A magyar brendről
A
piszkapeti bennem piszkál, hogy ha elmentem egy kilométert, menjek
még egyet. Mint egy szellőztető séta két gerenda ragasztás
között.
Puhatolóztam
Ildikónál, hogy meg kéne alkotni a magyar dizájnt. Ildikó egy
virág a dizájnban, aki nyílni akar és szerintem fog is nyílni.
Tetszett neki az ötlet, ha most nem, valamikor biztos visszatérünk
rá. Az elültetett mag héja egyszer el kell rohadjon, hogy
csirázhasson.
Azt
vettem észre, hogy az ember bármiről beszél, a reakció, így
nagy általában (nem Ildikóra értem), rögtön az, hogy szép,
szép, de lehet e támogatást szerezni rá? S akkor általában ezen
a szinten megfeneklik minden ami szép, szép.
Pedig
miről van szó?
Arról
van szó, hogy megrajzolni az első magyar ágyat, legyártani, és
valamilyen üzletbe betenni. És így kifejlődni.
Miről
van szó? Miért nem csinálja ezt mondjuk bárki? Bárki prívátban
megcsinálhatná. De itt elvész a lényeg, ha arra gondolunk, hogy
ezt bárki megcsinálhatná.
A
magyar brand, hogy nevezzem így, nem egy ember víziója a magyar
bútorról. Hanem több látnok közös alkotása. Több lelkes,
dolgos magyar ember bevisz az életéből egy egy sarkot, élet,
színt abba a bútorba. Azt az életét teszi bele, amit megél,
amiben hisz és amit továbbítani lehet.
Mert
lehet egy házat építeni tiszta magyar elemekkel, hagyományos
tárgyakkal, berendezkedéssel, ami viszont nem tükrözi vissza a
mai modern életünket, amit pedig élünk. Például rusztikus
magyar dizájn és betol az udvarra egy vadizsír béemvével. Nem a
vadizsír béemvével van a baj, hanem a rusztikus dizájnnal.
Nem
azt mondom, hogy ízlésficama van az ilyen berendezkedésnek, hanem
azt, hogy így nem lehet eladni a magyar álmot egy románnak, vagy
egy angolnak.
Ha
megfigyeljük az Ikea bútorokat, modern kiadásban van azért
mindegyik alkatrészen egy egy skandináv álom. Törékeny szar
némely bútor, viszont kedvelik, pont a tiszta, egyszerű skandináv
áramlata miatt.
Azt
próbálom megértetni, hogy örökké támogatásból élni nem
életszerű. A cigányember él örökké támogatásból.
Kaptunk
bizonyos tálentumokat, azokkal kell gazdálkodni. Mert ha azt
nézzük, hogy mire kaphatunk támogatást, kiderül, hogy csakis
olyan dolgokra kapunk támogatást, amik alapjában és hosszútávon
gyengítenek, élhetetlenekké tesznek.
Nem
látom azt az igenis dühös dacot a magyarságban, hogy azért is
csinálok valamit. A mai magyarság fix olyan, mint most látom a sok
megtört kisvállalkozó, hogy na ha nem megy úgy, beállok
kapusnak, beállok a kábelgyárba, beállok bárhová minimálbérért,
munkakönyv s ilyenek.
Nem
szabad ezt csinálni. Mert akkor hova a szabadság? Mikor lesz valami
a magyar álomból, ha mindenikünk beáll kapusnak vagy a
kábelgyárba?
Hogy
nem olyan időket élünk. De, én éppen azt látom, hogy olyan
időket élünk. Hogy vagy lépünk előre, vagy nem.
Mert
mi jó van azért ebben a zsiszkes hadjáratban? Az a jó, hogy
megadja a tónust az énekléshez. Mert eddig a lakberendező üzletek
csupán mindenféle bútort árultak. Nem árultak semmiféle álmot.
Most már álmokat is árulnak ezek az üzletek. Tehát szabad a
pálya az álmoknak.
Hogy
miért nem árulom az én álmomat? Hát osztogatom én itt az én
álmomat aprópénzért, de nem minden álmomat tudom rendesen
kifejezni. Mert az én álmom nemcsak rólam szól, hanem egy
közösségről. S közösség híján nehéz kifejezni a közösség
álmát. Pláne ha az úgy horkol szunyálás közben, hogy még
gondolkodni sem hagy.
Most
én elmegyek Andorrába, remélem a katalánok nem éppen most
csinálnak valami autonómiás zavargást, habár ott a sziklák közt
nehéz, meg értelmetlen zavarogni. De ha visszajövök, mondtam
ennek a román asztalosnak is, meguntam itt a nyugdíjaskodást
megjátszani, vagy lépünk valamit, vagy nem.
Mert
valamit lépni kell, nem játszhatjuk meg itt a nyugdíjkodást
nyugdíj nélkül.
És
valami lesz. Mert egy hete egy csepp energiaital sem ment le a
torkomon. Azt jelenti, hogy az energiát máshonnan veszem.
Remélem
nem tévedek...