Vládiszláv se jön minden éjjel


Ez egy ilyen nap.
Milyen az ilyen nap?
Az ilyen nap már éjszaka kezdődik, egy rémálommal. Nem részletezem tartalmilag, jobb ezeket minél hamarabb elfelejteni. Annyit, hogy legtöbbjükben az autómmal mindig baj van. Most is totál káros lett, de a részleteit kihagyom, mert ez az ami az ilyen napot olyanná teszi. Mert az álmok kivetítik az ember legrejtettebb bugyrainak a dolgait. Az álom a nevén meri nevezni azt amire a lélek nappal aszongya: „everything is fine”. Álomban előjön „Vládiszláv” és hatalmába kerít.
Szoktuk ezt mondani egy barátommal, amikor valaki érthetetlen dolgokat cselekedett, hogy valószínű Vládiszláv a hatalmába kerítette. Hogy ez mit is jelentett, nem volt fontos, a lényeg, hogy röhögtünk a mókán.
Álomban annyi zagyvaság történik, annyiféle dimenzióban, annyira összetetten, hogy napokig boncolná az ember, és sajnos rájön, hogy nem éppen minden hülyeség az, olyan mint egy analóg-digitál átalakított jel, amit aztán digitálisan átalakítunk és azt újra analógizáljuk. Az álomképek tulajdonképpen átalakítják a lélek dolgait. És ezek a képek aztán éberen újra visszaépülnek a lélekbe.
De bár egyszer jönne ebbe az álomképbe egy hat számból álló lottó kombináció, azt mondanám, hogy fair lenne az álom és a valóság relációja.
Miért mindig csak a rossz jön felszínre az álomban? Miért tartanak keveset az erotikus álmok? Se lotto, se szex... nem korrekt. Ez Vládiszláv műve.

Tudtam már reggeltől, hogy ez egy ilyen nap lesz. Mondtam is a feleségemnek, ez egy ilyen nap lesz. Csak nézett, de nem mondott semmit. Most nem tudtam eldönteni, hogy nem vett komolyan egy percig se, vagy már annyira ismer, hogy csak átnéz rajtam mint egy röntgen sugár, és valójában csak a kinti időre nézett az ablakon, ami mögöttem volt?
Mindegy, mert attól ez a nap már ilyenné vált az ébredéstől kezdve.

átültetett tuják
Cézárnak azt találtam ki, csak hagyjon dolgozni, hogy ássa ki gyökerestől a fűzfa alól a két kínlódó tuja fát és azokat a tarka levelű cserjéket, meg egy rózsa tövet, ami a második rózsa tövem volt, amit ezelőtt vagy tíz éve ültettem. A fűzfa hatalmasra nőtt, semmi nem szereti alatta.
Aztán egyre jött Cézár, hogy ezt nem tudja, azt nem tudja. Két óra munka után feladtam, azt mondtam, ha ez a nap már ilyen, akkor legyen ilyen. Mentem én is hallám mi az ördög olyan komplikált a kiásásban. Semmi nem volt komplikált, csak Cézárnak baj van a fejében a döntésekkel. Olyan mintha ez a Vládiszláv ott ülne a feje búbján és csak vihog azon, hogy Cézár nem ért semmit.
Mutatom Cézárnak, hogy így csináld, meg úgy csináld. Jó, megértette. De közben én már pucoltam az egyik kiásott tuja gyökereit. Csoda, hogy ezek a növények élnek még. Nem elég, hogy árnyékban éltek, de annyira agyagos a föld, mintha egy kiégett cserépben éltek volna. A kis bokrocskáim tele s tele voltak tetűvel. A rózsám is csak szenvedett.
tarka levelű cserjeféle... talán zöld ezüst?
Aztán átmentünk a kertbe, az elhanyagolt kút körüli területet szántam új lakóhelyüknek a megmentett növényeimnek. Sokkal naposabb hely. A növényeknek felér egy hat számú lotto nyereménnyel. Jó mélyre ástunk, a tehenész adott két taliga régi trágyát, abból tettünk az aljára bőven, tavaszig az erjedés majd melegen tartja az elfáradt gyökereket, segít a kapaszkodásban. Jó sok vizet öntöttünk a tövekre. Ha eddig nem adták fel, helyre kell jöjjenek.
Milyen érdekes, Cézár a munka felől közelítette meg a dolgot, én az élet felől. Csinálja mert én mondom, de hinni az életben én hiszek. Cézár hite másban van.
a cserje előtt már kihajtottak a krókusz félék,
fürtös gyöngyike hagymák, érdekes, csak tavasszal
virágoznak, így telelnek. Lehet, hogy meleg házban
már most is virágoznának.
Eljutottam oda, hogy leszarom ki miben hisz. Bizton a tehenész félig mosolyogva nézte amint szerencsétlenkedek a tujákkal s bokrokkal, szerinte ezek úri hiábavalóságok, mint a Kati borospolca. De hozta szó nélkül a szart, sőt ő ajánlkozott, valószínű mert testvéreit én viszem reggel iskolába Dévára. Így hiszünk vagy sem egymás dolgaiban, és így alakul egy olyanamilyen közösség.
Egy darabig a kerítésnek támaszkodva nézte a fiatalabb tehenész fiú amint ültetek, aztán egyszer csak észbe kap, és elköszön: „na szörümüná”. Hogy „na csókolom”. Kicsit megragadt ez a szörümünázás, hirtelen az jött le, hogy basszam, ez aggnak néz engem, talán igaza is van, de aztán eszembe jutott, hogy a románoknál akkor szoktak szörümünázni, amikor valakit nagyon tisztelnek. És a hangleejtés inkább a tiszteleté volt. Ez jól esett egy ilyen napon.
Hát eltelt jócskán a délelőtt. Az ember nem hinné.
A szőlőm. Letisztítva, permetezve.
Kiásni, elültetni, elegyengetni a földeket, becsületesen elvégezve a munkát, időbe kerül. Aztán eszembe jutott, hogy volt még egy flakon ilyen tetűirtó szerem, ezt még a nyáron vettem a rózsáknak, mert feszt tetvesek, ha nem fújom őket, és mivel olcsó volt, kettőt vettem, mint Mózes, ha már ingyen van, adjon az Úr kettő kőtáblát.
Ilyenkor jön rá az ember, hogy nem is túlzás, amikor az ember valamiből többet vesz mint hirtelen kéne, mert most fix elmaradt volna ez a permetezés. Mert holnap már másmilyen nap lesz, elfelejtem a permetszert megvenni és így tovább. Így hamar összelütyültem és félóra alatt befújtam minden rózsát s bokrot. Sőt a szőlő tövet is lefújtam, mert olvasva a címkét a szőlőt is megvédi a pók és egyéb istennyila lárvák teleltetésétől. Mert idén a szőlőm katasztrofális volt, tiszta foltosak voltak a levelek, a szeres néni azt mondta, hogy a pókok miatt van.
A szőlővel azt találtam ki, hogy teljesen lecsupaszítottam a hajtásokat, csak a fő ereket hagytam meg, a lenyesett végeket eltüzeltem, azt mondták, azt ne tegyem a komposztba, mert a fertőzés tovább terjed.
Mivégre a kert? Nem a haszon miatt. Hanem az a vágy miatt, hogy hozzátegyek én is az Élethez valamit. És miután elültetek valamit és az kihajt, örömöm van benne. Úgy érzem, hozzátettem valamit az élethez.
Az asztalosság is jó, de egyensúlyba kell hozzam. Azért az ilyen napon inkább félre teszem az asztalosságot. Tudom, hogy Gabi néni mára várt a szereléssel, de megyek holnap. És a jövőben úgy intézem majd, hogy ne várjanak.

