Kívülről
akartam szigetelni a két kis szoba külső falát, de állvány
hiányában lemondtam az idén és belülről szigeteltem, amitől
tudom a szakma frászt kap. Hogy penészedni fog. Mivel csak magamra
számíthatok, több időre van szükségem, hogy azt az 50
négyzetmétert kívülről szigeteljem azzal a tíz centis
polisztirénnel. Egy teljes hónapra nem állhatok le, közben mást
is kell dolgozzak, elhúzódhat több hónapig is. Állványt ennyi
időre bérelni drága. Ácsolnom kéne valami szerkezetet, amit
máskor is fel tudok használni, mert a stúdió oldalán is vakolni,
szigetelni szeretnék valamikor. De ennek az anyaga is egy vagyon. De
még mindig olcsóbb mint állványt venni. Állványt nem érdemes
venni, mert úgy járok vele mint a betonkeverőmmel, ha tudják hogy
van, barátilag kölcsön kérik két napra és rendszerint három
hónap után megyek utána és örvendjek ha visszakapom. Gerenda
szerkezetet senki nem kér kölcsön. Úgy van ez, amint Imre mondja,
hogy ha elég szegények vagyunk, senkinek sem kellünk és békén
hagynak.
Valójában
az egyik kis szobában már vagy nyolc éve szigeteltem másfél
falat, ebből a fél külső, az egész belső fal. Azért
szigeteltem belülről a válaszfalat, mert az a csarnokban van, egy
húsz centis habtégla fal és borzasztóan húzott. A külső fal
harminc centi vastag, ilyen ipari téglaféléből van építve,
belül hatalmas lukakkal. Az nem húz annyira. De ha penészedni
akart volna, azóta lett volna ideje. De nem történt semmi. Viszont
érződik a szigetelés hatása. A szigetelés egy réteg öt centis
polisztirén és 8 mm-es OSB lap. Mi szeretjük az Osb textúráját,
mindenféle fa forgácsból alakított préselt lemez. Ez szerintem
eléggé zárt felületet biztosít, párazáró hatása is lehet,
hogy nem penészedik mögötte. Mert állítólag belülről
szigetelni egy falat legfeljebb úgy lehet, ha a belső fele lezárja
a pára átszivárgásának a lehetőségét. De hát a stúdió
külső falát is így szigeteltem és nem penészedik semmi.
Szerintem akkor penészedne, ha gipszkartonnal zártam volna a belső
felületet. De őszintén utálok bármiféle gipsz, mész, cement
anyaggal dolgozni. Úgy látszik, hogy valami biológiai okból is
ösztönösen a fát választottam megélhetésül, mert az nem
zavar, de ezektől a poros építkező anyagoktól kicserepesedik a
kezem. Érdekes, mikor az agyagot használtam kályha építéskor,
az agyag nem bántott.
Mivel
az utóbbi nyolc évben alig volt vendégünk, felszámoltuk a
vendégszobát, Hunor oda akar költözni. Van fürdő szobája, neki
az a kisebb szoba jobban tetszik, olyan, mintha egy tömbházban egy
külön kis lakás lenne.
Egy
kalap alatt leszigeteltem nemcsak a külső falat, hanem egy
ugyancsak csarnokba néző belső falat Hunor új szobájában. A
számítógépes stációjához a falra új, kikapcsolható
áramelosztókat szereltem, utálom azokat a földön fetrengő
hármas elosztó sereget, mindig tele kábellel a föld, takarítani
se lehet rendesen, mert megmozgatva azokat valami mindig elmozdul.
Valamikor az ablakainkat úgy csináltam, anyagspórlás címén,
hogy a fele fix, és csak a fele nyílik. Viszont a fix felét
borzalmasan nehéz mosni. Egy mocsokkal csináltam egy nyílót a fix
részhez. Ez már bukik is, nemcsak nyílik, így nem kell rohanni,
ha viharosan esik, remélhetőleg nem ázik be a fél szoba.
