Égre nézés


Szeretem az egyszerű dolgokat. Meg vagyok győződve, hogy az élet egyszerű. Csak mindig elkomplikáljuk. Úgy voltam évekig ezzel a fa nyeséssel, hogy azt hittem egy ördöngös dolog. Van vagy három ilyen fás könyvem és belekerestem a guglin is, és nem értettem meg a fanyesés lényegét. Mint szegény fiam az Áprily Lajos verset, mely alapjában szánalmasan egyszerű és semmit mondó, de hogy ennek a semmitmondásnak feneke legyen, a szavakat úgy variálta a költő, hogy lehetetlen legyen logikusan észben tartani, mint legalább az „ej mi a kő tyúkanyó”-t. Ezért nem szeretem a verseket. Mert örökké meg kell fejteni benne a mondanivalót.
Még a híres Bálint gazda fanyesési módszerét is elolvastam legalább háromszor és nem értettem semmit belőle. Biztos nem velük van a baj, hanem velem. Én értek nehezen.
Véletlenül (vagy az Istennek elege volt, hogy semmiből sem értek) rákattintottam az országos állami tévé adóra, ami egyébként nem szokásom még véletlenül sem és éppen egy román ember magyarázta a fanyesés bonyolult technikáját. Azt mondta ez az ember, hogy a fát úgy kell nyírni, hogy az égre nézve egy tölcsért alkosson. Ezért a közepét mindig le kell vágni, hogy a mellék ágai szépen, mintha át akarnák ölelni a napot kifele növekedjenek. Hogy szellőzzön a közepe. És ennyi.
És ennyi? Igen, ennyi. Na meg az, hogy úgy nyírjam, ahogy tetszene nekem az a fa. És lám ahogy ránéztem újból a fáimra, hát látom, hogy a közepeket mint valami szent nyúlványokat őrizgettem, jó vastagok lettek, az égre nyúlnak mint valami szenteskedő emberek, de közben elveszik az életet a fa többi tagjaitól. És pont középen fontoskodik, hogy még véletlenül se tudjon a fa kitárt karokkal a napnak imádkozni.
Egyszeriből megértettem, hogyan kell fát nyírni.
Most már csak az hiányzik az életemből, hogy valahogy a komplikált verseket is megértsem. Ami nehezebb lesz megérteni szerintem, mert az iskolába belém kényszerítették a verstanulást. Utáltam örökké.
És amint az este még felástam egy részt a kertből és elültettem a petrezselyem magokat (tudom, rémesen későn), elgondolkoztam, hogy az emberiséget mégis csak egy jó kis kert fogja megmenteni. Mert nemcsak arról van szó, hogy nem lesznek ilyen non produktív állások, mint a papírok ide oda tologatása, de az embernek a váltás lelki nehézségeit jó lesz majd fizikai munkával enyhíteni. És a kert erre pont jó. Mert fel fog fedezni egy új világot. Ahol az élet történik, nemcsak beszélnek róla. Minden kihajtott növény egy ok az örömre. Ezt csak az tudja valójában értékelni, aki felásott egy kertet és elültette azt a magot. És mikor már kezd zöldülni öt hat dolog a kertecskében, olyan jó érzés. Minek hajnalban kelni és rohanni az embertelen melóba, embertelenül mindig megfelelni? Este korán lefeküdni, mert reggel kelni kell? Nem, este lehet későn lefeküdni, addig matat az ember a kertben amíg teljesen lemegy a nap, besötétül, hajnalban meg kelni még a nap felkelése előtt, mert így fasza. Nem azért mert kell. Mert aztán amikor a nap tűző lesz délben, az ember szunyókálhat az árnyékban egy két órát jó nyugodtan.
Hogy mi lesz a pénzzel? Nem tudom. De elkezdtem számolni, hogy ha az ember ledolgozza azt a napi tíz órát a kertben, gazdaságban, pontosan olyan iramban, ahogy annak a kurva kapitalistának dolgozik egyébként, nincs hogy ne legyen haszna belőle. Az ember megvesz egy plikk magot. A legdrágább ilyen incifinci Holland mag olyan öt lej. Harminc negyven paszulymagból, hány bokor paszuly jön ki? Annyi, hogy elég egy családnak egész nyáron, sőt még eltesz télire is belőle. De nem szoktam külföldi magokat venni, hanem a legszakszabb itthoni magot, olyan egy lej húszig. Mert azok is nagyon jók. Sőt, szerintem jobbak, mert azok már ismerik a klímát. Elvetsz negyven magot, ha mindegyik csak százat ad vissza, az már négyezer paszuly. Százszor adta vissza a befektetést. És mit csináltam? Elültettem és néha megkapáltam. Meg leszedtem. Akinek nincs kertje, nem tudja milyen ízű a friss paszuly. Én mindent megeszek. De én mondom, a friss zöldségnél semmi sem jobb.
És ha valamiért nem bújt ki az a paszuly, mert mittomén valami bezabálta, vagy más, de nálam ilyen sose volt. De tegyük fel. Úszik az az egy lej húsz. Nem úsznak az ezer eurók, ha egy vállalkozás bedől, vagy egyszerűen csak nem tudja eladni az ember a nyolcezer eurós befektetését.
Ezen érdemes elgondolkodni. Nemcsak azt látni, hogy milyen olcsó az uborka a piacon, azért nem érdemes hajolni. Másképpen kell kigondolni ezeket a dolgokat. És talán a válasz ott van az ilyen öreg nyanyáknál, akik ma eladnak húsz tojást, holnap egy zacskó salátát aztán két köteg retket és így tovább. Nem sok, de nekik nem is kell sok a vízen járáshoz. Mert megtanultak kevésből megélni.
Amióta beütött ez a világkatasztrófa (Istennek legyen érte hála), a családi költségvetésünk a felére esett. És ha jól meggondolom, van mit faragni belőle. Amióta a házi tojást vesszük, a tojásfogyasztás legalább ötszáz százalékkal megugrott, mert a fiam nagyon szereti a házi tojást. Az üzletit nem ette az égnek sem. És még kétségbe voltunk esve, hogy ez csipszen kívül mást nem akar enni. Amikor megérezte a házi tojásból készített rántotta szagát, neki is kellett. Azóta majdnem naponta bevág három négy tojást. Ilyen meggondolásból már érdemes tartani valami tojó madarat.
Azt hiszem lassan csak paraszt leszek. Még csak azt kell meglássam, ahogyan a csarnokom nyílik az ég felé. A lelki, testi energia felé.