A beváltott fogadalom

Néha meggondolatlan ígéreteket teszek. Mint ezelőtt olyan huszonöt évvel tettem egy meggondolatlan ígéretet. Habár ezt az ígéretet is úgy tettem, hogy nagyjából tudatában voltam, hogy sohanapján csütörtökön fogom tudni betartani, illetve bevállaltam, hogy soha. Mert van egy ilyen fajta képlet az életben, amikor az ember ráérez arra, hogy így, ebben a variánsban, bármennyit igyekszik az ember, sosem fogja tudni elérni álmait, vágyait beteljesülve látni.
Az életemben sokszor volt úgy, hogy a szánalmas kínlódást a művészeti csúcsokra emeltem, ahol a művészet már megszállottság, nincs benne semmiféle ráció. Így vitt rá néha az alkalom, hogy belekeseredtem dolgokba. S joggal mondhatták rám, hogy egy frusztrált, elkeseredett ember vagyok.
Tisztán emlékszem, ezelőtt úgy kábé huszonöt évvel, a kolozsvári tiniház felkapott hivatalos együttese, nevére nem emlékszem, elhívott többször kábeleket javítani, ezt azt megnézni. Volt ott egy basszusgitáros srác, aki többször igénybe vett. Aztán egy délelőtt, mikor a csapat nem volt a stúdióban, csak ez a bőgős, megkértem engedjen dobolni egy picit. Mert ez a hangtechnikusi pozícióm nekem olyan volt, mikor a 007-es ügynök orosz tisztnek öltözik, hogy bejusson a Kremlbe. Megengedte, hogy doboljak egy picit. Puccos Tama dobfelszerelés, Sabian cintányérokkal. Pár ütemet vertem csak, torkom elszorult, és megnedvesedett szemmel magamban fogadalmat tettem, hogy addig e pohárból nem iszom, amíg ilyen dobom nem lesz.
Azután elhívtak hangmérnöknek, hogy rendesen felvesznek, munkakönyvvel. Turnékat kell bevállalni. Akkor nemet mondtam, mert bennem a fogadalom már elszánássá vált. Tudtam, hogy mindig másodembernek fognak kezelni, így sosem lesz belőlem dobos.
Olyan világot éltünk, hogy egy utcaseprőnek több értelme volt lenni mint zenésznek, s egy olyan dobszerkó többe került mint egy lakás. Ilyen iliberális időket éltünk, ahol a felfőtt agyú besúgó nemzetőrök voltak a mindennek látói, megmondói, és természetesen minden bűn a nyugati világból jön és idő kérdése, hogy mikor omlik össze a tarthatatlan, élhetetlen kapitalista világ.
Valahogy ez a nemzettiszta, fajmegőrző világ hamarabb összedőlt, mint valaha a kapitalista világ össze fog dőlni.
Nos, nem adtam én fel olyan könnyen, évekig próbáltam dobot csinálni, tákolni, talán majd egyszer megírom annak vergődéseit, ha túl tudok lépni önnön szánalmasságán, mert néha nekem is soknak tűnik egy egy ilyen elmélyült cselekedet filóm. Mert egy dolog éhezni, élni napról napra a léttel packázva, de emellé dobot fabrikálni szó szerint a szemétből, ehhez már egy huzatos agy szükségeltetik. Miután pedig meglévén a tákolt dob, megélni azt a drámát, hogy nincs hol gyakorolni, nincs kivel csapatot alkotni, mert mind ilyen csórók voltunk, de kevésben volt olyan elszánás mint bennem, és senki nem állt mellém, néha a testvérem megsajnált s jött cipekedni, lelkesedni, eljutottam arra a pillanatra, hogy beláttam: így semmi esélyem.
Feladtam az álmodozást, azt mondtam, amíg ilyenem (Tama) nem lesz, nem foglalkozom többé a dologgal.
a csomag
Igaz, némi késéssel, de huszonöt év után betartottam az ígéretemet. „Ilyet” vettem. Hogy nem Tama dobot vettem mégis, pragmatikusabb oka van, de a kategória ugyanaz. Sőt, talán a titkon bennem dolgozó elképzelésemhez közelebb áll a Gretsch dob, mert időközben rájöttem, hogy nekem nem feltétlenül a rock a lényeg, ha lehet ilyen hasonlattal élni, a dobolásban az szeretnék lenni, mint a zenében James Last.
Ez a Gretsch kompozíció tartalmazza mindazon elemeket, amik nekem kellenek.
unpakk a csomag
Egy a klasszikus hangzás, kettő a Sabian cintányérok, és három a Remo membránok. Persze mindez a beképzelt proletár bukszájához igazítva: made in csájná.
De ennyi megalkuvás belefér. Mert egy, a bakancslista nemsokára elévülhet, kimehet a garanciából, kettő, ennél többre esküt tenni már ahogy szokták nekem mondani az ár ajánlataimra: uram, ez már irreális, és három, szerintem a fiamnak itt az ideje, hogy elkezdje.
Teljesen mindegy mi lesz ennek a kimenetele.
az első doblecke...
Itt ördögűzésről is szó van. Bemutatni a sorsnak a fuck you-t.
Mondtam a feleségemnek, hogy ebben a házból a csend teljességgel el fog költözni. Vége a csendnek ebben a házban.
Röhögött. A fiam is röhögött. Azt mondta viccesen: vajon mit fognak szólni a szomszédok? Milyen szomszédok? Kérdeztem, hogy a viccre rádolgozzak. Hahaha...röhögtünk...nincs is szomszédunk.
Hajnalban megnéztem a dobokat...nem volt álom...ott vannak...