És
még számtalan apróságot alakítottam, cseréltem, ha már
alakításba vágtam. Mert a fűtőtestet is beljebb kellett
költöztessem hét centivel, hogy mögötte szigetelhessek. Akkor
gondoltam egy leeresztéssel teszek rá ilyen szellőztető
automatát. Hát az biza nagy egy találmány. Mert valamiért pont
ennek a két kis szobának a fűtőtestei telnek meg levegővel és
ha elfelejtem manuálisan szellőztetni, sunyin lehűl a szoba és
csak akkor kapok észbe. Így magától szellőzteti. Le is fogom
cserélni az emeleti szellőztetőket. Állítólag a nagy
rendszerekben és nagy kazánokban gyorsabban termelődik a levegő,
gyakrabban kell szellőztetni. Télen hetente szoktam körbejárni a
fűtőtesteket és ugyancsak összegyűl a levegő. Kéthavonta a
vizet is ki kell egészítenem a rendszerben, pedig egy csepp nem sok,
de annyit sem ereszt a rendszer. 18 aktív fűtőtest működik
télen, négy le van zárva, a gépházban nem fűtők mióta egyedül
dolgozom, egy 60KW-os kazán hajtja meg ezeket. Elkerülhetetlen a
levegő képződése az ágas bogas rendszerben. Ezért fogom a
szelepeket lecserélni.
Végére
jártam a negyedik Mollináry regénynek, már csak “Az Isten
hallgat” maradt, de azt nem lehet sehol megtalálni. Vadászom, de
szembe kell nézzek azzal a lehetőséggel is, hogy talán sosem fog
a kezembe kerülni.
Gizellában
majdnem magamra ismerek, ha nem is kimondottan, mert sorsom nem volt
mostoha mint az övé, viszont az igazság keresésben nagyjából
egyformán elvetemültek vagyunk. Csodálkozom is magunkon egy picit,
márt mint Gizellán és magamon, hogy mi a fenét keresünk mi
igazságot egy olyan világban, ami nem az igazságra akar épülni?
Valahogy olyan ez, mint az erőltetett cigány integráció, ahol a
cigánynak se nem érdeke, se nem lételeme az integrálódás. A
kettőnk, önként vállalt dezintegrációs harcunkban pontosan a
társadalomba való integrálásunkat tagadjuk meg. Gizella anyja, ki
egy rohadék fehérnép volt, mindig kihasználta lányát, nagyon
fején találta a szöget, és ezt Gizella sem tagadja, mikor azt
vágta fejéhez, hogy “mit gondút mogá, be tud épölni a bithes
zsidukhó, mert utálá a retkhes prulit? Mogá ahelyett hogy doguzná
rendesen, megy cucalistának? Ákásztoni fogják.” Valahogy így.
Az én
esetemben a szerencse az, hogy szüleim magyar, munkás típusú
emberek voltak, akik nem magyarosították neveiket, nem kellett
származásukat titkolni, elfedni, noha valószínű ükszüleink
között lehetett idegen, talán bolgár illetve zsidó vér is
csörgedezhet bennünk, de mára már kimagyarosodott, bizonyítéka
az, hogy a “retkhes pruli” osztályban otthonosan mozgunk. Innen
bennem a munka imádata és nem akármilyen, nem a könnyen élést
biztosító munka iránt, hanem az eléggé nehéz. Habár néha sóhajtózom egy kis könnyűségért, pláne mikor a hasamból a
sérv keményen kidülled ha cipelek.
Én
már nem harcoltam nyíltan az igazságért. Csendben, itt a
blogomban duzzogok, pruli módon. Gizella a legrosszabb helyeken
jártatta a pofáját. Gizella azt hitte, hogy az igazság mindig
győz. Én láttam a cuculiazmusban, hogy semmi köze az igazságnak
a győzelemhez. Igény nincs rá, csak börtön jár érte. Mára már
feleslegessé vált az igazság keresése. De értem Gizella
vívódásait, ilyen szempontból megértem és minden tiszteletem.