Közben persze alakul a fejemben a Mugo3D stúdió. Lelkesedem. Mert feje tetejére állíthatom a stúdiómat újból. Át kell fordítsam az asztalt, így nyerek még húsz centit, megnagyíthatom a teret. Hirtelen létfontossá vált a nagyobbítás. Az ajtót is arrébb költöztetem. Létrehozom a kilenc pontos hangszóró rendszeremet. Kétszer quadro rendszer és egy az élmény hangszóró, ahogy én nevezem, az a székbe lesz építve és arra lesz hivatott, hogy bizonyos rezgéseket ott is megszólaltatok, a hang fizikális érzékelésére.
Ez kilenc mono végfokot jelent, kilenc hangládával. A röhej, hogy ezek a hangszórók nekem megvannak. Kell még pár végfok és amit létre kell hozzak, az egy elektronikusan vezérelt hangerő szabályzó, ami azt jelenti, hogy egy potméterrel kilenc független hangerőt egyszerre tudok szabályozni. Mert egyébként nem tudom a rendszer hangerejét egyszerre szabályozni. Hacsak nem találok valami plugint erre.
Nagy meglepődésemre a Motu hangkártyámnak tíz kimenetele is van, nemcsak bemenetele. Nyolc mono és egy sztereó. Ezeket csatlakoztatni tudom a jelenlegi Cubase verziómhoz.
Egyetlen gondom van, hogy minden kevert sávnak, attól függően, hogy a térben hol helyezem el egyenként őket, szükség lesz több új sávra. Legtöbb kilenc minden alap sávra. Például ha csak a dobnak van hat alap sávja, a 3D rendszeremhez 54 sávot kell létrehozzak. Igaz, hogy ha kikeverem a térbe, majd renderizálhatom hangszóróként őket, így maradok a dobokra csak kilenc sávval. Kínai munka, azaz babra és sok babra munka. Csak itt rízset fog kelleni szemezni. Hónapokat fogok dolgozni egy egy 3D mixen. És csak nálam lehet lehallgatni majd. De ez lesz az érdekes benne. Fogok ülni a trónomon tök egyedül és mint egy király fogom élvezni a teremtett világomat.
Aztán az is eszembe jutott, hogy talán nincsenek véletlenek. A fiam sokszor emlegeti a játék fejlesztést mint jövőkép. Hát a 3D hangrendszer a játékban létfontosságú lesz, az biztos. Ha erre megy a szkriptúra (szentírás), akkor nem értelmetlen a stúdió fejlesztés.
Persze, ha jönne a feleségem, hogy szedjük elő a Yamaha zongorát, a fiam a basszust és kalákázzunk össze együtt néha egy dzsingelbellzt, oda s vissza lennék. De nincs dszingelbellz gyúródás. Csak én vagyok a szánalmas világképem közepén. Like I sa'd: a trónon egyedül. És ezt szeretetből el kell engedni.
Ilyen egy ilyen nap.
A jó, hogy nem minden éjjel jönnek a Vládiszlávok.