Vannak
munkák, melyeket örömmel végzek. És vannak munkák, amiket
utálok. Például most csináltam egy Ikeás szekrényt. Nem azért
utáltam ezt az Ikeás szekrényt elkészíteni, mert ikeás, hanem
azért, mert megint csőbe húztam magam. (apropó na cső..)
A
magam módján megvastagítottam az ikeás karcsúságokat, mert
elvileg nem tudok olyan szerkezeteket kiadni a kezemből, amik
szétesnek (apropó szétesett tablóráma...), ami már messze nem
az az ikeás finomság a dezájn, de most nem ez a lényeg.
Jött
ez a nemernicus szalonna, illetve ez egy összevont fogalom, mert ez
a nemernicus szalonna áll abból, hogy vannak ezek a nemernicus
natívok, a született alávalók, akik nem tudják inocentájukban,
hogy miféle nemernicusok, azt hiszik, hogy valamiféle szent
szerzetesek emberi kényszer zubbonyban, és nekik valamilyen isteni
hatalmas küldetésből muszáj elszenvedni például a világi,
földi, disznó asztalosok pancserságait, azaz ezek szerint kutyából
mégis készülhet szalonna, így az ilyennek egyszerűen azt a nevet
adtam, hogy nemernicus szalonna. Mert mit mind kelljen magyarázkodni,
hogy ezek a nemernicus nativok tulajdonképpen kutyából lett
szalonnák, nem, ők a nemernicus szalonnák. Nos, jött ez a
nemernicus szalonna -egyik a sok közűl- és azt mondta, ha te
olcsóbb vagy mint az ikea és persze jobban megcsinálod, nálad
rendelek.
Én,
a nativus balfasius for ever, büszkén azt mondtam, persze, hogy
vagyok olyan macsó, hogy olcsóbb és jobb vagyok az ikeánál. Nem
az a balfaszság bennem, hogy valóban az vagyok, hanem az, hogy én
ebbe a játékba belementem.
No
de mielőtt elkezdeném pszichonyálazni a dolgokat, azt még el kell
mondjam, hogy természetesen késtem a határidővel, erre mikor
látom a nemernicusz szalonna savanyú képét, mivel az egyezség
úgy volt, hogy ő festi le a szekrényt, olcsóbban vállalom, azt
mondtam neki nagybalfaszulag, hogy akkor a késedelem fejében le is
festem.
Adta
áldását és mikor meglett, még itt ott talált korrigálni való
észrevennivalót, amit hozzám ragadt alázattal meg is
valósítottam, mondván, a kliens akarata nekem parancs.
Tehát.
Hogy mi ebben az egészben a cső?
Az
egyik, ha te olcsóbb és jobb vagy mint az ikea. Me ha nem mi? Mész
és megveszed az ikeától? A másik, hogy elfogadta egy jóérzésű
embertől a leghallatlanabb uzsora kamatot, hogy lefestem ingyen,
mert három hetet késtem. Hol is tartunk? Van itt Chirkisztánban
egy majom asztalos, aki önként bevállal ilyen sorozatos
megaláztatásokat. A dolog érdekessége, hogy kitől? Egy
bankembertől? Nem. Egy zsidó uzsorástól? Nem. Egy
szabadkőművestől? Nem. Még egy romántól sem. (de mit
beszélek??).
Nem
öcsém, egy magyartól. Egy senkitől. Egy paraszttól, aki nem
azért paraszt, mert földet művel, hanem azért, mert alapjában
műveletlen, de mivel olyan körökben járkál, ahol az
intellektuális mívoltát csiklandozzák, azt hiszi magáról, hogy
istenes küldetésben lebeg a sok hülye reménytelen, boldogtalan
között. Egy magyartól, aki úgy érzi neki jár olcsón ikea bútor
és neki dukál, hogy kamatba fessenek.
Persze
nem az a balfasz, aki kér, hanem az, aki ad. Ez világos, és talán
már ideje balfasziusz for everségemben erre rájönni.
Ha
első, egyedi helyzet lenne, szégyenemben elhallgatnám ezt a
nemernicusi esetet. De én itt egy sokkal nagyobb bajra jöttem rá.
Arra jöttem rá (sorozatos balfaszságaim során), hogy
tulajdonképpen mi, a magyar nemzet azért szenvedünk, kínlódunk,
mert örökké rajtunk lógnak ezek a nemernicusz-cusz szalonnák és
folyton zsarolnak, mi meg kisemberi jóérzésünkből eredően azt
hisszük, hogy isteni jót cselekszünk, ami majd vissza fizetődik.
Hadd
találjam ki: nem fizetődik vissza. Hanem megtörténhet a
következő: elkeseredésében, hogy a szín, vagy a hangnem nem
tetszik ennek a nemernicusnak, elmondja egy fináncosnak, hogy nem
azért mondja, hogy adókedvezményt kapjon, csak civikus
önszorgalomból, hogy ez és ez a disznó asztalos nem tépett
számlát. És így a zsarolásos kör egy művészi formát ölt
fel, melytől tök boldog tud lenni egy nemzet.
Mi
a teendő? Sorompó előtt állunk. A fogyasztás az a vonat. A
termelő az aki áll a sorompónál, hogy felemelkedjen, miután a
fogyasztó elment. Ilyen a reláció a megrendelő és a termelő
között. Kutyafuttás. De ha beteszem az én vastagított, elvégre
ikeához semmi köze szekrényemet egy üzletházba és azt
megvilágítom ilyen aranyszínű spot lámpákkal, mikor ez a
nemernicusz szalonna bemegy, eltátja a száját, és mindegy, hogy
vesz vagy sem -inkább nem- de térdre kényszerül. Mert ott nem a
balfasz mesterrel beszél, akinek a cipő orráig sem érne fel,
hanem egy mosolygós idióta, de szép lábú hölggyel, aki nem tud
csak igennel vagy nemmel bólogatni és mű körmeivel lovettát
számolni.
De
mondom én ezt ennek, mondom annak, kik hasonló helyzetben vagyunk,
csak néznek rám mint a birka. Hogy de minek is akarom én ezt az
üzletet, ha így is van megrendelő? Te balfasz, mondom, hát azt
akarod, hogy a te gyereked is ugyanezt csinálja? Hogy itt a sötétben
a praktikeri papír ajtókkal konkuráljon? Hogy örökké
feketézzen? Azért mert te bunkó paraszt nem érted mire kell az
üzlet? Mert a te bunkó agyaddal nem tudod felfogni, hogy sokkal
nagyobbak az esélyek, ha kidobod magad a placcra? Mert ki a faszom
tudja, látja a te munkádat, ha nem ezek a nemernicusz szalonnák?
Mert az igazi piac az nem megy rendelni. Az megveszi a készt. És
nem azt kell nézni, hogy ott lenn Bukarestben van egy Ikea, ami
lefedi a piacot, hanem azt, hogy van egy Ikea, amely megadja a
hangot.
Lassan
én is kezdem hinni, hogy mi magyarok genetikailag alattvalók
vagyunk, szolganépek, nem tudunk csak meghajolni és minden jöttment
nemernicusznak bókolni. Miért? Mert nála van az a rongyos néhány
százas.
Há
bassza meg a százasait. És basszátok meg az ilyen etalonokat, akik
a társadalmunk élén járnak és disznó, geci asztalosokat ilyen
csendesen zsarolnak...