Lennék
zamatos alma, melyet megeszel,
nem
pedig beérve a fűben rothadó.
Hogy
a tölgyfaajtónak ne legyenek bogjai, elszíneződése, ragasztása
egyszálas legyen, ne több szálas. Az erezeteket párosítani, a
ragasztásnak nyoma ne legyen. A pácolás egyenletes színt
alakítson, mint a műanyag felülete, mint a gyári tervezett
textúra, olyan legyen. Matt legyen, ne fényledjen. Úgy fényledjen,
hogy az matt legyen.
Péterhez
elmegy Pál, ma felszedik Péter pityókáját. Holnap Péter elmegy
Pálhoz és felszedik Pál pityókáját, mert kettesben jobb
pityókát szedni is, pálinkát is inni. Mindkettőhöz mennek a
maszkosok, mert egyik a másikat illegálisan dolgoztatja,
adóelkerülés vádjával megbírságolják mindkettőt.
Nem
szabad ketten együtt pityókázni, pálinkázni.
Eddig
harminc évente árasztotta el a víz az indiai településeket, ma
már három évente. Egy akkora csarnok mint az enyém, csak a beton
szerkezet, falak nélkül, az emeleti részre huzodnak amíg a víz
visszahúzódik. Az az iskola egyébként. Se ablaka, se ajtója.
Nincs hova menjenek. Az áradás sós vizet hoz, a földek
terméketlenné válnak.
Angolai
asszonyok. Polgárháborús fegyverszünet között, állapotosan,
gyerekkel a hátára kötve, fején tíz kilós csomaggal,
krokogyilokkal tele folyón gázol át, hogy öt kilométerre fekvő
település piacán, nyolc közepes nagyságú káposztáját
darabját húsz eurócentért eladja. Napi bevétel: egy pont hat
euró. Közben a hátrakötött gyerek a kilógó csöcset szopja. Az
anya szájából ki nem esik a szivar. Csak az isten tudja, fehér
mobil telefonján kivel beszél. Lábán hatalmas perec. Kezein is
pereczek lógnak.
Mondom,
a statisztikák szerint a Földön, on Earth, lassan közel egy
milliárd embernek nincs munkahelye, nincs megélhetése.
Kijavítanak, hogy globálisan, ugye azt akarom mondani, hogy
globálisan, ugye?
Elakadok,
mert, ugye nem globálisan gondoltam, hanem Földileg. Mert egy
bukáta (darab) Földről beszélek, nem statisztikailag a Földekről
általában. Mert noha munkahely nincs, munka azért lenne. De a
munka csak önmagában mint munka: büntetendő. A munka önmagában
illegális.
Így
írnak a lapok is: illegálisan dolgozó embereket kaptak el a
krumpliföldeken. Awesome.
A
Földet kibelező civilizáció képes elfogadni a globalizációt?
Vagy csak ez is egy jézuskás mese a globalizációról? Hogy majd
az angolai asszonyoknak nem cigit s mobilt adnak, hanem megszervezik
a krokodilmentes káposzta begyűjtést? Mert ha nem, mire jó a
globalizáció? Hogy az egy pont hat euróból adót is fizessen? Két
polgárháború s két áradás között? Egy gyerekkel a hasában s
eggyel a hátán? Hogy a civilizált rétegnek jusson négyezer eurós
nyugdíj?
Kell
ehhez Dzsízessz?
Mi
kell ehhez?
Elég
egy Lennon dal.
Nem
kell ide dzsíjzessz.
Itt
már minden dzsíjzessz csak árt.
Mondom,
hogy én mekkora hülye vagyok.
Mondom,
egy alkoholista is lehet pozitív életpélda. Egy drogos is lehet
pozitív életpélda. Hogy legyen mihez mérni: ide nem akarok jutni.
Oda
se jusson senki, mint ahova én jutottam. Mert én mondom: a munkánál
nagyobb bűn nincs e világon. A Global Földön nincs ennél
piszkosabb bűn mint a munka.
Mert
mit csináltam? Eladósodtam. A házamat is a műhelybe költöztettem.
Elmentem kukutyinfalvába, ahol csak a Korbu fordul meg néha egyet
károgva. Hogy tudjak dolgozni. Micsa egy hülye vagyok.
De
mondjuk az a veszély sem fenyegeti Józsit például, vagy
beszéljünk globálban a józsikról például, hogy ragadós legyen
ez a munkamánia. A munka függőség. A beteges munka függőség. A
bűnös dolgozás. Nem ragad szerencsére ezekre a józsikra a munka
vírusa.
Rángatja
kegyetlenül a műhely ajtót hétfő reggel ez a Józsi, hogy vigyem
be a kábelgyárba, első napja lenne a kábelgyárban. Mondom neki,
és mi van, nincs biciklid? De van, de hát esik az eső, mondja.
Kinézek, valóban szemerkél. Mondom Józsinak, csak szemerkél az
eső, nem esik rendesen. Mehetsz biciklivel, mondom neki, mert nem
viszlek be.
Néz
rám szomorúan mint Petőfi nézhetett szomorúan egész úton
hazafele.
Neki
nem mondtam, de ha a gúgelben rám keres, most elolvashatja: a
faszod, te Józsi, nem szégyelled magad? Csak mert létezel, a Föld
el kell téged tartson? Hallod, hogy szombat vasárnap éjjel nappal
bőgettem a gépeket, te verted a faszod az én házamban, bocs, hogy
azon a riszíveren ami nálad van nincs a teljes HBO csatornák, ki
nem dugtad volna a retkes pofádat, hogy legalább a forgácsot
ellapátold, ha már ingyen laksz nálam és a faszod vered egész
nap. (Jól megmondtam).
Kamionra
tettük a faházat. Péntek hajnalban újra elindulunk. Mindenki a
maga módján és motivációjával indul a „Hatezer km” czímű
regényének.
Zsül
a maga dolgaiért, Doru azért, mert falúján túl még sosem volt,
Cucu azért, hogy otthon ne hallja a házsártos felesége száját
és végre szabadon ihasson sört, Miki mert kell a pénz, a fiam
kalandnak veszi és egy hónap lógás a suliból, talán az én
motivációm a legkomplexebb (vagy csak én látom így), akarom,
hogy a fiam lássa az élet valódi oldalát, nem azt amit az onlájn
média és az iskola sulykol belé, életre szóló élményt
szeretnék adni neki, legyen mihez mérjen dolgokat, miszerint: így
csináljon dolgokat, vagy ne csináljon dolgokat. Kell a pénz is,
évi kamatra kell (az egyiknek, a többieknek marad a hit remény
szeretet).
A
többit majd meglátjuk.
Azt
mondtam: ki tudja mire jövünk haza októberben? Lehet háború
lesz. Többet sosem megyünk sehova. Ki tudja?
Amit
mondtam: add meg nekünk a mindennapi munkánkat, s ha jó
napszámosok voltunk, a mindennapi kenyerünket es.
Ha
ez bűn, akkor bassza meg az egészet. S kész.