Természetes szelekció


Mondhatnám azt is: amit az Úr ad. Nem aktuális most ez. Azért inkább választom a természetes szelekció kifejezést.

Van az ember, a társadalom, életében egy olyan időpont, amikor már nem segít az Úrban való hit. Szándékosan kihagytam a közösség szót az ember és a társadalom között. Mert nincs ilyen. Legalábbis olyan közösség nincs, ahol nem a természetes szelekció, hanem mondjuk a közös álom, terv és munka a meghatározó. A közösség ma arra való, hogy egymástól jó távol tartsuk magunkat. Bebiztosítjuk magányunkat a közösségben. Olyan ez mint a klánháború. Falkába verődve a félős ellenségek. Egy fajta szövetség arra, hogy nem öljük egymást, amíg a klán tagjai vagyunk.

Nem vagyok egyedüli ilyen megfeneklés próféta, látom, össze tudom számolni a napi történeteket, mondhatom azt is, hogy noha kis vállalkozásban, de mindig a nagyokra figyelve benne éltem abban az életformában, társadalmi szerveződésben, ahol a dolgok a nagy tömeg és az állami apparátus között zajlottak. Kénytelen voltam ránézni az alkalmazottakra és közben lavírozni az állami emberek szeszélyes törvényei között. Ez kikényszerített belőlem egy rálátást a dolgokra. Így lett belőlem egy ilyen világvéges próféta.

Itt nincs mese. Amíg a kormányok eltűrték a gazdaság szürke zónáját, addig ezek a magamfajta kisvállalkozók eléldegéltek egyik napról a másikra, adván még egy pár embernek, családnak megélhetést. Tulajdonképpen ez a szürkeség éltette ezeket a nem konvencionális szakmákat. Jók vagy rosszak voltak ezek a szolgáltatások, hamarosan kiderül.

Ez a mindent átfoglaló adózási rendszer, azon a címen, hogy minden polgár köteles adót fizetni, ami egyébként helyes gondolat, felszámolni hivatott ezeket a speciális szolgáltatásokat. Mint például az asztalos műhelyt.

Mondja a feleségem, eléggé felháborodott hangnemben, hogy őt hülyének nézik a főnökei. Hogy egy kalap alá vesznek mindenkit a láncban. Ez természetes, mondtam. Mert a lánc nem működtethet egy futószalagos pályát speciális, gondolkodó, érző, döntőképes emberekkel. A futópálya a tömegnek van gyártva. Bármi, ami megakadályozza ezt a szalagot az útjában, félre teszik. Hogy vannak ügyes, talpraesett, munkabíró emberek, akiknek nem kell ötvenszer elmondani egy dolgot, az ma már nem cucc. Engedelmes, infót befogadóképes exekutánsokra van szükség a kiépített pályán. Egy átlag alatti embertípusra van kitervezve a futószalag. Ennek így kell működnie. Hogy bármelyik csavarja, embere, bármikor cserélhető legyen. Ha valami a szalag miatt nem működik, inkább bezárják. Nincs többé olyan, hogy emberi tényező. Tudás, hit, akarat, alkotás és ezekhez hasonlók. Kérdem én, nem e pont erre megy ki a játék, hogy a közép osztályból kiszorítsák a gondolkodó, cselekvő, döntőképes egyéneket? Dehogynem. Egy akaratlan tömeggel azt csinálnak, amit akarnak. De most nem ez a mai témám.

Mondtam a feleségemnek, nincs más út, mint a természetes szelekció. Az értelemnek nincs már hatalma semmilyen szinten. Nincs, mert soha nem törekedtek az értelmiségiek egy közös nevezőre jutni. Keresztény világunkban elvakultunk az Isten dicsőségétől és kizártuk a gonoszok konspirációs cselekvéseit, mondván, ilyen bugyuta naivsággal, hogy ezek csak paranójás elméletek. Íme az elméletek életre keltek.

Már késő bármihez fogni kollektív erőfeszítésekkel. Mert ahhoz újra kellene támasztani a gondosan bebalzsamozott múmiát.

A természetes szelekció már működik. Ha egy őzet elkap a farkas, az őzek nem állnak neki győzködni a farkast, hogy nem szép amit tesz, hanem szaladnak. Ez a természetes szelekció. És ez már az embernél is működik.

Már az is késő, hogy az ember elad mindent és kimegy egy tanyára. Késő. Mert nem tud eladni semmit. Ma az ember onnan kell kezdje, ahol van. És nem számíthat csak saját magára, jó esetben a családjára.

Hacsak! Hacsak nem tudjuk elfogadni a természetes szelekciót. Ez az egyedüli erő, amit még a magunk oldalára tudunk állítani. A természet ereje az egyedüli jövőbeli szövetségesünk, ha ezt elfogadjuk.

Erre még visszatérek.