára, ilyen évzáróra készülve, gondolom kijavítom az átmenő jegyemet és ugrásból akartam jobb jegyet kapni, az erdőben akadályokat ugrottam át, s egyszer a levegőben megbicsaklott a térdem, nem is tudom hogyan estem le, olyan éles térdfájásom volt, hogy levegőt sem kaptam, a fájdalomtól mozdulni sem tudtam. Hetekig gipszben voltam, aztán csapolták literszám a vizet a térdemből, kiderült, hogy inszalag nyúlásom van.
-Értem. -mondja Józsi bácsi, s közben felnéz az égre, szemerkélősre áll a ború- de ha nem haragszik meg, közelebbit nem mondana erről?
-Ugrok akkor egyet Józsi bácsi. -mondom megértően- ott vagyok a kolozsvári Central üzletház előtt, tudja az a mozgólépcsős, és boldogan kísérem haza a nagy szerelmemet, az Isabelle-t, ugyancsak ilyen októberi nap volt, egyszer csak elvágódok, nem kapok levegőt, hasít a térdem, de valahogy felhurcolom magam az üzlet vitrinjéig, nekidőlök, forog a világ köröttem és arra emlékszem, hogy az én Isabelle-m sajnálva, de ott hagyott, mert neki időre haza kellett érnie. A nagyapja minden nap az ajtóból leste, mikor ér haza...
-Nézze -szakít közbe Józsi bácsi- azt hiszem értem....
-Nézze, Józsi bácsi -igyekszem megértetni magam- jártam én egyik orvostól a másikig a térdeim miatt, meg is akartak operálni, beinternáltak, én pedig meglógtam a szpitálból, sosem kerestek, de úgy tizenöt évvel ezelőtt nem tudtam a sarkaimra állni, ugyanis sarkantyúim nőttek a sarkaimra, állítólag azok valami csontkinövés félék, amiktől minden reggel csillagokat láttam és szabályosan nem tudtam a sarkaimra állni. Meg akartak operálni, nem engedtem, azt mondták szedjek akkor Movalis-t, próbálkozzam meg a talpbetéttel s istenálgya mondták az orvosok, mert ettől a sarkantyútól nem szabadulok meg.
-Na nem húzom a drága idejét kedves Józsi bácsi -záróbeszéddel próbáltam vigasztalni türelmetlenségében- a lényeg lényegórum, ami miatt a gyermekkoromban kezdtem a mesét, hogy ha akkor felfedezték volna az én lúdtalpamat és már akkortól ilyen dudoros cipőkben járattak volna, a térdeimen az ínszalagok nem nyúlnak meg, sarkaimon nem lennének sarkantyúk, akkor a Central előtt nem bicsaklik ki sokadszorra a térdem, az én Isabellém sem hagyott volna ott, és ki tudja még miktől mentett volna fel az a dudorodás ott a cipőben, ha én ezt gyermekkorom óta tudtam volna, de akkoriban a lúdtalp szégyen volt, semmibe vették, kényeskedésnek vették. Látja, így jut oda az ember, hogy évnyitókkor az iskola szélén áll, szakadt szandálban, de talán azt senki nem tudja, hogy ünnep maga az, hogy egy teljes órát állni vagyok képes, hogy órákon át itt javíthatom a kerítést, látja, ha kell elveszem a fűrészt, ha kell elmegyek bemérem a lécet, aztán ha kell letérdelek, felállok, és ezt magának is köszönhetem Józsi bácsi, hogy adta nekem ezeket a dudoros ünnepi cipőket, hogy a munkát ünnepként éljem meg.
-Mert tudja maga Józsi bácsi, s ezennel befejezem -lecsengő hangsúlyommal bizonyítván- hiába fúj az októberi langyos déli szellő, ha az embernek borzasztóan fáj valamije, nem tud örvendeni neki. De ha enyhíti valami a fájdalmait, mint ez a dudor az ünnepi cipőben, akkor ez a szemerkélő októberi hideg eső sem szegi kedvét az embernek.
-Maga tudja -hagyja rám ez a Józsi bácsi- de attól az embernek kell legyenek speciális ünnepnapjai, amikor felveszi az ünnepi ruháját, cipőit.
-Azt teszem, Józsi bácsi. -mondtam neki mosolyogva.

Néz még rám egyet ez a Józsi bácsi, amint mosolygok neki, néz mint ahogy az örültekre néznek, hogy ez az asztalos egy októberi szemerkélős időben ünnepi cipőben kerítést javít boldogan.