Belefáradva
a mindennapos tevékenységekbe, az ember hajlamos megtagadni saját
magát. Több forrásból is merítve, idén a find myself
csapdájával szembesültem. A find myself csalogató tündér
melódiája könnyen elvakítja az embert, ami addig érték volt,
könnyen nevetségessé, szánalmassá válhat. Gyakorlatilag az
“önmagát megvalósító” címen az ember a vállalt tennivalói
alól akar kibújni. Mondván egy kis szabadság nem árt.
Arra
a következtetésre jutottam, hogy ez a find myself ez bullsitt
filozófia. Mert az ember amikor meghoz egy döntést, azt myself
hozza, legalábbis modern korunkban senki nem állt a hátam mögött
pisztollyal, hogy miként döntsek.
Persze,
az ember belefárad dolgokba. De érdemes átgondolni hatszor, hogy
rossz e az, amibe belefáradt?
Asztalos
karrierem utóbbi 25-27 éveiben sokszor jutottam gyakorlatilag
csődbe. Ismeretlen úton jártam, senki nem tanított, mentorom sem
volt, akitől tanulhattam volna. Megérzésből cselekedtem, a
helyzet, az alkalom vitt rá döntésekre. Valójában egyszerű
volt, igen vagy nemmel kellett válaszoljak. Egyszerre mindig csak
egy lehetőség adódott. Nem volt nyolc lehetőség, amiből
választhattam volna. Mint egy zsinór mentén mentem, melyeken a
bogok mutatták, hogy még egy állomáshoz jutottam. Sem terv, sem
ésszerűség nem kísérte utamat. Tipikus esete vagyok a
“körülmények vezette” vállalkozásnak. A marketing szakértő
azt mondta, nekem kell a körülményeket alakítani, nem azok engem.
Ez sosem sikerült nekem. Jött egy munka, két munka között az
egyetlen, nem lehetett sokat álmodozni, el kellett vállalni, hogy a
két munkát valami összekösse. Ehhez meg tudtam teremteni a
körülményeket: fát, ragasztót, facsavart vettem, ha kellet egy
szerszámot is vettem vagy kitaláltam.
Ildikó
a dizájnjával hozott egy új szelet és víziót asztalos
munkáimba, de azt a filozófiát, amit hozott magával, nem tudtam a
magam helyzetére átírni. Mint ahogy az évek folyamán több ilyen
filozófiával találkoztam és egyik sem volt esetemben használható.
Talán azért sem, mert akarva nem akarva, az egész munkásságom
egy nagyon meghatározott “myself”-ben működött. A különbség
annyi, hogy amíg Ildikó (vagy más) nagyon magabiztosan vallotta
filozófiáját, én a magamét mindig alulértékeltem.
Alulértékeltem,
mert valójában én szeretek élni, ha valamit akarok, azt el
szeretném érni, és ezt szánalmas motivációnak, létezési filónak véltem. Nem tudok éhezni, hogy kikoplaljak egy majdani
szitut. Eltartóm sincs, aki a find myself időszakait
kifinanszírozza nekem. Inkább az amerikás stílust szeretem,
megveszek valamit részletre, de ma élem azt az álmot, nem
valamikor sose. Amikor megvettem valamit részletre, hatalmas volt a
motivációm, hogy a find myself kategóriába nem tartozó munkákat
is bevállaljam. Tehát gyakorlatilag magam alakítottam azt amiben
vagyok.
Nem
bánom. Az az igazság, ha őszinte akarok lenni magammal, lehet,
hogy hülye vagyok, de nem bánom. Mert minden kényszermunka hozott
valami érdekest úgy technikailag, mint filóilag.
Sokszor
mondtam: soha többé. Aztán a reggeli kávé után, mint az Irakba
visszavágyó katona, ki sok borzalmat élt át előbb, gyilkolni
vágyik vissza. Eszement dolog. Munka dependencia. Rossz a stressz
hatása alatt dolgozni, de olyan mint az adrenalin.
Rájöttem,
nincs mit findingoljak a myselfben, mert kőkeményen ez vagyok én.
Viselnem kell magamat. Ahhahha.