Nem akart ő mást, mint valakinek az oldalán boldog lenni és egy
állandó, normális munkahelyen dolgozni, ahol megbecsülik és nem
akarja minden férfi főnöke megerőszakolni. Olasz orvos volt az
apja, aki nem vállalta be, viszont tőle örökölhette az
értelmiség utáni érdeklődését, melyet mindig ledorongolt,
visszahúzott bunkó, faluról szabadult anyja fatalizmusa.
A
napokban a Tusványoson volt az a dolog a lánnyal, hogy fütyülvén
a földre rángatták a hajától. Valahogy megértem őt is, hajtja
a nyugtalan természet, de őszintén azon csodálkozom, hogy székely
lány mit is gondolt szegény? Mi más az, mint értelmetlen
meggondolás, noha ismered néped derék, karakán,
megtántoríthatatlan hagyománytiszteletét és ápolását,
különösen a női nem iránti bánásmódban és mész te oda
hergelni azt? Egy székely lánytól ez butaság. A székely
világképe nem jut a budapesti kivágott fákig, nem győzik vágni
a magukét, ők úgy mennek szeretett miniszterelnökük elé, mint a
szűz Mária elé Csíksomlyóra, nekik ez vallásos szertartás.
Odamenni fütyülni az legalább olyan gorombaság, mint templomban
istentisztelet közben fütyülni. Nem szép. Illetlen. Politikailag
meg teljesen értelmetlen.
Mit
is akart a lány? Nyíltan harcolni az igazságért? Mi az igazság?
Erről Jézus is nagyokat hallgatott. Pedig Pilátus tényleg
érdeklődött. Annak a pár retkhes prulinak hiába mondta, azok
rögtön templomot építettek.
Gizella
nagyon egyszerűre foglalta össze az akkori munkásmozgalom
lényegét: “ ez az egész munkásmozgalom egy hozzánk hasonló
slendrián Mollináry család, melyben ok nélkül nyűgösködnek
világfájdalmasan a Gabikák, megbűvölve bámulnak
nézőközönségként az Annák és örökre gürcölnek a Marisok
és Gizák. Az egészen aztán keresnek a sváb Müllerek és a zsidó
Spiellerek.” Én ezen csak annyit javítanék, hogy a Müllerek meg
Spiellerek azért keresnek rajta, mert a Gabikák, Annák, Marisok és
Gizák nyűgösködnek, bámulnak, gürcölnek.
Ez a
Parvuleszku, valami okos ember lehet, szoktam hallani beszélni,
elemezni és még nemigen találtam benne olyat amiben nem igazán
értenék egyet. Azt mondta, hogy ez az egész nemzetkedés, ami
ezekben az országokban zajlik egy járványféle, ami Romániát sem
fogja elkerülni, mert egyelőre ez az egyetlen téma, amivel
tömegeket lehet mozgatni választások elé nézve. Hogy jövő
évben itt Romániában is felbukkan az, ami most tombol
Magyaroszágban, Lengyelországban, mert van a középréteg, aki nem
kötelezte el magát se jobbra se balra és ezt a közepet fogják
ingerelni, húzni jobbra, és sajnos a nemzeti kérdés az mindig egy
olyan téma, amivel kampányolni lehet, viszont olyan ez, mikor a
gyerek a gyufával játszik.
Amiket
Gizella leírt az ezelőtti száz éves proli magyarság
világképéről, az mára semmit se fejlődött. A cirokot ugyanúgy
önkéntesen viszonteladónak adjuk és még mindig csak
nyűgösködünk, bámulunk és gürcölünk. A fő, hogy néha
lelkünket csiklandozza egy egy karizmatikus szónok, aki láthatatlan
sárkányokkal való küzdelemre bújtat, visszavisz gondolatban
valami nemlétező dicső állapotba és mennyei Jeruzsálemet ígér,
ahol nem leszünk csak mi a 144000 tiszta és feddhetetlen isten
lovasai aranyíjakkal a kezünkben.
De
mindeközben a cirokot továbbra is viszont eladóknak fogjuk adni,
ha azt kiűzzük majd az országból, legfeljebb nem foglalkozunk
cirokkal.