Megtaláltam
a két évvel ezelőtti levelezésünket Pirossal, nagyon tanulságos,
ahogy visszaolvasom, mert pontosan a hasfájásáról írogattunk, én
mind unszoltam, hogy menjen orvoshoz, Piros mind variált, hogy tudja
ő mi a baja és naturista teákkal akarja kezelni magát. Többször
is ráírtam, hogy ezek a kézrátételes dolgok nem biztos, hogy
megoldják a bajt. Hát nem oldották meg. Ilyenkor olyan dühös
vagyok ezekre a naturista sarlatánokra, akik ráveszik az embert,
hogy ne menjenek orvoshoz, hanem egyenek murkot és igyanak
céklateát. És nemcsak hogy ráveszik ezekre a naturista
naivitásokra, de filót is kanyarítanak köréje, hogy az ember ha
belebolondul, zavarodjon is meg rendesen.
Ezt
mind mondtam Ildikónak is, nekem gyanús ez az állandó fáradsága,
gyomorfájdalma, ha meg is haragszik rám ezért, hogy kiírom ide,
de most sajnálom, hogy nem csesztem a fejét többet Pirosnak,
hagytam a hitében, mert valahol reméltem én is, hogy valami
képzelt betegsége van, ki tudja mivel rontja gyomrát. Ildikó
mereven elutasít, hogy tudja mi a baja. Az orvosi világ nem az ő
világa. Murok s cékla.
Nem
tudok ehhez mit szólni. Amikor rosszul voltam egy éve, én is azt
hittem, hogy lelki bajok s fáradság, de feleségem parancsára
(mert én sem voltam semmiféle vizsgálaton 15 éve) elmentem egy
vérvizsgálatra és biza kiderült, hogy nekem egy jó ideje illett
volna meghalni. Azóta eltelt egy év, és lényegesen jobban érzem
magam, és azon gyúrok, hogy még jobban legyek.
A
murok egészséges, ha kiegészítő táplálék, de csak önmagában
egyik zöldség sem gyógyítja ki a rákot. A naturistacentrikus
gyógyszerész feleségem határozottan állítja, hogy az
úgynevezett naturista orvoslás egy adott szintig, mint a vitamin
pótlékok hatnak, de betegségeket nem gyógyítanak. Minden amit
efölött ígér a naturista, az a sarlatánizmust érintő
sámánizmus. Szerintem a bedilizett naturisták noha azt mondják
magukról, hogy tudatossá vált lények, valójában egy újabb
doktrinával vannak behülyítve.
Naponta
mesél nekem Adina emberi esetekről, hogy hanyagolják magukat, itt
fáj, ott fáj, elhanyagolják, aztán csak jön a hír, hogy rákban
meghaltak. Mindig szidja klienseit és küldi őket orvoshoz. Némely
megfogadja, megjelenik pár hónap után, hogy megműtötték és
igaza volt, azóta örömmel és hálálkodva hozza a sütiket.
Viszont az örökké okoskodók, függőleges tekintetűek, hatalmas
önbecsléssel rendelkezők képesek belehalni meglátásukba. Párom
klasszikus szidalma között az szokott lenni, hogy (idézem): “ha
maga meg akar dögleni, az a maga baja, de gondoljon bele, hogy amíg
a rák kinyuvasztja, a családja kénytelen azt végig nézni, sőt
forgatni magát hónapokig és a szarát mosni utána, mert maga
dicsőségesen akart megdögleni, de el nem tudja képzelni milyen fájdalmat okoz a szeretteinek, hogy nem tudnak segíteni rajta!”. Legtöbbször épeszű embernél
ez hat. Durva, faragatlan megszólítás, de amint a feleségem
mondja, a rák ennél sokkal durvább.
Én
ezeknek a hatására próbálnák másokat is meggyőzni arról, hogy
mégis, menjenek orvoshoz. Emellé a cékla and murok kezelés is
elfér.
Erre
azzal fizet ki mindenki, hogy negatívista vagyok. Dehogy vagyok az.
Sőt az a negatívista és fatalista, aki nem tud szembe nézni a
realitással.
Felmérni
a lehetséges rizikókat, bajokat, mint egy munkánál a vélhető
kiadásokat, még nem jelent negatív hozzáállást. Hanem sőt, azt
jelenti, hogy meg akarjuk oldani a nehézségeket, akadályokat, mert
az élet szép. Bár rövid, de szép.
Boldog
új évet minden olvasómnak!